2018. május 10., csütörtök

A két fa


Kapitány – Nem találjátok furcsának, hogy az élet fája sok legendában szerepel, de a tudás fájáról csak a Biblia számol be?
Doktor – Nem csodálom…
Professzor – Én gyerekkoromban sokszor gondolkoztam azon, ha én vagyok ott, és tudok ezekről a fákról, melyiknek a gyümölcséből ettem volna…
Kapitány – Tanult barátnőnk már gyerekkorában is ilyen okos volt. Mert itt a puszta kérdésfeltevés is figyelemre méltó spekulációs készségről árulkodik.
Professzor – Kedvenc kapitányom, ne hízelegj, pláne ne kétesen, hanem mondd el, te mit választanál?
Kapitány – Csakis az életfát! Mert ha az örök élet birtokában vagyok, mi akadályozhat a mindentudás megszerzésében?
Doktor – Alaptalan reménykedés! És ha egy majom eszik az életfa gyümölcséből, ő is eljut a mindentudásig?
Kapitány – Először én nem vagyok majom, és engem az érdekel, mi történik velem, nem a majommal… A másik, ha ígérve van az örökélet, az evolúció mindenki előtt nyitott ajtó.
Professzor – A helyzet nem annyira egyszerű, ami a majom esélyeit illeti, hiszen az evolúció nem az egyed, hanem a faj sorsa. Sokszor kell meghalnunk, hogy utódainkból valami jobb legyen. Ennél is nagyobb gond szerintem az, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy az ember annyira fejlettebb a majomnál, hogy képes a mindentudás befogadására… És te, szépséges barátnőm, mit választanál?
Doktor – Azt hiszem, követném Éva anyánk példáját, és a tudásfájáról tépnék gyümölcsöt… Csak azt nem tudom még, hogy megkínáljam-e azzal Ádámomat… Mindenesetre reménykeltő, hogy a mindentudás birtokában idővel meg tudnám oldani az örökélet problémáját.
Professzor – És te, Mester, te mit választanál?
Mester – Ügyesen kihagytad azt, hogy te hogy döntöttél gyereked korodban, és mit gondolsz erről most, érett fejjel… Én azt hiszem, hogy egyik választás nem kockázatmentes. Valóban, ha az életfáról eszünk, fogadjuk el, azon nyomban megkapjuk az örökéletet, fokozatosságról nem igen lehet szó. Az ember nem lehet egy kicsit halhatatlan, ahogy nem lehet egy kicsit szűz… De az örökélet miért ígérne a mindentudás megszerzését.
Professzor – Hát nem lehet rabszolga is az, aki örökéletet kapott, mondjuk egy halhatatlan rabszolgatartótól?
Mester – Pontosan erről van szó. Aki örökéletet mondott, vagy mondjuk, ígért, még nem ígért örök igazságot, még kevésbé mindentudást. És talán ennél is kockázatosabb a tudás fáját választani. Hiszen az életünk olyan rövid, és szemmel láthatóan, aki eszik abból a gyümölcsből, távolról sem kapja a teljes mindentudást egyből, hanem csepegtetve...
Kapitány – Hát igen. Az első órák éppen arra voltak elegendőek, hogy a Ádám és Éva a mezítelenségüket fogják fel…
Mester – De akkor, hogyan lehet reménykedni, hogy néhány lecke után, már saját erőből megoldjuk az örökélet-vágyunkat?
Doktor – Csak nem azt akarod mondani, kedves Mester, hogy ezek szerint te nem is kóstolod az egyik fa gyümölcsét?
Mester – Én most ahhoz térnék vissza, amivel az egész beszélgetés kezdődött: miért a legtöbb ősi legenda csak az élet fájáról tesz említést. Szerintem csak egy fa létezik, élet és tudás pedig egy is ugyanaz. Nincs élet tudás nélkül, és nincs tudás élet nélkül. És ha nyerünk egy kis életet, ezzel szerezhetünk újabb tudást. Az új tudással pedig tovább tudjuk vinni az életet.

Professzor – És így, az idők végezetéig?
Mester – Így, igen. Egyiknek sincs vége. Nekünk pedig nem kell állnunk mint Bálám szamarának két fa között, és töprengeni.
Kapitány – De azt az egy fát hol keressem? És van egyáltalán jelentősége? Mert ahogy te írod le, Mester, ez egy zárt kör: az élet ad tudást, a tudás életet.
Mester – Igen, életünk saját magát tápláló, öngerjedő folyamat. Mégis, néha az erőnk vészesen csökkenni kezd, meg kell keresnünk az élet fáját, és enni gyümölcséből.
Doktor – De hol keressük ezt a csodafát, Mester?
Mester – Mindenki megtalálhatja akkor és ott, ahol szüksége van rá, de nem könnyű meglátni… Azt meg kell tanulni. Minden tanulásod egy részét erre kell szánni. De erről máskor beszélgessünk, most már későre jár.
Doktor – Köszönjük, Mester! És szép álmokat!
Mester – Nektek is, barátaim! Holnap folytatjuk!

* * *