Ki nevet a végén?

Professzor – Nem tudom, hogy fokozódik-e a helyzet Magyarországon, de mindenképpen forrósodik… Ti milyennek látjátok?

Doktor – A helyzet szerintem undorító.

Kapitány – Kész tragikomédia! Nevethetnénk markunkba, ha nem rázna a sírógörcs…

Mester – Nagy kihívás ez az időszak. Zuhanunk. Zuhanunk, és hiába rángatjuk a zsinórt, az ejtőernyő nem nyílik…

Professzor – Már hogy nyílna, amikor nincs is ejtőernyő a zsákban! Kilopták.

Kapitány – Kínos, nagyon kínos. De így akkor ki nevet a végén?

Professzor – Vagy Simicska?

Doktor – Talán inkább Mészáros…

Kapitány – Ajjaj, a nevek, mindig is bajban voltam a nevekkel… Soros, Simicska, Mészáros… De kik is ezek?

Professzor – Mészáros a soros Simicska…

Kapitány – Akkor Mészáros nevessen a végén?

Doktor – Ha hagyjuk!

Kapitány – De mit jelent az, hogy „Ne hagyjuk”? Feküdjünk le sínekre, mint az ötvenes és a hatvanas években, amikor a békét védtük?

Professzor – Az, hogy „Ne hagyjuk!” egyet jelent: sorakozzunk a kormány mögé, mert a kormány tudja, mit kell tennie. „Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van.”

Kapitány – De most nem csak magunkat, hanem egész Európát védjük… Nem is először…

Doktor – Európát védjük, de Keletre nyitunk… Sőt, nem csak nyitunk, de arra sasszézunk is…

Kapitány – És azt hallottátok-e, hogy lelkes fiatalok hamarosan Guinness-rekordot akarnak felállítani. Több ezren fognak társasozni egyszerre a Kossuth téren Ki nevet a végén játékkal.

Professzor – Hát nem erről beszélek-e? Biztos sok ezer aranyos békés fiatal fog társasozni és bolondozni, de lesznek, akik majd gondoskodnak a hatalom bölcs öregeitől mostanában hallható jóslatok beteljesüléséről.

Kapitány – Vajon, ki lehet-e zárni, hogy ebben mindkét részről fizetett bajkeverők összefognak?

Mester – Szép számmal akadnak bajkeverők, ha senki sem fizeti őket. De nem a fizetett és önkéntes bajkeverők miatt kerülünk, kerültünk már nagy bajba.

Professzor – Tudjuk, Mester, mi már tudjuk. De ez olyan kevés…

* * *

A korrupcióról

Kapitány – Mit gondoltok, barátaim, a korrupcióról? Egyáltalán létezik ilyen? És ha mégis, mérhető-e? És amikor egyesek azt állítják, hogy mérik, mennyire korruptak lehetnek eredményeik?

Professzor – Azért elfogadni a korrupció létezését, mert sokan beszélnek róla, a médiában, magánbeszélgetésekben is röpködnek a híresztelések, gyanúsítások, vádak, mindenféle általánosítások, oktalanság lenne. „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél…” Egyszerű népi bölcsességekre nem lehet alapozni felelős diagnózist…

Doktor – Gondolom, mégsem vonod kétségbe a korrupció létezését? Akkor mivel magyaráznád meg a mesébe illő történeteket, amelyeket megismertünk itthon az elmúlt években?

Professzor – Sajnos, el kell fogadni, hogy a korrupció igen is létezik, sőt, éppen az általunk jól megismert hazai történetek támasztják alá, hogy létezik, éspedig felháborító mértékű. Én csak arra akartam figyelmeztetni, hogy komoly érvek, és még komolyabb feltárás kell, kezdve az oknyomozó újságírással egészen a bűnüldözői munkáig, nem kihagyva az igazi tudományos kutatást.

Mester – Én azt hiszem, hogy akármennyire gyenge és elfogult a hatósági, és ezen belül – horribile dictu – a bűnüldözői munka, az már szolgált elegendő bizonyítékot a korrupció ezer fajtájára. Ez egyszerűen logikailag elegendő, hogy a korrupció létezésének kérdését lezárhassuk. Még akkor is, ha az is biztos, hogy az ilyen bizonyítékok egy része újfent korrupt. Sok olyan esetet ismerünk itthon és főleg a nagyvilágban, amikor a hatalom korrupciós vádakkal próbálja – nem sikertelenül – kiiktatni ellenfeleit. Az úgymond ismert történetek viszont inkább arra jók, hogy valami képet alkothassunk magunknak a fel nem tárt korrupció mértékéről.

Doktor – Normális országokban ez mozoghat 5 és 10% között. Mi most nem ebbe a körbe tartozunk…

Kapitány – Én már olyan önostorozást is hallottam, hogy míg máshol bevett szokás a közpénz 10%-át ellopni mindenféle pályázaton, nálunk a pénz 90%-át lopják el.

Professzor – Az biztos, hogy ez nem a jellemző, de az is biztos, hogy nem ritkaság, különösen a civil szférában, ahol mindenféle agyrémekért is lehet pénzt nyerni. És ez, érdemes külön aláhúzni, nem lopás, hanem korrupt összejátszás, mert ha lenne egy valamennyire tisztességes ellenőrzés, képtelenség lenne a támogatás 90%-át zsebre vágni…

Doktor – Két zsebre elosztani…

Mester – Több, mint szomorú, hogy valóban az úgynevezett civil vagy nonprofit szférában divlik ez a gyalázat, amikor éppen ott kellene tudni megtalálni a társadalom értékeit és egészséges erőit…

Professzor – Azokat is megtalálod ott, de a mindenfelé elkötelezett „hasznos idiótákat”…

Kapitány – Meg profi parazitákat, közvetítőket… Hány milliárd közpénz folyt el virágkötők képzésre, hátrányos helyzetűek felzárkóztatására, múló politikai divatok népszerűsítésére… de ez végül is az aprópénz… Engem ennél is jobban elkeserít, hogy a korrupció nem csak a közpénz megdézsmálása a hatalom által, hanem  jelen van az élet minden szintjén: korrumpálni kell az önkormányzatnál, a kórházban, a rendőrt, a mestert…

Mester – Kérlek, bátor kapitányom, ezt ne mondd, hogy korrumpálni kell! Korrumpálni nem kell, ellenkezőleg: korrumpálni bűn. Bárki bűnbe eshet, jelen esetben csak és kizárólag szabad akaratából. A feladat az, hogy mi magunk ezt sose tegyük, és mindenki mást is óvjunk ettől, azzal is, hogy ezt erősítjük, és nem azt, hogy korrumpálni kell, hogy gördülékenyen menjenek dolgaink…

Professzor – Csodálom elszántságodat, Mester, de legyünk realisták: nem a gyenge gyarló állampolgárok tömege a hibás, ha makacsul tartja magát az átok paraszolvencia, vagy a hivatali baksis. A társadalom feladata lenne, hogy változtasson az évezredes mechanizmusokon…

Mester – Teljesen egyetértek veled, tanult barátnőm, sőt, tovább megyek: az én feladatom, hogy tegyek valamit. És a te feladatod is. És a miniszterelnök feladata is. Ami fontos: ne beszéljünk, hanem cselekedjünk. Vagyis konkrét cselekvésekről beszéljünk!

Doktor – Ahogy ismerlek, szeretett Mesterem, nyomban előrukkolsz egy konkrét cselekvés példájával.

Mester – Erre ugyan nem készültem, de ez olyan kedves provokáció, hogy íme! Ismeritek azt a régi arab mesét az öregember testamentumáról? Meghagyta, hogy minden vagyon a két fia közül arra szálljon, akinek tevéje másodiknak ér célba egy adott távon. Ugye, lehetetlen a megoldás – pont úgy, mint a korrupció felszámolása – hiszen egyik fiú sem akar majd haladni – mint ahogy most a korrupció bajnokai. De erre mit cselekszenek a fiúk: mindegyik felpattan a másik tevéjére és veszettül hajtja… Azt kellene csinálni, hogy a közbeszerzésekkel foglalkozó szervezet vezetését az ellenzékre kellene bízni.

Kapitány – Zseniális! A kormány pedig állandóan lesi, és biztosra vehetjük, hogy egyetlen gyanús dolog nem maradt elleplezve…

Professzor – Szellemes, de félő, hogy a gátlástalanság ezen is talál majd fogást. Legfeljebb a hírhedt Dávid-arány, az a bizonyos 70-30%, fifti-fifti-re változik…

Mester – Igen az álszentek fokozhatják a helyzetet, de bizni kellene, hogy egy ilyen fordított helyzetben a konspiráció kockázata annyira megnő, ahogy az átláthatóság is, hogy a köz mindenképpen jobb pozícióba kerülne… Ami biztos, a korrupció valóban százfejű sárkány, és egy ilyen intézkedés nem elegendő. Sok gondolat kell, sok cselekedet, hosszú ideig. De le kell győzni ezt a sárkányt.

* * *

Néphatalom és népdiktatúra

Professzor – Soha nem hittem, hogy a demokrácia kihirdetésével be is léphetünk a demokráciába. De azt mindig is hittem, hogy terelhetjük a dolgokat a jó irányba. Ami az elmúlt időszakban itthon és külföldön történt, rombolja a hitemet.

Mester – Szerinted, tanult professzor barátunk, hol és mikor uralkodott a demokrácia?

Professzor – Soha és sehol!

Kapitány – Megdöbbentesz, tisztelt professzorasszony! Reméltem, hogy legalább az ókori Görögországot megemlíted. Csak szereztek annyi érdemet maguknak a demokrácia felfedezésével.

Professzor – Letörölhetetlen gyalázatot szereztek a jámbor Szókratész demokratikus halálra ítélésével. Ebben a szörnyűségben minden szavazásra jogosult részt vehetett, aki elég étellel-itallal beült az egész napos izgalmakat ígérő színjátékra. Mit sem szépít a gyilkosságon, hogy a népek, érezvén a bölcs hiányát, hamarjában a vádlót fogták perbe, és demokratikusan száműzték.

Doktor – Kedves barátnőm, az előbb hitről beszéltél, de ezek a keserű szavaid azt árulják el, hogy te inkább nem hiszel a nép hatalmában…

Professzor – Nem, én nem azt mondtam, hogy a demokráciában hiszek, amely szerintem egy furmányos fikció, hanem abban, hogy bármi is legyen, lehet és fontos harcolni a világ jobbításáért.

Mester – Nem baj, hogy szinte mindenről másképpen gondolkozunk, az a jó, hogy utolsó szavaiddal mindnyájan egyetértünk. De folytatnám az előbbi kérdésemet. Ha el is fogadnánk, hogy eddig soha és sehol nem uralkodott – rendben, mondjuk így: az igazi – demokrácia, szerinted, kedves professzorasszony, ebben a bizonyos folyamatos harcban egy jobb világért játsszon valamilyen vezérlő szerepet – megint mondjuk így: az igazi – demokrácia?

Professzor – Ha úton vagyunk, fontos szemmel tartani egy vezérlő csillagot, amely figyelmeztet, merre kell tovább haladni. A társadalmi harcainkban viszont nem egy, hanem egy egész sor ilyen csillag, egy egész sor eszme igazít. Igen, ezek között kiemelt helye van a demokráciának is. De közben látni kell, hogy nem elég papagájok módjára ismételgetni a bűvös szót…

Kapitány – Imponál a kritikai szemléleted, tisztelt professzorasszony, de szerintem a kritikai hevületed néha elhomályosítja az előbbit. Én most arra vagyok kíváncsi, mi hevített fel ennyire. Meg vagyok győződve, hogy ha az ember hűvös tárgyilagossággal értékeli a helyzetet, jó érzéssel megállapíthatja, hogy az országok döntő többségében egy többé-kevésbé jól működő demokrácia van.

Mester – Ha kívánod, a reális szocializmus mintájára nevezhetjük ezt reális demokráciának is.

Kapitány – Felőlem annak is nevezhetjük. Bevallom, nem bánom, hogy a demokrácia a reális…

Doktor – Arra viszont én is kíváncsi vagyok, amit a kapitány az imént kérdezett: közelebbről mi – ahogy mondtad – rombolja a hitedet?

Professzor – Csodálkozom, hogy külön magyarázat kell. Ami itthon zajlik jó ideje az a hiteltelenség orgiája, senki és semmi nem az, aminek látszik. Még rosszabb a helyzet a világon, a totális kémkedéstől a játszadozásig a háborúval. A hiteltelenség és a hamisság a mindennemű korrupció, a mindennemű romlottság csodafegyvere. A romlott korrupt demokrácia pedig nem néphatalom, hanem a nép kiszipolyozása, megbecstelenítése.

Kapitány – Bevallom, szavaid megindítanak, drága professzorasszonyom! Elfogadom, a romlott, korrupt világ ördögi mű. Bár ha lenne egy felvilágosult – fületek bocsássák meg nekem – istenfélő vezetőnk, aki kompenzálná a nép és főleg az ügyeskedők gyarlóságát… Lehet, hogy másképpen soha nem lesz tökéletes a demokrácia…

Doktor – Röstellem felhozni ezt a túl sokszor ismételt igazságot, de a demokrácia nem a legjobb társadalmi forma, csupáncsak az a helyzet, hogy ennél jobbat nem ismerünk.

Mester – Én hiszek a tudás töretlen haladásában. Voltak, és vannak, akik a kommunizmus győzelmében, és voltak, és vannak, aki a kapitalizmus győzelmében vizionálták, vizionálják a történelem végét. Azt nem mondom, hogy nem kell új elmélet a következő nagy lépéshez, hanem elég a pragmatizmus, esetleg az ihlet meg a forradalmári hév. Az viszont bizonyos, hogy ebben a örökké tartó vándorlásban, ebben a gigantikus mózesi vállalkozásban a néphatalom rendre kevés. A nép diktatúrája kell ahhoz, hogy az, ami a nép kezében van, az legyen az igazi hatalom.

Választás 2014 – Tanulni a tanulságokból

Kapitány – Kedves barátaink, ha már ennyire reménytelen a pártok programjai alapján választani, talán segíthet, ha áttekintjük az elmúlt időszakot: mi jót hozott, mi volt benne csalódás!

Professzor – A számvetés indokolt, de a programok egybevetését ez nem pótolhatja.

Kapitány – Igazad van, kedves professzorasszonyom, és most azt ne is pótoljuk, hanem vessünk számot.

Mester – Azt javaslom, első körben ne is minősítsük az eseményeket, hanem igyekezzünk minél teljesebb leltárt készíteni a fontosabbakról. Az ember olyan feledékeny… Te, kapitány, mit vettetnél fel a listára?

Kapitány – Mindnyájunk szempontjából fontos volt az állami pénzügyek rendbe tétele, a munka kiemelt kezelése, ideértve közmunka segélyezés helyett politikát és a munkavédelmi programokat, a közrend és a büntetéspolitika szigorítása, a közigazgatás korszerűsítése. És azt is érdemes számon tartani, hogy a nagy és bonyolult ügyek mellett mindig volt szándék és energia olyan projektekre, amelyek szépíthetik-gazdagíthatják az országot, itt a Kossuth tér átépítésére, a különféle stadionépítésekre, a különféle múzeumtervekre. Végül meg kell említeni a sokat vitatott rezsicsökkentést.

Doktor – A válogatásod, kedves kapitányom, dicsérő szavak nélkül is felér egy dicsérettel. Pedig ne feledjük, a kormány első két intézkedése az állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak és a magánnyugdíj-vagyon államosítása. Utána jött egy pártalkotmány és száz kétharmados saroktörvény, amely ellehetetleníti minden leendő kormány munkáját, amely nem a Fidesz politikáját követné. Ezen belül a cinizmus csúcsa a legapróbb részletében a Fidesznek kedvező új választási törvény, Fidesz-katonák állítása minden kulcspozícióba kikezdhetetlen 9 éves megbízatással, az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése, feltöltése lojális emberekkel. És mindennek az ámokfutásnak a koronája a titokban összehozott Paks-szerződés…

Kapitány – Drága doktornő, a te válogatásod kritikus szavak nélkül is lehengerlő kritika. Becsmérlő szavaiddal megterhelve viszont arra lesz jó, hogy zsákutcába vigye a számvetésünket.

Doktor – Legyünk erősek, drága barátom! Valóban erős idegek és erős gyomor nélkül nehéz kivesézni állapotainkat, de ennek nem az én stílusom az oka…

Professzor – Szerintem a legfontosabb említendő történések kétfélék. Az egyikféle intézkedések egy újfajta posztmodern proletariátus, vagy, ahogy szeretik még mondani: munkatársadalom kialakítását célozza. Ezt szolgálta a világ egyik legkacifántosabb munkatörvénykönyve, és ezt szolgálta a szakszervezeti mozgalom semlegesítését. Még nem volt Magyarországon ilyen szociális béke, mint az elmúlt négy évben. De ez a béke a kiszolgáltatottság, a félelem keserű békéje. A másikféle intézkedések a felső osztályok elkötelezése. Erre nehéz azt mondani, hogy lekenyerezése, mert azok már rég elfelejtették a jó kenyér ízét. És azt sem lehet mondani, hogy lekorrumpálása, mert ők a korrupció nagymesterei. De minek nevezzük azt, amikor egy 2 vagy 5 milliós jövedelemmel rendelkező embertársunknál ez a kormány meghagyja jövedelmének azt a felét, amely minden civilizált országban a közösbe megy?

Kapitány – Ezt én is végtelenül felháborítónak tartom…

Professzor – És van képük azt mondani, hogy azért teszik ezt, mert szentnek tartják a munkából származó jövedelmet!

Mester – Én azt tenném még a leltárhoz, hogy ebben az négy évben fontos dolgok történtek egy félelmetes államkapitalizmus kiépítése érdekében: államosítások a gazdaságban, az iskolák államosítása, a média államosítása, a nemzet államosítása. A jelenleg kormányzók számára szemmel láthatóan a hatalom a legfontosabb, mert azzal remélik kielégíteni kielégíthetetlen vágyaikat vagyonra és dicsőségre, és nem utolsósorban biztosítani büntethetetlenségüket. És ez így egy ördögi kör: minél hatalmasabb és ellenőrizhetetlenebb lesz az általuk kiépített hatalom, annál inkább sorsdöntő, hogy az szilárdan a kezükben maradjon. Ehhez durva és finom eszközök újabb arzenáljára van szükség, a tömegek még hatékonyabb ellenőrzésére, butítására és manipulálására.

Professzor – Én úgy gondolom, ezzel az elmúlt év leltárának csak kis részét sikerült összerakni, de nekem így is szédül a fejem.

Kapitány – Pedig a lényeg nem az események puszta összeírása, hanem minden egyes esemény alapos vizsgálata minden oldalról. Mert, ismerjétek el, ez mind politika, amely évezredek vitákat és szenvedélyeket szít. Mi nem tehetjük meg, hogy csak egy vagy két szempont – vagy szemlélet – alapján minősítsük a dolgokat.

Doktor – Az elmúlt négy év minden eseményét megvizsgálni? Ehhez újabb négy évre lenne szükség, vagy többre…

Mester – Az elmúlt négy év nagyon fontos tendenciákra fogyelmeztet, ezért fontos lenne folytatni a beszélgetést. Nem hiszem, hogy lesz időnk és kedvünk minden egyes eseményt újra elővenni, de a legfontosabb tanulságok levonását feltétlenül meg kellene próbálni.

Választás 2014 – A birnámi erdő…

Professzor – Bevallom, kedves barátam, napról-napra rosszabbul érzem magamat itthon. Elviselhetetlen ez a hideg polgárháborús hangulat, a gyűlöletnek ezt a mindent megmérgező áradatát.

Kapitány – Szerinted ki szítja igazán a gyűlöletet?

Professzor – Nem értem, miért kérdezed ezt, kapitányom. Szerinted az egyik fél szítja igazán, a másik meg tessék-lássék módon? Avagy teljes ártatlan ebben a veszett játékban, csak jámborul pislog?

Kapitány – Ismersz engemet, szeretem a tiszta és egyenes beszédet. Nem minden, ami történik a politikában, felel meg az ízlésemnek. De a politika már csak ilyen. Mellesleg ezért nem szeretnék politikus lenni.

Professzor – Nem tudom elfogadni, hogy a politika ilyennek kell lennie.

Kapitány – Legalább is demokráciában ez látszik tipikusnak. Rendben van, a mi modorunk talán egy kicsit nyersebb, alpáribb, mint ott, ahol már hosszú évszázadok óta gyakorolják a politikát. De hát mit tegyünk? A jó öreg Kádár jut eszembe, aki csóválta a fejét. „Az emberek szeretik a lángost, de nem szeretik a lángossütőt.” – mondogatta. Hát mi most szeretjük a demokráciát, de nem szeretjük a demokrácia napszámosait…

Professzor – Naplopóit mondd, kedvenc harcostársam! De lám, jön a Mester és a fiatal doktornő… Szép napot, barátaim! Mondjátok meg ti, meddig bírjuk elviselni ezt a tömény gyűlölködést, amelyet most a választás már-már hurrikánná korbácsol?

Doktor – Szervusztok, barátaim! Mi is a választásokról beszélgettünk az úton. Úgy tűnik, ez már kényszer lesz a következő hetekben.

Kapitány – Hát van tétje az április hatodikának…

Mester – Üdvözlégy, kedves professzorasszony! Erőt, egészséget, derék kapitány úr! Talán egyből meg is adod nekünk a kulcsot: nagy a tét. De milyen tétről is van szó?

Kapitány – Hogyhogy milyen? A kormányrúd, a hatalom birtoklása a tét!

Mester – De hát a hatalom annyi vesződséggel, gonddal-bajjal jár. Jó, rendben van, legyezi a hiú ember hiúságát, de szerinted megéri a hiúság ezt a mindenkire visszahulló gyalázatot?

Doktor – A fáraók és császárok korában bizonyosan, de a mai világban semmiképpen. Ellenben az az irdatlan pénz, amely közben szerezhető…

Mester – A lényegre tapintottál, doktornő! A pénz! Ez a ludas!... De mégis, a pénz, mint a gravitáció, mindenhol a világon elgörbíti a teret. Mégis, miért másokénál nagyobbnak látjuk itt a gyűlölködést?

Professzor – Biztos vagyok, hogy van olyan hely, ahol a miénknél is nagyobb a gyűlölködés, de ez engem nem vigasztal. Én elviselhetetlennek érzem azt, ami nálunk zajlik, és határozottan állítom, hogy ez a mérték nem normális, sokszorosa a normális országokban tapasztalhatónak. És nem tudom elfogadni a kapitány érvét, hogy ez a műveletlenség velejárója lenne.

Mester – A műveltségnek egészen biztosan nagy szerepe van, de döntőnek én azt gyanítom, hogy nálunk a korrupció mértéktelensége teszi ennyire vonzóvá a hatalmat. Ha fele annyit lehetne lopni, akkor a hatalom fele annyira vonzó lenne. De hát itt a nedűt, az emberek adóforintjait nem egy biztonságos tömlőbe töltik, hanem egy nagy szivacsra öntik. Mit tud a szivacs megőrizni ebből a köz javára, és mennyi csurog le a tisztátalan kezekbe?

Professzor – Igazad van, Mester! És bizony, azt is kell hozzá tenni, hogy nálunk ellentétben a fejlett országokkal, csoda, ha egy független, nem a hatalom esernyője alatt dőzsölő vállalkozás nyereséges, és fordítva, csoda, ha egy a hatalom kegyében lévő cég nem produkálna csodás profitot. Igen, ilyen körülmények között a hatalom birtoklása mindent és minden gátlástalanságot megér.

Kapitány – A végkövetkeztetéssel teljes mértékben egyetértek. A korrupció a gennyes góc. A haza megmentését a korrupció lefejezésével kellene kezdeni. De kevés ehhez egy kapitány. Akkor is kevés, ha ilyen Mester, ilyen tanult barátai állnak mögötte, mint ti. Egy mesebeli tábornok kellene ehhez a hadjárathoz… Bevallom, kevés a reményem…

Mester – Nem a tábornokon múlik a fordulat, hanem azon, hogy megmozdul-e a birnámi erdő… Talán hamarább, mint gondolnánk most…