Kapitány –
Mi történt, Mester? Még soha nem láttalak ennyire gondterheltnek!
Mester – Szörnyű
gondolataim támadtak, barátaim… Nem is merem ezeket felismerésnek nevezni, de
tartok tőle, hogy ez lenne a helyes.
Doktor – Osztd
meg velünk gondolataidat, Mester. Ez segíthet tisztázni a helyzetet… De talán
mi is hozzájárulhatunk a tisztázáshoz örök kételyeinkkel.
Mester –
Szerencsés és boldog vagyok, hogy megvagytok nekem. Nehéz, szörnyű időszak elé
nézünk, és nagy szükségünk arra az erőre, amit a jó emberek adhatnak egymásnak.
De itt a lényeg: megütött, és majdnem megsemmisített az a gondolat, hogy a
mostani pandémia nem egyszerűen egy egészségügyi váláság… hanem maga a 3.
világháború… Elkezdődött.
Professzor
– Döbbenetes igazság!
Kapitány –
Nem túlzás ezt állítani, drága Mester? Hát miféle háború lenne ez egy
puskalövés nélkül, és főleg hadüzenet nélkül?
Doktor –
És kik között folyna ez a háború?
Mester –
Éppen ez a legszörnyűbb az egészben, és ezért vagyok ennyire gondterhelt. Igen,
ez vírus okozta pandémia, és nem hadseregek indultak egymás ellen. Későn ez is
lehetséges, de majdnem mellékes. A lényeg az, hogy a csapás szétzúzza
megszokott békés életünket. Semmi sincs többé úgy, ahogy volt a boldog
békeidőben. És ne legyen kétségünk, hogy ez jó ideig egyre rosszabb lesz. És
végül is: puskalövések, tankok, bombázások nincsenek – de halottak igen. Alig
kezdődött a baj, és már egymillió halottat tartanak nyilván a statisztikák.
Ismétlem: a kezdet kezdetén vagyunk! Ki merné állítani, hogy egykettőre vége a
lidércnyomásnak, amikor inkább azt leshetnénk, hogy az áldozatok száma mikor
éri el az első világháború, majd a második világháború áldozatainak száma.
Mindeközben, ugyanúgy, mint a régi primitív háborúk idején a politika elemében
van. A tőke még inkább: a szelekció kemény, de a nagytőkének ez nincs ellenére.
Minden egybe vetve: a háború elindult, és a politika, és ami mögötte van fel
van ajzva, ahogy háborúkor megszokott. Mindenki győzelmet vizionál, de nem
feltétlenül holnap. Jó ez így. Az sem baj, ha száz évig eltart. Annyi mindent
el lehetne intézni ezidő alatt. És külön előny, hogy mindenki láthatja: nem is
háború ez! Pedig igen! Már benne vagyunk!
Kapitány –
Hát ez valóban szörnyű! Egy 21. századi apokalipszis!
Doktor –
Letaglózó! Valóban egy posztmodern apokalipszis!
Professzor
– Döbbenetes, szörnyű – és tartok tőle, hogy valóságos veszedelem.
Kapitány –
Egy helyett, most négy gondterhelt ember. Mi lesz most?
Mester –
Nincs jogunk kétségbe esni. Most már későre jár, elfáradtam, de holnap nekilátunk
feladatainknak! Hogyan tovább? Mi a teendő?
* * *
