Kapitány –
Mit gondoltok, barátaim, a korrupcióról? Egyáltalán létezik ilyen? És ha mégis,
mérhető-e? És amikor egyesek azt állítják, hogy mérik, mennyire korruptak lehetnek
eredményeik?
Professzor
– Azért elfogadni a korrupció létezését, mert sokan beszélnek róla, a médiában,
magánbeszélgetésekben is röpködnek a híresztelések, gyanúsítások, vádak,
mindenféle általánosítások, oktalanság lenne. „Nem zörög a haraszt, ha nem
fújja a szél…” Egyszerű népi bölcsességekre nem lehet alapozni felelős
diagnózist…
Doktor –
Gondolom, mégsem vonod kétségbe a korrupció létezését? Akkor mivel magyaráznád
meg a mesébe illő történeteket, amelyeket megismertünk itthon az elmúlt
években?
Professzor
– Sajnos, el kell fogadni, hogy a korrupció igen is létezik, sőt, éppen az
általunk jól megismert hazai történetek támasztják alá, hogy létezik, éspedig
felháborító mértékű. Én csak arra akartam figyelmeztetni, hogy komoly érvek, és
még komolyabb feltárás kell, kezdve az oknyomozó újságírással egészen a
bűnüldözői munkáig, nem kihagyva az igazi tudományos kutatást.
Mester –
Én azt hiszem, hogy akármennyire gyenge és elfogult a hatósági, és ezen belül –
horribile dictu – a bűnüldözői munka, az már szolgált elegendő bizonyítékot a
korrupció ezer fajtájára. Ez egyszerűen logikailag elegendő, hogy a korrupció
létezésének kérdését lezárhassuk. Még akkor is, ha az is biztos, hogy az ilyen
bizonyítékok egy része újfent korrupt. Sok olyan esetet ismerünk itthon és
főleg a nagyvilágban, amikor a hatalom korrupciós vádakkal próbálja – nem sikertelenül
– kiiktatni ellenfeleit. Az úgymond ismert történetek viszont inkább arra jók,
hogy valami képet alkothassunk magunknak a fel nem tárt korrupció mértékéről.
Doktor –
Normális országokban ez mozoghat 5 és 10% között. Mi most nem ebbe a körbe
tartozunk…
Kapitány –
Én már olyan önostorozást is hallottam, hogy míg máshol bevett szokás a közpénz
10%-át ellopni mindenféle pályázaton, nálunk a pénz 90%-át lopják el.
Professzor
– Az biztos, hogy ez nem a jellemző, de az is biztos, hogy nem ritkaság,
különösen a civil szférában, ahol mindenféle agyrémekért is lehet pénzt nyerni.
És ez, érdemes külön aláhúzni, nem lopás, hanem korrupt összejátszás, mert ha
lenne egy valamennyire tisztességes ellenőrzés, képtelenség lenne a támogatás
90%-át zsebre vágni…
Doktor –
Két zsebre elosztani…
Mester –
Több, mint szomorú, hogy valóban az úgynevezett civil vagy nonprofit szférában
divlik ez a gyalázat, amikor éppen ott kellene tudni megtalálni a társadalom
értékeit és egészséges erőit…
Professzor
– Azokat is megtalálod ott, de a mindenfelé elkötelezett „hasznos idiótákat”…
Kapitány –
Meg profi parazitákat, közvetítőket… Hány milliárd közpénz folyt el virágkötők
képzésre, hátrányos helyzetűek felzárkóztatására, múló politikai divatok
népszerűsítésére… de ez végül is az aprópénz… Engem ennél is jobban elkeserít,
hogy a korrupció nem csak a közpénz megdézsmálása a hatalom által, hanem jelen van az élet minden szintjén: korrumpálni
kell az önkormányzatnál, a kórházban, a rendőrt, a mestert…
Mester –
Kérlek, bátor kapitányom, ezt ne mondd, hogy korrumpálni kell! Korrumpálni nem
kell, ellenkezőleg: korrumpálni bűn. Bárki bűnbe eshet, jelen esetben csak és
kizárólag szabad akaratából. A feladat az, hogy mi magunk ezt sose tegyük, és
mindenki mást is óvjunk ettől, azzal is, hogy ezt erősítjük, és nem azt, hogy
korrumpálni kell, hogy gördülékenyen menjenek dolgaink…
Professzor
– Csodálom elszántságodat, Mester, de legyünk realisták: nem a gyenge gyarló
állampolgárok tömege a hibás, ha makacsul tartja magát az átok paraszolvencia,
vagy a hivatali baksis. A társadalom feladata lenne, hogy változtasson az
évezredes mechanizmusokon…
Mester –
Teljesen egyetértek veled, tanult barátnőm, sőt, tovább megyek: az én
feladatom, hogy tegyek valamit. És a te feladatod is. És a miniszterelnök
feladata is. Ami fontos: ne beszéljünk, hanem cselekedjünk. Vagyis konkrét
cselekvésekről beszéljünk!
Doktor –
Ahogy ismerlek, szeretett Mesterem, nyomban előrukkolsz egy konkrét cselekvés
példájával.
Mester –
Erre ugyan nem készültem, de ez olyan kedves provokáció, hogy íme! Ismeritek
azt a régi arab mesét az öregember testamentumáról? Meghagyta, hogy minden
vagyon a két fia közül arra szálljon, akinek tevéje másodiknak ér célba egy
adott távon. Ugye, lehetetlen a megoldás – pont úgy, mint a korrupció
felszámolása – hiszen egyik fiú sem akar majd haladni – mint ahogy most a
korrupció bajnokai. De erre mit cselekszenek a fiúk: mindegyik felpattan a
másik tevéjére és veszettül hajtja… Azt kellene csinálni, hogy a közbeszerzésekkel
foglalkozó szervezet vezetését az ellenzékre kellene bízni.
Kapitány –
Zseniális! A kormány pedig állandóan lesi, és biztosra vehetjük, hogy egyetlen
gyanús dolog nem maradt elleplezve…
Professzor
– Szellemes, de félő, hogy a gátlástalanság ezen is talál majd fogást.
Legfeljebb a hírhedt Dávid-arány, az a bizonyos 70-30%, fifti-fifti-re változik…
Mester –
Igen az álszentek fokozhatják a helyzetet, de bizni kellene, hogy egy ilyen
fordított helyzetben a konspiráció kockázata annyira megnő, ahogy az
átláthatóság is, hogy a köz mindenképpen jobb pozícióba kerülne… Ami biztos, a
korrupció valóban százfejű sárkány, és egy ilyen intézkedés nem elegendő. Sok
gondolat kell, sok cselekedet, hosszú ideig. De le kell győzni ezt a sárkányt.
* * *
