Félni vagy nem félni?

Professzor – A rettegés új kora kezdődik, kedves barátaim… És íme, a Nagy Rettegtető a rettegésben tartás kultikus rituáléját, ám valójában annak egy szánalmas és nevetséges bohózatát játszotta el tegnap…

Mester – Bizonyára Biszku perére gondolt, tisztelt barátom…

Professzor – Igen, erre!

Kapitány – Ejnye, tanult barátunk, én emlékeztesselek, hogy egy demokrata nem fél, cifra körülmények között sem! De most? Mitől kellene akárkinek is rettegnie, hacsak bűn nem nyomja a lelkét?

Professzor – Tudom én, kapitány, hogy te nem vagy cinikus, hanem talpig becsületes… De hát nem látod, mi zajlik nálunk? Nem látod a gátlástalan – és főleg ellenőrizetlen – hatalom garázdálkodását?

Mester – Bizony néhanapján garázdálkodást is látunk, de szerintem nem ez a jellemző, hanem a kiszámított tervszerű nyomulás, amelyet nagy gonddal próbálnak vezényelni. Ehhez viszont elkel a nemzeti eufória ugyanúgy, mint a nemzetárulók rettegése.

Kapitány – A nemzet- és hazaárulók mindenidőkben gyávanép voltak, és lesznek. Az ő rettegésüket nem sajnálom…

Doktor – Ó, de számít a hatalom erre a megértésre! De jól tudjuk, hogy amikor örömtáncot járnak egy nemzetáruló felkoncolásánál, ártatlan emberek sokasága válik áldozattá.

Kapitány – Mire jó ilyen könnyedén keverni a dolgokat. Itt egy egyszerű és világos jogi esetről van szó. Egy embert állítottak a bíróság elé, aki így vagy úgy felelős ártatlan civilek haláláért. Az viszont nem menti a vádlottat, hogy az igazságszolgáltatás évtizedeket késett dolgával…

Professzor – De igen! Az idő múlása nem másodlagos szempont egy valódi jogállamban…

Doktor – Magam is úgy látom, hogy ebben a konkrét esetben pusztán az időtáv is követelte a felmentést, hiszen egyetlen tanú sem él már, olyan sem, aki bűnösségére, de olyan sem, aki ártatlanságára vallhatna…

Mester – Egyetértek, hogy egy sor másod- és harmadrendű szempont a meglehetősen koncepciós vád elvetését indokolta volna. De nézzük meg az elsődleges szempontokat! Meglehetősen általános beszédmód lett a civil tömeg, és annak sérelmére elkövetett gaztettek emlegetése. Teljesen jogosan, bár tragikusan későn született meg a sokat hivatkozott genfi egyezmény a civil lakosság védelméről. Ne feledjük el, hogy vagy tíz évvel korábban a 2. világháborúban mindkét fél válogatás gyilkolta a civil lakosságot. Az értelmetlen bombázásokban sok millió ember pusztult el…

Professzor – Sajnos ez az egyezmény nem akadályozta meg Amerikát, hogy néhány éve a szomszédságunkban több civilt gyilkoljon meg, mint amennyi ember halt meg összesen Magyarországon 1956-ban sortűzben.

Kapitány – Én is gyalázatnak tartom ezt a bűncselekményt, és azt is, hogy ez büntetlenül maradt meg, de az egyik bűnös megmenekülése felmenti a másik bűnöst?

Mester – Várjunk még a minősítésekkel. Hiszen éppen ez a problémám. Teljesen egyetértek azzal az alapelvvel, hogy egy háborúban a civil lakosságot óvni kell. De közben zavarjon meg a puszta szóhasználat. Abból kell indulni, hogy egy háború esetében van két szemben álló, egymásnak feszülő fél, és van a harmadik csoport, a civil lakosság. Azok az emberek, akik egyik harcoló táborhoz nem tartoznak, nem viselnek fegyvert, és minden vágyuk, hogy kimarajanak a két háborúzó fél harcaiból. Kérdem én: ha elfogadjuk, hogy 1956-ban Magyarországon háború – vagy ha így helyesebb: polgárháború – van, akkor hogyan kell értelmezni egy olyan csoportosulás összeverődését, amely az egyik harcoló fél ügyét, jelszavait, szándékait képviseli, jellemzően, de legalább potenciálisan agresszíven, erőszakosan?

Professzor – Teljesen igazad van, Mester! Szemforgatás lenne az ilyen csoportokat ártatlan civil lakosságnak minősíteni. Ez a harcoló felek egyikéhez csatlakozó szabad csapattá válik.

Kapitány – Mélységesen sajnálok minden megtévesztett ártatlant, de valóban figyelembe kell venni, hogy 1956-ról van szó. Akkor még nem volt divatban a vízágyú meg a könnygáz. Ma megítélni azt, hogy adott helyzetben fel lehetett-e volna oszlatni a tömeget lövések nélkül, reménytelen…

Doktor – Azt is kellene figyelembe venni, hogy nem egy esetben a tüntető tömegben akadt fegyvert viselő ember. Így az, hogy a tömeg fegyvertelennek látszik az egyik pillanatban, nem biztosíték a békés szándékra. Ne felejtsük el, hogy ilyen tömegek szörnyű tetteket hajtottak végre, beleértve lefegyverzett foglyok legyilkolását…

Mester – Nem utolsó sorban azt is látni kell, hogy november 4. után a hatalomnak nem volt érdeke, hogy újabb rendbontás legyen, még kevésbé, hogy vér folyjon. Minden csepp vér lemoshatatlan foltot hagyott az új hatalmon… Az ország, és főleg a szocializmus ellenségeinek pedig elemi érdekük volt újabb és újabb sebeket ejteni, újabb és újabb foltokat ejteni… Tudták, hogy ez majd kamatozik nekik. Bíztak, hogy eljön az ő idejük…

Professzor – Sokan sokáig nem hitték, hogy ami eljött, az ezeknek az ideje… Ma végre a többség látja: az övéké.

Doktor – De rettegnek, hogy meddig…

Professzor – És azért mindent megtesznek, hogy ne ők, hanem a többiek, a társadalom rettegjen. Ezt a rettegést szolgálja a 93 éves Biszku Béla meghurcoltatása is…

Mester – Többektől hallottam, hogy nem kedvelik, mert szürke személynek, keményvonalasnak gondolják… Én személyesen nem ismerem, így nem tudhatom milyen ember. De amit lehetett látni róla, meglepő szilárdságot és méltóságot mutatott. És főleg a rettegés nyomát sem tudtam felfedezni rajta. Azt javaslom, hogy vegyünk példát ettől az agg embertől! És merjük megüzenni, amit Szent János-Pál is mondogatott: „Ne féljetek!”

Az élet bűvös kockája

Kapitány – Felemelő érzés, hogy ilyen zseniális játékot adtunk a világnak, mint a bűvös kockát! Örülök, hogy méltóan megünnepeljük a nagyvilágban!

Professzor – Szerintem játéknak a bűvös kocka nem zseniális, hanem idegbajt hozó. De van két figyelemre méltó jelentősége: fantasztikus üzlet, és ami talán még fontosabb: megérteti velünk az egyszerű bonyolultságát. Szét kell rakni hat színt, ennyi a feladat. Képzeljétek el, hogy összekeverek egy tálba egy maroknyi fehér babot, tarkababot, lencsét, csicseri borsó stb., és megkérlek, hogy ezeket válogasd szét. A legcsekélyebb nehézség nélkül, egy pár perc alatt bárki elkészülne vele. De amikor mindenféle összefüggések kusza láncokba szedik az egyes szemeket, egykettőre rájövünk, hogy rövid az eszünk, és még rövidebb az életünk, hogy a feladványt megoldjuk.

Kapitány – Mi tagadás, nap, mint nap találkozunk bonyolult helyzetekkel. Éppen ezért fontos csiszolni elménket. Ki ezzel, ki azzal. Nem tudom, került-e valaki az idegosztályra bűvös kocka miatt, de hogy itthon sok százezer, a nagyvilágban sok millió, de talán sok százmillió fiatalember intelligenciája nyert ezzel a játékkal, semmi kétségem.

Doktor – Én csak azon gondolkozom, hogy hány polgártársunknak és meddig kellene forgatni a bűvös kockát, hogy egy értelmes döntést hozzon a szavazófülkében?

Professzor – Szerintem fontosabb lenne a demokrácia érvényesülése, ahhoz, hogy jól intézzük életünket. Nem reális mindenkitől elvárni azokat a szellemi képességeket, amelyek amúgy rendelkezésre állnak minden társadalomban.

Mester – Fogós kérdés ez: mi a legfontosabb a társadalom jó működéséhez? A demokrácia? Netán a szabadság? Vagy az emberek átlagos értelmi szintje? És bizony, kínálkozik még egynéhány hasonló eszme… Ti mit gondoltok?

Kapitány – Valóban nem könnyű sorrendet felállítani… Szerintem a demokrácia és az értelem a legfontosabb, de a hitet és a rendet is megemlítenék.

Doktor – Az intelligenciát én is döntőnek érzem, de a legfontosabb kétségtelenül a szabadság és az ehhez járó demokrácia. Ha viszont olyat is kellene megemlíteni, ami eddig nem került szóba, azt mondanám: bátorság kell. A gyávának semmit nem adnak szánalomból…

Professzor – Ami elhangzott, mind fontos: demokrácia, értelem, rend, szabadság, hit, bátorság!... De nem hiányozhat valami különösen fontos: a szolidaritás! Mert minek a nagy eszem, minek a csodás bátorságom, ha mindig szótlanul elmegyek mások baja, mások meghurcoltatása mellett?

Mester – Nagyszerűek vagytok, minden ki van mondva! Semmit nem tudok hozzátenni. Nem hiszem, hogy érdemes további eszméket keresni, úgyis több hangzott el, mint a bűvös kocka hat színe… A fontossági sorrendbe belegabalyodni pedig végképp fölösleges. Ha ki akarjuk rakni a bűvös kockát, számít-e, melyik szín a legfontosabb?

Kapitány – Biztosra veszem, hogy egyesek úgy kezdnek hozzá a kocka kirakásához, hogy kiszúrnak egy színt, amellyel kezdenek…

Mester – Ennél a játéknál ez valóban lehet egy taktikai megoldás… De az élet, tudjuk, ennél valamivel bonyolultabb… Szerintem minden nap előállnak helyzetek, feladatok, amikor hol az egyik, hol a másik feltétel döntő. Tehát fölösleges, lehetetlen sorrendet felállítani… Ám bevallom, érzek magamban egy határozott elfogultságot az értelemmel kapcsolatban. Meggyőződésem szerint az értelemnek különleges szerepe van az élet jobbításában. Az értelem fogja kirakni nekünk az élet bűvös kockáját – ha elég erős lesz…