Professzor
– Mostanában kedvenc blogomban több alkalommal is érdekes gondolatokat olvastam
az életszabályokról. Ilyenekkel egyetemista koromban magam is próbálkoztam, bár
azok inkább célok és feladatok voltak… Azután viszont elmaradtak az ilyen
kísérletek, persze, főleg idő hiányában… De most, ahogy jön a bölcsesség kora,
gyakrabban eltöprengek hasonló kérdéseken… Ti hogy vagytok ezzel?
Kapitány –
Életszabályok? El sem tudom képzelni az életemet életszabályok nélkül!
Doktor – Hát
én is valahogy így képzeltem volna rólad, mon brave capitaine!
Kapitány –
Sokan ezt gúnyosan nézik, tudom, de ez engem nem zavar. Azt hiszen, ha az ember
öntudatos, következetes és fegyelmezett, előbb-utóbb az életszabályai szinte
maguktól megfogalmazódnak. És onnantól kezdve csak segítenek, és nem
korlátoznak…
Mester –
Ez talán a legfontosabb: segítsenek szabályaink abban, hogy „jól csináljuk”… Ha
közben ebben vagy abban korlátoznak, sokszor az is hasznunkra lehet…
Doktor –
Köszönöm, én szívesebben magam korlátoznám magamat. Miért bízzam ezt valamilyen
írott szabálynak?
Professzor
– De hát miért vannak írott törvényeink, ha már egyszer mindig kéznél van a józan eszünk, és – többnyire – erkölcsi érzékünk is?
Doktor –
Ez nem jó hasonlat. A törvény esetében én állok a sokasággal, amelyben
mindenféle, például józan észt vagy erkölcsi érzéket hírből sem ismerő ember is akad.
Életem szabályozásánál viszont én vagyok magammal szemben. Nem hiszem, hogy
lenne kedvem vagy türelmem életszabályokkal bajlódni.
Mester –
Ne is kerülj nehéz helyzetbe! De az életszabályok talán leginkább akkor
hasznosak. Mert adódhatnak olyan kihívások, amikor nem írott szabályokkal nem
lenne kedved bajlódni, hanem magával a harcoddal…
Doktor –
Akkor az életszabály tabletta a depresszió ellen? Vagy valami csodatevő
energiaital?
Mester –
Bizonyos szerencsétlen helyzetekben ezzel is felérhetnek a jó életszabályok. De
azokat nem extrém esetekre kell tartogatni. Normális körülmények között is
fontos szerepet játszanak: iránytű, zseblámpa, titkos térkép és jelszó…
Kapitány –
De nem csak hasznos eszköz a kezedben, hanem csengő. éber őr is az elmédben:
figyelmeztet, súg, biztat…
Professzor
– Mindezt én is vallom, de ne legyen gyanús neked, kedves barátnőm, hogy honnan
bújt elő ez a csodafegyver! Ez nem a bölcsek köve, amely valahol lapul, és csak
arra vár, hogy megtaláld, és zsebre vágd. Az életszabályaid te magad vagy,
azért tudnak ilyen nagyszerűek és hatékonyak lenni. Te magad vagy nagyszerű és
hatékony…
Doktor –
Ó, nagyszerű, az vagyok, de a hatékonyságom… hát szívesen javítanék rajta…
Mester – Akkor
most az életszabályoknak azt a sajátosságát domborítsuk ki, hogy azok állandóan
gondozást, mérlegelést, elemzést igényelnek. Nem valószínű. hogy lenne ember,
aki egyféle szabályok mellett élné le az életét kamaszkortól aggastyán korig…
Professzor
– Szerintem a szerzetesek nagy része kénytelen ehhez alkalmazkodni… Bár a rendi
regulák nem is az ő személyes életszabályaik…
Mester –
Igazad van, tanult barátnőm, és ez nem is kevés ember… Mégis elfogadhatjuk,
hogy az a helyes, ha az ember lényegében egy tanulási folyamatnak tartja az
egészet. És ebbe belefér az is, hogy tanulod és elősegíted a nagyobb
hatékonyságot, drága Doktornő!
Professzor
– Ugyanabban a blogban azt is olvastam, hogy ajánlatos a személye életszabályainkat
bizalmasan kezelni. Értem is az indokoltságát, végül is ez még a szexuális
irányultságunknál is intimebb titok, ezzel együtt bátorkodom megkérdezni: nem
lenne kedvetek megosztani magunk között saját életszabályainkat? Magam már
kezdtem szerkeszteni sajátjaimat, és gondolom, egypár napon belül megmutathatom
az eredményt.
Doktor –
Nekem mindenképpen nagy tanulság lenne. Talán utolsóként én is elkészülök
ezzel.
Kapitány –
Én már megmondtam, hogy diákkorom óta gondozom az életszabályaimat. Bármikor
szívesen megosztom veletek. Ha gondoljátok, akkor holnap kezdhetünk az
enyéimmel.
Mester –
Nagyszerű, legyél te az első, a Doktornőnek pedig meghagyjuk az utolsó szó
jogát. Professzor asszonnyal meg időközben megosztjuk egymás között a második és
a harmadik helyet.
* * *
