2018. január 10., szerda

A túlnyerés veszélyei a kutya évében

Professzor – A fideszék most alaposan túlnyerték magukat, és ahogy szokott lenni, ők elsőként mérték fel a nagy veszélyt, ezért egy gáláns ajánlattal próbálnak lavírozni.
Kapitány – Mire gondolsz, tanult barátnőnk? Mert miben nem nyerték volna túl magukat a fiúk?
Doktor – Az elnyúlt nyolc évben?
Professzor – A pártok ÁSZ-bírságaira felkínált halasztásra meg részletfizetési kedvezményre gondoltam, illetve arra, hogy most éppen a politikában nyerték túl magukat, épp a választások előtt.
Kapitány – De mi ebben a nagy túlnyerés, amitől reszketniük kell. Bevallom, hogy nekem is sírni támad kedvem, amikor olyasmiket olvasok mérvadó bulvárlapokban, hogy a fideszesek Gergő vállán sírnak: mentse meg őket a kétharmad nyomasztó felelősségétől, hiszen a főnök úgy hízik ettől, ők meg nem mernek bokros ügyeik miatt lógni a Ház üléseitől, vagy, Isten bocsá, meghalni…
Professzor – A nagy veszély nem is nagy veszély, hanem atombomba fenyegetés. Az ÁSZ által végzett szőnyegbombázás után olyan kegyelmi állapot állhat elő, amit a Fidesz bizonyosan nem lenne képes túlélni. Ha néhány párt elvérzik, ellehetetlenül, emiatt sem hazánkban, sem külföldön senki nem fog megrendülni, egypár ejnye-ejnyén kívül semmire nem lehet számítani. De ha Magyarország összes, ismétlem: az összes ellenzéki párt most „bedobja a törölközőt”, feloszlatja magát, ez kezelhetetlen helyzetet teremtene, mind jogi, mind politikai értelemben.
Mester – Merész elképzelés, de lenne ebben logika, különösen, ha közben születne egy értelmes program a válságból való kijutáshoz: új társadalmi kiegyezés, új történelmi igazságtétel, új választási rendszer. Mindez egy új kerekasztalon, lehetőleg 30 napon belül. Így már a dolog reális elképzelés lenne… De Magyarországon? 2018-ban? Merész álom…
Doktor – Van néhány párt, amelynek az eltűnése nem lenne tragédia… Így pedig néhány új ígéretes szervezet olyan pozícióba is kerülhet, hogy megszorongathatja a Fideszt…
Professzor – Megszorongatás alatt azt érted, hogy eljátssza a király ellenzékének szerepét a parlamentben?
Kapitány – Hát, bizony, a Magyar Liberális Párt nagyon szorongatós… De a Momentum sem semmi, momentán…
Professzor – És persze, főképp az LMP…
Kapitány – Való igaz, lehet más a politika, de ha egyszer a jó  magyar ember azt nem másképpen, hanem épp így szereti…
Mester – Barátaim, ne civakodjunk, mint valami parlamentben… Lássuk be, professzor asszonynak abban teljesen igaza van: egy rendkívüli helyzet állt elő, éspedig a hatalom hibájából. Ebben az ellenzéknek semmi érdeme. De ha most felnő szerepéhez, történhet valami, ami kizökkenti medréből azt a folyamatot, amely másképpen korrigálhatatlannak tűnik. Már csak azt kellene mérlegelni, hogy mi jár nagyobb kockázattal a nép szempontjából: ha most, és kiszámíthatatlan következményekkel zökken ki ez a folyamat, vagy, ha mégsem most zökken ki, hanem amikor megjelenik egy új erő, jó programmal?
Doktor – Tudsz ígérni ilyet éltünkben?
Professzor – Erre ráérünk visszatérni. Talán napokon belül is aktuális lesz. De most érdemes meglévő pártjainkra figyelni.
Doktor – Kicsik, itt sárgák, ott lila színűek, amott barnácskák, de mind a miénk…
Kaptány – És is roppant kíváncsi vagyok az elkövetkező napok fejleményeire, de távolról nem látom ilyen rendkívülinek a helyzetet. Magyarország óriási szerencséje, hogy ilyen rátermett vezetője van. Egy kicsit diktatórikus, de a a diktatúra sem az ördögtől való. Ő pedig okos, ügyes, találékony. Kimúlik – saját törvénytelenségei következtében – a magyar politikai fauna? Van másik, szokta mondani a nagy Ötvös mester. Történhet például az, hogy a markáns és karakán KDNP kilép a kormány koalícióból, és ő testesíti meg a végre kemény ellenzéket. Aztán meg megnyeri a következő választásokat, és a Fidesz jeleskedik fiatalosan az ellenzéki padsarokban.
Doktor – Micsoda szerencse, hogy nem te írod a történelmet, bátor kapitányom.
Kapitány – Nincs ilyen ambícióm, hogy én írjam. De jó érzés, amikor előre látom.
Mester – A jövő előre látása jó eszköz arra, hogy az ne olyan legyen, amilyennek láttuk. Persze, feltéve, hogy nem is akarjuk, hogy olyan legyen.



* * *