Doktor –
Elképesztő a kormányzó demagógiája: nem volt elég a menekültek kitiltása, most
a halálbüntetés visszaállítása is mérlegelendő opció számára.
Professzor
– Aktuális lenne egy nemzeti konzultáció a legelrettentőbb kivégzés módjáról.
Szép választékunk van: keresztre feszítés, felnégyelés, máglyán megégetés, vagy
ha keletre nyitunk: élve temetés… Mi tagadás, lehet, hogy ezeknek a puszta
felvetése is elveszi a gonosztevők kedvét a gonosz-tevéstől…
Kapitány –
Én nem kicsinyelném le az elrettentés fontosságát, de mélyen felháborít az a
kísérlet, hogy halálosztó jogokat adjanak a hatalomnak. Csodálom, hogy
keresztény ember képes ilyen szándékokkal játszadozni.
Professzor
– Csodálod? Akkor szép kétezer éves döbbenet emészthet téged.
Mester –
Én nem csodálkozom, én háborgok amiatt, hogy éppen a keresztény gyökerekhez
ragaszkodó politikusok rontották meg a társadalom keservesen újjászülető reményeit.
Rendben, még nem tudták a maguk gyökereit betuszkolni a nagy közös európai
alkotmányfélébe. De itt van a kényük-kedvük szerint összetákolt új magyar
alaptörvény. Hol találod meg benne azt az intelmet, hogy ha van két inged, az
egyiket add oda felebarátodnak? Kérdem én: meglehet-e közösségünk az
igazságosság törvénye nélkül?
Professzor
– A nagy kérdés, hogy túl tudjuk-e élni a 21. századot az igazságosság ésszerű
minimuma nélkül?
Kapitány –
Egyetértek, hogy ha nem adjuk meg az embernek és a Földnek, ami jár neki, a
bosszú kérlelhetetlen lesz… De ehhez minek alkotmány? Minden alkotmány
gumicsontok váza…
Mester –
Mélyen hiszem, hogy lehet olyan alkotmányunk, amelynek minden szava tiszta és
fontos, amely mindenkihez szól, amelyet mindenki szívéből szóló parancsolatnak
érez!
* * *
