Utazások Eutlantiszban – Az Élet Olvasókönyvtára

Mester – Eutlantiszban minden gyerek kap az iskolában egy saját tabletet, amelyben benne van minden tankönyv, minden gyakorló füzet. és az interneten keresztül minden könyv, kép, mozgókép, zene, tudástár és természetesen játék, ami csak létezik.

Kapitány – De hát egy gyerek belefullad ebben az információtengerben!

Mester – Igen, ha segítség nélkül lenne hagyva. De ezekben a tabletekben olyan segítő áll rendelkezésre a gyerek részére, aki állandóan vigyáz rá. Segít a keresésben, tanácsot ad, mi neki való és mi még nem, magyarázatokat ad mindenről, ami nem érthető.

Doktor – Ezt úgy hívják, hogy virtuális asszisztens, a mesterséges intelligencia teremtménye. Ez akkor jó, ha én többet tudok parancsolni neki, mint ő nekem.

Mester – Igazad van. Az efféle teremtmények valóban a társadalom érettségét tükrözik. Mutasd meg, milyen a mesterséges intelligenciád, megmondom, milyen a természetes intelligenciád.

Professzor – Előbb-utóbb nálunk is ez lesz a helyzet, de sajnálatos, hogy ekkora késésben vagyunk, hiszen ennek sem műszaki, sem pénzügyi akadálya nem lenne. Sőt, ez jóval gazdaságosabb megoldás mindenki számára. Nem beszélve arról, hogy súlyos fizikai tehertől szabadítják meg a gyerekeket.

Doktor – Igen, és ez csak ostoba bürokratáknak lehet közömbös vagy félretehető probléma. Bűncselekményt követnek el mind, politikusok, iskolavezetők, szülők, amikor nap mint nap ráadják a kis húszkilós gyerekekre a tízkilós táskát.

Mester – Eutlantiszban egyáltalán nem létezik iskolatáska. Az iskolai tablet is az iskolában marad. Otthon úgyis van tablet is, számítógép is. A diáknak van egy saját internet-fiókja, a dolgait úgy találja otthon, ahogy félbehagyta az iskolában.

Kapitány – Ez valóban kényelmes, korszerű, rengeteg új lehetőséget teremt a gyerekek számára… Én mégis sajnálom, hogy nem ismerik meg, nem szokják meg a régi papírkönyvet, ami a civilizáció egyik legcsodálatosabb találmánya.

Mester – Nagy veszteség lenne, ha kihagynánk életünkből a könyvet. Az a nagyszerű az eutlanti rendszerben, hogy egy különleges szerepet biztosít a könyvnek. Minden évben minden diák egy olvasókönyvet kap. Ezt nagy gonddal állítják össze, nagy gonddal szerkesztik és tördelik, kivitele is csodaszép. A gyerekek otthon tartják, olvassák naponta, szeretik – és vigyáznak rá. Az évek során ezek az olvasókönyvek egy egész kis könyvtárat képeznek, és azt mindenki a legnagyobb becsben tartja egész életében.

Professzor – Ez csodálatos hagyomány. Én annyira szerek kézbe venni egy-egy könyvet gyerekkoromból. Tankönyveimre is emlékszem, olvasókönyveinkre, de hát ilyet hol talál az ember 20 vagy 50 év elteltével. Egy régi mesekönyvre még ráakadok az antikváriumban…

Doktor – Nem tudom, meddig járnak a diákoknak ezek az olvasókönyvek, de mindenképpen ez olyan könyvtár lesz, amelyet soha az életben nem lehetne megunni. Királyi az ötlet, támogatom!

Mester – Az alapiskola tízéves, az odajáró diákoknak országosan egységes olvasókönyv jár. A közép és felsőfokú iskolákban már helyben szerkesztik és adják ki ezeket, de semmiképpen nem hagyják ki. A felnőttek részére pedig a könyvkiadók kínálnak mindig aktuálisan szerkesztett évkönyveket, szigorúan betartva az egységes szabvány. Így egy idős ember otthonában Az Élet Olvasókönyvtára 70, 80 vagy 100 kötetet tesz ki.

Professzor – Ezek után meg sem kérdezem, hogy az eutlantiak szeretik-e a könyveket?

Mester – Nem, azt nem mondanám, hogy ők jobban szeretik a könyveket. Aki nálunk igazán szereti a könyveket, és ilyenek sokan vannak, legalább annyira szereti, mint az eutlantiak. A különbség az, hogy ott igenis általánossá vált a könyvszeretet. Irigylésre méltó. Majd egy külön beszámolóm lesz a könyvek ottani sorsáról.

* * *

Roham a zsákutcába

Kapitány – Többször felmerült, hogy az amerikai elnökválasztás 2016-ban valóságos polgárháborúvá fajulhat. Gondoltátok volna tavaly, hogy ez a veszély nem múlik el a választások lezárultával, hanem ellenkezőleg, egyre nagyobb?

Professzor – Bizony, legalább négyszer polgárháború szélére került Amerika. Először párton belüli feszülések miatt, utána közvetlenül a választások előtt és után. Ennyi idő távlatából visszatekintve úgy látom, hogy a veszély csakugyan reális volt, és éppen ez a döbbenetes. Ami azóta zajlik, az csak megerősíti, hogy Amerika alaposan destabilizálódott, és ez a világ vezető hatalma esetében több mint ijesztő az egész világ számára.

Doktor – Trump megválasztása az igazi trauma, ez az igazán ijesztő. Polgárháború pedig nem lesz, ami zajlik az a társadalom jogos reakciója, szégyellném magamat, ha nem ez folyna Amerikában is, de ahogy egyre látványosabban látjuk, az egész világon.

Kapitány – Trump nem az eszményem, és sejtem, hogy e társaságban egyikünké sem. Szememben ez egy arrogáns, gátlástalan cégvezető és az európai ízlésnek sehogy sem megfelelő kovboj ötvözete. Ezzel együtt ő Amerika demokratikusan megválasztott elnöke. A reakció vele szemben annyira eltúlzott és elhibázott, hogy egyszerűen hitelteleníti az ellenségeskedőket.

Professzor – Az kevés azt mondani, hogy demokratikusan megválasztott. Eddig ekkora ellenszélben egyetlen amerikai elnökjelölt, nem hogy nyert volna, de nem is találta magát. A fősodor-média 100%-a, a celebek 99%-a, maga a hatalom Fehérházastól, a közvélemény-kutatók és babrálók, a nagypénzek mind-mind keményen ellene, és lelkesen Hillary mellett voltak. Józanésszel azt kell mondani, hogy egy PC-kampány esetén Trump a szavazatok legalább 60%-t és az elektorok 90%-át szerezte volna…

Mester – Megértelek, tanult barátnőnk, magam is hasonló becslést mondanék, tudván tudva, hogy ez efféle utólagos spekulációkkal óvatosan kell bánni. Közben meg még merészebbet mondtam a választások után, és fenntartom most is: Bernie Sanders legyőzte volna Trumpot. Csak az volt a nagy gond, hogy liberális barátaink nem voltak képesek felülemelkedni, és egy társadalmilag elfogadható programot felajánlani egy társadalmilag elfogadható személy vezetésével.

Professzor – Ó, az örök idealista! Miért éppen a liberálisok tegyék meg ezt?

Mester – Azért, mert jelenleg nekik lenne a legnagyobb esélyük erre. Vagy inkább a konzervatívoktól várnád a csodát. Netán attól a magányos demokratikus szocialistától?

Doktor – Hát nem rá fogadtál volna?

Mester – De igen, ráfogadtam volna, elvből is, de bízva is sikerében. Közben tudtam, hogy ő magamagától, mintegy hajánál fogva, nem állíthatja ringbe magát Clinton helyett. Ehhez kellett volna a liberális feleszmélése…

Professzor – Késik, késik, és sokáig késni fog, kedves Mester. Esetleg rosszabb is lesz…

Mester – Mi tagadás, jelenleg én is így látom. Elveszítették fejüket, zsákutcába tolják a politikát…

Doktor – Ezt a bigott populistát minden áron meg kell akadályozni, mert szép új világra ébredtünk ezzel a csodálatos trojkával: Trump, Putyin, Netanjáhú…

Kapitány – Érdekes, néhány napja hallottam ezt a trojkát így, másnap ügyészi vizsgálat indult Izraelben Netánjáhú ellen törvénytelen ajándékok elfogadása miatt…

Doktor – Bátor kapitány barátunk, megint nyakon csíptél egy összeesküvést?

Professzor – Lám, lám, nálunk is felforrósodik a hangulat…

Mester – Így jó ez, se pénzen, se igazságon nem osztozunk… És mivel a világnak sem diktálunk, mindenki megnyugodhat…

Kapitány – Szegény világ, pedig most nagy bajban van, rá férne egy jó tanács..

Professzor – Hát füleljen! Itt aztán ráakad!

A Kaliforniai egyetem kampusza, 2017 február

* * *