Ezek egyike – megint az amerikai elnökválasztásról

Professzor – Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy egy szűk hét, és ezek egyike az Egyesült Államok elnöke lesz!

Doktor – Pedig lesz, és remélem, hogy nem Trump!

Kapitány – Csakugyan, az egyiket kezdésnek biztosan megkapjuk, és remélem, hogy az nem Clinton lesz!

Professzor – Mester, te továbbra is úgy gondolod, hogy bárki is nyer, a rendszer magához idomítja, az egész izgalom csak színjáték?

Mester – Mindenki vevő az izgalomra, meg hozzá is ad, ne legyen hiányunk belőle, tehát az izgalom nem csak színjáték. Nagyon sokféle van belőle, és meg is kell tisztelni sokak jogos izgalmát, jogos félelmeit, avagy éppenséggel dühét, indulatát. Ezzel együtt biztos vagyok, hogy rövid, de talán középtávon sem lesz rendszer-összeomlás…

Professzor – Bár lehetnék én is ennyire nyugodt. Szerintem éppen hogy odáig fajultak a dolgok, hogy bárki is győz, soha nem látott zavargások törnek ki. Azon sem csodálkoznék, ha az ország polgárháború szélére jutna.

Doktor – Pontosan ezzel zsarol Trump, mi több, hergeli szélsőségeseit is, ezzel közvetlen felelősséget is vállal minden erőszakért, ami bekövetkezhet.

Kapitány – Ahogy ismerjük az ellentábor gátlástalanságát és agresszivitását, nem kisebb a veszély, ha ők veszítenek. Erre pedig máris kezdenek felkészülni. Kezdettől fogva sejthető volt, hogy Trump, felülve az országban lévő hatalmas elégedetlenségre, könnyen nyerhet is, ezért mozgósítottak minden elérhető erőt és eszközt. Ezért kellett elkeseredetten túlzásba vinni a választási előrejelzések manipulálását. Most szinte jól jött nekik az FBI intézkedése, hogy erre kenjék az erőviszonyok megváltozását.

Doktor – Megint jössz összeesküvés-elméleteiddel, kedves kapitány! De a gyanúd ott megtorpan, hogy esetleg a republikánus FBI-igazgató szívességet tesz a maga választotta lovának?

Kapitány – Te akartad tudni, hát megmondom: az Obama által kinevezett igazgató talán valóban örült is valamelyest, hogy kompenzálhatja a cég becsületén esett csorbát, miután igen gyanús, egyenesen aggályos módon mellőzték Hillary asszony elmarasztalását az eredeti vizsgálat végén, később pedig kitudódott – ezen a média fura módon nem sokáig csámcsogott –, hogy Hillary asszony jó barátja komoly pénztámogatást adott az egyik FBI-vezetőnek, aki éppen illetékes volt az ügy kivizsgálásánál.

Professzor – Ezek is érdekes és hihető összefüggések, de fejtsd ki nekem, bátor kapitányunk, fura szavad jelentését, mert megütötte ám a fülemet! Hogyan érted azt, hogy „kezdésnek megkapjuk” a két jelölt egyikét? Előételnek? És mi lesz a főfogás”

Kapitány – Nem szívesen gondolok erre, melyik normális ember képes lenne szívesen gondolni ilyesmire, de ismerve az amerikai történelmet, valamennyire a mostani helyzetet, azt kellene mondani: akárki is győz, számolhatunk azzal, hogy előbb-utóbb az alelnöke folytatja… És azok, jelen tudásunk szerint, üdítően szürke, gyenge személyiségek.

Mester – Ez sem jobb, mintha a befutó ágyú módjára elszabadul hajónk fedélzetén. Amerika is bánhatja, az egész világ is bánhatja, hogy nem Bernie Sandersnek vagy egy hasonló figurának sikerült meglovagolnia az ország és a világ robbanásveszélyes elégedetlenségét. Talán a választások után a Sanders-féle A mi forradalmunk mozgalom önálló - és idővel meghatározó – erővé válik, egyébként a bajkeverők lépnek akcióba, és akkor az ég irgalmazzon nekünk.

* * *

Új polgárháború?

Professzor – Kezdetkor úgy festett az amerikai elnökválasztási kampány, hogy a verseny a demokratikus Hófehérke és a hét republikánus törte valamelyike között dől majd el, sok móka és pazar látványosságok közepette. Erre mi történik? Hófehérke demokratikus széke meginog, keményen meg kell küzdenie egy demokratikus szocialistával, egy ősz hajú nagyapával. Az ellentáborban viszont a sok törpe összetöpörödött, ellenben a közéjük keveredett idegen csúf óriássá nőtt.

Mester – Igen, valóban meglepően, fölöttébb érdekesen alakult a kép. De hozzá kell tenni, hogy szerintem most nem mondhatjuk, hogy a kezdeti egy biztos itt, sok bizonytalan a másik oldalon simán megfordult volna. Inkább kiegyenlítődött: mert nem szabad kifelejteni a számításból a republikánus oldalon a nyulat a kalapban.

Kapitány – Így van, ez már többen előrevetítették, hogy a pártvezetés képtelen lesz belenyugodni Trump jelölésébe, és a konvención előállnak egy kompromisszumos jelölttel.

Professzor – Ez megtehetik, és akkor legelőször a Republikánus párt robban.

Doktor – Robban, vagy ketté törik. És ez nem lenne tragédia. Legalább meglenne az emésztőgödör az ilyen szélsőségesek és gyűlölködők számára.

Kapitány – Nagyon tévedsz, fiatal barátnőm, ha azt hiszed, hogy a történet néhány deviáns figuráról szól, akinek megérdemelt sorsa egy emésztőgödörben végezni.

Doktor – Nem, tisztelt kapitányom, te tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem látom azokat a valóságos problémákat, amelyeket ezek a „deviáns” személyek ördögien meglovagolnak.

Professzor – Szóval, te is látod „azokat a problémákat”. Akkor már sokan vagyunk, akik látnak valamit… Nincs más hátra, mint leülni, és békésen egyeztetni… Mert, tudod, a valóságban minden olyan, mint a hagyma: az egyik réteg alatt van egy másik, és így tovább… Amit te problémának látsz, az valahogy valóban probléma, de egyben következménye valaminek, ami mélyebben fekszik. A liberális barátaink sokféle valós de zömében „makrogazdasági” problémát látnak, és ezekre meg is vannak a „bevált” receptjeik: több szabadság, de főleg több lessez-faire… Csakhogy a „látható” makrogazdasági problémák alatt vannak mikroemberi problémák, és ezekre a több lessez-faire nem gyógyír, hanem a bajok tetézése, az emberek elárulása.

Mester – Lám, még kis baráti körünkben is milyen indulatokat szítanak ezek a problémák. Csodálkozhatunk-e, ha ezek egy olyan hatalmas országban, mint Amerika, ahol minden iparban a legjobb és a legrosszabb előállítására képesek, most forrásponton vannak?

Kapitány – Szerinted, Mester, mire lehet számítani? Mert ott most mindenki ezer fordulattal kampányol, ostoroz, ígérget, de megvalósítható stratégiája kinek van? És mi lesz, ha a felcsigázott társadalom mélységesen csalódik? Van hova hátrálni?

Mester – Hátrálásban az ember verhetetlen, de néha elszakad a cérna, és akkor is felborítja az asztalt és mindent, ha éppenséggel tudott volna még egy kicsit hátrálni, és ott kötni egy jó kompromisszumot… De mindez csak morfondírozás. A konkrét helyzet viszont valóban robbanásveszélyes, ha győz, ha veszít a jelöltünk. Én most esélyt látok mind a négy futó számára, tehát beleértve a még a kalapban gubbasztó nyulat is.

Kapitány – De mekkora esélyt adsz a mostani jelölteknek?

Mester – Az, hogy kinek mekkora az esélye, szerintem értelmetlen spekuláció… Sokkal értelmesebb feladat kielemezni a különböző esetek várható következményeit. Ami rendhagyó az idei amerikai elnökválasztásban az, hogy talán először az amerikai történelemben az előharcok valóságos ideológiai törésvonalak mentén zajlanak, és nem egy Kóka vagy Pepsi típusú közjáték. Éppen ezért óriási a kockázata a pártszakadásnak mindkét oldalon.

Professzor – Szinte biztos vagyok, hogy ha pártvezetés végül valóban elgáncsolja Trumpot, ő másnap függetlenként indulna a tényleges választáson. De akkor ha formálisan nem is lenne pártszakadás, egykettőre összeállna mögötte egy új nacionalista mozgalom. Más a helyzet viszont Snders-szel. Ő idős ember, lojális demokrata, ő talán nem látványosan, de bölcsen belenyugodna a vereségbe…

Mester – Ebben igazad van, de a folyamatok nincsenek ennyire kiszolgálva a forgalomban lévő aktoroknak. Ha van egy mozgás, az megtalálja a mozgalmárát. Ezért gyanítom, hogy ha Sanders nem nyeri el a demokrata jelöltséget, azok a zömében fiatal tömegek, akik torkig vannak az eddigi viszonyokkal, nem fognak felsorakozni Clinton mögé, hanem elindítanak egy új feltehetőleg erősen szociáldemokrata mozgalmat.

Doktor – És ha Sanders nyer? Kikiáltják az Amerikai Népköztársaságot.

Mester – Nem hiszem, hogy kikiáltanák. De felépíthetik. Mert ez lenne a kiút.