2018. június 4., hétfő

Demokrácia-vásár


Kapitány – El tudjátok képzelni, mi történne nálunk, ha az történne, ami Olaszországban? A többséget szerzett két, pardon, másfél párt miniszterelnök-jelöltje kormánylistát állít össze, és a köztársasági, pardon, a magyar országos elnök elé vonul, de ő elhajítja a listát, felterjesztővel egyetemben, mert neki nem tetszik az egyik miniszterjelölt (na, ki legyen ez, a példa kedvéért – Pintér?) neve…
Professzor – Nem, ez nem jó példa… Miért tenne ilyet Áder? Ő jó káder!
Kapitány – Esetleg Nagy?
Doktor – Az meg ki?
Kapitány – Drága szépségem, Nagy az új agrárminiszter, de én csak a példa kedvéért említettem… Nos, mit szólna szerintetek, a kényes magyar közvélemény az elnök tettéről. Pláne, ha ezzel „eljátszottnak” minősíttetik miniszterelnök-jelölt joga kormányalakításra, és mondjuk, szigorúan a példa kedvéért, ugyanaz az Áder felkéri Mellár Tamást átmeneti szakértői kormány alakítására?
Professzor – Hogy mit szólna egy ilyen esetben a magyar kötvélemény, el lehet képzelni. De ki magyarázná el nekem azt, hogy a nagytekintélyű Velencei bizottság miért olyan kuka az olaszországi demokrácia állapotával kapcsolatban?
Doktor – Mi a gondotok ezzel: az olaszok a fékek és ellensúlyok ilyen rendszerét alakították ki maguknak, és a dolog működik.
Professzor – Igen, a dolog működik, de nem annyira a demokrácia. Mert demokrácia mégis az, hogy a nép által választott képviselők döntenek…
Kapitány – Ejnye, ez a nép, milyeneket választ… De jól megmondta neki az uniós biztos: majd a piacok megtanítják az olaszokat, kire-mire szavazzanak…
Mester – A piacok? Hát igen, kemény tanítómesterek azok. És most lendületben vannak. Ahogy francia barátaink mondanák: Les marchés en marche…
Kapitány – És jobb-e a demokrácia helyzete Spanyolországban? A demokratikus királyság kormánya börtönbe csukja politikai ellenfeleit, szemérmetlen korrupciónak falaz, a végén csak saját dacosságának köszönheti bukását…
Professzor – Miért csodálkozol? Ismersz talán jól működő demokráciát?
Kapitány – Jaj, nehogy most valaki Churchill hírhedt mondását idézze!
Mester – Lássuk be, ilyen vagy olyan egy demokratikus rendszer, azt politikusok csinálják, a nép meg így így vagy úgy, asszisztál a dologhoz.
Doktor – Mit tartasz demokráciának, Mester?
Mester – A társadalom egyik fontos kérdése a – mondjuk úgy: a reális – hatalom. A hatalom egyik fontos sajátossága, hogy miből eredeztetjük, hogyan legitimáljuk. Ha a hatalom forrása, ha mégoly deklaratív módon az áldott nép, akkor jogos néphatalomról, demokráciáról beszélni.
Kapitány – És mik az alternatívák, eredeztetés szempontjából?
Mester – A történelem viszonylag jól ismerjük az alternatívákat. Szépen nevezi a magyar az egyiket: ez a Szentkorona-tan. Egy ilyen korona magamagától eredezteti a hatalmat, aki fejére teszi a koronát, övé a hatalom, és ilyenkor a világ rendje helyre zökken. Jóval brutálisabb változat a hatalom erőszakos megszerzése, uzurpálása. És van a történelemben legnépszerűbb forma: istentől eredeztetni a hatalmat. És ez nemcsak a keresztény királyságokra jellemző…
Professzor – Bizony jellemző az mindenféle királyságra, ahol istenek előtt borulnak földre, de sajnos jellemző egy sor keresztény, iszlám és más vallású köztársaságra is.
Kapitány – Mi tagadás, nehéz két úrnak szolgája lenni, istennek és a népnek egyaránt…
Doktor – Közben ne feledkezzünk meg azokról a köztársaságokról sem, ahol egy fényes eszme, ideológia, avagy egy párt lép az isten helyébe…
Professzor – Én egyszerűen megtiltanám egy demokratikus, vagyis a hatalmat a néptől eredeztető államban az istenre való hivatkozást állami tisztségviselők részéről. Még kevésbé lenne helye a nép előtti teendő hűségesküben az istent emlegetni, még ha olyanformán is, hogy „Isten engem így segélyen!” Mert egy igazán vallásos ember miképpen cselekedne egy rendkívüli helyzetben, amikor a vélt isteni és a nép érdeke nem esik egybe? Nem győzne benne a vélt „isteni akarat” vélt felsőbbsége?
Kapitány – És akkor mi fán terem a kereszténydemokrácia?
Professzor – Keresztet vetsz a demokráciára, és oszt annyi. Csak zúgjanak a harangok!
Kapitány – Tanult barátaim, érdemes egyáltalán nem keresztet vetni a demokráciára? Marad egyáltalán reményünk jó államformára? Létezik olyan, hogy igazi demokrácia? Bár sokszor hallottam már, hogy a legjobb demokrácia a jelzők nélküli demokrácia…
Professzor – Megtapasztaltuk a kereszténydemokráciát, a polgári demokráciát, a szocialista demokráciát, és ezeknek ezer vegyes alfaját… Ki-ki elgondolkozhat a tanulságokon… De én azt hiszem, a Mester az előbb igen találóan mondta: bármilyen a demokrácia, azt politikusok csinálják, a nép pedig asszisztál…
Kapitány – Talán ezt a leválthatatlan, bár sokszor kissé bamba népet kellene ösztökélni többre, mint ilyen-olyan asszisztenciára?
Professzor – De bizony, üdvös lenne, mindenképpen… És akkor beszélhetünk népi demokráciáról…
Mester – A nép felemelése a kulcskérdés, de közben a politikusokra is rá kellene nézni. Nagyrészük valóban megélhetési pancser, de nem kis számban vannak megélhetési zsenik is. Aki megoldja a kufárok távoltartását a templomtól, megoldja a nép boldogulását is.


* * *