2020. február 26., szerda

Koronavírus – a félelem


Kapitány – Hogyan látjátok a helyzetet, kedves barátaim: elhozza a koronavírus a világvégét?
Doktor – A világért nem aggódnék. Egy vírussal több, vagy kevesebb… De az emberért lenne okunk aggódni.
Professzor – Egyetértek veled, kedves fiatal barátnőm. Sajnos különösen az idős emberekért kellene aggódni.
Mester – Szerintem is jó okunk van az aggódalomra, de ami a legfontosabb: ne az aggódalmainkkal, hanem teendőinkkel foglalkozzunk!
Kapitány – Ahogy ismerlek, drága Mester, te most is készen állsz programokkal, tervekkel… Csakhogy rajtunk kívül, ki figyel erre, ki hallgat rád? Gondolod, hogy most más lesz?
Mester – Ez egy másik történet, és most nem alkalmas az idő ezzel foglalkozni. Szerintem napokon belül beindulhat a bajok lavinája. Vélhetően a turizmus lesz az első nagy áldozat, ez pedig egy nagy iparág. Az egész gazdaság megérzi majd ezt a csődöt. De a társadalmi élet egésze rokon a turizmussal, és egyből lebénulhat. Lefújnak minden rendezvényt, vásárt, fesztivált, előadást, sportrendezvényt. Féló, hogy ezt kihasználva a hatalom betiltja hamarosan minden gyűlekezést. Persze, nem politikai okokból, tisztán egészségügyi megfontolásokból. És ki tudja, mikor vonják majd vissza ezt a tilalmat. Különösen, ha beválik… És mind ez csak a kezdet… Nagy kérdés, mikor és mekkora zuhanásba kezdenek a tőzsdék…
Kapitány – Jaj, ne is folytasd, Mesterem! Ez már az apokalipszis!
Mester – Nem, kedves barátom, ez még nem az apokalipszis, de eljuthatunk oda is… A veszély reális, éspedig azért, mert az általános zűrzavarban egyesek fejükbe vehetik, hogy most vagy soha dilemma elé vannak állítva nagy dédelgetett terveikkel kapcsolatban. Ez pedig háborút jelent.
Doktor – És ezek a háborúk elpusztítják azt az átkozott koronavírust? Jaj, bocsánat, azt hiszem, ez nem volt különösebben szellemes.
Professzor – Ne szabadkozz, drága doktornő, ilyen szörnyű helyzetben az embert elragadják az indulatok. Teljes joggal. De sajnos, tény és való, hogy sem a háborúk, sem az erdőtüzek nem fogják elvégezni helyettünk a világ megtisztítását.
Kapitány – Esetleg egy megváltó? Jaj, most én is azt hiszem, hogy ez nem volt szellemes… Tényleg úgy látom, senki nem akar nevetni… Féltek? De most őszintén valljátok be nekem. Sírba viszem a titkot…. Remélem, nem hamarosan… Na, végre, nevettek… Jó látni… Tehát, őszintén, féltek?
Doktor – Nyugtalan vagyok. Még nem mondanám, hogy félek… De sejtem, hogy félni fogok, ha már a városban lenne a fenyegetés.
Professzor – Én félek, hogy félni fogok, és ez bánt, vagy, ha tetszik, megaláz. Ezért harag is van bennem.
Mester – Én is félek, közben a népi bölcsességre gondolok, miszerint jobb félni, mint megijedni. Bár bevallom, jobb, de nem jó. Szeretnék nem félni. Ezért én is hasonló haragot érzek, mint tanult barátunk. Van annyi értelem és erő az emberbe, hogy ne kelljen félelemben élni… És te, bátor kapitányunk, félsz-e?
Kapitány – Ja, hogy én? Hogy félek-e? Hát egy kicsit, babonából… No lám, megint sikerült megneveltetni az illusztris társaságot!



* * *