Aranymondatok – Utóválasztások!

 

Kapitány – Érdemes lenne majd utóválasztásokat is rendezni! Az tisztázandó, hogy ki nyert volna…

 

* * *

A mentség biztosítva

 

Kapitány – Ég szerelmére, minek ez a tülekedés?

Professzor – Milyen tülekedés, bátor kapitányunk?

Kapitány – Hát a miniszterelnökjelölti versenyre gondolok… Volna tán üresedés?

Doktor – Nagyon remélem, hogy lesz. A potens jelölt igen is képes kiütni ezt a mostani kormányzóinkarnációt…

Mester – Én roppantul csodálkozom, hogy oly sokan személyes párviadalnak tartják a parlamenti választásokat. Itt pedig a nép pártok, vagy ha tetszik, táborok között választ. És a mostani kutyakomédia nagyon rontja az ellenzék esélyeit. Talán végzetesen.

Doktor – Én nem értek egyet a vezér jelentőségének tagadásával. Nem mindegy, ki vezeti a tábort, ki a jelképe.

Mester – Nem vitás, a dolog nem egyszerű. Nagy, nem ritkán döntő a tábornok szerepe. Mégis, a legfontosabb maga a sereg. És az is igaz, hogy mindez a körülményektől függő módon érvényesül. Nem léteznek univerzális stratégiák. Lássuk a mostani helyzetet Magyarországon! Több tucat kisebb-nagyobb párt, mozgalom, csoport és csoportocska összefogott, hogy végre leváltsa a jogállamiságot elsikkasztó rendszert. A végső, az igazi cél helyes, támogatandó, de az istenadta nép megosztott, bizonytalan. Nem könnyű összehozni a rendszerváltáshoz szükséges többséget. A politikusok felfogják, hogy a győzelem érdekében meg kell győzni sok embert arról, hogy az ellenzék méltó a bizalomra. Mert a demokrácia helyreállítását és megszilárdítását ígéri, és nem mellesleg potens a kormányzásra. Hiszen jó dolog a demokrácia, de az nem lehet, hogy zűrzavar legyen az országban. Közben most mi történik? A miniszterelnökjelöltek egyszerűen meghekkelték az összefogást, és az országban szinte csak erről folynak az egyre durvább, személyeskedő viták…

Doktor – A vita azért nem az ördögtől való…

Kapitány – Meg aztán mindig az van, hogy a másik kezdte…

Mester – A történet, sajnos, több sebből vérzik. Szerintem a lenagyobb bűn, ami már hiba is: a második és harmadik befutó valóban meghekkelte, elárulta az előválasztás koncepcióját, ha akarjátok: eszméjét. Mert annak az volt a lényege, hogy a dolgokat a nép, a szavazók döntsék el. Beleértve azt is, hogy ki legyen az összefogott egységes rendszerváltó ellenzék miniszterelnökjelöltje. E helyett most mi történt: a két hősünk sakkozással maguk akarják elérni az általuk gondolt legjobb eredményt.

Professzor – Így van! Sajnos, nevetségessé tették a szavazókat!

Mester – Ez az egész miniszterelnökjelölti cirkusz is több sebből vérző ostoba komédia. Kezdve a három szereplő második forduló ötletével.

Kapitány – Bár van ilyen például Franciaországban…

Professzor – Ja, a Secam hazája. A különcködés világmesterei…

Mester – Közben gondoljatok bele, milyen egyszer és jogos megoldás kínálkozik: az a párt adja a miniszterelnökjelöltet, amelynek legtöbb képviselője nyert az előválasztáson.

Professzor – Zseniális!

Kapitány – Én még azzal is kiegyeztem volna, ha sorshúzással döntik el a kérdést. Csak megelőzni a belháborút. Erre kellett volna törekedni.

Mester – Ezzel a miniszterelnökjelölti előválasztással lábon lőtte meg magát az ellenzék, de most így is vállani kell a versenyfutást.

Kapitány – Azért lássuk be, ez a kutyakomédia arra jó. hogy mindenkinek előre meg legyen a mentsége kudarc esetében: „Persze, azért buktam el, mert a másik…”

Doktor – Hát most, harcra fel, a vesztesek nyugalmával… Ez még segíthet…

Mester – Jó dolog a nyugalom. De az igazán fontos a program. Egy valódi program.

 

 

* * *

 

 

 

 

* * *

 

A nagy előjáték

 

Kapitány – Hát most mondjátok meg, nem csúnya dolog, hogy ezek a fafejek nem engedik, hogy Karácsony és Márki-Zay neve egymás mellett szerepeljen azon a fránya szavazó cédulán?

Professzor – Pedig mi sem volna könnyebb! Elég, ha Karácsony elveszi Márki-Zayt, és közös nevet vesznek fel.

Kapitány – Zseniális ötlet, drága asszonyom! Bár bevallom, hogy nem is tudom: szép hazánkban ez már lehetséges?

Mester – Szerintem ez teljességgel mellékes, mármint az ellenzéki előválasztás szempontjából. Engem más kérdés izgat: minek kell történnie, ha végül is a két jó barát közül az egyik mégis visszalépne? Furcsának tartom, hogy az elmúlt napokban senki nem vetette fel azt a logikus, természetes megoldást, hogy az, aki a negyedik helyen végzett, belép a visszalépő helyére.

Professzor – Ez csakugyan kézenfekvő, politikailag helyes lenne. Biztosra veszem, hogy ilyen szituáció előzetesen senki nem gondolt, és ezért ez nincs tételesen szabályozva, de a józanész ezt diktálná.

Doktor – Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha az van kimondva a megállapodásban, hogy a második fordulóban azok vesznek részt, akik az elsőben az első három helyen végeztek, ott nem lesz helye a negyedik befutónak.

Mester – Igazad van. Lehet, hogy olyan a mostani szituációval nem számoló eredeti megfogalmazás, hogy valóban érvelni lehet a negyedik elpőre lépése ellen, mégis ez, ami jobban illik a hármas szereplős második forduló, mellesleg igen abszurd koncepciójához.

Kapitány – Szerintem, aki kitalálta ezt a hármas második fordulót, bekódolta a mostani szánalmas tragikomédiát.

Doktor – Ja, a pápaválasztási rendszert kellett volna alkalmazni: minden újabb fordulóban az utolsó kiesik…

Professzor – Közben engem mélységesen felkavar, fáraszt is, hogy ez a két kedves fiatalember ennyire meghekkelte az összefogást. Egyáltalán ostobaságnak tartom azt, hogy mindenki valamiféle kakaspárviadalt vizionál Orbánnal. Egyáltalán ez a mostani magyar szokás, hogy mindenki a pártlista vezetőjét miniszterelnökjelöltnek titulája egy hungarikum, ám leginkább értelmetlen és nevetséges. A magyar szavazó reálisan egy többnyire ismeretlen helyi jelöltre és egy pártra. És ilyenkor szerintem 90%-ban az számít, mit gondol a szavazó egy pártról, és csak 10%-ban az, hogy mit gondol a pártelnökről.

Mester – Teljesen igazad van, kedves professzorunk. Sőt, én tovább mennék: utána a gyakorlatban is többnyire hasonló arányban érvényesül a párt és a vezér súlya. Vagyis nem az a legfontosabb, hogy a miniszterelnök-aspiránsok közül ki nyer, hanem az, hogy az a sereg, az a pártkoalíció, az a csapat, amely mögötte áll, milyen mentális és milyen morális képet mutat. Az ellenzéki összefogás pedig most nagyon szerencsétlenül mutatkozott meg. Már az első kanyarban széthúzás, klikkezés mérgezte meg a belső életet.

 

* * *