50 milla, ez nem dopping?

 

Kapitány – Olvasom az újságban, hogy a j9vőben a magyar állam 40 millióval jutalmazza az olimpiai aranyokat.

Professzor – Gazdag és nagyvonalú ország vagyunk…

Kapitány – Ezzel nem is lenne baj, de elgondolkoztam: 50 miila, ez nem dopping?

Doktor – Már hogy ne lenne dopping! Csakhogy nem tiltott szer.

Mester – Valóban nem tiltott szer a jog szerint, de etikailag csakugyan visszatetsző. Még akkor is, ha kétlem, hogy egy versenyzőnél ez lenne a leginkább ható erő.

Professzor – Pontosan így van, sőt, ha egymás mellett fut egy magyar és egy szomáliai atléta, aki otthon az aranyéremért semmit nem kap, lehet, hogy az ő daca eredményesebben doppingolja, mint a magyar atléta lelki szemei előtt lebegő 50 millió.

Mester – Egyébként jogos lenne, ha az érmék mellé pénzjutalom is járna, végül is a modern olimpiák irdatlan üzletet jelentenek.

Professzor – Helyes! A győztesek jutalmazása, elhalmozása ajándékokkal, kedvezményekkel már az ókorban is megszokott volt.

Kapitány – Jó, de az ókori G9rögországot és a mai megosztott világot nem lehet egy napon emlegetni. A Mester javaslata viszont helyre tenné a dolgokat, és nem kellene, hogy bántsa lelkiismeretünket a szomáliai atléta helyzete.

 

* * *

Az emberek

Kapitány – Szörnyű érzés elfogadni ezt, de sajnos igaza van az ókori bölcsnek: „Az emberek többsége rossz.”

Professzor – Nem sokat mond nekem az, hogy „többség” meg az, hogy „rossz”. Szerintem hibátlan, pláne tökéletes ember nincs. A legendabeli igaz emberek sem léteznek. De a nagy bajokat egy kisebbség okozza.

Mester – Mit gondoltak: mi rontja inkább életünket? A kisebbség által okozott nagy bajok, vagy a mindenki által okozott kis bajok?

Doktor – Mindenki képes megbirkózni a kis bajokkal környezetében, ez az ő esélye és felelőssége. És ha kellő toleranciával rendelkezik, nem fog szenvedni attól, hogy a világ tele van mássággal, nem ritkán rosszal. A nagy gond a nagy bajokat okozó kisebbség. Ez a kisebbség pedig valójában néhány fő gonosz vagy szimpla pszichopata fizetett serege. Hát ezekkel megalkuvás nélkül kellene harcolni.

Kapitány – Nem értek egyet, nagyon nem értek egyet veled, szép fiatal lány! Az emberek többsége rossz. Eléggé rossz ahhoz, hogy a társadalom valójában egy szörnyeteg legyen. Nem hét, hanem tizenhét főbűn garázdálkodik a világon. Futkosunk, mint a kísérleti patkányok a labirintusban, élhető pályákat keresünk, de lépten-nyomon akadályokba vagy éppenséggel csapdákba szaladunk bele.

Professzor – Többnyire nem olyan akadályokba és csapdákba, amelyeket a fő gonoszok, hanem mi egymásnak állítunk fel.

Kapitány – És mintha nem is lenne kiút ebből, mert megváltoztatni ezt a szörnyeteg-társadalmat olyan hatalom kell, amely most a legrosszabbak kisebbségének kezében van, a kissé rossz többség képtelen kivívni egy fordulatot.

Mester – Nincs jogunk feladni a reményt, még kevésbé a törekvést. A rossz szenvedést okoz. A még több rossz még több szenvedést. Az ember pedig gondolkodó lény. És még cselekedni is tud. Hiszem, hogy lesz egy új többség, amely megtalálja a módját. hogyan kell kilépni a kis és nagy rossz ördögi köréből.

Kapitány – Ez most a messiás-várás újabb epizódja?

Mester – Nem, ez nem messiás-várás. Ez most többség-várás

  

* * *

Fékezett habzású harag

Kapitány – Nem értem a népeket…

Doktor – Ne nyugtalankodj, drága kapitány! Azokat senki nem érti igazán…

Professzor – A tanulékony politikusok is csak annyira, hogy ideig-óráig manipulálni tudják.

Mester – Sajnos, ez az ideig-óráig sokszor 40 évig is eltart…

Professzor – Vagy tovább!

Kapitány – De éppen ez az. Gondolom, hogy mindenki tapasztalja, persze, főleg személyes tapasztalataiban, hogy a legtöbb emberben forr a harag.

Professzor – Ez szent igaz. Mi több, a szent szociológia is alátámasztja…

Mester – Felteszem, nem a szent közvéleménykutatókra gondolsz, tanult barátnőnk!

Professzor – A közvéleménykutatók egy harmadik generációs manipuláció, roppant hatékony. És kevésbé érzékeny témákban képes rengeteg nyersanyagot szállítani a szociológiának, de abban valóban nem tud segíteni, hogy a kapitány kérdésére választ adjunk.

Doktor – Én nem szólnám le ennyire a közvéleménykutatókat. Aki rendes és igényes, értékes információkat szállít. E helyett inkább a szociálpszichológiát hívnám segítségül. Érdemes belenézni ennek a bizonyos népnek a lelkébe, lelke mélyére. Gyanítom, gyávaságot találunk ott.

Professzor – A nép attól nép, hogy mindenki közössége, oda tartozik a gyáva is, a bátor is. Aztán nem becsüljük le a gyávák bátorságát sem. Igaz, az ő bátorságuk többnyire veszedelmes. A tömegek lincselése vagy a magányos lövöldözők a szörnyű példa erre. Szerintem az értelemdeficit, de legalább a műveltségdeficit a fő oka annak, hogy túl sokan áldozatai lesznek a hatalom manipulációjának, és még többen egyszerűen hitehagyottak, tanácstalanok, vagy zavaros elméletek, zagyvaságok mellé szegődnek.

Mester – Harag a népben mindig is volt, ahogy az állatvilágban is látjuk, talán leginkább a majmoknál. A civilizáció paradox módon ezt hihetetlen méretekben megerősítette, a növekvő igazságtalanságok eredményeképpen. De a harag nem jó dolog. Pusztító és önpusztító. Ez táplálja az örök osztályharcokat, a lázadásokat, a forradalmakat. A forradalmárok azt szeretik hirdetni, hogy a forradalmak viszik előre a történelmet, de a helyzet nem ennyire egyértelmű, egyszerű pedig semmiképpen. Az viszont biztos, hogy a haragra a népnek rendszerint jó oka van, és akkor ez jogos harag. Természetes felháborodás, energia, amely hol okosan, hol ostobán lesz elpazarolva. És főleg kiszámíthatatlan. Erre jün a modern tudomány és a modern technika, kémiástól, és engedelmesen tesz a hatalom kedvében. És íme, a csodálatos eredmény: a nép fékezett habzású haragja. Ez más, mint a történelmi birkatűrés, konformizmus, „kibekkelés”, opportunizmus. Ez egy új, nyugtalanító színt. Új, és még nem ismerjük titkát, még kevésbé ellenszerét, de fontos lenne felismerni, és segíteni abban, hogy a nép mégis egészségesen érezzen, értelmesen viselkedjen, hogy végre sorsa kovácsa legyen.

Professzor – Nagyon is jól értem, drága Mester, miért fogalmazol ilyen megfontoltan. Nem a vad haragot, a vad habzást hiányolod, hanem az értelmes cselekvést a haragra adó okok ellen.

Kapitány – Én annyit mondok, hogy az értelmes cselekvéshez programot ne a néptől várjunk. A nép azzal tenné meg a magáét, ha felháborodik, amikor fel kell háborodni.

* * *

A Wiesel-dilemma

Kapitány – Egy komoly – és mi tagadás, fölöttébb kényes – kérdésen töprengek. Szívesen megosztom veled, tanult barátnőm, mert te annyira bölcs vagy. Szerencse, hogy még csak ketten vagyunk, a Mester és a drága doktornő annyira érzékeny ebben a témában. Nos, olvasom, hogy vandálok összefirkálták Elie Wiesel szülő-, most emlékházát Máramarosszigeten. Elitélendő, sunyi cselekedet, de mégis, mondhatni jelentéktelen ügy. Igen ám, de ez nyomban megjelenik szinte minden médiában, éspedig mint antiszemita gaztett. A kérdésem elvi, és nem szeretnék a konkrét eset részleteivel foglalkozni. Ha valaki igen lesújtót mond egy zsidóra (kevés lesújtóbbat tudok elképzelni, mint azt, hogy lenacizza), akkor ez már automatikusan antiszemitizmus?

Professzor – Igen, nem meglepő módon, én is láttam a hírt. Azt mondod, tekintsünk el a konkrét esettől. Ha eltekintünk, és teljesen elvontan keresünk választ a kérdésedre, azt mondanám: nem, ha egy zsidóra azt mondod, hogy gazember, mert gazemberségeket csinált, ennek semmi köze az antiszemitizmushoz. De ha azt mondod: „Te gazember zsidó, mind ilyenek vagytok!”, ez már kétség nélkül antiszemitizmus.

Kapitány – Megnyugtat a válaszod. Magam is így gondoltam, de akartam valami megerősítést, nem véletlenül.

Professzor – Hát, ha nem így lenne, akkor az lenne a helyzet, hogy a zsidók valamilyen különleges immunitást élveznek, rólak jót vagy semmit…

Kapitány – Pontosan így gondolom én is. Megerősítésre pedig azért volt szükségem, mert az a benyomásom, hogy hallgatólagosan, informálisan mégis létezne ilyen immunitás. Feltűnő, hogy minden hasonló esetben a közvélemény, de különösen a véleményformáló média meg résen lévő civil szervezetek azonnal farkast kiáltanak, de a hatóság is teljes gőzzel neki esik a nyomozásnak, a bíróság sem nagyon mérlegel.

Professzor – Ó, tudom, drága kapitányom, hogy kedveled az összeesküvés-elméleteket, de ne rugaszkodjunk túlzottan a valóságtól. És egyébként is merőben elvi síkon kerestünk választ kérdésedre.

Kapitány – Meg is nyugtatott ez a válasz. Így Wieselt is tudom magamban mentesíteni, hogy egy megátalkodott antiszemita lenne. Mert annak alapján, amiket mondott a kedves Bernie Madoffról, ahogy a pokolba küldte, erre kellene gondolni.

Professzor – Meg lehet érteni Wiesel indulatát. Madoff majd az összes pénzét elbukta a Wiesel-alapítványnak.

Kapitány – No, de antiszemitizmus nélkül is jócskán marad Wiesel számláján. Tudjuk, sokan istenítik, a holokauszt lelkiismeretének kiáltják ki, de tudnivaló, hogy megítélése enyhén szólva ellentmondásos. Vagyis nem lehet csodálkozni, hogy sokakat bosszant, sért ez az igen támogatott Wiesel-kultusz.

Professzor – Bevallom, erről az emberről én nagyon keveset tudok, és nem is érdekel különösebben az ő története meg megítélése. Ezer fontosabb személy meg téma vá megismerésre… Ami pedig a holokauszt lelkét illeti, nekem a kedvencem, és a tájolópontom Primo Levi. Egyszerűen szeretem, fájóan szeretem.

Kapitány – Ismerem könyveit, meg tragikus életét. Én is kedvelem, és nagyra tartom. Sok-sok ilyen ember kellene. De szememben Wiesel nem ilyen. Rászolgált ellentmondásos hírére, de éppen ez mutatja meg, mennyire elhibázott közállapotaink antiszemitizmus-kezelése.

Professzor – Egyetértek veled, és úgy gondolom, hogy ez a kezelés borzasztóan kontra produktív, és ezt egyre jobban fogjuk látni. Nem lenne szabad visszaélni az antiszemitizmus vádjával, de mégy gyanújával sem, amíg nincs erre nyomos bizonyíték. Addig is marad a garázdaság, a rongálás, a becsületsértés stb. Vastag a Btk. Mellesleg utálom a falfirkákat.

  

Primo Levi

Akérdés, és sok más A napok enciklopédiájában

* * *

Demokrácia-vásár

Kapitány – El tudjátok képzelni, mi történne nálunk, ha az történne, ami Olaszországban? A többséget szerzett két, pardon, másfél párt miniszterelnök-jelöltje kormánylistát állít össze, és a köztársasági, pardon, a magyar országos elnök elé vonul, de ő elhajítja a listát, felterjesztővel egyetemben, mert neki nem tetszik az egyik miniszterjelölt (na, ki legyen ez, a példa kedvéért – Pintér?) neve…

Professzor – Nem, ez nem jó példa… Miért tenne ilyet Áder? Ő jó káder!

Kapitány – Esetleg Nagy?

Doktor – Az meg ki?

Kapitány – Drága szépségem, Nagy az új agrárminiszter, de én csak a példa kedvéért említettem… Nos, mit szólna szerintetek, a kényes magyar közvélemény az elnök tettéről. Pláne, ha ezzel „eljátszottnak” minősíttetik miniszterelnök-jelölt joga kormányalakításra, és mondjuk, szigorúan a példa kedvéért, ugyanaz az Áder felkéri Mellár Tamást átmeneti szakértői kormány alakítására?

Professzor – Hogy mit szólna egy ilyen esetben a magyar kötvélemény, el lehet képzelni. De ki magyarázná el nekem azt, hogy a nagytekintélyű Velencei bizottság miért olyan kuka az olaszországi demokrácia állapotával kapcsolatban?

Doktor – Mi a gondotok ezzel: az olaszok a fékek és ellensúlyok ilyen rendszerét alakították ki maguknak, és a dolog működik.

Professzor – Igen, a dolog működik, de nem annyira a demokrácia. Mert demokrácia mégis az, hogy a nép által választott képviselők döntenek…

Kapitány – Ejnye, ez a nép, milyeneket választ… De jól megmondta neki az uniós biztos: majd a piacok megtanítják az olaszokat, kire-mire szavazzanak…

Mester – A piacok? Hát igen, kemény tanítómesterek azok. És most lendületben vannak. Ahogy francia barátaink mondanák: Les marchés en marche…

Kapitány – És jobb-e a demokrácia helyzete Spanyolországban? A demokratikus királyság kormánya börtönbe csukja politikai ellenfeleit, szemérmetlen korrupciónak falaz, a végén csak saját dacosságának köszönheti bukását…

Professzor – Miért csodálkozol? Ismersz talán jól működő demokráciát?

Kapitány – Jaj, nehogy most valaki Churchill hírhedt mondását idézze!

Mester – Lássuk be, ilyen vagy olyan egy demokratikus rendszer, azt politikusok csinálják, a nép meg így így vagy úgy, asszisztál a dologhoz.

Doktor – Mit tartasz demokráciának, Mester?

Mester – A társadalom egyik fontos kérdése a – mondjuk úgy: a reális – hatalom. A hatalom egyik fontos sajátossága, hogy miből eredeztetjük, hogyan legitimáljuk. Ha a hatalom forrása, ha mégoly deklaratív módon az áldott nép, akkor jogos néphatalomról, demokráciáról beszélni.

Kapitány – És mik az alternatívák, eredeztetés szempontjából?

Mester – A történelem viszonylag jól ismerjük az alternatívákat. Szépen nevezi a magyar az egyiket: ez a Szentkorona-tan. Egy ilyen korona magamagától eredezteti a hatalmat, aki fejére teszi a koronát, övé a hatalom, és ilyenkor a világ rendje helyre zökken. Jóval brutálisabb változat a hatalom erőszakos megszerzése, uzurpálása. És van a történelemben legnépszerűbb forma: istentől eredeztetni a hatalmat. És ez nemcsak a keresztény királyságokra jellemző…

Professzor – Bizony jellemző az mindenféle királyságra, ahol istenek előtt borulnak földre, de sajnos jellemző egy sor keresztény, iszlám és más vallású köztársaságra is.

Kapitány – Mi tagadás, nehéz két úrnak szolgája lenni, istennek és a népnek egyaránt…

Doktor – Közben ne feledkezzünk meg azokról a köztársaságokról sem, ahol egy fényes eszme, ideológia, avagy egy párt lép az isten helyébe…

Professzor – Én egyszerűen megtiltanám egy demokratikus, vagyis a hatalmat a néptől eredeztető államban az istenre való hivatkozást állami tisztségviselők részéről. Még kevésbé lenne helye a nép előtti teendő hűségesküben az istent emlegetni, még ha olyanformán is, hogy „Isten engem így segélyen!” Mert egy igazán vallásos ember miképpen cselekedne egy rendkívüli helyzetben, amikor a vélt isteni és a nép érdeke nem esik egybe? Nem győzne benne a vélt „isteni akarat” vélt felsőbbsége?

Kapitány – És akkor mi fán terem a kereszténydemokrácia?

Professzor – Keresztet vetsz a demokráciára, és oszt annyi. Csak zúgjanak a harangok!

Kapitány – Tanult barátaim, érdemes egyáltalán nem keresztet vetni a demokráciára? Marad egyáltalán reményünk jó államformára? Létezik olyan, hogy igazi demokrácia? Bár sokszor hallottam már, hogy a legjobb demokrácia a jelzők nélküli demokrácia…

Professzor – Megtapasztaltuk a kereszténydemokráciát, a polgári demokráciát, a szocialista demokráciát, és ezeknek ezer vegyes alfaját… Ki-ki elgondolkozhat a tanulságokon… De én azt hiszem, a Mester az előbb igen találóan mondta: bármilyen a demokrácia, azt politikusok csinálják, a nép pedig asszisztál…

Kapitány – Talán ezt a leválthatatlan, bár sokszor kissé bamba népet kellene ösztökélni többre, mint ilyen-olyan asszisztenciára?

Professzor – De bizony, üdvös lenne, mindenképpen… És akkor beszélhetünk népi demokráciáról…

Mester – A nép felemelése a kulcskérdés, de közben a politikusokra is rá kellene nézni. Nagyrészük valóban megélhetési pancser, de nem kis számban vannak megélhetési zsenik is. Aki megoldja a kufárok távoltartását a templomtól, megoldja a nép boldogulását is.

* * *

Májusi keresztút

Kapitány – Rendben van, kedves barátaim, elkezdődött az új fejezet hazánk életében, ahogy a Mester mondta. Jelek vannak, hogy ez így is van. Mondhatom azt is, hogy látványos jelek. Egyrészt megszűnt az utolsó normális napilap, lemondott a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, és főleg kétszer is soha nem látott tömeg lepte el Budapestet… De elég mindez az új fejezethez?

Mester – Már hogy lenne elég, bátor kapitányunk. Ennek még szinte semmi köze ahhoz, ami a mélyben zajlik…

Kapitány – Na, és tudhatnánk valamit arról, ami a mélyben zajlik? Vagy te is csak a morajlást hallod, de látod tisztán a tektonikus erők harcát, még kevésbé a majd kipattanó földrengés következményeit?

Mester – Jó mondod, a következményeket nem látom. Az ember már csak ilyen: a múlt következményeit képes látni, a jövő következményeit csak különböző forgatókönyvekbe tudja elrendezni, de az, hogy melyik forgatókönyv valósul meg mindig csak a holnap titka.

Professzor – Az elmúlt két hét minden esetre két fontos dolgot bizonyított: a népben van forradalmi potenciál, a politikai osztályunk viszont egy nemzeti tragédia.

Doktor – Az emberi vágyat szabadságra nem lehet elfojtani. Ellenkezőleg, minél jobban igyekszik a hatalom elfojtani a szabadságvágyat, az annál erősebb.

Mester – Ez igaz, a szabadság alapvető, elementáris vágyunk. A ketrecbe zárt állatok is belebetegednek a rabságba. Mégis, látni kell, hogy a nagy társadalmi robbanások nem akar szoktak bekövetkezni, amikor erősödik az szabadság elfojtása, hanem amikor kifogy a kenyér, mint 1789-ben, vagy amikor már elviselhetetlen a szenvedés, mint 1917-ben. És nekünk nem ártana ilyen szempontból megvizsgálni a helyzetet. Ilyen szempontból pedig éppenséggel nincs forradalmi helyzet. Ahogy a Fidesz sulykolja: „működnek a reformok”.

Doktor – Igen, ömlik az EU pénze…

Mester – Megint igazad van: ömlik az EU pénze. De ez nem cáfolja azt, amit mondtam.

Professzor – Így van, működnek a reformok: jelentős külföldi kapacitások működnek, hiszen a szakszervezetek nem kellemetlenkednek, az országban szociális csend és rend van, a buli negyedek pedig tele vannak. A tehetős réteg is boldog, alig kell közterhet viselni, és némi együttműködésért még olcsó eu-s és közpénzben is részesülhet. A közmunka pedig befogja a legkiszolgáltatottabbak száját. Fortélyos tervgazdaság…

Kapitány – Tudom, hogy ez részedről, tanult barátnőnk, nem igazi elismerés. És azt én is látom, már hogy ne látnám, a vak is látja: minden szinten és minden irányban működik a korrupció, vagyis a romlott működés. De beszéljünk őszintén: mások becsületesebben csinálták? Vagy csinálnák a jövőben, ha újra rajtuk lenne a sor?

Mester – A relativizálás veszélyes dolog, de a kérdés jogos. Miért aggályosabb egy Mészáros tündöklése, mint egy Demjáné, Csányié, Hernádié vagy éppenséggel Simicskáé?

Kapitány – Különösen aggályos, ha az egész társadalmat hergelik egy ilyen tyúktolvaj ellen…

Doktor – Szép tyúktolvajlás… Tízmillió ember normális életét lopta meg… Bár nem irigylem stróman sorsát…

Mester – Sose irigyeld a strómanok sorsát. És azokét, akik mögöttük állnak. De mindezzel együtt, el kell ismernünk, hogy Magyarország működik. Ez a működési modell rossz és sérülékeny, de a Fidesz ügyesen görgeti előre.

Kapitány – Az ördögtől való-e tehát ez a Fidesz?

Mester – Sokan azt vallják, hogy nincs politika az ördöggel való cimborálás nélkül. Hajlanék ezt elhinni, csupán az zavar, hogy nem hiszek az ördög letezésében.

Professzor – Mindenkiben van egy tartalékpéldány belőle…

Mester – Értem. Hát bizonyára ezekből tevődik össze a mitológiai hősünk… Akár mi legyen, a Fidesz, a hajdani üzenetrögzítős párt valami olyasmi, mint Amerikában a Republikánus párt… Azzal a kis hibával, hogy a másik oldalon nem építették fel a Demokrata pártot. El tudnátok képzelni, hogy működne Amerika, ha ott a Republikánus párttal szemben nem állna a hasonlóan erős Demokrata párt, hanem hét törpe párt?

Kapitány – Szerintem egy ilyen Amerikához képest Magyarország mintademokrácia lenne…

Doktor – Maradjunk abban, hogy ez viccnek is rossz…

Mester – Inkább maradjunk abban, hogy ez jelenleg a helyzet Magyarországon, és ez több okból így nem tartható fenn, különösen az Európai Unió keretében.

Professzor – Komp-ország keresi a kikőtőjét?

Mester – Valahogy így… Vagy mégis el kell jutni egy valódi politikai váltógazdaságig, vagy esetleg keletre csúszva, felvenni az orosz, a kínai, esetleg a kirgiz modellt…

Professzor – De egy ilyen elcsúszáshoz a népnek is lenne szava…

Kapitány – A népnek mindenhez van szava, de ez általában annyit ér, mint a focimeccs kommentálása…

Mester – Igen, és ezért tragikus a politikai osztályunk állapota. Számára volt egy kegyelmi pillanat, amikor az Állami Számvevőszék kiszabta azokat a brutális bírságokat. Érdemben ez megpecsételte jogszerű működésüket. Akkor kellett volna egységesen kiszállni a versenyből. Ez olyan helyzetet hozott volna létre, amit a Fidesz nem tudott volna lekezelni.

Doktor – Igazad van, Mester, de ez már a múlt. Azt nézzük meg, lenne ma valamilyen kegyelmi lehetőség?

Mester – Igen, most is van, a lehetőségek gyakran adva vannak, csak meg kell látni.

Kapitány – Folytatni az utcai harcot?

Mester – Ez nem lehet öncél. Be kell látni, hogy jelenleg nem látszik elegendő bizonyíték a választás érvénytelenítéséhez, de az nem is vezetni igazi változáshoz. Ugyanakkor most teljes joggal ki lehetne mondani, hogy a választás politikailag nem volt legitim, ezért szabályos – de ésszerű, korrekt – ultimátumot kellene adbi a Fidesznek: szülessen megállapodás, hogy egy éven belül új választási törvény alapján és új média környezetben legyen új – tisztességes és demokratikus – választás. Még azt is ügyesen és taktikusan lehetne kikényszeríteni. Látszik, hogy az ellenzéki pártok nem képesek nélkülözni az állami dotációt, hát legyen, vegyék fel mandátumukat, de nyilvánítsák ki, hogy 30 napos határidőt adnak javaslatuk elfogadására. Addig bent ülnek, de érdemben nem vesznek részt a parlamenti munkában, ha pedig a Fidesz elutasítja javaslatukat, akkor már akár teljesen kivonulhatnának a parlamentből.

Professzor – Igen, ez egy teljesen logikus megoldás. Persze, a részletekben sok minden lenne, amit bajosan lehetne eldönteni a parlament falain belül.

Mester – Én is arra gondolok, hogy megegyezés hiányába, a két fél a választó elé vihetné javaslataikat, beleértve a választási törvénytervezeteket.

Doktor – A mostani kormánymédia működése elatt.

Mester – Teljesen igazad van, hogy ez visszás helyzet lenne. Szerencsére Orbán Viktor tett egy javaslatot a köztévé megosztására kormány és ellenzék között. Talán az átmeneti időszakban ez lenne az üdvös…

Kaptány – Ezt most találtad ki, Mester?

Professzor – Dehogy, emlékszem erre az Kerényi vagy Orbán javaslatra… Igaz, ez 2002-ben volt…

Doktor – Tehát, Mester, te nem látod komoly alternatívának a Márki-Zay Péter tervét egységes ellenzékre.

Mester – Én nem látom, de gondolom, más sem látja, hogy a jelenlegi pártokból hogyan lehetne egységes ellenzéket kreálni. Inkán az látszik alakulni, hogy a hét törpe mellett megjelenik egy újabb. Az lehet, hogy nem lenne annyira törpe, de miképpen söpri el a törpéket az útból? Hihetetlenül bizonytalan kísérlet. Amelynek ráadásul az időbeni kifutása is bizonytalan. Eltökölve a vajúdással, hogy lehetne idő előtti választást elérni különleges dráma nélkül… Négy év türelmet kérni a társadalomtól, egy hasonló helyzet körül keringve, nem más, mint a társadalom újabb becsapása.

Kapitány – Ha jól értem, Mester, te nem látod reálisnak, hogy hamarosan Magyarországnak legyen egy amerikai típusú Demokrata párt? Nem deprimáló ez?

Mester – Kezdjük azzal, hogy én nem tartom eszményinek az amerikai modellt ezzel a két váltópárttal. Mert mind a kettő ugyanannak a társadalmi formának a két arca: a konzervatív és a liberális arca. Én egy másik, egy jobb társadalmi forma híve vagyok: a nép köztársaságáé. Sokfelé látjuk ennek előszelét, még Amerikában is. Csodálattal és reménnyel figyelem a Sanders-féle Mi forradalmunk mozgalmát. De erről majd máskor váltsunk szót. Most már későre jár.

* * *

2018 – Az új fejezet

Mester – Nos, keservesen, de túl vagyunk a választáson. Látjuk, a társadalom nagy része traumatizáló meglepetésként éli meg az eredményeket. Közben a parlamenti viszonyok szinte teljesen azonosak maradnak. A frakciók 1-2 fővel nőnek vagy csökkennek. Igaz ez a Fidesz esetében a kétharmad visszaállását is jelenti. Ezek ismeretében is fenntartod, kedves professzor asszony, próféciádat új fejezetről a legújabb kori magyar történelemben.

Professzor – Véleményemet fenntartom, hiszen semmi olyan nem történt, nem is történhetett 24 óra alatt, ami sejtésem megváltoztatására kényszerítene. Ugyanakkor ma nem mondhatom, hogy lám, eltaláltam. Ehhez hosszú hónapok, ha nem évek kellenek.

Mester – Érthető az álláspontod. De kíváncsiak vagyunk, mégis, mire gondolsz, amikor új fejezetről beszélsz?

Professzor – Abban biztos voltam, hogy ezzel a választással eljutunk egy jelentős cezurához. Azt nem tudtam, nem tudhattam, mi lesz a választás eredménye.

Kapitány – Látjuk, ezt senki, de még a közvélemény-kutatók sem tudták…

Professzor – Az viszont számomra nem volt kétséges, hogy bármelyik forgatókönyv drámai következményekkel jár, de főleg leleplezi az elmúlt évtizedek igazi gyalázatát: azt, hogy a nép, mint politikai szereplő, eltűnt a színpadról…

Kapitány – Pedig főleg róla beszél mindenki, őrá esküszik, őrá hivatkozik.

Professzor – A nép tényező maradt. Keményen manipulálják, de éppen azért manipulálják, mert tényező. De nem szereplő…

Doktor – Miért, volt valaha is szereplő?

Professzor – Igaz, inkább kegyelmi helyzetekben kel fel a nép: forradalmakban, háborúban, árvízkor. Mindig akkor, amikor nagy a baj, nagy áldozatokra, hős tettekre van szükség…

Doktor – Kissé romantikus vízió… Én sokkal szkeptikusabb vagyok. Ma egy egészen jó cikket olvastam az Indexben erről a csodálatos népről. Emlékezetből idézem: A választók többségét nem zavarja Mészáros Lőrinc, Semjén Zsolt, Kósa Lajos, Rogán Antal, Németh Szilárd, Habony Árpád vagy Matolcsy György. Az ország felét nem zavarja, hogy mutyikkal és haveroknak mennek a súlyos milliárdok, hogy több miniszter és vezető (illetve rokonsága) nem képes becsületesen elszámolni vagyonával és egyéb bizniszeivel. Az ország nagy részét nem érdeklik a tények, vevő a gyűlöletre. Az ország elsöprő többségét nem zavarja, hogy a kórházakban órákat kell arra is várni, hogy az emberhez szóljanak, hogy gyalázatos módon a legalapvetőbb szükségletek (szappan, vécépapír, gyógyszerek, működő lift) sincsenek biztosítva. Nem gond az sem, hogy az állami iskolák nagy részében a gyerekeik nem kapnak korszerű tudást. Nem háborodnak fel, hogy a miniszterelnök hóbortjai miatt tíz- és százmilliárdok mennek el üresen álló stadionokra, üresen járó felcsúti kisvasútra, császári rezidenciákra, a klientúra hízlalására, eszelős úrizásra. Nem háborodnak fel, hogy a közmédia ontja a pártpropagandát…

Kapitány – Sajnos, ezekben a vádakban sok a jogos elem, de még sajnálatosabb, hogy akik ezeket harsogják nem a makulátlanságukról híresek. Mi több, ők is kettős mércét alkalmaznak mindenben, gyűlölni, karaktert gyilkolni is mesteri fokon tudnak…

Professzor – Fiatal barátnőnk panaszában engem más zavar: azért ne ostorozzuk ezekkel a választók, a nép többségét! Ne feledjük: a Fideszre a teljes lakosságnak csupán harmada szavazott, és ezek egy része nem saját hibájából szinte semmit nem tud a csúnya dolgokról, egy kis része pedig csak nagyon fanyalogva, de jól felfogott érdekében, hiszen ilyen senki mástól nem remélhet ekkora adó és egyéb kedvezményeket.

Kapitány – Erre én is nagyon kíváncsi lennék, hogy a vagyonosok hány százaléka szavazott a Fideszre.

Mester – Valóban, ma Magyarországon több százezer ember mondható vagyonosnak, és én is el tudom képzelni, hogy azok 80-90%-a, minden esetleges ideológiai és kulturális fenntartása ellenére most a Fideszre szavaz. Ugyancsak 80-90%-ban szavazhatnak a Fideszre azok, akik rájöttek, hogy mélyen vallásosak, no, persze, nem muszlimok… Mégis, a legfontosabb és legizgalmasabb kérdés ma az, amit tanult barátnőnk is érintett: miért lépett le a politikai színpadról a nép, és hogyan lehetne újra odasegíteni. Mert ez a bizonyos új fejezet csak így lesz egy szép fejezet.

* * *

Jobb, közép, bal

Kapitány – Magam is kezdem elfogadni, hogy ma már nincs értelmük az ilyen szavaknak, mint jobboldal, meg baloldal… Mit gondoltok erről?

Doktor – Azt, hogy soha nem is volt értelmük. Vannak a szabadságpártiak és vannak, akik összevissza beszélnek, csak szóhoz, de főképpen hatalomhoz jussanak.

Professzor – Így szól a szabadságpárti pártosság: mi vagyunk a jók, hiszen éjjel-nappal a szabadságot hirdetjük, az összes többi vagy buta, vagy gonosz. Szerintem a három szónak fontos jelentése van. A megtévesztő, különösen, amióta demokrácia és média dúl, az, hogy mindenki baloldali frázisokat puffogtat, kacérkodik baloldali eszmékkel, sokszor baloldalisággal, de égen-földön nincs már igazi baloldali erő.

Mester – Ezzel egyetértek, és súlyos veszteségnek tartom az igazi baloldaliság szertefoszlását a politikai porondon. De ne legyen kétségünk, hogy a baloldaliság ott lapul mindenki keblében, akinek helyén van a szíve…

Professzor – Keble bal oldalán…

Doktor – Esze legyen a helyén… Középen…

Kapitány – Talán hagyjuk ki ezt a kabalisztikus fiziotopológiát, és magyarázzátok el szegény nekem, ha már mindenki baloldalán hordja a szívét, középen az eszét, miért vannak ilyen kibékíthetetlen táborok? De érdekes módon, mindig ebben a hármas megosztásban, ha az néha. ahogy tanult barátnőnk is kidomborította az imént, mostanában az egyik tábor meglehetősen virtuális. Miért nem két, vagy például öt táborra szakad szét a társadalom?

Professzor – A történelem sokkal tarkább, mint ahogy el tudjuk képzelni. Az, hogy három „táborra” szakadna a társadalom, meglehetősen elvont általánosság, bár bizonyos nézőpontból van relevanciája. A közvetlenebb vizsgálat inkább azt mutatja, hogy egy hagyományos, de ma is sokfelé fennálló társadalmakban annyi „tábor” ahány kaszt létezik, a posztmodern társadalmakban annyi, ahogy párt, beleértve a parlamenten kívülieket is…

Mester – Vagy ez tízzel szorozva…

Kapitány – Bevallom, nem lettem kisegítve. Nem lehetne egyszerűbben, akár egy szóval jellemezni ezeket?

Professzor – Erre nem vállalkoznék. Erre egy vaskos monográfia tudna érdemi választ adni, egy olyan, amely talán még nincs is megírva…

Mester – Azt a bizonyos monográfiát fontos lenne megírni, de addig is megpróbálkozni az egy szavas válasszal. A jobboldal: rend! Közép: szabadság! Baloldal: munka!

Kapitány – De hát ez mind jó és fontos érték! Melyik nélkül lennénk meg?

Professzor – Elismerésem, Mester, hogy ilyen bölcsen határoztad meg a kulcsszavakat! Igen, ezt követve, világosan meg lehet érteni a politikai antagonizmusokat.

Mester – Igazad van, bátor barátunk! Ez mind jó és fontos érték. Az ördög ezek egyoldalú kiemelésének részleteiben van, amelyből a fő politikai áramlatok építik magukat.

* * *

Mit adott nekünk a rendszerváltás?

Professzor – Egy kényes kérdés: mit adott nekünk a rendszerváltás?

Doktor – A szabadságot! Azt, többek között, hogy ne kelljen kényesnek érezni az ilyen kérdéseket. Bár igaz, hogy kezdetben adagonként kaptuk meg a szabadságot, évekig kellett harcolni a régi tilalmak és kötöttségek lebontásáért, most meg ott tartunk, hogy még nagyobb adagokban visszaveszik a szabadságunkat.

Kapitány – Hogy mit is adott a micsoda? A rendszer- és mindenfordítás? Hát ABC helyett CBA-t.

Professzor – És te, kedves Mester? Nagyon gondterheltnek látlak… Szerinted mit adott nekünk a rendszerváltás?

Mester – Leckét! Történelmi leckét. Nehéz leckét. És nem vagyunk felkészülve a felelésre.

Kapitány – Egyetértek, kemény lecke volt ez. És az is lehet, sőt, biztos, hogy még nem csöngettek... Még nincs vége… De, tanult barátnőnk, te se vond ki magadat a válasz alól! Teszerinted mit adott nekünk a rendszerváltozás?

Professzor – A szocializmus egymillió elsőgenerációs értelmiségit adott az országnak. A rendszerváltás száz elsőgenerációs milliárdost.

* * *

Szólás és egyéb szabadságok

Kapitány – Halkan kérdem, kedves barátaim, alapvető emberi jog-e a sípolás?

Mester – A síp lehet a legősibb hangszerünk. Talán még nem tudtunk kellően tagoltan beszélni, amikor már síppal bűvöltük társainkat, de még az állatokat is, ha igaz, amit állítanak Orpheuszról. Mindenképpen előbb volt a síp, és utána a jog… De ebből valóban nem vonhatjuk le a választ kérdésedre.

Kapitány – Az a síp, amely most kockán forog, ha megengedhetném magamnak ezt a suta képzetet, nem bűvölni, hanem frászt hozni, rémiszteni akar…

Mester – Ó, hát ez Pán! Orpheusz idejében istenkedett az erdőkben… Valóban, az ő sípjától páni félelem támadt az arra kóborló halandóban.

Doktor – A mi halandónk nem rezel be se Pán, se juhász sípjától. Ő, amikor biztonságban van, igen bátor, nagyokat hall, nagyokat álmodik, és nagyokat…

Professzor – Jól elvagytok humorotokkal, pedig kapitány barátunk kérdése súlyos és fontos. Szabad-e megengedni, hogy a politikai életben a sípolás a szólásszabadság szintjére emelkedjen? Véleménynyilvánítás-e ez, amely ugyanolyan fontos alapjog, mint a szólásszabadság? Vagy be kell vallani, hogy a sípolás, ahogy például a pfujolás, a tojásdobálás nem elfogadható az emberi kapcsolatokban?

Mester – Igazad van, tanult barátunk. A kérdés valóban súlyos, fontos és fölöttébb aktuális. De hogy alaposabban megvizsgálhassuk, meg kell vizsgálni a dolgok természetét. Kezdve a véleménnyel: a véleményszabadság valójában nem a szabadságok családjába tartozik, mert ahhoz hogy véleményünk legyen, nem kell jog, nem kell szabadság, hanem egy minimális emberi tartás. Itt a dolog a vélemény minőségén fordul meg…

Professzor – Nálam a falra van kirakva egyik bölcsességed, Mester: „A tény kevés, a vélemény sok.”

Mester – Hát vállalom is, hiszen az, hogy valami vélemény, nem mond sokat arról, hogy ezzel mit lehet kezdeni…

Doktor – Talán azt, hogy kinyilvánítani, megosztani. És ez már szent és sérthetetlen alapjog…

Mester – Egyetértek, ez alapjog, és ez nyomban egy másik család, mint maga a vélemény. És ha jog, a közösségnek, adott esetben az államnak garantálnia kell annak lehetőségét, hogy ezzel a jogommal élhessek. Éppen ezért más fogalmi család, mint maga a vélemény. A véleményhez egy ember kell, a véleménynyilvánításhoz közösségi garanciarendszer. De itt nincs vége az ügynek. Egyrészt a joghoz a szélsőséges anarchista állásponttal szemben kötődnek elemek. Nem mindig és nem feltétlenül jogi kötelezettségek, kötelmek, de etikai és kulturális kötelmek mindenképpen. Egy olyan közösségben, ahol meg van emgedve, netán meg van honosodva, hogy mindenki egyszerre hangosan ordítja a maga véleményét, senki nem élvezi a véleménynyilvánítás jótéteményét.

Kapitány – Ismerjük ezt a szomorú helyzetet…

Mester – Megyek tovább: a sípolás… Szerintem ez megint egy másik fogalmi család: a harceszközök családja. Ennyiben ez nem szabadságjog, amelyet jogosan lehetne elvárni. Ha úgy tartod, hogy más eszközökkel valamit nem tudsz elérni, és felelősséged tudatában ehhez az eszközhöz nyúlsz, lelked rajta. Lehet, hogy helyes, lehet, hogy nem, neked kell mérlegelned…

Professzor – De a mérlegelésben azt is figyelembe kellene venni, hogy aki kardot ránt, kard által vész el.

Kapitány – Fütyüljük ki, és buktassuk meg azt, aki évekkel ezelőtt minket fütyült ki, és buktatott meg, hogy majd újra kezdődjön el az egész.

Doktor – Ez a fütty lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ…

Mester – Igen, ez a folyó, amelybe nem kétszer, hanem ezerszer is beléphetünk…

Kapitány – Hát ez nem ússzuk meg szárazan…

* * *