2019. július 30., kedd

A Föld, a bamba hitelező


Professzor – Ma minden nagy média arról ír, hogy innentől kezdve, az év hátralévő részében hitelből élünk a Földön.
Kapitány – Ez a figyelmeztetés már jó pár éve jelenik meg ilyentájt, de sajnos egyre korábban.
Doktor – Ez egy nagyon fontos figyelmeztetés, jó, hogy felelősségünkre érzékeny emberek foglalkoznak ezzel, és napirenden tartják a témát.
Kapitány – Igen, fontos a téma, több, mint fontos. Ugyanakkor egyáltalán nem világos nekem, hogyan számítják ki. Talán ez egy fogyasztói kosár átlaga, aszerint mérve, hogy mennyi idő kell – kinek? a Földnek? – hogy újratermelje azt, amit elfogyasztottunk addig? Ha így lenne a kóolaj, értsd a benzin vonatkozásában már január elsején kezdjük a túlfogyasztást, búzából viszont általában kihúzzuk december 31-ig.
Mester – Erre az illetékes szakemberektől biztosan kapsz egy nagyon precíz választ. Ők profi és becsületes statisztikusok, itt nincs mellébeszélés, nincs lazaság. Én valami mást nem értek. Rendben, ez a telhetetlen, torkos és mohó emberiség július valahányadikára elfogyasztja, ami igazság szerint megszolgál, és innentől kezdve, az évvégéig „hitelből” élünk a Földön, ki boldogul, ki boldogtalanul. De aztán jön az új év, január elseje, és elölről kezdjük az egészet, tudtommal a felgyülemlett tartozás bárminemű törlesztése nélkül. Úgy folytatódik az élet, mintha a tavalyi veszteségét a Föld leírná, elfelejtené, teljes bizalommal újra – voltaképpen változatlan készséggel – kiszolgál. Hát ennyire jóságos, hogy azt ne mondjam, hogy bamba hitelező lenne a Föld?
Professzor – Csatlakozom az értetlenkedőkhöz. Mindkettőtök kérdése jogos, és a válaszokra én is roppant kíváncsi lennék. De nekem van egy harmadik kérdésem, amely egyben egy nagy háborgás is: miért kell szimplán rémisztgetni a „nagyközönséget”, és nem arról beszélni, hogy mi a teendőnk ezzel az irdatlan túlfogyasztással szemben? Az emberiség egyharmada kifejezetten szegény, a másik harmada fölöttébb szerény módon él. Mit kérjünk tőlük? Mérsékeljék fogyasztásukat?
Mester – Valóban, ez a kérdés zárja a kört. Sürgősen fel kell tennünk, és sürgősen meg kell válaszolnunk. Mert hiú ábránd azt hinni, hogy a Föld olyan bamba hitelező, amilyennek festi ez a média bűvészkedés. Január 1-én semmi sincs elfelejtve.
Professzor – A számla be lesz nyújtva, de ezt a számlát úgy hívják, hogy katasztrófa.
Kapitány – De konkrét fogyasztást fékező programok nélkül mindaz, amit elmondotok, bár helytálló és jogos, „szimpla rémisztgetés” marad.
Mester – Igazad lenne, de közben én a Nagy Mozgalom programjára gondolok, az pedig reális válasz. Nem rémisztgetés, hanem cselekvési program.
Kapitány – Erről szívesen hallanék több részletet.
Doktor – Néhány anyagjukat ismerem, kitűnő ötletek vannak azokban, bár én szkeptikus maradok, mennyire reálisak ezek.
Mester – Amikor cselekedni élet-halál kérdése, a terv realitása bátorságunkon is múlik.
Professzor – És intelligenciánkon is.


* * *

2019. július 17., szerda

Fékezett habzású harag


Kapitány – Nem értem a népeket…
Doktor – Ne nyugtalankodj, drága kapitány! Azokat senki nem érti igazán…
Professzor – A tanulékony politikusok is csak annyira, hogy ideig-óráig manipulálni tudják.
Mester – Sajnos, ez az ideig-óráig sokszor 40 évig is eltart…
Professzor – Vagy tovább!
Kapitány – De éppen ez az. Gondolom, hogy mindenki tapasztalja, persze, főleg személyes tapasztalataiban, hogy a legtöbb emberben forr a harag.
Professzor – Ez szent igaz. Mi több, a szent szociológia is alátámasztja…
Mester – Felteszem, nem a szent közvéleménykutatókra gondolsz, tanult barátnőnk!
Professzor – A közvéleménykutatók egy harmadik generációs manipuláció, roppant hatékony. És kevésbé érzékeny témákban képes rengeteg nyersanyagot szállítani a szociológiának, de abban valóban nem tud segíteni, hogy a kapitány kérdésére választ adjunk.
Doktor – Én nem szólnám le ennyire a közvéleménykutatókat. Aki rendes és igényes, értékes információkat szállít. E helyett inkább a szociálpszichológiát hívnám segítségül. Érdemes belenézni ennek a bizonyos népnek a lelkébe, lelke mélyére. Gyanítom, gyávaságot találunk ott.
Professzor – A nép attól nép, hogy mindenki közössége, oda tartozik a gyáva is, a bátor is. Aztán nem becsüljük le a gyávák bátorságát sem. Igaz, az ő bátorságuk többnyire veszedelmes. A tömegek lincselése vagy a magányos lövöldözők a szörnyű példa erre. Szerintem az értelemdeficit, de legalább a műveltségdeficit a fő oka annak, hogy túl sokan áldozatai lesznek a hatalom manipulációjának, és még többen egyszerűen hitehagyottak, tanácstalanok, vagy zavaros elméletek, zagyvaságok mellé szegődnek.
Mester – Harag a népben mindig is volt, ahogy az állatvilágban is látjuk, talán leginkább a majmoknál. A civilizáció paradox módon ezt hihetetlen méretekben megerősítette, a növekvő igazságtalanságok eredményeképpen. De a harag nem jó dolog. Pusztító és önpusztító. Ez táplálja az örök osztályharcokat, a lázadásokat, a forradalmakat. A forradalmárok azt szeretik hirdetni, hogy a forradalmak viszik előre a történelmet, de a helyzet nem ennyire egyértelmű, egyszerű pedig semmiképpen. Az viszont biztos, hogy a haragra a népnek rendszerint jó oka van, és akkor ez jogos harag. Természetes felháborodás, energia, amely hol okosan, hol ostobán lesz elpazarolva. És főleg kiszámíthatatlan. Erre jün a modern tudomány és a modern technika, kémiástól, és engedelmesen tesz a hatalom kedvében. És íme, a csodálatos eredmény: a nép fékezett habzású haragja. Ez más, mint a történelmi birkatűrés, konformizmus, „kibekkelés”, opportunizmus. Ez egy új, nyugtalanító színt. Új, és még nem ismerjük titkát, még kevésbé ellenszerét, de fontos lenne felismerni, és segíteni abban, hogy a nép mégis egészségesen érezzen, értelmesen viselkedjen, hogy végre sorsa kovácsa legyen.
Professzor – Nagyon is jól értem, drága Mester, miért fogalmazol ilyen megfontoltan. Nem a vad haragot, a vad habzást hiányolod, hanem az értelmes cselekvést a haragra adó okok ellen.
Kapitány – Én annyit mondok, hogy az értelmes cselekvéshez programot ne a néptől várjunk. A nép azzal tenné meg a magáét, ha felháborodik, amikor fel kell háborodni.

* * *

2019. július 15., hétfő

Ember és robot


Doktor – Elgondolkoztam, Isten miért ne teremtett egyből robotokat, hanem bajlódott emberrel?
Professzor – Úgy is mondhatod: kontárkodott…
Mester – Szerintem a mesének is meg lehet adni a tiszteletet. De ezt most zárójelben mondtam, nem szeretném elterelni a témát más irányba. Mellesleg, feltűnt nektek, hogy Isten minden nap végén megállapította, hogy elégedett magával, vallja, hogy jót cselekedett. De az ember, a Természet koronájának megteremtése után nem jutott eszében megdicsérni magát. Tán bizonytalan volt a kérdésben? Elégedetlen a koncepcióval?
Professzor – A maga mására teremtette az embert, de kinek tetszenek a saját másai? Szinte nem ismerek embert, aki ránézve saját arcképére, ne azt mondaná: „Itt egyáltalán nem nézek ki jól…”
Kapitány – Mind ez roppant találó, de mégis elkanyarodtunk fiatal barátnőnk igen izgalmas kérdésétől. Én pedig nagyon is fontos kérdésnek tartom azt: mi az elvi különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot? Mind a kettőt vakaju más teremtette, rendelkezésre álló alkatrészekből. És ha ez így is lenne, akkor a mindnyájunk által imádott doktornő kérdése voltaképpen okafigyottá válna, az Isten csakugyan robotokat teremtett.
Professzor – Hát elfelejtetted, bátor kapitányom, az isteni lelket? A pszichiáterek sokat tudnának mesélni róla…
Doktor – Ez valóban fontos kérdés: van-e különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? És valóban így van: ha volna különbség a kettő között, jogos a kérdésem, ha nem volna különbség, a kérdésem értelmét veszti.
Professzor – Ez bonyolult dilemma. Ezer hasonló kérdést lehetne megfogalmazni, amelyre bizonyos szempontból igennel, más, nem kevésbé jog szempontból pedig nemmel. Azonos-e a gyik és a dinoszaurusz? Vagy azonos-e 2500 évvel ezelőtti és a mai Akropolisz? Egyébként, én a magam részéről arra hajlok, hogy ontológiai, de talán puszta technikai szempontból nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. Hogy lélek! Ha megmondod, mi az, az ember megcsinálja, és nyomban telepíti is a robotján.
Kapitány – Gondolom, ez Isten egyik legféltettebb titka, és a Coca Cola receptjénél is jobban őrzik.
Mester – Hát akkor a mi robotjaink pepsi-lelkűek lesznek. A fejlődés nem állhat le.
Doktor – Szomorúan veszem tudomásul, hogy ez a minden eldönthető kérdés egzakt tudományos eszközökkel eldönthetetlen. És mi lenne, ha – szégyenszemre - megpróbálnánk szavazással eldönteni. Válaszoljatok hát, kedves bölcs barátaim: van-e különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? Professzor asszony már letette a voksát a nem mellett. Bevallom, én is erre hajlok. Bátor kapitányunk, te hogy vélekedsz?
Kapitány – Én most bátran passzolok, vagyis tartózkodom.
Doktor – Rendben. És te, Mester?
Mester – Én is arra hajlok, hogy a kettő között nincs lényegi különbség,
Doktor – Fura érzés… Azt semennyire nem bánom, hogy eredeti kérdésem értelmét veszítette, de az valahol bánt, hogy egy polcra kerülünk a robotokkal… Az sem vigasztal, hogy sejthetjük, ezek a csodaszerkezetek egyhamar erősebbek, okosabbak és még szebbek is lesznek nálunk.
Kapitány – Szebbek? Az nem! Az soha! Szebb, ami emberi. Ez el van döntve! Én mindig így fogom látni, bármit is tesznek velem ezek…
Mester – Ne nyugtalankodj, ne szomorkodj, szépséges barátnőnk! Figyeld meg, hogy a majdnem teljes egyetértés egy nagyon konkrét és speciális viszonylatban alakult ki, tudniillik abban, hogy nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. De ember és robot között egy döntő lényegi különbség van. Ugyanis az Isten teremtette ember egy legenda, egy puszta legenda. Te, ti, én, a többi ember: ez más. Ez az önmagát teremtett ember. És az önmagát teremtő ember és az ember teremtette robot hatalmas, áthidalhatatlan különbség van. Van, és lesz.
  

* * *