Az eutanáziáról

Professzor – Olvasom, hogy és egy fontos rabbi milyen nagy egyetértésben és milyen nagy vehemenciával ostorozták az eutanázia terjedő gyakorlatát. Mit gondoltok ti a kegyes halálról? Jó dolog ez, vagy rossz?

Kapitány – Semmilyen halál nem lehet jobb az életnél, gondolhatja minden normális ember, aki nem ismeri azt a lelki állapotot, amikor inkább a halált választanánk. Az élet pedig teremt ilyen állapotokat. Az öngyilkosság ősi jelenség, de még az állatoknál is találunk ilyen drámai jeleneteket, amikor bálnák vagy szent delfinek a partra vetődnek, egyértelműen öngyilkos szándékkal.

Doktor – Szerintem a kegyes halál a humánum egy nagy győzelme. Nem is véletlen, hogy éppen a legliberálisabb társadalmakban kezd polgárjogot nyerni.

Professzor – Szerintem is van valami pozitív abban, hogy kemény falakat, dogmákat, tabukat megdöntve, elismert legális joggá vált az eutanázia. Közben úgy tartom, hogy ez hihetetlenül bonyolult kérdés. Mégis megdöbbent a történelmi egyházak vehemens tiltakozása. Egyre gondoljunk: hát nem kegyes halálban halt meg Jézus? Olyan kegyes halálban, amellyel Poncius Pilátus kivételezett vele szemben? Ítéljük el a prokurátor tettét, elvárva, hogy a keresztre feszített jámbor ember végig szenvedje haláltusáját?

Mester – Sajnos bizonyára még hosszú ideig indokolt lehet a kegyes halál, mint orvosi megoldás. De szerintem a legfontosabb az, hogy ne nyugodjunk bele abba, hogy erre a megoldásra szükség lehet. Meg kellene duplázni vagy triplázni arra fordított munkánkat, erőforrásainkat, hogy egészségesen és fájdalom nélkül élhessünk, ameddig tart életünk. Bűn urizásra és fegyverkezésre elkölteni egy forintot is.

Kapitány – Kinek a bűn, kinek a bűnhődés…

Professzor – Ne mondd ezt, drága, bátor kapitányunk, mert ez olyan defetista. Pedig fel kell rázni az embereket. A világ lehet jobb. Az élet lehet boldogabb.

* * *

Az emberek

Kapitány – Szörnyű érzés elfogadni ezt, de sajnos igaza van az ókori bölcsnek: „Az emberek többsége rossz.”

Professzor – Nem sokat mond nekem az, hogy „többség” meg az, hogy „rossz”. Szerintem hibátlan, pláne tökéletes ember nincs. A legendabeli igaz emberek sem léteznek. De a nagy bajokat egy kisebbség okozza.

Mester – Mit gondoltak: mi rontja inkább életünket? A kisebbség által okozott nagy bajok, vagy a mindenki által okozott kis bajok?

Doktor – Mindenki képes megbirkózni a kis bajokkal környezetében, ez az ő esélye és felelőssége. És ha kellő toleranciával rendelkezik, nem fog szenvedni attól, hogy a világ tele van mássággal, nem ritkán rosszal. A nagy gond a nagy bajokat okozó kisebbség. Ez a kisebbség pedig valójában néhány fő gonosz vagy szimpla pszichopata fizetett serege. Hát ezekkel megalkuvás nélkül kellene harcolni.

Kapitány – Nem értek egyet, nagyon nem értek egyet veled, szép fiatal lány! Az emberek többsége rossz. Eléggé rossz ahhoz, hogy a társadalom valójában egy szörnyeteg legyen. Nem hét, hanem tizenhét főbűn garázdálkodik a világon. Futkosunk, mint a kísérleti patkányok a labirintusban, élhető pályákat keresünk, de lépten-nyomon akadályokba vagy éppenséggel csapdákba szaladunk bele.

Professzor – Többnyire nem olyan akadályokba és csapdákba, amelyeket a fő gonoszok, hanem mi egymásnak állítunk fel.

Kapitány – És mintha nem is lenne kiút ebből, mert megváltoztatni ezt a szörnyeteg-társadalmat olyan hatalom kell, amely most a legrosszabbak kisebbségének kezében van, a kissé rossz többség képtelen kivívni egy fordulatot.

Mester – Nincs jogunk feladni a reményt, még kevésbé a törekvést. A rossz szenvedést okoz. A még több rossz még több szenvedést. Az ember pedig gondolkodó lény. És még cselekedni is tud. Hiszem, hogy lesz egy új többség, amely megtalálja a módját. hogyan kell kilépni a kis és nagy rossz ördögi köréből.

Kapitány – Ez most a messiás-várás újabb epizódja?

Mester – Nem, ez nem messiás-várás. Ez most többség-várás

  

* * *

Győr, a leghűségesebb város

Professzor – Hát, ha nem is a haza, de a kormánypárt joggal átruházhatja a leghűségesebb város címét Sopronról Győrre.

Kapitány – Szentigaz… Bár kétlem, hogy boldog ettől akár a kormánypárt, akár Győr. Én pedig kifejezetten szégyellem magamat.

Doktor – Mi okod lenne neked, kedves és bátor kapitányunk a szégyenkezésre. Mindenki viselje a maga felelősségét. A botrányhősre szavazó győriek nagyfiúk és nagylányok. Éljenek most egész életükben ezzel…

Mester – A felelősség nem a drága kapitányunké, nem a tiéd, nem a tisztelt professzorasszonyé, nem az enyém. Felelősséget nem viselünk mások cselekedetéért, de az ország népe egy nagy család. És igenis érint minket, ha családtagok gyalázatos dolgot csinálnak. A mostani eset is ez: párthűség mindenekfelett? Első a párt? És csak második a párt fennen hangoztatott keresztényerkölcs, családszentség?

Professzor – Mi kellett volna ezeknek a hűséges lelkeknek, hogy ne szavazzanak erre az alakra? Anyagyilkos legyen? Akár már talán? Egy kis szexorgia a jachton? Korrupciós vádak? „ugyan már! És azok?”

Kapitány – Félreértés ne essék. Szerintem szexelni alapvető emberi jog. És az, ha ez jachton történik, nem súlyosbító körülmény. Akkor egy kicsit az, ha ezt a jachtot a közpénzjellegét elvesztett közzsózsóból szerezték meg. De keresztény jászolba terelgetni a népeket, mozgósítani a papokat, hogy a Pártért agitáljanak a szószékről, és közben urizni, orgiázni, drogozni – ez gyalázat, ez elfogadhatatlan.

Mester – Teljes mértékben egyetértek veled, bátor kapitányunk. Most csak egyet mondok: akik a bukott hősükre szavaztak, rossz szívességet tettek még a szeretett pártjuknak is. Ennek lassú felismerése aligha hoz katarzist számukra. De az egész eset jó lecke a társdalaom számára: mennyi feladatunk van még azért, hogy a nép gondolkodó, szuverén emberekből álljon.

* * *