Miért ez a büntetés

Professzor – Mit gondoltok, kedves barátaim, miért kaptuk ezt a durva büntetést, ami a Covid-19?

Kapitány – Annyi van a rovásunkon, hogy a miért nem olyan nehéz kérdés. Talán inkább kitől kaptuk, ez jó lenne tudni. Biztos mindenkinek meglesz a maga elmélete, de most te kezdd a sort, tanult doyenünk. Sejtem, hogy már igen kikívánkozik belőled a nagy titok, de egyébként is jobb, ha te állítod a vitához a lécet jó magasra.

Professzor – Hát a léc magasságával nem lesz gond. Végül is égi ez a nagy titok. Szerintem a pandémiát Isten, másképpen mondva: Allah küldte a világra, büntetésül azért, hogy tiltogatni kezdtük a burkát. Gondolhatta magában: akkor most viseljen mindenki burkát egy darabig! De lehetőleg valami nevetséges és kényelmetlen változatát!--- Látom, mindenki nevet…

Doktor – Zseniális – bár nem veszélytelen – fricska ez az emberi képmutatásra, kedves barátnőm, de a nagy titok szerintem máshol van. Ez pedig a környezetrombolásunk egyenes következménye. A természet lázadása. És most talán leginkább a halálosan megmérgezett óceán bosszúja. Kezdetben denevéreket és tobozkákat gyanítottak leginkább, elfeledkezve a legelőször hírbe hozott vuhani halpiacról. De micsoda félelmetes véletlen: a napokban kiderítették, hogy a vírus már novemberben Franciaországban lehetett, és amikor megtalálták a zé-pácienst, ő arról a gyanújáról beszélt, hogy a kórt felesége révén kaphatta, aki… egy halkereskedésben dolgozik, és onnan hozhatta el…

Kapitány – Én úgy gondolom, hogy ez a kór csak elvont filozófiai értelemben nevezhető büntetésnek. A valóságban ez emberek munkája. Sok embernek, és sok szervezetnek a munkája. Nem összehangolt munka ez. Az egyik ezért, a másik azért dolgozik. A hatások néha erősítik, néha oltják egymást. Ami viszont biztosra vehető. ebben a hatalmas tesz-veszben benne vannak nem csak a titkos, hanem a még titkosabb szolgálatok is. Mindenki, aki számit égen-földön most keményen benn van az egész históriában. Beleértve azokat is, akik a szeptember 11-et is koreográfálták. No persze, nem feltétlenül személyükben, végül is azóta sok év telt el. De számomra nem kétséges, hogy ez egy gigantikus szeptember 11… És pedig lényegében ugyanazzal a céllal: folytatódjon a háború!

Professzor – Ajjaj! A mi bátor kapitányunk, és az ő bátor összeesküvés-elméletei! Komolyan hiszed, hogy valaki összeollózta a vírust és mint egy bűvész, aki táncoltatja varázspálcáját, terelgeti a járványt?

Doktor – Nem szabad lebecsülni kapitányunk elméleteit! Fantasztikus előérzetei vannak, és ugyancsak fantasztikus szeme van az apró részletekhez és azok összefüggéseire. Szerintem bármilyen hatalmas puzzle-t tudna egyedül is összerakni. De most halljuk a Mestert, ő mit gondol erről.

Mester – Ha hagymavagdosás közben megvágod az ujjadat, gondolkozol-e azon, hogy ezt a büntetést most miért és kitől kaptad? A világ változik. Nagyon. És egyre gyorsabban. De nem mindig jól. Erről senki más nem tehet, csak mi. A pandémia most egy fájdalmas tünet. Egy fájdalmas tünete a rosszul változó világnak. De hol a recept, a program a jó változáshoz? Kérdezi mindenki. Hol, hol… Az orrotok előtt, drága emberek! Nem, ez a tragédia nem isteni büntetés, és nem a Természet büntetése. Ez a mi munkánk következménye. Ennyiben talán meglepő módon egy közös platformon vagyok kapitányunkkal. Azzal a különbséggel, hogy szerintem az ő által gyanított sötét erők szerintem kispályások az emberi sötétség erejével szemben. A gond inkább az, hogy ezek rendszerint egymás kezére játszanak.. Kiút? Kell egy mozgalom. A változó világ mozgalma, de nem jól ismert barátunk vágyálmára gondolok, hanem egy igazi valóságos mozgalomra. De addig is tartsuk be a járványügyi előírásokat, vigyázzunk magunkra, és egymásra!

* * *

Amerika trónfosztása

Professzor – Óriási, vagy, sajnos, inkább úgy mondanám: szörnyű kockázatokat látok a világon a következő évekre, évtizedekre, Mit gondoltok: mennyire függ ez Amerika várható trónfosztásával?

Doktor – Miért? Várható lenne Amerika trónfosztása? Én azért ezt nem látom ennyire biztosra…

Kapitány – Teljesen fölösleges tépelődni: várható-e vagy sem. Folyamatban van. Kína feljön, mint egy hatalmas óceánjáró, és nincs az az erő, amely ezt a folyamatot le tudná állítani.

Mester – Én úgy látom, hogy két mozgás van: Kína valóban szédületesen fejlődik, és egyre jobban érzékeli ennek jelentőségét, így igen tudatosan, mondanám: bölcsen készül új szerepére. Ezzel függ össze az a kétségtelenül ésszerű döntés, hogy nem játsszák tovább a modern demokráciát, ahogy nem régen elszánták, vagyis a vezető garnitúra kétciklusonkénti cseréjét, hanem ehhez a hatalmas óceánjáróhoz jobban illő stabilitást biztosítanak, mind személyi, mind ideológiai vonatkozásban. Közben viszont Amerika nem hogy viszonylag maradna le a versenyben. Sajnos Amerika önmagához képes gyengül. Ennek is számos oka van, Egyrészt hihetetlenül megdrágult a világcsendőr szerepe. 70 éve Amerika vígan harcolhatott egyszerre a világ minden szegletében, utána pedig lihegés nélkül folytatta munkáját, még Marshall-segélyekre is tellett. Ma belebonyolódik egy háborúba Afganisztánban például, és már nehezen vesz levegőt. Másrészt meghódítva és valamennyire pacifikálva az egész világot, a tőke ezt egy ingyen mosollyal megköszönte, és szétszéledt ebben az áldott, munkára éhes világba. Persze, ez magával hozta a munkahelyek elvándorlását. A büszke Detroit rémisztő rozsdatemetővé vált. Az egész ország egy sajátos cifra válságba kezdett csúszni. Éppen ezért volt esélye Trumpnak, és ő valóban keményen nekiesett a gigászi, de bizonyára illuzórikus feladatnak, hogy újra naggyá tegye Amerikát.

Kapitány – A mainstream ezt nem szereti kidomborítani, de ebben Trump elképesztő eredményeket ért el. Az amerikai gazdaság azóta szárnyal…

Professzor – A tőzsde ennél is jobban…

Mester – Ebben az új politikában Trump nyitott mindenki felé, aki hajlandó beállni a sorba, beleértve Kínát és Oroszországot, de mindenki ellenség, aki nem igyekszik a neki kiosztott szerepet játszani, beleértve Európát is. És itt valóban komoly veszélyek jelennek meg. Mert Kínának, Oroszországnak és sokan másoknak eszük ágában sincs illedelmesen játszani az Amerika által kiosztott szerepeket. És most olyanokról, mint Észak-Koreáról, Iránról, Venezueláról kár is szót ejteni…

Doktor – Miért lenne kár. Hát nem nagy életveszélyes bajkeverők?

Mester – Ezek nagyon különböző esetek, nem lehet közös nevezőre hozni, és így simán bajkeverőnek kiáltani. A lényeg az, hogy Amerika joggal úgy érzi, hogy elsősége forog kockán, és ha azt elveszíti, lecsúszhat, mondjuk Mexikó szintjére. Ezt meg nagyon nem szeretnék, annyira nagyon nem, hogy ennek kivédése érdekében bármilyen kockázatot vállalni kell. Évszázadokkal ezelőtt I.Ferdinánd azt mondta végtelen keresztény jámborságában: Legyen igazság, vagy vesszen a világ! Ma Trump azt látszik követni, hogy legyen Amerika újra nagy, vagy vesszen a világ.

* * *

Az én népem

Egy ember: Az én népem Isten választott népe!

Másik ember: Az én népem a Történelem választott népe!

Harmadik ember: Mind testvérek vagyunk. Világ népei, egyesüljetek!

Ezek egyike – megint az amerikai elnökválasztásról

Professzor – Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy egy szűk hét, és ezek egyike az Egyesült Államok elnöke lesz!

Doktor – Pedig lesz, és remélem, hogy nem Trump!

Kapitány – Csakugyan, az egyiket kezdésnek biztosan megkapjuk, és remélem, hogy az nem Clinton lesz!

Professzor – Mester, te továbbra is úgy gondolod, hogy bárki is nyer, a rendszer magához idomítja, az egész izgalom csak színjáték?

Mester – Mindenki vevő az izgalomra, meg hozzá is ad, ne legyen hiányunk belőle, tehát az izgalom nem csak színjáték. Nagyon sokféle van belőle, és meg is kell tisztelni sokak jogos izgalmát, jogos félelmeit, avagy éppenséggel dühét, indulatát. Ezzel együtt biztos vagyok, hogy rövid, de talán középtávon sem lesz rendszer-összeomlás…

Professzor – Bár lehetnék én is ennyire nyugodt. Szerintem éppen hogy odáig fajultak a dolgok, hogy bárki is győz, soha nem látott zavargások törnek ki. Azon sem csodálkoznék, ha az ország polgárháború szélére jutna.

Doktor – Pontosan ezzel zsarol Trump, mi több, hergeli szélsőségeseit is, ezzel közvetlen felelősséget is vállal minden erőszakért, ami bekövetkezhet.

Kapitány – Ahogy ismerjük az ellentábor gátlástalanságát és agresszivitását, nem kisebb a veszély, ha ők veszítenek. Erre pedig máris kezdenek felkészülni. Kezdettől fogva sejthető volt, hogy Trump, felülve az országban lévő hatalmas elégedetlenségre, könnyen nyerhet is, ezért mozgósítottak minden elérhető erőt és eszközt. Ezért kellett elkeseredetten túlzásba vinni a választási előrejelzések manipulálását. Most szinte jól jött nekik az FBI intézkedése, hogy erre kenjék az erőviszonyok megváltozását.

Doktor – Megint jössz összeesküvés-elméleteiddel, kedves kapitány! De a gyanúd ott megtorpan, hogy esetleg a republikánus FBI-igazgató szívességet tesz a maga választotta lovának?

Kapitány – Te akartad tudni, hát megmondom: az Obama által kinevezett igazgató talán valóban örült is valamelyest, hogy kompenzálhatja a cég becsületén esett csorbát, miután igen gyanús, egyenesen aggályos módon mellőzték Hillary asszony elmarasztalását az eredeti vizsgálat végén, később pedig kitudódott – ezen a média fura módon nem sokáig csámcsogott –, hogy Hillary asszony jó barátja komoly pénztámogatást adott az egyik FBI-vezetőnek, aki éppen illetékes volt az ügy kivizsgálásánál.

Professzor – Ezek is érdekes és hihető összefüggések, de fejtsd ki nekem, bátor kapitányunk, fura szavad jelentését, mert megütötte ám a fülemet! Hogyan érted azt, hogy „kezdésnek megkapjuk” a két jelölt egyikét? Előételnek? És mi lesz a főfogás”

Kapitány – Nem szívesen gondolok erre, melyik normális ember képes lenne szívesen gondolni ilyesmire, de ismerve az amerikai történelmet, valamennyire a mostani helyzetet, azt kellene mondani: akárki is győz, számolhatunk azzal, hogy előbb-utóbb az alelnöke folytatja… És azok, jelen tudásunk szerint, üdítően szürke, gyenge személyiségek.

Mester – Ez sem jobb, mintha a befutó ágyú módjára elszabadul hajónk fedélzetén. Amerika is bánhatja, az egész világ is bánhatja, hogy nem Bernie Sandersnek vagy egy hasonló figurának sikerült meglovagolnia az ország és a világ robbanásveszélyes elégedetlenségét. Talán a választások után a Sanders-féle A mi forradalmunk mozgalom önálló - és idővel meghatározó – erővé válik, egyébként a bajkeverők lépnek akcióba, és akkor az ég irgalmazzon nekünk.

* * *

Oroszországról és Putyinról

Kapitány – Holnap illusztris vendégünk lesz. De kevesen örülnek neki, és akkor keveset mondtam.

Professzor – Valóban, kevesen örülnek neki, és azok sem túl lelkesen. Bezzeg, akik nem örülnek neki nem ennyire visszafogottak. Régen volt vezető, aki ilyen szélsőséges reakciókat váltott ki.

Doktor – Régen volt vezető, aki ennyire visszataszító lett volna. Színtiszta fasizmusba kormányozta Oroszországot!

Professzor – Ez túlságosan durva, de azt is mondhatnám, felelőtlen kijelentés, kedves barátnőm! Hallani ilyeneket sokfelől, már-már hisztériáról kell beszélnünk, de meglep, hogy te is ilyen kijelentésekre ragadtatod magadat! Megmagyaráznád nekünk, miért gondolod így. Mert nem akarom elhinni, hogy csak vakon követsz – vagy utánzol? – másokat!

Doktor – Hát nem látjátok, mit csinál Ukrajnában? Háborúba akarja sodorni egész Európát! Visszasírja a dicsőséges Szovjetuniót… De nem csak visszasírja, vissza is próbálja állítani, Sztálin hatalmára vágyik!

Mester – Semmi kétségem, hogy Putyin szívesen állítaná vissza valamilyen formában a Szovjetuniót, ami egy hatalmas integráció volt, és lehet újra. Mi rossz van ebben? Az egész világ halad előre egy globális integráció útján, amelynek végállomása a világkormány. Személyes meggyőződésem, hogy ezt a végső célt könnyebben és gyorsabban tudnánk elérni, mint ahogy a legtöbb több ember ezt ma el tudja képzelni, és mindenképpen gyorsabban és könnyebben, ahogy ki tudnak forrni a nagy regionális integrációk. Nézzük meg például milyen keserves folyamat az európai integráció. Azt is bizonyára csak úgy tudjuk véghezvinni, ha egy lépést teszünk visszafelé és neki esünk a belső regionális integrációknak.

Doktor – De ki adta neki a jogot, hogy mások, most például éppen az ukránok helyett döntsön, milyen integráció kell nekik. Mert nekik éppenséggel az európai integráció tűnik vonzóbbnak, mint ez a keleti diktatórikus birodalom.

Professzor – Hatvan éve próbál a gazdag Nyugat-Európa profitálni csáberejéből Kelet-Európával szemben, és nem is eredménytelenül. Csakhogy még egy győzelem, például Ukrajna elrablása, és Európa el is veszítheti a háborút. Ki fogja végső soron kifizetni a számlát?

Mester – Történelmi hiba volt, hogy 1990-ben az akkori Kelet és az akkori Nyugat nem kötött történelmi kompromisszumot, ahogy az eurokommunisták naivan hirdették néhány évtizede már. Ehhez nem kellett volna az ő naivitásuk, de az akkori politikusok elképesztő pragmatizmusa mögül hiányzott a történelem megértése. Most sokkal kevésbé jó kompromisszumot lehetne kötni, de még ez is jobb lenne, mint az öngyilkos szembenállás.

Doktor – Miféle jó kompromisszumot lehetne kötni Putyinnal?

Kapitány – Elképesztő ez a zsigeri gyűlölet egy emberrel szemben. Különösen, hogy hosszú évekig sokan, Bushtól Berlusconin át Schröderig, de Sarkozit, Hollande-ot és Merkelt is mondhatnám szinte kebelbarátjuknak tartották őt! Mi tette őt oly hírtelen a világ elsőszámú ellenségévé?

Doktor – De hát ő maga tette azzá magát! Nem tanult a szankciókból, hanem vállalja az orosz gazdaság tönkre tételét, csakhogy elérje hódító terveit.

Mester – Nekem az a gyanúm, hogy Putyinnal szemben régebben született az ellenerők ítélete. Az első megbocsáthatatlan bűne az lehetett, amikor nem tette lehetővé az iráni ellenség megsemmisítését, az utolsó pedig, amikor gyakorlatilag személyesen és látványosan megakadályozta a Szíria bombázását és az Asszad-rendszer megdöntését. Ezért bojkottálták a szocsi olimpiát. Ez volt a történelmi kompromisszum elmaradása helyébe lépő történelmi szakítás nyitánya… A többi már rutin…

* * *

Skócia függetlenségéről

Professzor – Mit gondoltok, kedves barátaim, üdvözölni kellene-e Skócia függetlenedési törekvéseit, vagy inkább le kellene beszélni erről?

Kapitány – Szerintem minden népnek joga van az önállóságra és a függetlenségre. Kifejezetten visszataszítónak tartom, hogy sokan ebben álságos politikát folytatnak. És természetesen, megint a kettős mércéről kellene beszélni…

Doktor – Én azt hittem, hogy már réges-régen túl vagyunk a nemzetállami logikán. Attól, hogy külön identitást vallanak, nem kell szétverni azt az egységet, amely kiválóan működik. És ne hagyjuk ki a számításból, hogy ez az egység a világ egyik legfejlettebb és legdemokratikusabb társadalma.

Kapitány – Attól tartok, erről a skótoknak jóval árnyaltabb véleményük van.

Professzor – Nagy-Britannia évtizedek óta komoly válságban van. Nem egyszerű átvedleni a világtörténelem legnagyobb birodalmából egy józan európai középhatalommá. Bizony, kísér a múlt…

Kapitány – És képtelen eldönteni, hogy jó lesz-e neki az európai középhatalmi státusz, vagy inkább az Egyesült Államok 52-ik állama legyen.

Doktor – Persze, majd ha az USA államfőjének ismeri el a királynőt…

Kapitány – Egy biztos, Skócia nem a Malvin szigetek…

Mester – Ennek ellenére Nagy-Britannia nem áll vesztésre. A gyorsnaszádoknál és a rombolóknál sokkal hatékonyabb eszközei vannak. Ne legyen kétségünk, hogy sok minden latba lesz vetve, hogy ebből a függetlenségi harcból ne legyen semmi komoly. És ebben Nagy-Britannia nincs egyedül, szinte a teljes Unió mellette van.

Doktor – Mintha sokat számítana ez. Norvégia is megél az Unión kívül. Véletlenül ugyanazon a kőolaj-mező fogja hizlalni a költségvetésüket.

Mester – Norvégia más eset, ő egy mintagyerek a NATO-ban. Bár magam hosszú évek óta hangoztatom, hogy az Uniónak komoly nyomás alá kellene helyeznie Norvégiát és Svájcot, hogy belépjenek az európai közösségbe.

Kapitány – Ezt lelkesen támogatom! Bizony ott a helyük, az euró bevezetésével együtt.

Doktor – Csodálkoznék, ha életünkben ez bekövetkezne.

Mester – Visszatérve viszont az eredeti kérdésre, én azt mondom: helyes, ha minél több önálló régió reális önállóságot, önigazgatást kapna, Európában, és szerte a világon. De ezt csak erősödő világméretű integráció keretében szabad megoldani, egészen a világkormányig eljutva.

* * *

A létezés értelméről

Professzor – Nem vagyok biztos, hogy van értelme ennek a kérdésnek, de szüntelenül foglalkoztat: van értelme létezésünknek?

Doktor – Kétlem, hogy létezésünknek lenne különösebb értelme, de a kérdés izgalmas, mondanám vég nélküli beszélgetésekre ad alkalmat. Csakhogy, fájdalom, maga a létezésünk nem vég nélküli…

Kapitány – Én hiszek a lélek halhatatlanságában…

Doktor – Meglepő… De ez miképpen függ össze a létezés értelmével?

Professzor – Hát nem mindegy, hogy egy múlandó vagy egy örökéletű lélek szenved a létezés értelmetlenségétől…

Mester – Én feltételezem, hogy jeles barátunk az imént jó hírt akart közölni velünk, de szerintem egy ilyen hipotézis valójában csökkenti annak esélyét, hogy leljük értelmét a létezésnek. Hiszen egy halandó lélek számára az a feladat, hogy elérje a halhatatlanságot, igazán adna értelmet létezésének.

Kapitány – Drága elmés barátaim! Én azt mondtam: úgy hiszem, a lélek halhatatlan. De kész vagyok erről értelmesen vitatkozni. Az én hitem segítő hit a bizonytalanságban, és nem zsarnok. Ami a fontos: ha megoldást, választ keresünk egy nagy rejtélyre, nem bölcs dolog úgy rögzíteni bizonyos feltételeket, hogy ezzel megkönnyítsük dolgunkat. Ne azért vessük el lélek halhatatlanságát, mert ez nehezíti a keresett válasz megtalálását.

Mester – Én nemhogy ezért, hanem egyáltalán nem vetem el a lélek halhatatlanságát. Az más kérdés, hogy szememben még tisztázatlan a lélek mibenléte, így valójában nehéz kijelentéseket tennem annak halandóságáról vagy halhatatlanságáról. Egyébként az eredeti kérdés megválaszolása szempontjából szerintem nem döntő semmilyen hasonló feltétel – ahogy mondod – rögzítése… Ez olyan súlyos kérdés, hogy itt nem csak az lélek, de az isten létezése is mellékesnek tűnik…

Professzor – Így, így. Magam is leginkább itt találom a legnagyobb lyukat az értelem hálójában: mi isten létezésének az értelme? Az isten teremtette a világot. Minden nap végén megcsodálta, milyen jót alkotott… Azóta majdnem 6000 évig (ami ugye, az isten hat munkásnapjának emberi mértéke) tépelődik a szabad akarattal felruházott klónjainak hibái és bűnei miatt… És reménykedik, hogy az emberek maguktól, avagy netán az erre a célra feláldozott fia nyomán megérnek a jóba, és a hetedik napot kitölti a boldogság ezeréves birodalma… Csodálatos történet… De mi ennek az egésznek az értelme? Nem lett volna eléd ezt elképzelni?

Doktor – Esetleg jobban előkészíteni…

Kapitány – Nem kis cinizmus és érzéketlenség kell ahhoz, hogy egyformán értelmetlen dolognak nyilvánítsuk a történelem minden lehetséges folyását, beleértve az elmaradását is.

Professzor – Kedves kapitány, nem erkölcsi érzékenységeinket kívántam versenyeztetni.

Doktor – Az alapdilemmát Shakespeare csodálatos mondatja el Hamlettel: Lenni vagy nem lenni?

Professzor – Ennek valóban van egy erkölcsi felszíne, de a kemény réteg alatta a nyers ontológia, a lételmélet. Miért létezni, ha nem lehet értelmet felfedezni a létezésben? Azt nem állítom, hogy nincs értelme. Csak nem bírom felfedezni – a különféle vallások intellektuális sületlenségein túl…

Mester – Szerintem a létezés értelme az az ár, amelyet fizetnünk kell a létezésért. Mivel létezni muszáj, ezért ez az ár – akár mit is jelentsen nekünk, mint ár – magas ár. De biztos vagyok benne, hogy az ember boldog lesz, hogy fizetnie kell.

 

Szabad Gázai Állam?

Kapitány – Napok óta feldúlnak a hírek az újabb háborúról Gázában…

Professzor – Azt hiszem, így van minden becsületes emberrel ezekben a szörnyű napokban. De az igazi botrány, vagy tragédia az, hogy alig hallatszik a sok millió becsületes ember hangja…

Mester – Megértelek, kedves professzor asszony, valóban az ember elvárná, hogy ilyen gyalázatra tömegek menjenek le az utcára, harcoljanak, blokád alá vegyenek intézményeket, sztrájkoljanak, bojkottáljanak… Sajnos, elmúltak ezek a bátor és mozgalmas idők, az emberek elfáradtak, elfásultak, megijedtek, elveszítették hitüket… Azt hiszik, tehetetlenek, pedig igen sokat tehetnének. Most a távoli áldozatokért, majd saját magukért is… Ugyanakkor legyen fülünk az igaz hangokra! Bizony sokfelől hallok igaz hangokat. Hallok igaz zsidó és igaz muzulmán és igaz keresztény hangot… Az előbb olvastam Ronnie Kasrils, Nelson Mandela harcostársának megindító szavait… Nem, nem csend, hanem zavarodottság és tanácstalanság van…

Kapitány – Meg iszonyatos indulatok, de legtöbb helyen azokat kíméletlenül elnyomják…

Doktor – Nem kételkedem jó érzéseidben, jó barátom, de vegyük már észre, hogy most mindenki megrendülten beszél a gázai áldozatokról, egy kicsit hasonlóan, ahogy szerte a világon a szélsőségesek, de az elmúlt hónapokban senki nem tiltakozott a gázai terroristák rakétái ellen, amelyek rettegéssé és pokollá teszik sok százezer izraeli életét, és nem kevés áldozatot is szedtek…

Kapitány – Mindenkinek, így Izraelnek is joga van az önvédelemre. Ezt senki nek vitatja! De ekkora aránytalanság, ez már vadság, ez elfogadhatatlan a mai világban!

Professzor – Nem beszélve, hogy elfogadhatatlan a média által tanúsított aránytalanság a bűnök kezelésében. Ez nem egyszerűen szakmai baki vagy morális otrombaság. Ez bizonyíték a világunk hamisságára. És ha hamis a világ, és a vezetők egyetlen egy szavát, egyetlen egy cselekedetét nem lehet annak hinni, aminek beállítják, itt baj van, itt nagyon nagy baj van. A világ, és ezen belül a szabad világ szörnyű utat járt be a vietnámi háborútól a mostani „béketeremtő” és „antiterrorista” akciók tucatjaiig. A vietnámi háború mocskos volt, de a világ valamennyire becsületes és hiteles. Mára a háborúk és béketeremtésnek hazudott akciók ugyanolyan mocskosak, de a világ is azzá lett! Mocskos, hazug, embertelen és vad…

Mester – Keserű szavak ez, kedves barátaim, de sajnos, sok igazság van azokban… Ezzel együtt én töretlenül hiszek az emberben és az emberi jóságban. Győzni fog az, mert minden szívben van valami, ami mozgósítható, ha helyesen beszélünk, és helyes irányba mutatjuk a kiutat. A gázai tragédia is megoldható, jó akarat esetén 24 órán belül! Mindenek előtt látni kell azt, hogy súlyos hiba a gázaiakat hibáztatni örültségükért. Elkeseredett cselekedeteik az érthető elkeseredés eredménye. Elkeseredésük oka pedig a jogtalan és embertelen blokád! Száz alagutat fúrtak a szerencsétlenek? De hát miért nem nyittok száz határátkelőt? Az elkeseredett gázai bizony beáll terrorista. De higgyétek el, sokkal boldogabb lenne ő ügyes kereskedő. Miért nem engeditek meg nekik, hogy szorgoskodjanak, iparkodjanak, kereskedjenek, turistákat fogadjanak, tanítsanak, gyógyítsanak, programozzanak? A gázai övezet egy sok ezeréves vidék, amely életképes kisállam lenne két baráti állam szomszédságában. Kár beleerőltetni a ciszjordániai Palesztinába, és főleg kár, pontosabban mondva bűn húzni ezzel az időt…

* * *

A fociról, vb idején

Kapitány – Gondolom, mostanában ti sem tudjátok kivonni magatokat az általános foci-őrület alól…

Professzor – Mi az, hogy foci?

Doktor – Ha-ha-ha… Mi az, hogy őrület?

Kapitány – Nem rossz dolgok ezek. És tetszik-nem tetszik, a foci jó ideje a világ legnépszerűbb játéka. Nem csodálkoznék, ha a nézettségi statisztikák szerint többen nézik a foci-vb-t, mint az olimpiát…

Mester – Az nem is gond, hogy a verseny izgalma összehozza az egész emberiséget. Jó dolog egy ilyen közös élmény…

Kapitány – Különösen, ha kézügyedben van egy jó hideg sör és valami finom rágcsálnivaló…

Professzor – Biztos nem kell a bűnök kategóriájába sorolni ezt az idillt, de mint egy nyomuló életmód jelképe nekem szörnyű…

Mester – Én azt a foci-szeretetet tartanám egészségesnek, amely hetente kihív egy közeli focipályára vagy a rétre, és megkergeti veled a labdát…

Doktor – Ennek abszolúte semmi akadálya! Ma már minden jóra való faluban van egy tisztességes stadion…

Professzor – Egyetértek a Mesterrel, hogy a sport gyakorlása a jó, és nem a bámulása. Szerintem botrányos és felháborító a mostani helyzet, amikor egy velejéig korrupt szervezet bűvöli és dagasztja focinak álcázott bizniszét, a fennálló rend és az azt kiszolgáló média legnagyobb örömére…

Doktor – Mostanában Brazíliában sokan osztják ezt a véleményt, de nem szavakban, hanem tettekben…

Kapitány – Ó, ez egy egészen más történet. Én azt hiszem, ebben most tanult barátunk alaposan melléfogott. Mert valóban sok a tiltakozó Brazíliában, de hát senki nem csodálkozik azon, hogy hogyan lehetséges, hogy a focit a világon a legjobban imádó nép ilyen vehemenciával rontja saját ünnepét? Szerintem ez az egész tiltakozó hullám a baloldali elnöknek szól. Igen, túl sok a baloldali vezető Latin-Amerikában…

Doktor – A brazilok nem csak abból ismerszenek, hogy imádják a focit. Ők is normális emberek, akik normálisan akarnak élni, és rühellik az állam fáraói költekezéseit.

Mester – A két dolgot fontos lenne különválasztani. Magam is támogatok minden jogos tiltakozást, és még inkább minden jogos harcot. De harcolni jól megválasztott célokért, jól megválasztott eszközökkel érdemes. Ebben az esetben én is arra hajlok, hogy a brazíliai tiltakozó hullámot egyes szítják, és manipulálják.

Professzor – Nem lesz könnyű ezeket leleplezni, és az is lehet, hogy soha nem is fogják.

Mester – Ugyanakkor látni kell az emlegetett fáraói költekezések igazi súlyát és mechanizmusát. Ez pedig az emlegetett szervezet, de még inkább az általános tőkés filozófia következménye: ostobán és vakon hajszolni a még nagyobb profitot. Ennek egyik jellemző vonása a foci világban a gigantizmus: még újabb, még nagyobb, még drágább stadionok…

Kapitány – De hát van ennek alternatívája? Négyévente zajlik a vb! Egy ország történetében pedig száz vagy ötszáz évente! Akkor miért ne húzzanak fel néhány új csodastadiont?

Mester – Mert fölösleges kiadás egy olyan világ, amelyben az egészségügy és az oktatás kétszer akkora költségvetésért kiált, mint amennyihez jut. Én egyszerűen azt csinálnám, hogy a vb-rendezést egy egész országcsoportra bíznám. Ahány csoportban kezdik a vb-t, annyi országra. A végén a döntőket ezek egyikében lehetne rendezni. Így minden rendező országnak gyakorlatilag egy egyetlen – alapszabályként már jelentkezéskor meglévő – stadiont kellene biztosítania a vb-hez. Az új presztízs stadionok építése rendszerint ostoba holt befektetés. Ehelyett tartós életminőség-javításra, munkahely-teremtésre lehetne fordítani – egy jóval szerényebb összeget.

Háború előtti csend?

Professzor – Barátaim, nyugtalan vagyok! Az az érzésem, hogy valaki háborút akar, és ennél szörnyűbb sorscsapást nehéz elképzelni…

Kapitány – Bizonyára az ukrajnai válságra gondolsz, kedves professzorasszonyom. Be kell vallanom, én is nyugtalan vagyok, bár feltételezem, egyik fél sem akar háborút…

Mester – Az sem érdektelen kérdés, hogy akar-e valaki háborút, és ki lenne az, mégis most az a fontosabb kérdés, hogy reális veszély-e a háború? Mert lehet, hogy itt egy egyszerű pókerjátszmáról van szó, és az érintettek gond nélkül képesek azt békés keretek között tartani.

Professzor – Ismerve téged, drága Mester, sejtem, hogy inkább provokálsz minket kérdéseddel. Hát kinek lehetne kétsége, hogy ha valaki igazán akar háborút, azt mások meg tudnák akadályozni. Mi sem könnyebb, mint lángba borítani a világot… Elég hozzá egy pisztolylövés…

Kapitány – Mint éppen száz éve Gavrilo Princip lövése…

Mester – Mégis, szeretném tudni, mit gondoltok ma erről: reális veszély a háború?

Doktor – Putyin egy veszedelmes diktátor, de egy nagy háborúhoz gyenge és gyáva, ezért én nem hiszek a háborús veszélyben.

Professzor – Döbbenetes ez a trendi Putyin-fóbia! Szerintem Putyin annyira hazafi és annyira demokrata, amennyire csak egy politikus tud az lenni. És se Oroszországnak, se Európának, se a világnak nem válik kárára, ha versenyre kell Nagy Péter cárral. A baj az, hogy a Béke-Nobeldíjas Obama játszik a tűzzel, éspedig nem csak itt a szomszédságunkban, hanem Kína körül. Így sajnos szerintem a háború veszélye 1945 óta nem volt ennyire reális.

Kapitány – Én nem vállalkoznék döntőbíráskodásra Nyugat és Kelet között. Igaz, aggályos volt Krímet megkaparintani, de Koszovó kiszakítása Szerbiából sem volt jogszerűbb. Az oroszok komoly haderőt mozgatnak jobbra-balra Ukrajna körül, de a NATO is tolja fel-le erőit Oroszország körül. Mégis én ebben diplomáciai és gazdasági játszmákat látok, nem tartok igazi háborútól.

Mester – Ezek szerint most alaposan megoszlik a véleményünk, hiszen magam kénytelen vagyok tudós barátunk kisebbségi véleményéhez csatlakozni, így viszont két igen és két nem lesz a közvélemény eredménye. Igen, sajnos, ki kell mondanom: reális a háborús veszély! Döbbenetes ezt megállapítani, de még döbbenetesebb azt látni, hogy ebben a helyzetben hangoskodik a zömében felelőtlen média, és hallgat a társadalom. Vagyis azok hallgatnak, akik minden háború igazi vesztesei, igazi áldozatai… Szörnyű ez a csend…

Néphatalom és népdiktatúra

Professzor – Soha nem hittem, hogy a demokrácia kihirdetésével be is léphetünk a demokráciába. De azt mindig is hittem, hogy terelhetjük a dolgokat a jó irányba. Ami az elmúlt időszakban itthon és külföldön történt, rombolja a hitemet.

Mester – Szerinted, tanult professzor barátunk, hol és mikor uralkodott a demokrácia?

Professzor – Soha és sehol!

Kapitány – Megdöbbentesz, tisztelt professzorasszony! Reméltem, hogy legalább az ókori Görögországot megemlíted. Csak szereztek annyi érdemet maguknak a demokrácia felfedezésével.

Professzor – Letörölhetetlen gyalázatot szereztek a jámbor Szókratész demokratikus halálra ítélésével. Ebben a szörnyűségben minden szavazásra jogosult részt vehetett, aki elég étellel-itallal beült az egész napos izgalmakat ígérő színjátékra. Mit sem szépít a gyilkosságon, hogy a népek, érezvén a bölcs hiányát, hamarjában a vádlót fogták perbe, és demokratikusan száműzték.

Doktor – Kedves barátnőm, az előbb hitről beszéltél, de ezek a keserű szavaid azt árulják el, hogy te inkább nem hiszel a nép hatalmában…

Professzor – Nem, én nem azt mondtam, hogy a demokráciában hiszek, amely szerintem egy furmányos fikció, hanem abban, hogy bármi is legyen, lehet és fontos harcolni a világ jobbításáért.

Mester – Nem baj, hogy szinte mindenről másképpen gondolkozunk, az a jó, hogy utolsó szavaiddal mindnyájan egyetértünk. De folytatnám az előbbi kérdésemet. Ha el is fogadnánk, hogy eddig soha és sehol nem uralkodott – rendben, mondjuk így: az igazi – demokrácia, szerinted, kedves professzorasszony, ebben a bizonyos folyamatos harcban egy jobb világért játsszon valamilyen vezérlő szerepet – megint mondjuk így: az igazi – demokrácia?

Professzor – Ha úton vagyunk, fontos szemmel tartani egy vezérlő csillagot, amely figyelmeztet, merre kell tovább haladni. A társadalmi harcainkban viszont nem egy, hanem egy egész sor ilyen csillag, egy egész sor eszme igazít. Igen, ezek között kiemelt helye van a demokráciának is. De közben látni kell, hogy nem elég papagájok módjára ismételgetni a bűvös szót…

Kapitány – Imponál a kritikai szemléleted, tisztelt professzorasszony, de szerintem a kritikai hevületed néha elhomályosítja az előbbit. Én most arra vagyok kíváncsi, mi hevített fel ennyire. Meg vagyok győződve, hogy ha az ember hűvös tárgyilagossággal értékeli a helyzetet, jó érzéssel megállapíthatja, hogy az országok döntő többségében egy többé-kevésbé jól működő demokrácia van.

Mester – Ha kívánod, a reális szocializmus mintájára nevezhetjük ezt reális demokráciának is.

Kapitány – Felőlem annak is nevezhetjük. Bevallom, nem bánom, hogy a demokrácia a reális…

Doktor – Arra viszont én is kíváncsi vagyok, amit a kapitány az imént kérdezett: közelebbről mi – ahogy mondtad – rombolja a hitedet?

Professzor – Csodálkozom, hogy külön magyarázat kell. Ami itthon zajlik jó ideje az a hiteltelenség orgiája, senki és semmi nem az, aminek látszik. Még rosszabb a helyzet a világon, a totális kémkedéstől a játszadozásig a háborúval. A hiteltelenség és a hamisság a mindennemű korrupció, a mindennemű romlottság csodafegyvere. A romlott korrupt demokrácia pedig nem néphatalom, hanem a nép kiszipolyozása, megbecstelenítése.

Kapitány – Bevallom, szavaid megindítanak, drága professzorasszonyom! Elfogadom, a romlott, korrupt világ ördögi mű. Bár ha lenne egy felvilágosult – fületek bocsássák meg nekem – istenfélő vezetőnk, aki kompenzálná a nép és főleg az ügyeskedők gyarlóságát… Lehet, hogy másképpen soha nem lesz tökéletes a demokrácia…

Doktor – Röstellem felhozni ezt a túl sokszor ismételt igazságot, de a demokrácia nem a legjobb társadalmi forma, csupáncsak az a helyzet, hogy ennél jobbat nem ismerünk.

Mester – Én hiszek a tudás töretlen haladásában. Voltak, és vannak, akik a kommunizmus győzelmében, és voltak, és vannak, aki a kapitalizmus győzelmében vizionálták, vizionálják a történelem végét. Azt nem mondom, hogy nem kell új elmélet a következő nagy lépéshez, hanem elég a pragmatizmus, esetleg az ihlet meg a forradalmári hév. Az viszont bizonyos, hogy ebben a örökké tartó vándorlásban, ebben a gigantikus mózesi vállalkozásban a néphatalom rendre kevés. A nép diktatúrája kell ahhoz, hogy az, ami a nép kezében van, az legyen az igazi hatalom.

Az emberek többsége rossz...

Priénéi Biasz – Az emberek többsége rossz.

Kapitány – Az emberek többsége jó.

Professzor – Senki nem születik rossznak.

Doktor – A rossz emberek a jó emberek gyarlóságának a büntetése.

Mester – Olyan világot kell felépíteni, ahol jónak lenni jobb.

Ha megtanultál engedelmeskedni, akkor tudni fogsz uralkodni.

Szolón – Ha megtanultál engedelmeskedni, akkor tudni fogsz uralkodni.

Doktor – Nem akarok engedelmeskedni, nem akarok uralkodni.

Professzor – Sokan fogják megfizetni az árát, ha uralkodsz anélkül, hogy megtanultál volna engedelmeskedni.

Kapitány – Ha megtanulsz uralkodni magadon, a világ engedelmeskedni fog neked.

Mester – Ha megtanultál engedelmeskedni a tudásnak, akkor képes leszel felszámolni az uralkodást.

* * *

A legszebb dolog a világon

Periandrosz – A legszebb dolog a világon a nyugalom.

Kapitány – A bölcs ember számára a legszebb dolog bizonyosan a nyugalom.

Doktor – A legszebb dolog a világon az, ami kitölti a hiányt, hogy magam legyek a nyugalom.

Professzor – A szépségben nyugalmat lelünk.

Mester – A legszebbé teszi a világot, aki nyugalmat teremt.

* * *

Aeo vége

Az ég napról napra szebb volt.

Az emberek nyugodtan álltak és hosszasan nézték.

– Milyen csodás! – kiáltott fel a kis szőke Ramina, amikor kiszaladt a házból szüleihez.

Anya felemelte, és karjára vette. Csendesen suttogott a fülébe.

Ameddig a szem ellátott, minden kertben álltak emberek, és tekintetük pásztázta az eget…

A Mester odafordult barátaihoz.

– Fenséges látvány. A világ újra megelőz minket. Nincs sok időnk csodálni ezt, de ennél fontosabb feladatok várnak, ezért gyertek, barátaim, folytassuk a gondolkozást.

A 12 ember lassan, gondterhelten körbeülte az asztalt a szőlőlugas alatt.

– Talán még három napunk van… – szólt halkan Efian.

– Három nap és az örökkévalóság… – bólogatott a legidősebb, a majdnem ezer éves Poh.

– Három nap múlva letelik a mi örökkévalóságunk, de minden, ami megszületik, egy napon véget ér. – mondta a Mester. – Ezért, ami vár minket, az nem az örökkévalóság, hanem egy történet. És nem mindegy, milyen tudással kezdjük el ezt az újabb történetet.

A Mester intett a ház ajtójában álló segítőjének, hogy hozzon bort az asztalra.

Az égen egy káprázatos fénycsík csapott fel a nyugvó napból, és táncba kezdett a Nagy Fekete körül.

Közben a Bolygó Házában a Bolygó Tanács tagjai is leültek tanácskozni.

– Testvérek, – az elnök hangja a megszokottnál érdesebb volt – elkészültek a tudós bizottságok mai jelentései. Gyorsan, még ma kell végeznünk értékelésükkel, és kijelölni a holnapi feladatokat. Elsőként hallgassuk meg a fizikusok jelentését. Ismertesd, Svava testvér.

A magas, még csak száz éves Svava felállt, szívére tette jobb kezét, meghajolt, és majdnem csukott szemmel kezdte el beszámolóját.

– Testvéreim, az újabb számítások is azt támasztják alá, hogy a Nagy Fekete minden elnyelt anyagot egybeolvaszt. Ez terjedelmében egy kicsiny pont, amelynek szinte nincs mérhető mérete, de mégis egy egész világ anyagát préseli össze. Ebben minden különbség levegő és föld, tűz és víz, állat és ember, ember és ember, ember és árnyéka között eltűnik. Nem látunk lehetőséget, hogy a Nagy Fekete jövőjét befolyásoljuk. Tudom, ez nem jó hír. Sajnálom. Bízzunk benne, hogy mégis találunk egy rést a beavatkozáshoz. Tudósaink dolgoznak. Egy tucat izgalmas koncepció született ma is. Ugyanakkor jó hír is van. A számítások azt mutatják, hogy az eltűnés a Nagy Feketébe hét lépésben történik. Az első lépésben az egyetlen érzékelhető változás az idő megállása lesz. Az ember úgy fogja érezni, hogy minden kezd lassulni, beleértve ő maga is, míg végül minden megáll, lefogy. Érzékelésünk ezt az első fázist nem fogja átlépni, tehát semmilyen szörnyűséges pusztulásnak nem leszünk a tanúi, nem fogják ezt átélni, átszenvedni.

A titkár csendesen odament az elnökhöz, és a fülébe súgott valamit.

– Rendben van, vezessétek ide – válaszolt hangosan az elnök, és intett Svavának, hogy folytassa előadását.

– Az eltűnés következő hat lépését nem érdemes részletezni, mert azokat nem fogjuk érzékelni, és akkor már irányítani sem tudjuk a történelmet. Ha lehet rés, az előtte van. Ugyanakkor egyre kevesebb időnk van. A legújabb számítások szerint négy nap és 10 óra. Ez nem kevés. Csak van egy kellemetlen újdonság is. A Nagy Fekete a számítottnál korábban kezdi majd beszippantani Napunkat. Ez már holnap elkezdődik. A látvány olyan lesz, mint egy hurrikán tölcsére, amely felcsap a Napból a Nagy Feketéig. Lehet, hogy A Nap eltűnése két napon belül befejeződik. Ami azt is jelenti, hogy életünk utolsó egy-két napját sötétségben és egyre erősebb lehűlésben fogjuk eltölteni. Erre fel tudunk készülni, bőséges energiatartalékaink maradnak. Köszönöm a figyelmet. – Svava meghajolt és visszaült.

Ekkor a titkár bevezette a tanácsterembe az ismeretlent.

– Üdvözlégy, testvér – fordult hozzá az elnök. – A tudósok mai beszámolóit hallgatjuk. Mivel tudod segíteni munkánkat?

Az Aeo bolygón hosszú évezredek óta béke, bölcsesség és testvériség uralkodott. Ezért itt bárki, aki jó és fontos javaslattal rendelkezett, kérhette bebocsátását arra a tanácskozásra, amely illetékes volt a témában.

– Üdvözöllek titeket, testvéreim. Nevem Abemiz. Nagy híve vagyok a Mesternek, és követem tanításait a belső hitről és a belső tengelyről. Közben hosszú tanulmányokat végeztem különböző tudományokban, így felismertem, hogy ha belső tengelyünket egy egyszerű technikával kivetítjük egy általunk kiválasztott csillag tengelyére, a két tengely egy új kettős spirált hoz létre, olyan impulzussal, amely nem semmisül meg a Nagy Feketébe lépve sem.

Rövid pillanatra súlyos csend robbant be a terembe, de ezt gyorsan nagy izgalom váltotta fel. Legtöbben felugrattak helyükről, mindenki beszélt szomszédjához.

Az elnök erőteljesen intézkedett.

– Testvéreim, üljetek le, és fegyelmezetten folytassuk a munkát! Titkár testvér, kéresd sürgősen ide a Mestert.

– Több hasonló elméleten dolgoznak fizikus testvéreim. Igen ígéretes a húr-elmélet, még újabb és még merészebb a brán-elmélet. Ha jól sejtem, ez a tengely-elmélet ezeknek egy érdekes változata. – vetett közbe Svava az elnökre nézve.

– Nagyszerű, hogy foglalkoztok ilyen elméletekkel, de miért nem merült fel ez a gondolat időben. Most is ez történik, a közösség egy közkatonája ötli ki a győztes csata tervét.

Közben megérkezett a Mester, aki útközben megnézte könyvében a tanácsteremben történteket. Egyenesen Abemizhez sietett, és szeretettel átölelte.

– Azt már magam is tapasztaltam, hogy a belső tengelyem akkor szilárd, ha egybeolvad egy csillag tengelyével, mert az, ismerjük el, nagyobb és erősebb. De az, hogy ez a tengely így elpusztíthatatlan lesz a Nagy Feketében, erre nem gondoltam…

– De lenne erre bizonyíték? Mert gondolni lehet, remélni lehet, de biztosan tudni más. Mit mondasz erről, Abemiz testvér? És mit mondasz erről te, Svava testvér? – szolalt meg Otono, a bizonyosság minisztere.

Abemiz a nagy felelősség súlya alatt összeráncolta homlokát.

– Elméleti számításaim azt mutatják, hogy, ha a Nagy Fekete elnyeli egy ilyen kettős tengelyspirál valamely szakaszát, az nyomatként, vagyis információként megmarad benne, nem olvad bele az egységes szuperenergiába.

– Érthetőbben mondva, ha Abemiz számításai jók, és az elmélet jó, nagy esélyünk van, hogy ez így is legyen. Bizonyítékokról viszont majd a tengelyeink fognak számot adni a Nagy Feketében. – mondta még gondterheltebben Svava.

– Értem, – vágta el a további vitát az elnök. – Kérem a fizikus bizottságot, hogy holnap Abemizzel együtt végezzétek el a lehető legpontosabb számításokat. Most pedig értékeljük át az új helyzetet. Tehát eltűnésünk még sem lesz teljes. Milyen feladatokat ró ez ránk, és mit jelent a jövőre nézve?

– Inkább ne is maradjon rólunk nyom, ha nem világos és megmásíthatatlan az üzenetünk. Nem szeretném, ha az új élet valami megfejthetetlen rejtélyt látna teremtésében, mert ez emésztő szorongást fog táplálni benne, megteremti a szolgaság alapjait. – kiáltott fel indulatosan Kvaba, a filozófusok képviselője.

– Az élet iskoláját senkinek nem lehet megspórolni, kedves Kvaba! – vetett közbe Medmeh, a vegyészek képviselője. – Ha tehetünk valamit, hogy az új világ teljesebb és élhetőbb legyen, azt lenne jó elérni, hogy létrejöjjön a szilícium elem is, amelyről tudományunk olyan jó dolgokat derített ki, de amely valamilyen ismeretlen okból a mi világunkban soha nem jött létre.

– Én két dologban biztos voltam. – szólt halkan a Mester. – Biztos voltam abban, hogy a Nagy Fekete nem lesz örök börtöne a lenyelt világnak. Eljön a pillanatban, amikor ez a Nagy Fekete felrobban, és mint a semmiből, újra minden lesz. Nem úgy, mint régen. Bizonyára jobb világ születik majd. Minden születés nehéz, vér, izzadság, kínlódás kíséri, de egykettőre felcseperedik a jövevény, egy csodálatos ifjú lesz… A másik dolog, amiben biztos voltam, hogy életünk, létezésünk nem lehetett hiábavaló. Amit elértünk, az csodálatos. Sajnos, bizonyos korlátokat nem tudtunk áttörni… Azért-e, mert világunkban nem volt szilícium, vagy azért-e, mert nem kaptunk a sorstól még egy pár évezredet, hát ezt most már nem fogjuk megtudni. Most itt tartunk, nem tudunk megmenekülni a Nagy Feketétől. Pedig milyen csodálatos és milyen határtalan ez a világ!... Nézzetek körbe, nézzetek fel az égre!... És íme, most látjuk: a sors kezünkbe ad esélyt, hogy alakítói legyünk egy új világnak.

– Mester, ehhez jó válaszok kellenek igen fontos kérdésekre – szólt közbe Refa, a Bölcsek tanácsának képviselője, Ramina üknagyanyja. Remélem, az egyszerűbb kérdés az, hogy milyen technikával tudjuk halhatatlanná tenni tengelyünket. A nehezebb – szerintem – az, hogy ha már bírunk ezzel a képességgel, mit szabad, és mit nem szabad bevinni a Nagy Feketébe? Vagyis az új világba?

– Igaza van Refa nővérnek, ezek sorsdöntő kérdések. De engem az is foglalkoztat, hogy milyen sikerre lehet számítani az emberek felkészítésében. Ma az Aeo-n majdnem 12 milliárd ember él, az egynapos csecsemőtől az ezerötszáz éves testvéreinkig. Három nap alatt hányan fognak sikerrel járni tengelyük dolgában, úgy, hogy az megőrződjön a Nagy Feketében.

– Magamra vállalom, hogy barátaimmal minden embert megtanítunk erre. Eszközeink vannak. Szavam eljut mindenkihez. Én bízom az emberek bölcsességében. Ez a bölcsesség fogja megnyitni elméjüket.

– Bizonyára nem az egyes emberek bölcsességén múlik, ki jut át. Sajnos sok testvért el fogunk veszíteni. De az emberek nagy része átjut. – vetett közbe Takara nővér, aki már alig látott, de akit mindenki csalhatatlan jósnak ismert el.

– A legnehezebb kérdés valóban az, hogy mit vigyünk át. Mivel a megőrződésre mindenkinek lesz lehetősége, kinek-kinek magában kellene ezt végig gondolnia. Mit kellene kitörölnie az emlékezetéből, mit kellene jól látható, könnyen elérhető helyre tolnia. De nem baj, hogy sokfélék vagyunk, és sokféle tengelyspirál megy át. Az új világban előbb-utóbb mindenkire szükség lesz, mindenki kap esélyt, mindenkinek meglesz a maga felelőssége. Minden egyes tengelyspirál élet új forrásává válik egyszer.

– Mester, olyan büszke vagyok, hogy tanításaid rávezettek erre a felismerésre. És mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt most a személyed előtt tudtam a közösségnek átadni. Tanításaid viszont arra is rávezettek, hogy mindig valami kulcsszót, valamilyen összekötő láncszemet keressek a dolgokhoz. Biztos vagyok, hogy most, amikor beoltjuk a Nagy Feketét, ezt a nagy fekete tojást, amelyből majd egy hatalmas robajjal megszületik az új világ, kell egy szó, egy kód, amely a kezdetben lesz.

– Kedves, szeretett testvérem! Ezt nem kell kitalálni. Ez az, ami régóta összeköt minket, amit kiharcoltunk, kiszenvedtünk hosszú létezésünk alatt. Így, vele biztosan tökéletesebb lesz az új világ, könnyebb sorsuk, jobb, boldogabb életük lesz az új világ új embereinek.

– Kérlek, Mester, mondd ki! – az elnök parancsoló szava hosszasan visszhangzott a teremben. – Legyen fény! Ez a kezdet!

A Mester lassan körbevezette tekintetét, mindenki szemébe nézett, azután felnézett az égre, ahol a Nagy Fekete már az ég felét elfoglalta. Rászegezett tekintettel lassan és hangosan szólt, mintha testamentumát üzente volna a Nagy Feketében megfogant új világnak:

– Tudás, közösség, öröm!