Az emberek

Kapitány – Szörnyű érzés elfogadni ezt, de sajnos igaza van az ókori bölcsnek: „Az emberek többsége rossz.”

Professzor – Nem sokat mond nekem az, hogy „többség” meg az, hogy „rossz”. Szerintem hibátlan, pláne tökéletes ember nincs. A legendabeli igaz emberek sem léteznek. De a nagy bajokat egy kisebbség okozza.

Mester – Mit gondoltak: mi rontja inkább életünket? A kisebbség által okozott nagy bajok, vagy a mindenki által okozott kis bajok?

Doktor – Mindenki képes megbirkózni a kis bajokkal környezetében, ez az ő esélye és felelőssége. És ha kellő toleranciával rendelkezik, nem fog szenvedni attól, hogy a világ tele van mássággal, nem ritkán rosszal. A nagy gond a nagy bajokat okozó kisebbség. Ez a kisebbség pedig valójában néhány fő gonosz vagy szimpla pszichopata fizetett serege. Hát ezekkel megalkuvás nélkül kellene harcolni.

Kapitány – Nem értek egyet, nagyon nem értek egyet veled, szép fiatal lány! Az emberek többsége rossz. Eléggé rossz ahhoz, hogy a társadalom valójában egy szörnyeteg legyen. Nem hét, hanem tizenhét főbűn garázdálkodik a világon. Futkosunk, mint a kísérleti patkányok a labirintusban, élhető pályákat keresünk, de lépten-nyomon akadályokba vagy éppenséggel csapdákba szaladunk bele.

Professzor – Többnyire nem olyan akadályokba és csapdákba, amelyeket a fő gonoszok, hanem mi egymásnak állítunk fel.

Kapitány – És mintha nem is lenne kiút ebből, mert megváltoztatni ezt a szörnyeteg-társadalmat olyan hatalom kell, amely most a legrosszabbak kisebbségének kezében van, a kissé rossz többség képtelen kivívni egy fordulatot.

Mester – Nincs jogunk feladni a reményt, még kevésbé a törekvést. A rossz szenvedést okoz. A még több rossz még több szenvedést. Az ember pedig gondolkodó lény. És még cselekedni is tud. Hiszem, hogy lesz egy új többség, amely megtalálja a módját. hogyan kell kilépni a kis és nagy rossz ördögi köréből.

Kapitány – Ez most a messiás-várás újabb epizódja?

Mester – Nem, ez nem messiás-várás. Ez most többség-várás

  

* * *

Az emberek többsége rossz...

Priénéi Biasz – Az emberek többsége rossz.

Kapitány – Az emberek többsége jó.

Professzor – Senki nem születik rossznak.

Doktor – A rossz emberek a jó emberek gyarlóságának a büntetése.

Mester – Olyan világot kell felépíteni, ahol jónak lenni jobb.

A világról és annak jóságáról

Kapitány – Szerintem nincsen normálisan gondolkodó ember, aki azt állítana, hogy a világ jó, ahol nincs rossz, vagy azt, hogy a világ rossz, ahol nincs jó.

Professzor – Mindig gyanút ébreszt bennem, ha valaki a normális emberekre hivatkozik. Teljesen fölösleges emlegetni őket, ha azt akarod kidomborítani, hogy ebben a kérdésben lehangoló a lehetséges válaszok választéka, ami egy abszurd igen vagy abszurd nem, vagy egy triviális is-si.

Kapitány – Miért is lenne ennyire triviális az is-is. A kínaiak kedvelik az efféle megállapításokat: Mao elnöknél 70% a jó, és 30% a rossz. És ez egészen más, mint amit el lehetne mondani például Csan Kajsekről.

Doktor – Én sem találom triviálisnak az is-is választ, de abszurdnak sem az igent vagy a nemet. Inkább ott látok problémát, ha ezeket mereven szembe állítjuk egymással. És hogy egyben érdemben válaszoljak az eredeti kérdésre: szerintem a világ jó, attól függetlenül, hogy közelebbről nézve van benne jó is, rossz is. A fontos mégis az, hogy mindent egybe vetve, az ember csak azt mondhatja: a világ jó.

Mester – Kedves barátom, örömmel hallom tőled ezt. Te most nem a normális emberek, hanem csak egy névtelen ember szájába adod ezt a pozitív hitvallást. Ezzel együtt a kijelentés hiteles, hiszen, ha máshol nem, benned már megtalálhatjuk ezt az embert. Mégis, úgy érzem, a kérdés nincs megválaszolva. Tiszteletben tartom véleményedet, még inkább jogodat ilyen véleményre. A kapitánnyal viszont kénytelen vagyok vitatkozni. Könnyű meggyőződni ugyanis, hogy sok százmillió ember lelkének mélyéből szakad ki a keserű szó: a világ rossz. Ez nem vélekedés, nem következtetés, nem teoretikus megállapítás, ez tény. Éspedig nem egy tény a sok tény közül. Ez az első számú tény, ez a lényeg, az általuk megélt igazság.

Professzor – És ettől a sok százmillió, de könnyen lehet, több milliárd embertől nem vitatható el a normális ember státusza. Olyan emberek ezek, akik nem azt kérdezik, miért kell meghalniuk, hanem miért kellett megszületniük.

Kapitány – Könnyen lehet, hogy négyünk közül én láttam a legtöbb ilyen embert. Ismerem a szenvedéseket, amelyek mindenkit fenyegetnek. De anélkül sem tisztességes kiforgatni szavaimat. Én nem klinikai értelemben vett normális emberekről beszéltem, hanem azokról, ha akarjátok: szerencsés emberekről, akik megszerezhették és megőrizhették a világ megértéséhez szükséges szellemi képességeket. Gondolom, ti sem kívánjátok a világ pusztulását, ami a szerencsétlen emberek keserű igazságának végszava szokott lenni.

Professzor – Ugyan már, kapitány, nem gondolhatod komolyan ezt. Talán nem a jámbor istenfélő I. Ferdinánd szokta mondani: „Legyen igazság, vagy vesszen a világ!” Ezzel szemben, az egyszerű emberek, amikor úgy érzik, hogy – a modernkor pátoszával mondva – már csak láncaikat veszíthetik, nem a világ pusztulását, hanem egy új, jobb világ felépítését szokták követelni.

Doktor – Igen, így szokott kezdődni az ember tragédiájának újabb felvonása.

Mester – Hamar bezárult a kör, kedves barátaim, és félő, hogy sokáig tudnánk haszontalanul keringeni benne. Szerintem fontos megérteni, hogy a világ nem egy hely, nem egy kert, amelyről lehet vitatkozni, hogy jó-e vagy rossz. A világ egy küldetés, egy feladat. El kell jutni az egyik partról a másikra, a történelem egyik fokáról a másikra.

Kapitány – És ez az, ami rosszul, sokszor keservesen, rengeteg áldozattal megy.

Doktor – Elfogadom, ezzel az elvontságok egéről a teendők földjére hozzuk le a nagy kérdést. És én erről a földről állítottam, hogy jó, gazdagon termő.

Professzor – Azért szorgosan iparkodva és szívósan átverekedve a történelem egyik fokáról a másikra, fontos lenne azon is gondolkozni: vajon mi hibádzik bennünk, eszközeinkben, együttműködésünkben, hogy korszakról korszakra ekkora áldozatokat hozunk, ennyi testvérgyilkos harcot vívunk?

Mester – Biztos vagyok, hogy egyik feladatot sem szabad alábecsülni. Mind a kettő sorskérdés. A közvetlen feladat az új, jobb 21. század felépítése. A másik feladat pedig a világ és az ember megértésében is meglépni a következő lépcsőfokot. Ha jól megoldjuk ezt, jó a világ.