Összeesküvések és elméletek – Az isztambuli csapda

Doktor – Üdvözlégy, bátor kapitányom. Te világot látott, sokat tudó, mindenen átlátó ember vagy! Téged is megdöbbent ez az isztambuli horror történet?

Kapitány – Üdvözlégy, szépséges doktornő! Igen, engem is megdöbbentett ez a szörnyű gyilkosság. Az ebből élő sárga sajtó, ahogy manapság mondják: média rendszeresen tár csámcsog hetekig egy-egy újabb hasonló tragédián, de ott általában egy elmebeteg magányos ember az elkövető, itt pedig a világ egyik leggazdagabb országának urai, akiket az amerikai elnök is keblére ölel.

Doktor – Most biztosan lesz egy kis mosolyszünet…

Kapitány – Hát, nem tudom, mi lesz, minden esetre nekem gyanús a dolog, túlságosan is gyanús…

Doktor – Ó, helyben vagyunk! Születik egy újabb elmélet? Egyébként én is biztos voltam, hogy a szaúdiak egykettőre kénytelenek lesznek előállni egy védhetőbb mesével. Vagy azzal, hogy valójában egy szerencsétlen baleset volt, ők rosszat nem akartak, a puhány újságíró elveszítette életét, csak hogy hírbe hozza őket..

Kapitány – Igen, ez nagyon találó szó, a média is sokszor visszhangozta: Kasogdzsi – hangsúlyozandó – magától elveszítette életét, eléggé el nem ítélhető módon, ergó kedves vendéglátói nem gyilkosak, azt kikérik maguknak…

Doktor – A másik változat pedig az lehetne, hogy ugyan talán egy kicsit szerencsétlenül keménykedtek az oknyomozó biztonságiak, de ilyen jelentéktelen ügyről az ország vezetőinek – természetesen – nem volt, nem kellett, hogy tudomásuk legyen.

Kapitány – Igen, mind a két mese a legegyszerűbb védekezés forgatókönyve, és könnyen összevonható.

Doktor – Ki tudja, ha gyorsabban nyúlnak ehhez, talán még lett volna esélyük, hogy a világ hamar megfeledkezik az esetről. Végül is annyi más csont van, nem beszélve arról a sok százmilliárd dollár, amely elköltésre vár a szaúdi trezorokban… De lám, jön a kedves professzorasszony! Üdvözlégy, kedves barátnőm! Csatlakozz gyorsan hozzánk! Kapitány úrnak talán lesz egy új elmélete az isztambuli tragédiával kapcsolatban, és tudod, ki kell ezt tárgyalni, mielőtt jönne a Mester.

Professzor – Üdvözlet nektek, barátaim. Nem értem én bátor kapitányunknak ezt a zavarát. A Mesternek nem csak humorérzéke is van, de ő maga is készségesen spekulál, ha hiányzanak láncszemek… Hát lehet egyáltalán gondolkozni spekulációk nélkül? Egyébként roppant kíváncsi lennék elméletedre, kedves Kapitány, mert nekem itt valami nagyon nem stimmel… Több, mint gyanús a történet…

Kapitány – Én is üdvözöllek, tanult barátnőnk. Pontosan ez foglalkoztat engem is: hogyan gondolhatta a teljhatalmú koronaherceg, mert világos, hogy a szálak oda futnak, szerepe nem lehet vitás, hogy megússza ezt a förtelmes akciót olyan botrány nélkül, amely könnyen meg is buktathatja őt magát?

Doktor – Régóta tudjuk, hogy a hatalom tudatmódosító méreg. Az ember egyre inkább tévedhetetlennek és legyőzhetetlennek érzi magát.

Kapitány – Ez igaz, de nem olyan egyszerű a helyzet. Attól, hogy valaki teljhatalommal rendelkezik, tévedhetetlennek és legyőzhetetlennek érzi magát, közben leül valakivel sakkozni, hát nem biztos, hogy nyerne, hacsak az a másik játékos szándékosan nem vét lépéseket, hogy megveresse magát. Vagyis az eltorzult öntudat távolra sem teszi révedhetetlenné azt, aki ezt elhiszi, ellenkezőleg. Most pedig nem arról van szó, hogy egy kegyeltje megverette magát, hanem arról, hogy az újságírónak felállított csapda ötlete magának a koronahercegnek felállított csapda lehetett. Bizonyára egy nagyon bizalmas embere – nem nagy erőfeszítések árán – meggyőzte a herceget, hogy az alkalom a kegyetlen leszámolásra kiváló, kiválóan lesz lebonyolítva, és gyorsan lesz elfeledtetve. Vagyis a herceg mindent tudott, mi több a végső döntés személyesen az ő döntése, csakhogy az egész értékelésével kapcsolatban lett megvezettetve. Hogy belebukjon.

Doktor – Hú, ez érdekes gondolat: a nagy isztambuli csapda nem Dzsamal Hasogdzsinek szólt, ő egy könnyen feláldozható mellékszereplő, hanem Mohamed bin Szalmán koronahercegnek szólt…

Professzor – Aki szinte kezdettől fogva a nyugati média kedvence lett, azon kevés érdemdús celebnek, aki jogosult három betű viselésére, úgy mint JFK, DSK, TGM… Tehát hívjuk csak őt MBS-nek!

Kapitány – Nos, itt van a kutya elásva! Ki ez az MBS? Honnan jött, hova tart? Ki akarhatja, ki képes megbuktatni őt?

Doktor – Neked, sokcsillagos kapitányom, erre is lenne válaszod?

Kapitány – Nagyon kevés dologra van válaszom, sokcsillagos doktornőm… De tippelek, tippelgetek… Most viszont váltsunk témát, mert közeleg a Mester… Mit szóltak ehhez a hirtelen lehűléshez?

* * *

Összeesküvések és elméletek – Ki az?

Kapitány – Szép napot, szép lányok! Azt hiszem, rájöttem az igazságra és roppant izgatott vagyok! Szeretném bizalmasan, de különösen bizalmasan megosztani ezt veletek, mielőtt idejönne a Mester.

Professzor – Látom, kedves kapitány úr, egészen reszkedsz az izgalomtól! És milyen sápadt vagy…

Doktor – Jól sejtem, valami új elmélet? Imádom elméleteidet. Csupa fül vagyunk. És senkinek egy mukkot sem! Így görbüljek meg!

Kapitány – A történet meglehetősen régi. És biztos a legtöbb ember nem is emlékszik rá. De engem mélységesen megdöbbentett annak egyik része. Történt ugyanis, hogy nem sokkal a beiktatása után Trump fogadta Lavrov orosz külügyminisztert. Másnap New York Times dühösen botrányt kiáltott. „Miket fecseg ki a Fehér Ház bérlője?” Ugyanis a négyszemközti beszélgetésen Trump a DAES, vagyis az Iszlám Állam kapcsán olyanokkal dicsekedett, amelyekkel veszélybe sodorja Izrael oda beépített emberét. De hát honnan a fenében tudja a New York Times, mit mondott Trump Lavrovnak négyszemközt?

Doktor – Mindenki tudja, hogy a NYT a világon legjobban informált újságja. Profi csapat. Nagyra becsülöm őket.

Kapitány – Jaj, drága doktornő! Már bocsáss meg, de ez csacsiság! Miféle profizmus kell ahhoz, hogy egy újságíró megtudja egy fehér-házi négyszemközti beszélgetés tartalmat?

Professzor – Ez valóban döbbenetes, de talán nem annyira. Mit tud egy átlag, vagy akár tájékozott ember a Fehér Ház működéséről. Lehet, hogy maga a Fehér Ház készít hangfelvételt mindenről, és akkor már nehéz annyira megdöbbenni egy „indokolt” kiszivárogtatáson.

Doktor – Az is lehet, hogy ez a négyszemközti beszélgetés egyáltalán nem volt annyira négyszemközti. Mindkét fél hozta tolmácsát meg egy kabinetfőnök is állt diszkéten a sarokban…

Kapitány – Nem zárhatjuk ki teljesen, bár nehezen hihető. Nem beszélve arról, hogy ha csak egy-két ember volt még, a lebukás szinte garantált.

Professzor – Marad az, hogy valaki vagy valakik mégiscsak képesek lehallgatni a fehérházi beszélgetéseket. Szinte hihetetlen, de kizárhatjuk-e? A magam részéről nem csodálkoznék, ha az izraeli titkosszolgálat, esetleg még az orosz is képes erre. És talán lassan a kínai is. Így viszont lehet egy ötletünk, ki adta le az infót a profi hírében álló New York Timesnak…

Kapitány – Igen, valahogy így lehetne ezt magyarázni… Mégis, nekem döbbenetes volt, és marad ez a nyílt bevallása annak, hogy egyesek a legbizalmasabb információkhoz is hozzájuthatnak, ami nem egy jó bizonyítvány a világrendről… De ez a történet egyik, felkavaróbb, látványosabb része. Emiatt viszont nem voltak álmatlan éjszakáim… De volt a másik része, az, ami miatt kipattan a botrány. Sehogy sem tudtam elképzelni, mit mondhatott Trump Lavrovnak, amivel leleplezhette Izrael beépített emberét. Ha nem is álmatlan éjszakákat, de komoly töprengést okozott ez nekem. Mert az biztos, hogy direktben az illető nevét nem mondhatta. A fedőnevét pedig piába árulja el. Bizonyára nem is tudja. Hivatkozással valamilyen konkrét akcióra? Mivel leplezhette le az izraeli Stirlitzet? És egyszer csak, sok-sok később fejleményre jöttem rá. Így most minden napnál világosabb…

Doktor – No persze, ezeknél az elméleteknél ez így szokott lenni.

Professzor – Bökd már ki, aranyos kapitányunk, ne feszítsd a húrt!

Kapitány – Izrael beépített embere nem lehet más, mint a Daes főnöke, az elpusztíthatatlan Al-Bagdadi!

Professzor – Merész gondolat… Nem kellene egy kicsit életveszélyesnek tartani ennek hangoztatása. Ha csak félig is igaz, nem sokat adnék életedért.

Kapitány – Ez pontosan úgy nem lehet félig igaz, ahogy én sem lehetek félig szűz…

Mester – De, de, drága kapitányom! Te is lehetsz félig szűz, az elméleted is lehet félig igaz, az az egy biztos, hogy megállíthatatlanul stül élénk eszed és még élénkebb fantáziád efféléket. Jó ideje sejtem, hogy te vagy a forrásvidék. Nem New York Times írja, én hallottam akaratlanul saját fülemmel.

Kapitány – Üdvözlégy, kedves Mester… Én csak szóval tartottam a lányokat, amíg vártunk rád. És örülök, hogy hallottad felfedezésemet. Nem nevezném azt elméletnek, csak logikai következtetésnek. Hát lehet másképpen magyarázni, hogy a nevezetes történet óta az oroszok többször kilesték és lebombázták Al-Bagdadit, de ő megannyiszor sértetlenül megúszta. És amóta elkezdődött a Daes fokozatos felszámolása, Al_bagdadit mintha a föld nyelte volna el, de a médiák sem nagyon firtatják, hol van, mit csinál?

Mester – A mozaik darabkák valóban logikusan állnak össze, csak ezek a fránya szavak meg fogalmak… Újra és újra minden összekeveredik. X lenne Y embere? Emlékeztek, mit csinált egy másik Y egy másik X-szel? Nehéz ügy, de ne hagyjuk abba a mozaik darabkák rakosgatását. Izgalmas játék. Csak ne vigyük túlzásba. Sok, nagyon sok a komoly feladatunk.

* * *

Utazások Eutlantiszban – Fejleszteni csak szépen…

Mester – Amióta megismertem Eutlantisz fejlesztéspolitikáját, egyre jobban zavar a nálunk uralkodó fejlesztési káosz. Gyerekkoromban elbűvölt a termékek fejlődése, ami talán éppen akkor vált jellemzővé, majdnem divat. Legyen szó tornacipőről, zsebrádióról, porszívóról, évről évre újabb és újabb modellek jelentek meg, jobbak, szebbek, megbízhatóbbak. Láttam lelki szemeimmel, micsoda fantasztikus világba jutunk egypár évtized alatt. Mindenben elérjük a végső tökélyt. Ezzel szemben hosszú évtizedek után azt kell megállapítanom, hogy tökély megközelítéséről szó nincs. Inkább egy hullámzó spirálon haladunk, amely egyre laposabban emelkedik az előző kör fölé, és a hullámzás következtében időnként valamilyen viszonylagos visszaesésről van inkább szó…

Professzor – Ebben nincs semmi meglepő. A kapitalizmus halála lenne a tökély elérése. A gyártó érdeke az, hogy minél hamarabb dobd el a régi terméket, és vegyél újat. Ezt azzal is elérik, hogy egyre kevésbé tartó terméket gyártanak, de azzal is erősítik a fogyasztást, hogy egyre cifrább – de nem feltétlenül tökéletesebb – az új bóvli.

Mester – Alapvetően igazad van, de ne becsüljük le az emberben meglévő elementáris vágyat az alkotásra. A kapitalizmus képes ezt szabotálni, de teljesen leállítani nem.

Professzor – No persze, nem kanibál ő, elég neki három bőrt lehúzni a fogyasztóról…

Kapitány – Méltányolom a társadalomkritikai eszmefuttatásaitokat, de én arra lennék inkább kíváncsi, ezt a helyzetet Eutlantiszban hogyan oldották meg?

Mester – Intézkedések egész hosszú sorával, de az egyik legfontosabb vívmányuk az, hogy szétválasztották a fejlesztést és a gyártást. Egy cég vagy csak fejlesztéssel vagy csak gyártással foglalkozik. Ha a fejlesztő cég befejez egy fejlesztést, és azt jóváhagyják – mert erre is van szükség – bárki megvásárolhatja – a nem kizárólagos – gyártási licencet. A márkák a fejlesztőcégek tulajdonai, tehát ott van egy Ford nevű autókat fejlesztő cég, amely nem gyárt kocsikat, hanem fejleszt és árulja a gyártási locencet. Sokfelé vannak gyártó üzemek, helyi vállalkozók tulajdonában, és ők gyártanak a licenc alapján Ford-autókat, de ugyanott Volvokat is, Toyotákat is, amire kereslet vab a körzetben.

A Wiesel-dilemma

Kapitány – Egy komoly – és mi tagadás, fölöttébb kényes – kérdésen töprengek. Szívesen megosztom veled, tanult barátnőm, mert te annyira bölcs vagy. Szerencse, hogy még csak ketten vagyunk, a Mester és a drága doktornő annyira érzékeny ebben a témában. Nos, olvasom, hogy vandálok összefirkálták Elie Wiesel szülő-, most emlékházát Máramarosszigeten. Elitélendő, sunyi cselekedet, de mégis, mondhatni jelentéktelen ügy. Igen ám, de ez nyomban megjelenik szinte minden médiában, éspedig mint antiszemita gaztett. A kérdésem elvi, és nem szeretnék a konkrét eset részleteivel foglalkozni. Ha valaki igen lesújtót mond egy zsidóra (kevés lesújtóbbat tudok elképzelni, mint azt, hogy lenacizza), akkor ez már automatikusan antiszemitizmus?

Professzor – Igen, nem meglepő módon, én is láttam a hírt. Azt mondod, tekintsünk el a konkrét esettől. Ha eltekintünk, és teljesen elvontan keresünk választ a kérdésedre, azt mondanám: nem, ha egy zsidóra azt mondod, hogy gazember, mert gazemberségeket csinált, ennek semmi köze az antiszemitizmushoz. De ha azt mondod: „Te gazember zsidó, mind ilyenek vagytok!”, ez már kétség nélkül antiszemitizmus.

Kapitány – Megnyugtat a válaszod. Magam is így gondoltam, de akartam valami megerősítést, nem véletlenül.

Professzor – Hát, ha nem így lenne, akkor az lenne a helyzet, hogy a zsidók valamilyen különleges immunitást élveznek, rólak jót vagy semmit…

Kapitány – Pontosan így gondolom én is. Megerősítésre pedig azért volt szükségem, mert az a benyomásom, hogy hallgatólagosan, informálisan mégis létezne ilyen immunitás. Feltűnő, hogy minden hasonló esetben a közvélemény, de különösen a véleményformáló média meg résen lévő civil szervezetek azonnal farkast kiáltanak, de a hatóság is teljes gőzzel neki esik a nyomozásnak, a bíróság sem nagyon mérlegel.

Professzor – Ó, tudom, drága kapitányom, hogy kedveled az összeesküvés-elméleteket, de ne rugaszkodjunk túlzottan a valóságtól. És egyébként is merőben elvi síkon kerestünk választ kérdésedre.

Kapitány – Meg is nyugtatott ez a válasz. Így Wieselt is tudom magamban mentesíteni, hogy egy megátalkodott antiszemita lenne. Mert annak alapján, amiket mondott a kedves Bernie Madoffról, ahogy a pokolba küldte, erre kellene gondolni.

Professzor – Meg lehet érteni Wiesel indulatát. Madoff majd az összes pénzét elbukta a Wiesel-alapítványnak.

Kapitány – No, de antiszemitizmus nélkül is jócskán marad Wiesel számláján. Tudjuk, sokan istenítik, a holokauszt lelkiismeretének kiáltják ki, de tudnivaló, hogy megítélése enyhén szólva ellentmondásos. Vagyis nem lehet csodálkozni, hogy sokakat bosszant, sért ez az igen támogatott Wiesel-kultusz.

Professzor – Bevallom, erről az emberről én nagyon keveset tudok, és nem is érdekel különösebben az ő története meg megítélése. Ezer fontosabb személy meg téma vá megismerésre… Ami pedig a holokauszt lelkét illeti, nekem a kedvencem, és a tájolópontom Primo Levi. Egyszerűen szeretem, fájóan szeretem.

Kapitány – Ismerem könyveit, meg tragikus életét. Én is kedvelem, és nagyra tartom. Sok-sok ilyen ember kellene. De szememben Wiesel nem ilyen. Rászolgált ellentmondásos hírére, de éppen ez mutatja meg, mennyire elhibázott közállapotaink antiszemitizmus-kezelése.

Professzor – Egyetértek veled, és úgy gondolom, hogy ez a kezelés borzasztóan kontra produktív, és ezt egyre jobban fogjuk látni. Nem lenne szabad visszaélni az antiszemitizmus vádjával, de mégy gyanújával sem, amíg nincs erre nyomos bizonyíték. Addig is marad a garázdaság, a rongálás, a becsületsértés stb. Vastag a Btk. Mellesleg utálom a falfirkákat.

  

Primo Levi

Akérdés, és sok más A napok enciklopédiájában

* * *

A kínai (be)írás titka

Mester – Bámulatos eredménynek tartom, hogy Kína megoldotta hieroglifáinak használatát a számítógépekben. Csodálatosan néznek a képernyőn, még viszonylag egészen kis méretben: szépek és szépen kivehetők. No persze, nekem, aki nem csinál gondot bizonyos részletekből, hiszen nem az olvasás szándékával nézem őket, hanem csak gyönyörködöm bennük. De felmerült bennem a kérdés: vajon hogy nézhet ki egy kínai billentyűzet? Gondolom, azon a billentyűk nem hieroglifát adnak, mert akkor annak a billentyűzeten sok ezer billentyű kellene, hogy legyen. De akkor hogyan viszik be a szöveget. Kódot adtak volna minden hieroglifának? Ez azt jelentené, hogy egyből megduplázták volna a megtanulandó anyagot.

Doktor – Jó kérdés! És mi van a mobillal? Azon hogy küldenek sms?

Professzor – Ez valóban rejtély! Vagy esetleg titok? Közben annyit tennék hozzá, hogy ez bizonyosan nem csak Kína eredménye. Hasonlót ma már Japán is, Korea is produkál. De ettől még izgalmasabb a kérdés, ki hogyan oldotta meg a problémát, vannak-e itt közös elvek és technikák, vagy éppen ellenkezőleg, mindenki egy saját szuper titkosítás felé halad.

Kapitány – Valóban, mire menne egy európai hekker, ha végül is betör egy kínai számítógépbe?

Akérdés, és sok más A napok enciklopédiájában

* * *

Demokrácia-vásár

Kapitány – El tudjátok képzelni, mi történne nálunk, ha az történne, ami Olaszországban? A többséget szerzett két, pardon, másfél párt miniszterelnök-jelöltje kormánylistát állít össze, és a köztársasági, pardon, a magyar országos elnök elé vonul, de ő elhajítja a listát, felterjesztővel egyetemben, mert neki nem tetszik az egyik miniszterjelölt (na, ki legyen ez, a példa kedvéért – Pintér?) neve…

Professzor – Nem, ez nem jó példa… Miért tenne ilyet Áder? Ő jó káder!

Kapitány – Esetleg Nagy?

Doktor – Az meg ki?

Kapitány – Drága szépségem, Nagy az új agrárminiszter, de én csak a példa kedvéért említettem… Nos, mit szólna szerintetek, a kényes magyar közvélemény az elnök tettéről. Pláne, ha ezzel „eljátszottnak” minősíttetik miniszterelnök-jelölt joga kormányalakításra, és mondjuk, szigorúan a példa kedvéért, ugyanaz az Áder felkéri Mellár Tamást átmeneti szakértői kormány alakítására?

Professzor – Hogy mit szólna egy ilyen esetben a magyar kötvélemény, el lehet képzelni. De ki magyarázná el nekem azt, hogy a nagytekintélyű Velencei bizottság miért olyan kuka az olaszországi demokrácia állapotával kapcsolatban?

Doktor – Mi a gondotok ezzel: az olaszok a fékek és ellensúlyok ilyen rendszerét alakították ki maguknak, és a dolog működik.

Professzor – Igen, a dolog működik, de nem annyira a demokrácia. Mert demokrácia mégis az, hogy a nép által választott képviselők döntenek…

Kapitány – Ejnye, ez a nép, milyeneket választ… De jól megmondta neki az uniós biztos: majd a piacok megtanítják az olaszokat, kire-mire szavazzanak…

Mester – A piacok? Hát igen, kemény tanítómesterek azok. És most lendületben vannak. Ahogy francia barátaink mondanák: Les marchés en marche…

Kapitány – És jobb-e a demokrácia helyzete Spanyolországban? A demokratikus királyság kormánya börtönbe csukja politikai ellenfeleit, szemérmetlen korrupciónak falaz, a végén csak saját dacosságának köszönheti bukását…

Professzor – Miért csodálkozol? Ismersz talán jól működő demokráciát?

Kapitány – Jaj, nehogy most valaki Churchill hírhedt mondását idézze!

Mester – Lássuk be, ilyen vagy olyan egy demokratikus rendszer, azt politikusok csinálják, a nép meg így így vagy úgy, asszisztál a dologhoz.

Doktor – Mit tartasz demokráciának, Mester?

Mester – A társadalom egyik fontos kérdése a – mondjuk úgy: a reális – hatalom. A hatalom egyik fontos sajátossága, hogy miből eredeztetjük, hogyan legitimáljuk. Ha a hatalom forrása, ha mégoly deklaratív módon az áldott nép, akkor jogos néphatalomról, demokráciáról beszélni.

Kapitány – És mik az alternatívák, eredeztetés szempontjából?

Mester – A történelem viszonylag jól ismerjük az alternatívákat. Szépen nevezi a magyar az egyiket: ez a Szentkorona-tan. Egy ilyen korona magamagától eredezteti a hatalmat, aki fejére teszi a koronát, övé a hatalom, és ilyenkor a világ rendje helyre zökken. Jóval brutálisabb változat a hatalom erőszakos megszerzése, uzurpálása. És van a történelemben legnépszerűbb forma: istentől eredeztetni a hatalmat. És ez nemcsak a keresztény királyságokra jellemző…

Professzor – Bizony jellemző az mindenféle királyságra, ahol istenek előtt borulnak földre, de sajnos jellemző egy sor keresztény, iszlám és más vallású köztársaságra is.

Kapitány – Mi tagadás, nehéz két úrnak szolgája lenni, istennek és a népnek egyaránt…

Doktor – Közben ne feledkezzünk meg azokról a köztársaságokról sem, ahol egy fényes eszme, ideológia, avagy egy párt lép az isten helyébe…

Professzor – Én egyszerűen megtiltanám egy demokratikus, vagyis a hatalmat a néptől eredeztető államban az istenre való hivatkozást állami tisztségviselők részéről. Még kevésbé lenne helye a nép előtti teendő hűségesküben az istent emlegetni, még ha olyanformán is, hogy „Isten engem így segélyen!” Mert egy igazán vallásos ember miképpen cselekedne egy rendkívüli helyzetben, amikor a vélt isteni és a nép érdeke nem esik egybe? Nem győzne benne a vélt „isteni akarat” vélt felsőbbsége?

Kapitány – És akkor mi fán terem a kereszténydemokrácia?

Professzor – Keresztet vetsz a demokráciára, és oszt annyi. Csak zúgjanak a harangok!

Kapitány – Tanult barátaim, érdemes egyáltalán nem keresztet vetni a demokráciára? Marad egyáltalán reményünk jó államformára? Létezik olyan, hogy igazi demokrácia? Bár sokszor hallottam már, hogy a legjobb demokrácia a jelzők nélküli demokrácia…

Professzor – Megtapasztaltuk a kereszténydemokráciát, a polgári demokráciát, a szocialista demokráciát, és ezeknek ezer vegyes alfaját… Ki-ki elgondolkozhat a tanulságokon… De én azt hiszem, a Mester az előbb igen találóan mondta: bármilyen a demokrácia, azt politikusok csinálják, a nép pedig asszisztál…

Kapitány – Talán ezt a leválthatatlan, bár sokszor kissé bamba népet kellene ösztökélni többre, mint ilyen-olyan asszisztenciára?

Professzor – De bizony, üdvös lenne, mindenképpen… És akkor beszélhetünk népi demokráciáról…

Mester – A nép felemelése a kulcskérdés, de közben a politikusokra is rá kellene nézni. Nagyrészük valóban megélhetési pancser, de nem kis számban vannak megélhetési zsenik is. Aki megoldja a kufárok távoltartását a templomtól, megoldja a nép boldogulását is.

* * *

A két fa

Kapitány – Nem találjátok furcsának, hogy az élet fája sok legendában szerepel, de a tudás fájáról csak a Biblia számol be?

Doktor – Nem csodálom…

Professzor – Én gyerekkoromban sokszor gondolkoztam azon, ha én vagyok ott, és tudok ezekről a fákról, melyiknek a gyümölcséből ettem volna…

Kapitány – Tanult barátnőnk már gyerekkorában is ilyen okos volt. Mert itt a puszta kérdésfeltevés is figyelemre méltó spekulációs készségről árulkodik.

Professzor – Kedvenc kapitányom, ne hízelegj, pláne ne kétesen, hanem mondd el, te mit választanál?

Kapitány – Csakis az életfát! Mert ha az örök élet birtokában vagyok, mi akadályozhat a mindentudás megszerzésében?

Doktor – Alaptalan reménykedés! És ha egy majom eszik az életfa gyümölcséből, ő is eljut a mindentudásig?

Kapitány – Először én nem vagyok majom, és engem az érdekel, mi történik velem, nem a majommal… A másik, ha ígérve van az örökélet, az evolúció mindenki előtt nyitott ajtó.

Professzor – A helyzet nem annyira egyszerű, ami a majom esélyeit illeti, hiszen az evolúció nem az egyed, hanem a faj sorsa. Sokszor kell meghalnunk, hogy utódainkból valami jobb legyen. Ennél is nagyobb gond szerintem az, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy az ember annyira fejlettebb a majomnál, hogy képes a mindentudás befogadására… És te, szépséges barátnőm, mit választanál?

Doktor – Azt hiszem, követném Éva anyánk példáját, és a tudásfájáról tépnék gyümölcsöt… Csak azt nem tudom még, hogy megkínáljam-e azzal Ádámomat… Mindenesetre reménykeltő, hogy a mindentudás birtokában idővel meg tudnám oldani az örökélet problémáját.

Professzor – És te, Mester, te mit választanál?

Mester – Ügyesen kihagytad azt, hogy te hogy döntöttél gyereked korodban, és mit gondolsz erről most, érett fejjel… Én azt hiszem, hogy egyik választás nem kockázatmentes. Valóban, ha az életfáról eszünk, fogadjuk el, azon nyomban megkapjuk az örökéletet, fokozatosságról nem igen lehet szó. Az ember nem lehet egy kicsit halhatatlan, ahogy nem lehet egy kicsit szűz… De az örökélet miért ígérne a mindentudás megszerzését.

Professzor – Hát nem lehet rabszolga is az, aki örökéletet kapott, mondjuk egy halhatatlan rabszolgatartótól?

Mester – Pontosan erről van szó. Aki örökéletet mondott, vagy mondjuk, ígért, még nem ígért örök igazságot, még kevésbé mindentudást. És talán ennél is kockázatosabb a tudás fáját választani. Hiszen az életünk olyan rövid, és szemmel láthatóan, aki eszik abból a gyümölcsből, távolról sem kapja a teljes mindentudást egyből, hanem csepegtetve...

Kapitány – Hát igen. Az első órák éppen arra voltak elegendőek, hogy a Ádám és Éva a mezítelenségüket fogják fel…

Mester – De akkor, hogyan lehet reménykedni, hogy néhány lecke után, már saját erőből megoldjuk az örökélet-vágyunkat?

Doktor – Csak nem azt akarod mondani, kedves Mester, hogy ezek szerint te nem is kóstolod az egyik fa gyümölcsét?

Mester – Én most ahhoz térnék vissza, amivel az egész beszélgetés kezdődött: miért a legtöbb ősi legenda csak az élet fájáról tesz említést. Szerintem csak egy fa létezik, élet és tudás pedig egy is ugyanaz. Nincs élet tudás nélkül, és nincs tudás élet nélkül. És ha nyerünk egy kis életet, ezzel szerezhetünk újabb tudást. Az új tudással pedig tovább tudjuk vinni az életet.

Professzor – És így, az idők végezetéig?

Mester – Így, igen. Egyiknek sincs vége. Nekünk pedig nem kell állnunk mint Bálám szamarának két fa között, és töprengeni.

Kapitány – De azt az egy fát hol keressem? És van egyáltalán jelentősége? Mert ahogy te írod le, Mester, ez egy zárt kör: az élet ad tudást, a tudás életet.

Mester – Igen, életünk saját magát tápláló, öngerjedő folyamat. Mégis, néha az erőnk vészesen csökkenni kezd, meg kell keresnünk az élet fáját, és enni gyümölcséből.

Doktor – De hol keressük ezt a csodafát, Mester?

Mester – Mindenki megtalálhatja akkor és ott, ahol szüksége van rá, de nem könnyű meglátni… Azt meg kell tanulni. Minden tanulásod egy részét erre kell szánni. De erről máskor beszélgessünk, most már későre jár.

Doktor – Köszönjük, Mester! És szép álmokat!

Mester – Nektek is, barátaim! Holnap folytatjuk!

Életútmutató

* * *

Májusi keresztút

Kapitány – Rendben van, kedves barátaim, elkezdődött az új fejezet hazánk életében, ahogy a Mester mondta. Jelek vannak, hogy ez így is van. Mondhatom azt is, hogy látványos jelek. Egyrészt megszűnt az utolsó normális napilap, lemondott a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, és főleg kétszer is soha nem látott tömeg lepte el Budapestet… De elég mindez az új fejezethez?

Mester – Már hogy lenne elég, bátor kapitányunk. Ennek még szinte semmi köze ahhoz, ami a mélyben zajlik…

Kapitány – Na, és tudhatnánk valamit arról, ami a mélyben zajlik? Vagy te is csak a morajlást hallod, de látod tisztán a tektonikus erők harcát, még kevésbé a majd kipattanó földrengés következményeit?

Mester – Jó mondod, a következményeket nem látom. Az ember már csak ilyen: a múlt következményeit képes látni, a jövő következményeit csak különböző forgatókönyvekbe tudja elrendezni, de az, hogy melyik forgatókönyv valósul meg mindig csak a holnap titka.

Professzor – Az elmúlt két hét minden esetre két fontos dolgot bizonyított: a népben van forradalmi potenciál, a politikai osztályunk viszont egy nemzeti tragédia.

Doktor – Az emberi vágyat szabadságra nem lehet elfojtani. Ellenkezőleg, minél jobban igyekszik a hatalom elfojtani a szabadságvágyat, az annál erősebb.

Mester – Ez igaz, a szabadság alapvető, elementáris vágyunk. A ketrecbe zárt állatok is belebetegednek a rabságba. Mégis, látni kell, hogy a nagy társadalmi robbanások nem akar szoktak bekövetkezni, amikor erősödik az szabadság elfojtása, hanem amikor kifogy a kenyér, mint 1789-ben, vagy amikor már elviselhetetlen a szenvedés, mint 1917-ben. És nekünk nem ártana ilyen szempontból megvizsgálni a helyzetet. Ilyen szempontból pedig éppenséggel nincs forradalmi helyzet. Ahogy a Fidesz sulykolja: „működnek a reformok”.

Doktor – Igen, ömlik az EU pénze…

Mester – Megint igazad van: ömlik az EU pénze. De ez nem cáfolja azt, amit mondtam.

Professzor – Így van, működnek a reformok: jelentős külföldi kapacitások működnek, hiszen a szakszervezetek nem kellemetlenkednek, az országban szociális csend és rend van, a buli negyedek pedig tele vannak. A tehetős réteg is boldog, alig kell közterhet viselni, és némi együttműködésért még olcsó eu-s és közpénzben is részesülhet. A közmunka pedig befogja a legkiszolgáltatottabbak száját. Fortélyos tervgazdaság…

Kapitány – Tudom, hogy ez részedről, tanult barátnőnk, nem igazi elismerés. És azt én is látom, már hogy ne látnám, a vak is látja: minden szinten és minden irányban működik a korrupció, vagyis a romlott működés. De beszéljünk őszintén: mások becsületesebben csinálták? Vagy csinálnák a jövőben, ha újra rajtuk lenne a sor?

Mester – A relativizálás veszélyes dolog, de a kérdés jogos. Miért aggályosabb egy Mészáros tündöklése, mint egy Demjáné, Csányié, Hernádié vagy éppenséggel Simicskáé?

Kapitány – Különösen aggályos, ha az egész társadalmat hergelik egy ilyen tyúktolvaj ellen…

Doktor – Szép tyúktolvajlás… Tízmillió ember normális életét lopta meg… Bár nem irigylem stróman sorsát…

Mester – Sose irigyeld a strómanok sorsát. És azokét, akik mögöttük állnak. De mindezzel együtt, el kell ismernünk, hogy Magyarország működik. Ez a működési modell rossz és sérülékeny, de a Fidesz ügyesen görgeti előre.

Kapitány – Az ördögtől való-e tehát ez a Fidesz?

Mester – Sokan azt vallják, hogy nincs politika az ördöggel való cimborálás nélkül. Hajlanék ezt elhinni, csupán az zavar, hogy nem hiszek az ördög letezésében.

Professzor – Mindenkiben van egy tartalékpéldány belőle…

Mester – Értem. Hát bizonyára ezekből tevődik össze a mitológiai hősünk… Akár mi legyen, a Fidesz, a hajdani üzenetrögzítős párt valami olyasmi, mint Amerikában a Republikánus párt… Azzal a kis hibával, hogy a másik oldalon nem építették fel a Demokrata pártot. El tudnátok képzelni, hogy működne Amerika, ha ott a Republikánus párttal szemben nem állna a hasonlóan erős Demokrata párt, hanem hét törpe párt?

Kapitány – Szerintem egy ilyen Amerikához képest Magyarország mintademokrácia lenne…

Doktor – Maradjunk abban, hogy ez viccnek is rossz…

Mester – Inkább maradjunk abban, hogy ez jelenleg a helyzet Magyarországon, és ez több okból így nem tartható fenn, különösen az Európai Unió keretében.

Professzor – Komp-ország keresi a kikőtőjét?

Mester – Valahogy így… Vagy mégis el kell jutni egy valódi politikai váltógazdaságig, vagy esetleg keletre csúszva, felvenni az orosz, a kínai, esetleg a kirgiz modellt…

Professzor – De egy ilyen elcsúszáshoz a népnek is lenne szava…

Kapitány – A népnek mindenhez van szava, de ez általában annyit ér, mint a focimeccs kommentálása…

Mester – Igen, és ezért tragikus a politikai osztályunk állapota. Számára volt egy kegyelmi pillanat, amikor az Állami Számvevőszék kiszabta azokat a brutális bírságokat. Érdemben ez megpecsételte jogszerű működésüket. Akkor kellett volna egységesen kiszállni a versenyből. Ez olyan helyzetet hozott volna létre, amit a Fidesz nem tudott volna lekezelni.

Doktor – Igazad van, Mester, de ez már a múlt. Azt nézzük meg, lenne ma valamilyen kegyelmi lehetőség?

Mester – Igen, most is van, a lehetőségek gyakran adva vannak, csak meg kell látni.

Kapitány – Folytatni az utcai harcot?

Mester – Ez nem lehet öncél. Be kell látni, hogy jelenleg nem látszik elegendő bizonyíték a választás érvénytelenítéséhez, de az nem is vezetni igazi változáshoz. Ugyanakkor most teljes joggal ki lehetne mondani, hogy a választás politikailag nem volt legitim, ezért szabályos – de ésszerű, korrekt – ultimátumot kellene adbi a Fidesznek: szülessen megállapodás, hogy egy éven belül új választási törvény alapján és új média környezetben legyen új – tisztességes és demokratikus – választás. Még azt is ügyesen és taktikusan lehetne kikényszeríteni. Látszik, hogy az ellenzéki pártok nem képesek nélkülözni az állami dotációt, hát legyen, vegyék fel mandátumukat, de nyilvánítsák ki, hogy 30 napos határidőt adnak javaslatuk elfogadására. Addig bent ülnek, de érdemben nem vesznek részt a parlamenti munkában, ha pedig a Fidesz elutasítja javaslatukat, akkor már akár teljesen kivonulhatnának a parlamentből.

Professzor – Igen, ez egy teljesen logikus megoldás. Persze, a részletekben sok minden lenne, amit bajosan lehetne eldönteni a parlament falain belül.

Mester – Én is arra gondolok, hogy megegyezés hiányába, a két fél a választó elé vihetné javaslataikat, beleértve a választási törvénytervezeteket.

Doktor – A mostani kormánymédia működése elatt.

Mester – Teljesen igazad van, hogy ez visszás helyzet lenne. Szerencsére Orbán Viktor tett egy javaslatot a köztévé megosztására kormány és ellenzék között. Talán az átmeneti időszakban ez lenne az üdvös…

Kaptány – Ezt most találtad ki, Mester?

Professzor – Dehogy, emlékszem erre az Kerényi vagy Orbán javaslatra… Igaz, ez 2002-ben volt…

Doktor – Tehát, Mester, te nem látod komoly alternatívának a Márki-Zay Péter tervét egységes ellenzékre.

Mester – Én nem látom, de gondolom, más sem látja, hogy a jelenlegi pártokból hogyan lehetne egységes ellenzéket kreálni. Inkán az látszik alakulni, hogy a hét törpe mellett megjelenik egy újabb. Az lehet, hogy nem lenne annyira törpe, de miképpen söpri el a törpéket az útból? Hihetetlenül bizonytalan kísérlet. Amelynek ráadásul az időbeni kifutása is bizonytalan. Eltökölve a vajúdással, hogy lehetne idő előtti választást elérni különleges dráma nélkül… Négy év türelmet kérni a társadalomtól, egy hasonló helyzet körül keringve, nem más, mint a társadalom újabb becsapása.

Kapitány – Ha jól értem, Mester, te nem látod reálisnak, hogy hamarosan Magyarországnak legyen egy amerikai típusú Demokrata párt? Nem deprimáló ez?

Mester – Kezdjük azzal, hogy én nem tartom eszményinek az amerikai modellt ezzel a két váltópárttal. Mert mind a kettő ugyanannak a társadalmi formának a két arca: a konzervatív és a liberális arca. Én egy másik, egy jobb társadalmi forma híve vagyok: a nép köztársaságáé. Sokfelé látjuk ennek előszelét, még Amerikában is. Csodálattal és reménnyel figyelem a Sanders-féle Mi forradalmunk mozgalmát. De erről majd máskor váltsunk szót. Most már későre jár.

* * *