Alaszka, az új Jalta?

 

Kapitány – Kedves barátaim, nekem egyre inkább az az érzésem, hogy Alaszkában történhetett valami, ami átírta Jaltát, és átrajzolja a világot. A lényeg az, hogy az Egyesült Államok átengedik Európát Oroszországnak, cserében visszakapják egész Amerikát.

Professzor asszony – Merész feltételezés, és beleillik Trump stílusához, de nehéz elhinni, hogy Oroszország belement volna egy ilyen kétes és rendkívül kockázatos üzletbe. Hiszen mit tud kezdeni a jelenlegi Európával. Uralni rajta teljes képtelenség. Összeborulni és csupán Nagytestvérként viselkedni szintén képtelenség a belátható jövőben.

Mester – Kapitányunk nem csak bátor, mint mindig, hanem élesszemű megfigyelő is. Vajon ki kezdeményezhette ezt a megállapodás, ha ilyen egyáltalán született volna? Taktikai okokból Putyin is, Trump is kezdeményezhette. Oroszország számára Európa „átengedése” teljes győzelmet jelentene Ukrajnában, és a nagy történelmi revans esélyét a Hidegháború elvesztéséért. Trump számára az átkozottul liberális Európa összeroppantását, és rengeteg fegyverüzletet, ráadásul ez teljesen lekötné Oroszországot, nagyban elterelné figyelmét Kínától.

Professzor asszony – Azt viszont erősen kétlem, hogy egy ilyen kockázatos ajándékért Oroszország csendben kivonulna Amerikából. Hacsak az nincs a számításban, hogy amilyen nagy falat lenne Európa Oroszország számára, még nagyobb falat lenne Közép- és Dél-Amerika az Egyesült Államok számára.

Doktornő – De hol lenne ebben az új világmegosztásban Kína helye. Esetleg neki jut a nevető harmadik szerepe?

Kapitány – Szerintem minden fontos elem az új világrendben el van rendezve. Egész Amerika az Egyesült Államoké, Európa Oroszországé, Kína és India pedig olyan nagy, hogy nekik elég ha belső ügyekre összpontosítanak. Emellett a négy új szuperhatalom (USA, Kína, India, Oroszország) békésen osztozik Afrikán.

Doktornő – Már csak Izrael és Irán helyzete marad tisztázatlan.

Mester – A felvetés jogos. Ezek fontos „miniszuperhatalmak”. Bár nem az egyetlenek. Japántól Szaúd-Arábiáig vagy egy tucat további miniszuperhatalom tarkítja a képet

Doktornő – Bevallom, számomra nem csak szomorú, egyenesen rémisztő Európa menetelése a süllyesztő felé.

Mester – Én bízom abban, hogy ez nem sorsszerű. Az, hogy mi az oka a jelenlegi helyzetnek feltétlenül megér egy új beszélgetést

 

* * *

 

Ukrajna elrablása

 

Kapitány – Valami félelmetest érzek az ukrajnai háborúban. Jogos ez az érzés, ti hogyan látjátok ezt?

Doktornő – Már hogy ne lenne félelmetes Putyin semmivel nem indokolt brutális agressziója?

Mester – Legény a talpán, aki meg tudja helyesen ítélni, hogy ez a te őszinte véleményed, vagy gúnyolod a nyugati politikusokat, akik szóról szóra ezt ismétlik minden megnyilatkozásukban.

Professzor asszony – Ez a híres, Goebbelsre fogott, de valójában ősrégi propagandatörvény: ismételd ezerszer egy hazugságot, és az elveszíti a hazugság jellegét.

Kapitány – Ravasz csavar, hogy ebben a dupla minősítésben (semmivel nem indokolt és brutális), az egyik felével (brutálus) nem nagyon lehet vitatkozni. Igen, háború van. De ki látott nem brutális háborút? Különösen, hogy itt többen vesznek részt, mint a Második világháborúban.

Professzor asszony – A nagy többség Ukrajna oldalán.

Doktornő – Ez igaz, minden háború brutális, és egyáltalán nem hiba erre mindig emlékeztetni. Közben nehezen tagadható, hogy Oroszország hadserege támadta Ukrajnát, és nem fordítva.

Professzor asszony – Még nehezebben tagadható, hogy minden népnek van önrendelkezési joga, mint például a koszovói népnek. Ezt pedig elismerve, el kellene ismerni azt is, hogy az ukrajnai háború olyan, ami Szerbia fegyveres bevonulása lenne Koszovóban.

Doktornő – A két esetet nem lehet összehasonlítani

Kapitány – Már miért ne? Mert nem tetszik az eredménye?

Mester – Minden nap tapasztaljuk, hogy ebben a témában alapvetően két narratíva zeng és az észérvek nem nyitnak utat az igazsághoz. Ezért fontos az egész problémát egy nagyobb történelmi perspektívába helyezni.

Kapitány – Hát tedd meg ezt, drága Mesterünk. Sokszor csak a múlt fénye világítja meg a lényeges dolgokat.

Mester – 1917-ben a világ kettéhasadt két halálos ellenségre, de nem sokára, 1933-ben újabb hasadás következett be. Német földön olyan szörnyeteg született, amely hamar leigázta, felszámolta Európát. Erre a két halálos ellenség, az angolszász és a szovjet világ szövetséget kötött, megegyezve Európa megosztásában. . Az alkalni szövetség győzött és elenyészett, maradt a Hidegháborúnak nevezett halálos ellenségeskedés. Ez a megosztott Európában alapvetően fegyelmezetten, többé-kevésbé békés keretek között zajlott…

Professzor asszony – Kivéve a véres görög polgárháborút…

Mester – A világ többé földrészein viszont drámai dolgok történtek, éspedig ritkán az angolszász, vagy másképp szabadnak nevezet világ kedve szerint,  Mégis váratlanul éppen Európában következett – többi-kevésbé váratlanul – a történelmi kataklizma: A Szovjetunió összeomlott, a Szabad világ megnyerte a hidegháborút…

Kapitány – Egy puskalövés nélkül…

Mester – Egy jó ideig senki nem értette meg, mi történik, de a Nyugat hamar észbe kapott, és cselekedett. Sokáig ezt a kataklizmát világméretű győzelemnek akarták láttatni, de lévén ott maradt Kína, Vietnám, Észak-Korea, Kuba és még néhány tucat „szocialista orientációjú” ország, a mámort vissza kellett fogni, Mégis, az európai földrészen elért győzelem nem volt kis győzelem. Sőt, ez is rengeteg munkát, harcot igényelt, hogy materializálni lehessen a győzelmet. A művelet szinte akadálytalan haladt, sorra lehetett csatolni a Kelet-Európa országait a Nyugat intézményrendszerébe. Jámbor lelkek, mint akár Mitterand már egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Európát láttak álmaiban. Közben a Nyugat végig sejtette, hogy Oroszország betagolása az európai masszában nehezen fog menni, és talán kihagyható a közeli tervekből. Ugyanakkor érezték, hogy nem szabad megállni és nem szabad engedményeket tenni. Nyomulni, nyomulni, nyomulni! A végsőkig. Az orosz kemény belső magról le kell hámozni, letépni a régi befolyási zóna utolsó csopfotot. Ez jár a Hidegháború megnyeréséért. A győztes mindent visz.

Doktornő – És most Ukrajna az a stratégiai zsákmány, amelyet egy fél sem akar elengedni, szerencsétlen ukrán nép kárán

Professzor asszony – Jól mondtad: zsákmány. Amikor a nyugati politikusok könnyes szemekkel Ukrajnát mondanak, valójában zsákmányt mondanak.

Mester – A helyzet a becsületesen gondolkodó ember számára a napnál világosabb? Ukrajna a Nyugat számára egy félig-meddig megszerzett zsákmány, és a geopolitikai mohóság attól sem retten, hogy ezzel a harmadik világháborút kockáztatja.

Kapitány – Szegény Nyugat talán joggal fél attól, hogy ha most enged a vesztes, t. i. a hidegháborút elvesztő Oroszországnak, akkor lélektanilag, de talán reálisan megkérdőjeleződik az egész győzelme, közeleg egy új Saigon és egy új Kabul?

Mester – Nem hiszem, hogy hasonló megszégyenítés várna Amerikára Európában, de szeretném hinni, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, a testvériség, az értelmes élet és ez lépésről-lépésre átterjed egész Európára.

 

* * *

 

Mit akarnak az oroszok

 

Kapitány – Nekem ez az egész konfliktus a Nyugat és Oroszország között irracionális, irreális, szürreális. Szerintetek mit akarhatnak valójában az oroszok Ukrajnával kapcsolatban?

Professzor – Biztonságot. Olyasmit, mint Izrael a Közel-Keleten…

Doktor – Izrael ellenségei meg akarják semmisíteni. Ki akarja megsemmisíteni Oroszországot?

Professzor – Senki nem akarja megsemmisíteni az izraeli területet. Sokaknak viszont bajuk van a zsidó állammal úgy, ahogy az idő folyamán az lett. Hasonlóképpen senki nem akarja megsemmisíteni Oroszország területét, hatalmas kincseit, „csak” a putyini államot semmisítenék meg.

Mester – Egyetértek ezzel, de én sem értem, miképpen képzeli el Putyin Oroszország biztonságát Ukrajna felöl. Mert lássuk be, semmilyen invázió nem tudja lehetetlenné tenni Ukrajna belépését a NATO-ba – majd később egyszer. Végül is semmilyen megszállás nem tarthat örökké.

Doktor – Valószínűleg Putyin nem foglalkozik az örökkévalóság kérdésével. Lerohanja Ukrajnát valamilyen ürüggyel, aztán hatalomra segít egy bábkormányt.

Kapitány – És megint jöhet egy új Majdan, új narancsos forradalom, új Nyugat-barát kormány.

Doktor – Vélhetően ez már egy ködös és távoli jövő, ez a perspektíva aligha megnyugtatja az ukránokat. Aki ráadásul a közelgő baráti segítség után csak még jobban fogják gyűlölni az oroszokat.

Professzor – Hát ez a gyűlölet a legdöbbenetesebb az egészben. Bűn volt elültetni a gyűlölet magvait, még nagyobb bűn ennek a gyűlöletnek a táplálását.

Kapitány – Mellesleg Ukrajna nem az ukránok állama. Minden második ember vagy orosz, vagy vegyes házasságban él, nem beszélve a rengeteg egyéb nemzetiségről: magyarok, bolgárok, zsidók, ruszinok és még több tucat más.

Mester – Néha különféle elemzők, politológusok emlegetik, hogy sok orosz, beleértve orosz politikus nemzeti tragédiának tartja a Szovjetunió szétverését. Én határozott híve vagyok minden integrációnak és a lelki szemeim elött egy közelgő világkormány lebeg. Ilyen szempontból én is sajnálatos történelmi visszalépésnek, bűnnel határos politikának tartom a Szovjetunió felszámolását, az kialakult integráció széptépését. Óriáis eredmény lenne az integráció legalább részleges helyreállítását.

Professzor – Én sem hiszem, hogy például a balti vagy a középázsiai országokat vissza lehetne csalogatni egy új unióba.

Kapitány – Nagyon nem egyformák ezek, még a balti országok sem.

Mester – Természetesen ezt nem nekünk kell eldöntenünk. Én csak annyi mondok: biztonságosabb lenne Európa és a világ, ha „összenő, ami összetartozik”, ahogy mondta Willi Brandt barátunk.

Kapitány – Csak az az érdekes, hogy mostanában, amikor hónapok óta teljes gőzzel megy a médiaháború, ez az opció egyáltalán nem kerül szóba. Egyik fél részéről.

Professzor – Ezt viszonylag könnyen meg lehet érteni. Mindkét fél esetében.

 

* * *

 

Breaking news – Ajánlatok a falra

Kapitány – Ma hallottam, hogy Kína ajánlatot tett Trumpnak: hitelben felépítik a Nagy Falat a mexikói határra.

Professzor – Igen, de mire ez kitudódott Oroszország is tett hasonló ajánlatot.

Doktor – Nevetséges kísérlet volt ez, a berlini referencia nem igazán nyerő. Ellenben Izrael is beszállt a versenybe. Bónusz egy Vaskupola-rendszer. Ellenállhatatlan ajánlat.

Kapitány – És most lázasan keresnek ehhez valami kapcsolatot, ez pedig nem könnyű ebben a relációban.

Mester – Én azért még esélyt adok a briteknek is. A belfasti referencia sem igazán lehengerlő, de mégis vérek.

Kapitány – Ez üzlet! Semmi érzelem. Egyébként éppen ezért szerintem egy magyar cégnek is lenne esélye. Nagyon jók!

Kínai referencia

Orosz referencia

Izraeli referencia

Brit referencia

* * *

November 7-ről

Professzor – Nem csak szomorúnak, egyenesen gyalázatosnak tartom, hogy ma már nem emlékezünk meg November 7-ről. Ez olyan, mintha rühellnénk megemlékezni Július 14-ről!

Kapitány – Ne legyen kétséged, hogy ma az emberek többsége azért szereti Július 14-et, mert ez szép, vidám népünnepély, mellesleg annak a Franciának, amelynek még valamennyire nimbusza van. És csak a műveltségükre kényes entellektüeleknek jut eszükbe, hogy ez a Francia Forradalom ünnepe.

Doktor – Közben annak előnyét is lásd be, hogy ezen a napon nem sokat beszélnek az Októberi forradalomról, mert ha beszélnének, nem hallanál szépeket.

Mester – Vannak országok, ahol lassan már középkori állapotok állnak vissza, de a világ nem ilyen egyhangú. Ez nem mentség számunkra, biztatásnak is soványka lenne. Magunkban kell keresni az erőt az igazság és a haladás képviseletére. Biztos vagyok, hogy sokunkban bőven van ilyen erő, de bizalmatlanok vagyunk, mennyi lehet a többiekben, ha megnyílunk, és összefogunk, elsodorhatók leszünk-e, vagy képesek győzni a visszahúzó erők ellen?

Professzor – Erő biztos lenne az emberekben, mert termeli azt az élet. És minél nagyobb a teher, minél nagyobb az elnyomás, minél nagyobb az aggodalom jövőnkért, annál több erő fakad bennünk. Csak a tudás zavaródott meg…

Mester – Ma már nem csak a jövőnkért kell aggódnunk, hanem a múltunkért is. Valamiféle emlékezetpolitika garázdálkodik országainkban. Hát azt is el kellene számoltatni az emberek megzavaródott tudásáért. Sajnos ebben a történelmi felfordulásban mind a konzervatív, mind a liberális testvéreink elárultak. Nem beszélek a konzervatív és a liberális fanatikusokról.

Kapitány – Azokkal még filléres ultira sem ülnék össze…

Doktor – Jó, jó, mind ez érthető, elfogadható, de a kérdés konkrétan November 7-éről szól. Az pedig sehol nincs. Volt, véres volt, eltűnt… Emlékezzünk meg az áldozatokról, és gyorsan fordítsunk lapot a naptárban!

Professzor – November 7. a történelem egyik legfontosabb fordulópontja. A Nagy háború vérzivatarában következett be, és elsőként békét és földet ígért a népnek.

Kapitány – És kommunizmust.

Mester – Bizony, és kommunizmust. És akadtak – akkor is – szép számmal olyan félművelt alakok, aki számára ez elsősorban ingyen vodkát és nőközösséget jelent. De a történelem megtalálta katonáit, és elindult ezen az új úton. Minden, ami azóta történt, beleértve Európát és Amerikát magában hordja az Októberi forradalom ilyen vagy olyan következményeit. Mert a kommunizmus azóta is jelen van a Földön, de nem csak Kína, az új vezető világhatalom képében, hanem mint a civilizáció egy új minősége, amely jelen van igényeinkben, szándékaikban, gondolatainkban, cselekedeteinkben.

Doktor – Nem biztos, hogy az enyéimben is.

Mester – Valóban, nem biztos, de én inkább arra hajlok, hogy igen. Nem csak azért, mert te is ezen a világon szocializálódtál, hanem mert mindebben objektív szükséglet rejtőzik. Egészen más lapra tartozik, hogy a különböző gondolkodók, forradalmárok és államvezetők olyan eszméket és víziókat hagytak ránk, amelyek ma már nagyrészt hasznavehetetlenek. De ez érthető, normális. Melyik épeszű ember követelné ma, hogy valósítsuk meg – lehetőleg szó szerint – Rousseau vagy Robespierre eszméit és vízióit. Előre kell menni, gondolatokban és cselekedetekben egyaránt. Kétezer évvel ezelőtt egy vándorprédikátor elindult egy ösvényen. Majd 1800 évig tartott, amíg az európai ember meg tudott szabadulni a prédikátor nyomában kinőtt uralomból, igen véres élethalál harc közepette. Csakhogy egykettőre észre kellett vennie, hogy egy hamis álságos szabadság uralma alá került. Már csak 120 évig kellett várni a harmadik földrengésig.

Professzor – És most, a 21, század kezdetén újra jöhet a vándorprédikátor?

Mester – Annyiban igen, hogy csak békés forradalom nyerhet a mai világban, de annyiban nem, hogy ez nem lehet egy magányos vándorprédikátor máve, hanem egy légiónyi igaz emberé. Mikor, hol, hogyan fog ez bekövetkezni, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy az ő naptárukban November 7. egy piros betűs, de főleg felemelő, lelkesítő ünnepnap lesz.

 * * *

Oroszországról és Putyinról

Kapitány – Holnap illusztris vendégünk lesz. De kevesen örülnek neki, és akkor keveset mondtam.

Professzor – Valóban, kevesen örülnek neki, és azok sem túl lelkesen. Bezzeg, akik nem örülnek neki nem ennyire visszafogottak. Régen volt vezető, aki ilyen szélsőséges reakciókat váltott ki.

Doktor – Régen volt vezető, aki ennyire visszataszító lett volna. Színtiszta fasizmusba kormányozta Oroszországot!

Professzor – Ez túlságosan durva, de azt is mondhatnám, felelőtlen kijelentés, kedves barátnőm! Hallani ilyeneket sokfelől, már-már hisztériáról kell beszélnünk, de meglep, hogy te is ilyen kijelentésekre ragadtatod magadat! Megmagyaráznád nekünk, miért gondolod így. Mert nem akarom elhinni, hogy csak vakon követsz – vagy utánzol? – másokat!

Doktor – Hát nem látjátok, mit csinál Ukrajnában? Háborúba akarja sodorni egész Európát! Visszasírja a dicsőséges Szovjetuniót… De nem csak visszasírja, vissza is próbálja állítani, Sztálin hatalmára vágyik!

Mester – Semmi kétségem, hogy Putyin szívesen állítaná vissza valamilyen formában a Szovjetuniót, ami egy hatalmas integráció volt, és lehet újra. Mi rossz van ebben? Az egész világ halad előre egy globális integráció útján, amelynek végállomása a világkormány. Személyes meggyőződésem, hogy ezt a végső célt könnyebben és gyorsabban tudnánk elérni, mint ahogy a legtöbb több ember ezt ma el tudja képzelni, és mindenképpen gyorsabban és könnyebben, ahogy ki tudnak forrni a nagy regionális integrációk. Nézzük meg például milyen keserves folyamat az európai integráció. Azt is bizonyára csak úgy tudjuk véghezvinni, ha egy lépést teszünk visszafelé és neki esünk a belső regionális integrációknak.

Doktor – De ki adta neki a jogot, hogy mások, most például éppen az ukránok helyett döntsön, milyen integráció kell nekik. Mert nekik éppenséggel az európai integráció tűnik vonzóbbnak, mint ez a keleti diktatórikus birodalom.

Professzor – Hatvan éve próbál a gazdag Nyugat-Európa profitálni csáberejéből Kelet-Európával szemben, és nem is eredménytelenül. Csakhogy még egy győzelem, például Ukrajna elrablása, és Európa el is veszítheti a háborút. Ki fogja végső soron kifizetni a számlát?

Mester – Történelmi hiba volt, hogy 1990-ben az akkori Kelet és az akkori Nyugat nem kötött történelmi kompromisszumot, ahogy az eurokommunisták naivan hirdették néhány évtizede már. Ehhez nem kellett volna az ő naivitásuk, de az akkori politikusok elképesztő pragmatizmusa mögül hiányzott a történelem megértése. Most sokkal kevésbé jó kompromisszumot lehetne kötni, de még ez is jobb lenne, mint az öngyilkos szembenállás.

Doktor – Miféle jó kompromisszumot lehetne kötni Putyinnal?

Kapitány – Elképesztő ez a zsigeri gyűlölet egy emberrel szemben. Különösen, hogy hosszú évekig sokan, Bushtól Berlusconin át Schröderig, de Sarkozit, Hollande-ot és Merkelt is mondhatnám szinte kebelbarátjuknak tartották őt! Mi tette őt oly hírtelen a világ elsőszámú ellenségévé?

Doktor – De hát ő maga tette azzá magát! Nem tanult a szankciókból, hanem vállalja az orosz gazdaság tönkre tételét, csakhogy elérje hódító terveit.

Mester – Nekem az a gyanúm, hogy Putyinnal szemben régebben született az ellenerők ítélete. Az első megbocsáthatatlan bűne az lehetett, amikor nem tette lehetővé az iráni ellenség megsemmisítését, az utolsó pedig, amikor gyakorlatilag személyesen és látványosan megakadályozta a Szíria bombázását és az Asszad-rendszer megdöntését. Ezért bojkottálták a szocsi olimpiát. Ez volt a történelmi kompromisszum elmaradása helyébe lépő történelmi szakítás nyitánya… A többi már rutin…

* * *

Ki akarhat háborút?

Professzor – Egyre nagyobb aggodalommal figyelem a világ eseményeit. Éppen száz éve tört ki a Nagyháború, és azt hamarosan egy még nagyobb követte. Sokáig úgy tűnt, ki lehet iktatni a világháborúkat életünkből. De, lám, megint ettől kell tartani…

Kapitány – A harmadik világháború nem lesz, az már elkezdődött… Vagy legalább többen ezt mondják… Sajnos, ebben van valami, de szerintem igazi, az egész világot csatatérré változtató háború többé nem lesz. Ehhez túl sok pénz kellene…

Doktor – Pénz lenne, meg igény is… De valóban nehéz ügy, főleg logisztikailag… Meg aztán túl sokan vagyunk már olyanok, akik sokat veszíthetnénk ezzel. Nem vagyunk a 99%, de nem is az 1%. És nehéz lenne átlépni rajtunk…

Mester – Rendben van, te és sokan mások nem akartok háborút. De vajon ki akarhat?

Professzor – Nekem Obama gyanús… Nem azért, mert meg akarná menteni Ukrajnát, ez nevetséges feltételezés! Amerika kezéből kezd kicsúszni a világelsőség, közben akkora államadóság lóg a feje fölött, hogy az végzetesen összeroppanthatja. Csak egy olyan világkataklizma hozhatja rendbe Amerika szénáját, amelyben mindenki megégeti magát, lehetőleg Amerikánál jobban.

Mester – Nem hiszem, hogy Obama ilyen rövidlátóan gondolkozna. Nem beszélve arról, hogy nehéz lenne ma olyan világkataklizmát összehozni, amelyben Kína jobban égetné meg magát, mint Amerika. Ellenkező esetben viszont ezzel Amerika nem hogy megmentené a világelsőségét, hanem ellenkezőleg, siettetné. Azt viszont nem tudjuk kizárni, hogy vannak olyan erők, amelyek hasonlóképpen számolnak, ahogy tanult barátunk éppen vázolta.

Doktor – Én nem hiszek ilyen elméletekben, ellenkezőleg. Én hiszem abban, hogy Amerika egy békés és konszolidált világban ügyesen leépíti az adósságát. Bajkeverésben inkább Putyin gyanítható, mert képtelen belenyugodni birodalmi ambíciói kudarcában. Se szovjet, se orosz, de Putyin-birodalom sem lesz már sokáig.

Kapitány – Nekem nagyon furcsa ez az eszelős Putyin-ellenesség, különösen, hogy ez a két nagy, Amerika és Kína történelmi versenye mellett jelentéktelen helyi konfliktus. Sőt, Amerika stratégiai értelemben itt is öngólt lő, hiszen Kína karjaiba kergeti Oroszország.

Professzor – De arra nem gondolsz, hogy Oroszország összeroppantása főpróbája annak, amit még Kínával is meg kell vívni?

Kapitány – Na, látod, ez lenne az igazi, és talán az utolsó világháború…

Doktor – És, persze, ne felejtsük el az Iszlám Államot, mert könnyen lehet, hogy ez lesz a pokol igazi kapuja…

Mester – Nem tudom kapu-e ez a pokol, de számomra nem kétséges, hogy eltemetett régmúlt próbál ezen keresztül a világra törni. Más, igen súlyos kérdés viszont, ki és miért nyitotta ki ezt a kaput… Ő sem akarhatott éppen békét…

Kapitány – Végül is, Mester, szerinted ki akarhat háborút?

Mester – Még mindig merem remélni, hogy szinte mindenki meg akarja mutatni rémisztő izmait, de háborút igazából senki nem akar… De ebben azért nem lehetünk annyira biztosak. Láttunk mi már politikusokat háborút követelni, természetesen a nemzet vagy éppenséggel az isten ügyéért. Ébernek kell lennünk! Számon kellene tartani, ki akarhat háborút. És számon kellene tartani, ki akarhat békét. Dolgozni kellene egy új – nemes és racionális – irenizmusért! Egy hatalmas új békemozgalomért!

Háború előtti csend?

Professzor – Barátaim, nyugtalan vagyok! Az az érzésem, hogy valaki háborút akar, és ennél szörnyűbb sorscsapást nehéz elképzelni…

Kapitány – Bizonyára az ukrajnai válságra gondolsz, kedves professzorasszonyom. Be kell vallanom, én is nyugtalan vagyok, bár feltételezem, egyik fél sem akar háborút…

Mester – Az sem érdektelen kérdés, hogy akar-e valaki háborút, és ki lenne az, mégis most az a fontosabb kérdés, hogy reális veszély-e a háború? Mert lehet, hogy itt egy egyszerű pókerjátszmáról van szó, és az érintettek gond nélkül képesek azt békés keretek között tartani.

Professzor – Ismerve téged, drága Mester, sejtem, hogy inkább provokálsz minket kérdéseddel. Hát kinek lehetne kétsége, hogy ha valaki igazán akar háborút, azt mások meg tudnák akadályozni. Mi sem könnyebb, mint lángba borítani a világot… Elég hozzá egy pisztolylövés…

Kapitány – Mint éppen száz éve Gavrilo Princip lövése…

Mester – Mégis, szeretném tudni, mit gondoltok ma erről: reális veszély a háború?

Doktor – Putyin egy veszedelmes diktátor, de egy nagy háborúhoz gyenge és gyáva, ezért én nem hiszek a háborús veszélyben.

Professzor – Döbbenetes ez a trendi Putyin-fóbia! Szerintem Putyin annyira hazafi és annyira demokrata, amennyire csak egy politikus tud az lenni. És se Oroszországnak, se Európának, se a világnak nem válik kárára, ha versenyre kell Nagy Péter cárral. A baj az, hogy a Béke-Nobeldíjas Obama játszik a tűzzel, éspedig nem csak itt a szomszédságunkban, hanem Kína körül. Így sajnos szerintem a háború veszélye 1945 óta nem volt ennyire reális.

Kapitány – Én nem vállalkoznék döntőbíráskodásra Nyugat és Kelet között. Igaz, aggályos volt Krímet megkaparintani, de Koszovó kiszakítása Szerbiából sem volt jogszerűbb. Az oroszok komoly haderőt mozgatnak jobbra-balra Ukrajna körül, de a NATO is tolja fel-le erőit Oroszország körül. Mégis én ebben diplomáciai és gazdasági játszmákat látok, nem tartok igazi háborútól.

Mester – Ezek szerint most alaposan megoszlik a véleményünk, hiszen magam kénytelen vagyok tudós barátunk kisebbségi véleményéhez csatlakozni, így viszont két igen és két nem lesz a közvélemény eredménye. Igen, sajnos, ki kell mondanom: reális a háborús veszély! Döbbenetes ezt megállapítani, de még döbbenetesebb azt látni, hogy ebben a helyzetben hangoskodik a zömében felelőtlen média, és hallgat a társadalom. Vagyis azok hallgatnak, akik minden háború igazi vesztesei, igazi áldozatai… Szörnyű ez a csend…