2017. április 8., szombat

Amerika bombázza Szíriát

Professzor – Ebben a háborús világban miért lenne nagy ügy egy bombázás? Mégis, engem elkeserít, és talán leginkább az, amit provokatívnak szántam kérdésemben: banális dolog-e ma már bombázgatni bárhol is?
Kapitány – Nem, nem hiszem, hogy ott tartanánk. És abban sincs igazad, tanult barátnőnk, hogy ez az eset, ami miatt háborogsz, annyira banális lenne. Talán éppen ellenkezőleg. Mert biztosra veszem, hogy arra a bombázásra gondolsz, amelyet Amerika hajtott végre egy szír katonai repülőtér ellen. És valljuk be, ez az akció mindenkit meglepett, és igen erőteljes reakciókat váltott ki.
Mester – A két megfigyelés között nincs ellentmondás. Amiről a professzor asszony beszél, egy valós helyzet. Senki nem döbben meg attól, hogy egy állam beveti fegyveres erejét, és ez tűrhetetlen, ez felháborító.  Ettől teljesen független az az általános meglepődés, mondhatnám, megrökönyödés, amit Trumpnak sikerült okozni az egész világ számára egy vacsora alatt.
Doktor – Eddig nem sok jót lehetett várni tőle, nem is kaptunk semmi jót, de most helyesen cselekedett, hiszen közös érdek, hogy mindenki vésse agyába: büntetlenül nem lehet nyúlni a vegyi fegyverhez.
Professzor – De kedves fiatal barátunk, nem lenne elvárható, hogy bűnelkövetés esetén a bűnös büntetessék, éspedig a jog alapján. Vagy te, mint minden liberális barátunk, hivatalból elfogadjátok azt, hogy a szír kormány a bűnös? Komolyan gondoljátok, hogy egy ilyen öngyilkos akcióra szánná el magát? Mit nyerhetett vele, és mit kockáztathatott? Vagy ti gyengeelméjűnek tartjátok Asszadot?
Doktor – Nem ő lenne az első visszaeső… Egyébként is jellemző a diktátorokra, minden gonosz eszességük ellenére az ilyen vakság. És rendszerint ez okozza a vesztüket is.
Kapitány – Ilyen általános tapasztaltok alapján senkit sem lehet bűnösnek mondani egy konkrét ügyben. És ebben a konkrét ügyben napnál is világosabb, hogy kreált ürügyről van szó. És ha ti nem vagytok képesek ezt elismerni, oda a hitelességetek… Bár kinek lenne illúziója, hogy a nagypolitika hitelességről és nem a ködösben hagyott nagy érdekekről szólna.
Mester – Ezzel nem értek egyet, bátor barátunk! Szerintem érdekeket képviselni nem bűn, és lelke rajta minden politikusnak vagy más érdekképviselőnek, ha a maga személyisége szerint súlyozza az érdekeket, de oda a civilizációnk, ha nem ragaszkodunk egy tisztes hitelességhez…
Professzor – Hitelesség ide, hitelesség oda, nem nehéz világosan látni, hogy a nyugati világ kőkemény érdeke az asszadi vezetés kiiktatása a közel-keleti színtérről.
Doktor – Ki sírna egy diktátorért?
Kapitány – Ezzel a bélyeggel lehet játszadozni, de mondd már nekem, a jog tudója, ha összeírnád a ország-vezetők világlistáját, hol helyezkedne Asszad? Ki előzi meg demokráciában őt a Közel-Keleten, még ha valóban komikus demokráciáról beszélni arrafelé. Talán az egyiptomi elnök? Vagy a szaúdi király? Vagy Erdogán?
Doktor – De miért velem vitatkoztak? Győzzétek meg a szír népet, hogy nem is járnak rosszul Asszddal!
Professzor – Kérdem én. kinek van kétsége, hogy Asszad 24 óra alatt helyre tudná állítani az ország belső békéjét és nyugalmát, ha a különféle felkelők nem kapnának kívülről számolatlanul a pénzt, fegyvert, hitechet, mindent amire az öldöklés folytatásához szükséges.
Doktor – Szép rend és béke lenne ez, ismerjük ezt.
Professzor – Lehetne parafrazálni Churchillnek tulajdonított mondást: a rend nem a legjobb dolog, de jobb nincs kitalálva. Azon a földön egy ötezer éves hatalom harcol a fennmaradásáért. Néha, szinte mindig terhel alkalmazkodni hozzá, de össze lehet-e hasonlítani ezt a terhet a halállal és a pusztulással. És most ez a föld immár a Második világháborúnál is továbbtartó, pusztításaiban annál is túltevő poklot él át egy gonosz geopolitikai érdekből. A Nyugat ennél nagyobb bűnt nem vett a lelkére Hirosima óta…
Kapitány – Félő, hogy ennek árát meg is fizeti…
Doktor – Szívből sajnálom a szír embereket, és igen is tartozunk annyival, hogy emberségesen befogadjuk a menekültjeiket, de azt nem tudom elfogadni, hogy egyoldalúan a Nyugatot ostorozzuk a szír helyzetért. Vastagon vannak benne Oroszország, Törökország, Irán, a többi arab országról nem is beszélve…
Professzor – Így igaz, sokan vannak képviselve a történetben, de ne próbáljuk összemosni a bajkeverőket és azokat, akik próbálnak segíteni megoldani a helyzetet…
Kapitány – Eléggé elmerültünk a szír tragédia diagnózisában, de hogyan ítéljük meg konkrétan ezt a tegnapi amerikai akciót? Fordulat? De miben? Milyen következményekkel? Lesz ebből egy Harmadik világháború?
Doktor – Amely sokak szerint, beleértve a pápát is, már jó ideje folyik…
Professzor – Vagy lehet, hogy Trump belátta, semmire nem megy a washingtoni mocsár lecsapolásával, inkább túltesz Obamán és Hillaryn… Akár össze is jöhet neki is egy Nobel-békedíj…
Mester – Mindenki, beleértve az orosz vezetést is, egy ilyen közel-keleti fordulat miatt ideges… Szerintem itt másról van szó. A mérlegelésben ezer pro és kontra érv és körülmény szerepelhetett, oktalanság lenne egy-kettőt kiemelni, különösen a kevésbé súlyosoktól. A rejtély kulcsát én máshol látom. Ne feledjük, hogy az akció egy jó hangulatú vacsora idejére volt igazítva, amikor Trump vendégül látta kínai kollégáját. Egy sor üzleti ügy várt megtárgyalásra a 21. század két éppen helyet cserélni készülő szuperhatalma között. Ebben Trump kiváló rutinnal rendelkezik. De van egy másik, roppan nehéz ügy: Észak-Korea. És azt se feledjük, hogy éppen 3-4 napja nyilatkozott Trump, hogy ha a kínaiak nem segítenek ráncba szedni az észak-koreai vezetőt, ő kész egyedül is cselekedni. Hát meg kellett mutatni ennek a kínai vendégnek, hogy ő bizony nem tréfál. 59 Tomahawk, és a probléma meg van oldva… Közben meg megmutatja a világnak, hogy Putyin mégsem tartja marjában, és ahogy ezt tisztáztuk, végre – némi idő után – jöhet az óvatos vagy nem annyira óvatos összeborulás, egészen úgy mint Putyin és Edogan között az orosz gép lelövése után…
Kapitány – A francba a politikával!


* * *

2017. április 3., hétfő