2015. május 3., vasárnap

Az alkotmányról és az álszentekről

Doktor – Elképesztő a kormányzó demagógiája: nem volt elég a menekültek kitiltása, most a halálbüntetés visszaállítása is mérlegelendő opció számára.
Professzor – Aktuális lenne egy nemzeti konzultáció a legelrettentőbb kivégzés módjáról. Szép választékunk van: keresztre feszítés, felnégyelés, máglyán megégetés, vagy ha keletre nyitunk: élve temetés… Mi tagadás, lehet, hogy ezeknek a puszta felvetése is elveszi a gonosztevők kedvét a gonosz-tevéstől
Kapitány – Én nem kicsinyelném le az elrettentés fontosságát, de mélyen felháborít az a kísérlet, hogy halálosztó jogokat adjanak a hatalomnak. Csodálom, hogy keresztény ember képes ilyen szándékokkal játszadozni.
Professzor – Csodálod? Akkor szép kétezer éves döbbenet emészthet téged.
Mester – Én nem csodálkozom, én háborgok amiatt, hogy éppen a keresztény gyökerekhez ragaszkodó politikusok rontották meg a társadalom keservesen újjászülető reményeit. Rendben, még nem tudták a maguk gyökereit betuszkolni a nagy közös európai alkotmányfélébe. De itt van a kényük-kedvük szerint összetákolt új magyar alaptörvény. Hol találod meg benne azt az intelmet, hogy ha van két inged, az egyiket add oda felebarátodnak? Kérdem én: meglehet-e közösségünk az igazságosság törvénye nélkül?
Professzor – A nagy kérdés, hogy túl tudjuk-e élni a 21. századot az igazságosság ésszerű minimuma nélkül?
Kapitány – Egyetértek, hogy ha nem adjuk meg az embernek és a Földnek, ami jár neki, a bosszú kérlelhetetlen lesz… De ehhez minek alkotmány? Minden alkotmány gumicsontok váza…
Mester – Mélyen hiszem, hogy lehet olyan alkotmányunk, amelynek minden szava tiszta és fontos, amely mindenkihez szól, amelyet mindenki szívéből szóló parancsolatnak érez!




 * * *