Volt egyszer egy Európa

 

Kapitány – Nem azt mondom, hogy valamit nem értem, amikor Európa problémára gondolok, hanem furcsa, nyugtalanító érzés fog el.  Egyszerűen úgy érzem, hogy nem is sejtjük, mit nem értünk, miközben megértése sorsdöntő lenne.

Doktornő – Én is hasonlóképpen vagyok. Egy nagy misztérium középpontjában vagyunk. Azt híhetnénk, szabadon lebegünk, pedig zuhanunk. Az is lehet, hogy ez valamilyen régi európai intellektuális érzés.

Professzor asszony – Azt hiszem, most nem arról van szó, hogy az „européer” intellektuálisok érzékenysége túl nagy, hanem arról, hogy Európa dilemmái túl nagyok, az eszmei gubanc a fejekben pedig még nagyobb.

Kapitány – Így igaz. Normális emberek tömegei egyféle abszurdumokat ismételgetnek vég nélkül, mások másokat. Mintha őrült alvajárók népesítették volna a Földet.

Mester – Igen. Van egy egyszerű igazság, amely még mindig nincs kimondva. Ez pedig az, hogy a 2500 évig épített Európa 1940. június 14-én, a hitleri seregek bevonulásával Párizsba megszűnt. Romjain elkezdődött egy ezeréves Reich építése. Öt év iszonyú háború következett. Ez alatt már kő kövön nem maradt. Ám a Harmadik Reichot legyőző Oroszország és Amerika – az ezt ígérő szép deklarációk ellenére – nem támasztotta fel a régi Európát, hanem 1945 februárjában, Jaltában papíron, májusra pedig a gyakorlatban is megosztotta egymás között a megszállt területet. Ez viszont történelmi perspektíva nem más, mint Európa 1940. június 14-én kiállított halotti bizonyítványának megerősítése.

Kapitány – Döbbenetes ezt hallani, de belegondolva, a megállaítás csakugyan igaz. A csillogó, tarka felszín megtéveszti az embert. Igen, a régi épületek, szobrok, szökőkutak állnak, az Eiffel torony áll, de ez az egész díszlet, Euró Disneyland.

Professzor asszony – Én is egyetértek ezzel a szomorú megállapítással. Európa egy igazi csoda volt. Igaz, szinte végig lopta mások, főleg Kína, India,, Mezopotámia, Egyiptom, Perzsia tudását, de ügyesen sáfárkodott vele, hogy a végén a világ szellemi műheyévé és nem mellesleg világhódító legyen. Mindez szertefoszlott. Fontoskodó és sznob, de Amerika vazallusa lett, ha kell fegyverhordozó, ha kell, kifutófiú.

Doktornő – A helyzet azóta csak annyiban változott, hogy Amerika megnyerte az Oroszországgal vívott hidegháborúját és sorra elcsalja az Oroszország által megszállt szinte összes területet. Több vitatott zsákmány maradt még, közülük most a legfontosabb Ukrajna.

Mester – Teljesen igazatok va. Hosszasan lehetne részletezni és elemezni Európa elrablásának történetét. Sokan írtak már erről, túl nagy titkok talán már nincsenek, de a helyzet megértése előfeltétel a mai folyamatok megértéséhez, de főleg a dicsőséges Európa feltámasztásához. Hiszem, akarom hinni, hogy Európa feltámad..

 

* * *

 

Ki gondolta volna

 

Kapitány – Mi történt, Mester? Még soha nem láttalak ennyire gondterheltnek!

Mester – Szörnyű gondolataim támadtak, barátaim… Nem is merem ezeket felismerésnek nevezni, de tartok tőle, hogy ez lenne a helyes.

Doktor – Osztd meg velünk gondolataidat, Mester. Ez segíthet tisztázni a helyzetet… De talán mi is hozzájárulhatunk a tisztázáshoz örök kételyeinkkel.

Mester – Szerencsés és boldog vagyok, hogy megvagytok nekem. Nehéz, szörnyű időszak elé nézünk, és nagy szükségünk arra az erőre, amit a jó emberek adhatnak egymásnak. De itt a lényeg: megütött, és majdnem megsemmisített az a gondolat, hogy a mostani pandémia nem egyszerűen egy egészségügyi váláság… hanem maga a 3. világháború… Elkezdődött.

Professzor – Döbbenetes igazság!

Kapitány – Nem túlzás ezt állítani, drága Mester? Hát miféle háború lenne ez egy puskalövés nélkül, és főleg hadüzenet nélkül?

Doktor – És kik között folyna ez a háború?

Mester – Éppen ez a legszörnyűbb az egészben, és ezért vagyok ennyire gondterhelt. Igen, ez vírus okozta pandémia, és nem hadseregek indultak egymás ellen. Későn ez is lehetséges, de majdnem mellékes. A lényeg az, hogy a csapás szétzúzza megszokott békés életünket. Semmi sincs többé úgy, ahogy volt a boldog békeidőben. És ne legyen kétségünk, hogy ez jó ideig egyre rosszabb lesz. És végül is: puskalövések, tankok, bombázások nincsenek – de halottak igen. Alig kezdődött a baj, és már egymillió halottat tartanak nyilván a statisztikák. Ismétlem: a kezdet kezdetén vagyunk! Ki merné állítani, hogy egykettőre vége a lidércnyomásnak, amikor inkább azt leshetnénk, hogy az áldozatok száma mikor éri el az első világháború, majd a második világháború áldozatainak száma. Mindeközben, ugyanúgy, mint a régi primitív háborúk idején a politika elemében van. A tőke még inkább: a szelekció kemény, de a nagytőkének ez nincs ellenére. Minden egybe vetve: a háború elindult, és a politika, és ami mögötte van fel van ajzva, ahogy háborúkor megszokott. Mindenki győzelmet vizionál, de nem feltétlenül holnap. Jó ez így. Az sem baj, ha száz évig eltart. Annyi mindent el lehetne intézni ezidő alatt. És külön előny, hogy mindenki láthatja: nem is háború ez! Pedig igen! Már benne vagyunk!

Kapitány – Hát ez valóban szörnyű! Egy 21. századi apokalipszis!

Doktor – Letaglózó! Valóban egy posztmodern apokalipszis!

Professzor – Döbbenetes, szörnyű – és tartok tőle, hogy valóságos veszedelem.

Kapitány – Egy helyett, most négy gondterhelt ember. Mi lesz most?

Mester – Nincs jogunk kétségbe esni. Most már későre jár, elfáradtam, de holnap nekilátunk feladatainknak! Hogyan tovább? Mi a teendő?

 

* * *

Micsoda ez a Trump?

Kapitány – Elképesztő, mennyi támadást, övön aluli ütést, megaláztatást, szembekötést, fenyegetést kell elszenvednie Trumpnak. Lassan az is kezdi sajnálni, akit eddig teljesen hidegen hagyott általában a politika, és most speciel ez a fura figura…

Doktor – Kétlem, hogy sokan lennének ilyenek. Nem kell, hogy érdekeljen a politika, hogy belásd: ez nem egy szimplán fura, primitív és nevetséges, hanem veszedelmes figura.

Professzor – Ha valóban kevesen is lehetnek azok, akik most kezdenék sajnálni Trumpot, összességében nincsenek kevesen. Túlságosan jelentős és indulatos híveinek tábora…

Mester – Ez valóban nagy, de távolról sem egységes tábor. Szinte mindenki képviselve van abban, a szélsőjobbtól a szélsőbalig, szinte csak a demokrata párt elitjét. Csakhogy ezt a tábort nem a Trumpba vetett bizalom, hanem a Trumphoz fűződő reményeik tartják egyben, és egyben életben. Ezek érzelmi viszonya a „fura figurához” nagyon különböző, de kétségtelenül belefér az együttérzés vele a méltatlan és otromba támadásoknál.

Kapitány – Ilyenek pedig valóban naponta vannak. Most legutóbb megdöbbentő módon saját főtanácsadójának férje támadta meg, igen alpári módon, többek között újra elővéve a „szakma+ aggályait az elnök elmeállapotával kapcsolatban…

Professzor – Én is olvastam az esetről. Azzal fenyegetőzött a fickó, hogy inkább kivándorol Ausztráliába, mintsem újra Trumpra szavazzon. Ez nekem elég is volt a kritikus értelmi képességeinek felméréshez. Hiszen neki egy lépést sem kellene tennie, nemhogy bárhova is áttelepüljön, hogy ne szavazzon Trumpra.

Doktor – Én meg azt a fanyalgást, hogy ne mondjam: szemforgatást nem értem, ami támad a szakma, nevezzük nevén: a pszichiátriai szakma figyelmeztetése nyomán. Hát nem érdemeljük a figyelmeztetést, hogy egy félörült vagy teljesen örült ember vezeti hajónkat, nagy valószínűséggel a katasztrófába?

Professzor – A fanyalgás, sőt, a felháborodás teljesen jogos szakmai, jogi, politikai, és főképpen erkölcsi alapon, éb így vélem. Az más kérdés, hogy itt van egy elvi probléma: mi a teendő olyan esetben, amit az előbb írtál le, kedves doktornő, illetve mi, például milyen elvi mechanizmusok kellenének ahhoz, hogy ilyen helyzet ne alakuljon ki.

Kapitány – Abszolúte egyetértek ezzel, tanult barátnőnk! És nincs kétségem, hogy a Mesternek lenne is javaslata erre.

Mester – Kedves vagy, kapitányom, eszedbe jutottam a feladatra, de szerintem itt egyáltalán nem kell különösebb kreativitás. Majdhogynem rutinszerű jogi és szakmai feladat. Ellenben valóban indokolt és aktuális a probléma. Voltaképpen csodálkozni kellene, hogy az annyira aktív demokrata tábor nem kezdeményez általános törvényi megoldást, amely akár példa is lehetne a többi ország számára is.

Professzor – Igen, sokfelé indokolt lenne ilyen megoldás, bár szerintem igen illuzórikus, hogy hatékony egészségügyi szűrő lehessen felállítani a veszélyes pszichopaták, cézaromanok, narcisztikusak, kleptomániások és gyilkosok kizárásához. Úgy tűnik, a politikában csak olyanok képesek érvényesülni, akik kellő mértékben az összes felsorolt kvalitásból rendelkeznek.

Kapitány – Szörnyű ezt hallani. Nincs alternatíva?

Doktor – De, nagy néha megjelennek az eszelős világmegváltók, a vallási fanatikusok. A végeredmény semmivel sem jobb. Valójában az igazi megoldás egyszerű és ismert: liberális jogállam, a szabadságjogok feltétlen tiszteletével és minden hatalom korlátozásával…

Professzor – Igen hamar a politika nagy kérdéseinél kötöttünk ki, pedig a kezdő kérés Trump volt.

Doktor – De mi itt a kérdés? A la guerre comme à la guerre!, ahogy mondja a francia. Trump maga akarta magának ezt a sorsot országában. Tudhatta, hogy ez vár rá.

Mester – Mármint mi? Mert az nagy tévedés azt gondolni, hogy abből áll az élete, hogy éjjel-nappal pofonokat kell elszenvednie, és szünet nélkül zokog az Óvális szobája nem létező sarkában. Biztosak lehetünk, hogy eszében sincs megbánni a színpadra lépést, megfutamodni. Dühítik, valószínűleg sokszor fájnak is egyes pofonok és megalázások, de az ilyen emberek bőven kárpótolják magukat seggnyalásokkal, amit bőven kapnak, a kisebb-nagyobb sikerekkel, amiket elérnek. És egy ilyen hatalmas gépezet, amely a keze alatt dolgozik, produkál dolgokat. Nem, engem Trump lelke nem izgat, esetleges lelki gyötrelmei nem rendítenek meg. Annál inkább aggaszt, nyugtalanít egy jelenség. Én úgy látom, hogy Amerikában feltámad a mccarthyzmus, az ami annyi szenvedést hozott, annyi áldozatot szedett, és amelynek egyik célpontja éppen a liberálisok volt – a baloldaliak mellett. Ma viszont azt kell látni, hogy a múltnak ezt a sötét gonosz korszakát éppen ezek a liberálisok hozzák vissza. És ami döbbenetes: nem akaratlanul. Ez egyszerűen tragédia. Amerika tragédiája, és nem kis mértékben az egész világ tragédiája.

 * * *

Amerika trónfosztása

Professzor – Óriási, vagy, sajnos, inkább úgy mondanám: szörnyű kockázatokat látok a világon a következő évekre, évtizedekre, Mit gondoltok: mennyire függ ez Amerika várható trónfosztásával?

Doktor – Miért? Várható lenne Amerika trónfosztása? Én azért ezt nem látom ennyire biztosra…

Kapitány – Teljesen fölösleges tépelődni: várható-e vagy sem. Folyamatban van. Kína feljön, mint egy hatalmas óceánjáró, és nincs az az erő, amely ezt a folyamatot le tudná állítani.

Mester – Én úgy látom, hogy két mozgás van: Kína valóban szédületesen fejlődik, és egyre jobban érzékeli ennek jelentőségét, így igen tudatosan, mondanám: bölcsen készül új szerepére. Ezzel függ össze az a kétségtelenül ésszerű döntés, hogy nem játsszák tovább a modern demokráciát, ahogy nem régen elszánták, vagyis a vezető garnitúra kétciklusonkénti cseréjét, hanem ehhez a hatalmas óceánjáróhoz jobban illő stabilitást biztosítanak, mind személyi, mind ideológiai vonatkozásban. Közben viszont Amerika nem hogy viszonylag maradna le a versenyben. Sajnos Amerika önmagához képes gyengül. Ennek is számos oka van, Egyrészt hihetetlenül megdrágult a világcsendőr szerepe. 70 éve Amerika vígan harcolhatott egyszerre a világ minden szegletében, utána pedig lihegés nélkül folytatta munkáját, még Marshall-segélyekre is tellett. Ma belebonyolódik egy háborúba Afganisztánban például, és már nehezen vesz levegőt. Másrészt meghódítva és valamennyire pacifikálva az egész világot, a tőke ezt egy ingyen mosollyal megköszönte, és szétszéledt ebben az áldott, munkára éhes világba. Persze, ez magával hozta a munkahelyek elvándorlását. A büszke Detroit rémisztő rozsdatemetővé vált. Az egész ország egy sajátos cifra válságba kezdett csúszni. Éppen ezért volt esélye Trumpnak, és ő valóban keményen nekiesett a gigászi, de bizonyára illuzórikus feladatnak, hogy újra naggyá tegye Amerikát.

Kapitány – A mainstream ezt nem szereti kidomborítani, de ebben Trump elképesztő eredményeket ért el. Az amerikai gazdaság azóta szárnyal…

Professzor – A tőzsde ennél is jobban…

Mester – Ebben az új politikában Trump nyitott mindenki felé, aki hajlandó beállni a sorba, beleértve Kínát és Oroszországot, de mindenki ellenség, aki nem igyekszik a neki kiosztott szerepet játszani, beleértve Európát is. És itt valóban komoly veszélyek jelennek meg. Mert Kínának, Oroszországnak és sokan másoknak eszük ágában sincs illedelmesen játszani az Amerika által kiosztott szerepeket. És most olyanokról, mint Észak-Koreáról, Iránról, Venezueláról kár is szót ejteni…

Doktor – Miért lenne kár. Hát nem nagy életveszélyes bajkeverők?

Mester – Ezek nagyon különböző esetek, nem lehet közös nevezőre hozni, és így simán bajkeverőnek kiáltani. A lényeg az, hogy Amerika joggal úgy érzi, hogy elsősége forog kockán, és ha azt elveszíti, lecsúszhat, mondjuk Mexikó szintjére. Ezt meg nagyon nem szeretnék, annyira nagyon nem, hogy ennek kivédése érdekében bármilyen kockázatot vállalni kell. Évszázadokkal ezelőtt I.Ferdinánd azt mondta végtelen keresztény jámborságában: Legyen igazság, vagy vesszen a világ! Ma Trump azt látszik követni, hogy legyen Amerika újra nagy, vagy vesszen a világ.

* * *

Mit adott nekünk a rendszerváltás?

Professzor – Egy kényes kérdés: mit adott nekünk a rendszerváltás?

Doktor – A szabadságot! Azt, többek között, hogy ne kelljen kényesnek érezni az ilyen kérdéseket. Bár igaz, hogy kezdetben adagonként kaptuk meg a szabadságot, évekig kellett harcolni a régi tilalmak és kötöttségek lebontásáért, most meg ott tartunk, hogy még nagyobb adagokban visszaveszik a szabadságunkat.

Kapitány – Hogy mit is adott a micsoda? A rendszer- és mindenfordítás? Hát ABC helyett CBA-t.

Professzor – És te, kedves Mester? Nagyon gondterheltnek látlak… Szerinted mit adott nekünk a rendszerváltás?

Mester – Leckét! Történelmi leckét. Nehéz leckét. És nem vagyunk felkészülve a felelésre.

Kapitány – Egyetértek, kemény lecke volt ez. És az is lehet, sőt, biztos, hogy még nem csöngettek... Még nincs vége… De, tanult barátnőnk, te se vond ki magadat a válasz alól! Teszerinted mit adott nekünk a rendszerváltozás?

Professzor – A szocializmus egymillió elsőgenerációs értelmiségit adott az országnak. A rendszerváltás száz elsőgenerációs milliárdost.

* * *

Mit takar a kendő

Professzor – Mi a véleményetek az Európai Bíróság döntéséről, hogy a munkáltatónak jogában van megtiltani a fejkendő viselését a munkahelyen?

Doktor – Helyes, nagyon helyes! Már régen kellett volna intézkedni ilyen szellemben minden területen, nem csak a munkahelyeken, nem utolsósorban a szegény muszlim nők felszabadítása érdekében.

Kapitány – Nem ismerem sem a pontos rendelkezést, sem az indoklást, de nem is nagyon érdekel. Szememben az efféle intézmények hitele vészesen olvad. Sodródnak a fősodorral, döntéseikhez pedig a mai jogi dzsungel gumiszabályait.

Mester – Én ezt nagyon súlyos hibának tartom, több okból is. Azzal egyetértek, hogy a vallási jelképek használatát ésszerűen kellene korlátozni, egyrészt a vallási semlegesség érdekében, másrészt a más vallásúak és világnézetűek jogos érzékenységére tekintettel.

Professzor – De talán már azért is, hogy érvényre jusson állam, vagyis társadalom és vallás szétválasztása, ami saroköve a modern világnak.

Mester – Vagy legalább lennie kellene…

Kapitány – Tiltsuk be a vallásokat?

Professzor – Jaj, ez a szemforgatás! Hát nem éppen a vallások jártak az élen világéletükben a más vallások betiltásában? Nem csak, hogy üldözték a más vallásokat, de tűzre vetették saját híveiket is, ha egy tizedrendű kérdésben saját gondolatuk volt…

Mester – Őrizzétek meg nyugalmatokat, kedves barátaim! Most maradjunk csak meg a kendő kérdésénél. Roppantul izgat ugyanis az a kérdés, hogy csak nekem tűnik ez az eszméletlen félreértés, avagy netán én tévednék ekkorát? Mert szerintem a kendő ugyan a vallás által is elvárt ruhaviselet, de eredendően olyan ruhadarab, amely az emberi szemérmet szolgálja, olyan, mint nekünk a férfiúságunkat takaró gatya, vagy a nőknek a melléket takaró blúz. Egyszerűen arról van szó, hogy az idők folyamán a női haj olyan erotikus erőt és szerepet kapott, hogy illendővé, sőt, a férfi mohóság miatt szükségessé vált az eltakarása.

Doktor – Érdekes, a hajukat szemérmesen eltakarják, de az ő művészetük a meztelen hastánc…

Kapitány – Éljen a hastánc!

Professzor – Semmi ellentmondás nincs. A hasuk nem szőrös, azt egy kicsit lehet mutatni…

Mester – A hastáncot bizonyára sokfelé ismerték, de egyébként is a szemérem és az erotika, vagy mondjuk a tantra békés, harmonikus együttélésben van. Akárhogy legyen, a lényeg az, hogy mindenki úgy lesz szemérmes, ahogy nevelik, és utána joga van, hogy ezt a szemérmet tiszteletben tartsák. És tessék most arra gondolni: mit műveltek a művelt fehér keresztény gyarmatosítók és hittérítők szerte a „vad” vagy éppen „sötét” világon? Tűzzel-vassal-korbáccsal kényszerítette a meztelenül vagy akár csak félig meztelenül járó bennszülötteket, hogy… vegyenek fel magukra mindenféle ruhát, takarják el szemérmüket. Hány nőt meggyaláztak, megkorbácsoltak, lekaszaboltak, csak azért, hogy az afrikai forróságban vegyen fel magára egy inget is. És most ezeknek a fehér keresztény gyarmatosítóknak az utódai meg akarják alázni, meghurcolni nőket, mert valamijüket letakarnak, amit szégyellnek megmutatni. Ez itt a szörnyű nagy tévedés, amelyből igazságtalanság fakad. Ez valóban kultúrák összeütközése, és ebben az összeütközésben mi, európaiak viselkedünk durván és primitíven…

Professzor – Hosszú hagyomány, amely nem csak a kereszténységnek sajátja, azt hozzá kell tenni…

Mester – Igazad van, bölcs barátnőnk, mint mindig! Minden hódító hasonlóképpen durva és brutális, lett légyen római, mongol, ottomán, spanyol, brit vagy amerikai.

Kapitány – Jól megleptél ezzel az eszmefuttatással, Mester… De én még az érintettektől sem hallottam soha ilyen tartalmú védekezést. Lehet, hogy ők sem tudják, hogy szeméremből viselik a kendőt, és nem vallási parancsra?

Mester – Egy ilyen kérdés mélyen érinti az érintettet- Azt is lehetne mondani, hogy ennek firtatása ha nem is pofon, de olyan szemérmetlen benyomulás személyes dolgokba, amire az ember megbénul, megzavarodik, képtelen lesz helyes, adekvát választ adni…

Doktor – Ezt valóban jó lenne muszlim tudósoktól, szociológusoktól, antropológusoktól megtudakolni, csak attól tartok, hogy muszlim országokban nehéz lenne nem a muszlim vallás iránt túlzottan elkötelezett tudóst találni…

Mester – Ne legyünk ennyire szkeptikusok. Az arab tudománynak nem kell szégyenkeznie. Bár az is biztos, hogy ha egy országban egy vallás uralkodik, a tudomány szolgálóleány marad… Ismerjük ezt… Viszont nem szorulunk mi semmilyen pszichoanalízisre, hogy felismerjük a kendőviselés kulturális funkcióját.

Doktor – Jó, de mi van, ha a kendőviselésnek nem csak kulurális, hanem vallási funkciója is van?

Mester – A vallási jegy semmiképpen nem lehet elegendő ok egy kulturális érték vagy jelenség megtagadására, elvetésére. Gondoljatok bele: vessük el a tízparancsolatot, a „ne ölj” parancsot csak azért, mert szerepel a Bibliában?

Kapitány – Jó, de akkor vegyük normálisnak, hogy sok nő nem mer nyilvános helyen megjelenni kendő nélkül?

Mester – Ezt rájuk kellene bízni, közben megmutatva megértést is, alternatívát is. A megértés jegyében tarthatnánk évente a kendő világnapját, amikor minden nő viselne kendőt…

Doktor – Miért csak a nők?

Kapitány – Még mit nem! Én nem veszek fel kendőt!

Professzor – Egy hastáncot? Velem?

Kapitány – O tempora, o mores! Üsse kő, benne vagyok!

* * *

Fidel halálára

Professzor – Elment Fidel Castro, a forradalmi 20. század egyik legnagyobb forradalmára.

Kapitány – Valóban nagy formátumú személyiség volt, de talán akkor is aránytalan a népszerűsége… Hát igen, egy mediatizált világban élt, nem az ő hibája. Igény volt Robin Hoodokra és Zorrókra, a közönség ki lett szolgálva. A kínai piacok el vannak árasztva Che-trikókkal…

Doktor – Sokan forradalmárból lett diktátornak nevezik. Vagy ti nem így látjátok?

Mester – Fidel vezetésével egy forradalmi mozgalom megdöntötte Batista hatalmát, aki diktatórikus módszerekkel fenntartott egy súlyosan igazságtalan rendszert. Utána Castro diktatórikus módszerekkel fenntartott egy igazságosabb rendszert. Ez nem lett volna muszáj, ha az új igazságosabb rendszer szabadon és zavartalanul tudott volna fejlődni. Kényszerűség volt, történelmi kényszerűség volt a diktatórikus módszerek alkalmazása az igazságos rendszer ellenségeivel szemben.

Doktor – Mit ér a jó szándék, ha az eredmény – nagyrészt előre látható módon –visszájára fordul?

Professzor – Csak a legelvetemültebb gazemberek állíthatják, hogy a kubai nép nagyobb, vagy akár csak ahhoz fogható elnyomásban és szegénységben él, mint Batista diktatúrája alatt. Pedig a teljes mainstream-média ezt szajkózza. Tömeggyilkosnak és népelnyomónak titulálják Fidelt, amikor ellenségei, első helyen a CIA 624 merényletet próbált végrehajtani ellene, ezernyi, rendszerint fegyveres diverziót hajtott végre a sziget ellen, 50 éve kíméletlen blokádot tart fenn egész Kuba ellen. A kubai nép szenvedéseit döntő részben az igazságos társadalmi rend ellenségei, elsősorban Amerika La imperia okozták…

Mester – Meg nem tagadva, hogy – ahogy az életben törvényszerű – az új kubai vezetés, egész apparátusa számos hibát, vagy akár bűnt is elkövethetett, akár az elfogadható mérték fölött is. Csakhogy ennek elsődleges oka megint az ellenséges környezet, és nem Castro sugallt diktatórikus hajlama.

Doktor – Ahhoz, hogy elismerje és tiszteletben tartsa az alapvető emberi jogokat, nem kell a világbéke…. Sokan úgy látják, hogy a kommunisták képtelenek másképpen kormányozni és boldoggá tenni a népet, mint terrorral…

Professzor – Sokan ezt mondják? Kik azok a sokan? Az az érzésem, hogy ez leginkább a szélsőséges liberálisok visszatérő, már-már kényszeres szólama. Döbbenetes, hogy az efféle liberálisok a fasisztáknál is túltesznek antikommunizmusban. Én beérnék egy fejcsóválással is, de meg tudom érteni Sartre-t, aki valahol azt mondta: „Minden antikommunista kutya.”

Mester – Lám, milyen indulatokat tud gerjeszteni egy gyászhír is. Én azt kérném, hogy válasszuk ketté az emberi és az általános témát. Tegnap meghalt egy kilencvenéves ember, akit a Föld lakosságának nagy része kedvelt, egy része csodált, és ahogy szokott lenne, akadtak ellenségei. És mivel nagy horderejű dolgokat indított, ami hatalmas érdekeket sértett még halálos ellenségei is szép számmal voltak. Polgári radikálisként kezdte, és csak a harcok közben lett lassan kommunista. Megismerte legelőször a kudarcot, a tragikus veszteségeket, de megérte a fő célt, a diktatúra megdöntését. Egy új rendszert épített fel, szinte az egész világgal szemben, a maga módján Szabad Kubát. Utána ezer veszedelemmel és kihívással kellett megküzdenie, újabb és újabb vereségeknek és győzelmeknek az aktív részese volt Chilétől Angoláig, és végül, szinte egyetlen ilyen régi vágású kommunista vezetőként békésen adta át a hatalmát, és békésen kialudt. A többi viszont, vagyis a legégetőbb társadalmi kérdések valóban égetik ujjainkat. Úgyhogy munkára fel! Holnap. Már holnap!

* * *

November 7-ről

Professzor – Nem csak szomorúnak, egyenesen gyalázatosnak tartom, hogy ma már nem emlékezünk meg November 7-ről. Ez olyan, mintha rühellnénk megemlékezni Július 14-ről!

Kapitány – Ne legyen kétséged, hogy ma az emberek többsége azért szereti Július 14-et, mert ez szép, vidám népünnepély, mellesleg annak a Franciának, amelynek még valamennyire nimbusza van. És csak a műveltségükre kényes entellektüeleknek jut eszükbe, hogy ez a Francia Forradalom ünnepe.

Doktor – Közben annak előnyét is lásd be, hogy ezen a napon nem sokat beszélnek az Októberi forradalomról, mert ha beszélnének, nem hallanál szépeket.

Mester – Vannak országok, ahol lassan már középkori állapotok állnak vissza, de a világ nem ilyen egyhangú. Ez nem mentség számunkra, biztatásnak is soványka lenne. Magunkban kell keresni az erőt az igazság és a haladás képviseletére. Biztos vagyok, hogy sokunkban bőven van ilyen erő, de bizalmatlanok vagyunk, mennyi lehet a többiekben, ha megnyílunk, és összefogunk, elsodorhatók leszünk-e, vagy képesek győzni a visszahúzó erők ellen?

Professzor – Erő biztos lenne az emberekben, mert termeli azt az élet. És minél nagyobb a teher, minél nagyobb az elnyomás, minél nagyobb az aggodalom jövőnkért, annál több erő fakad bennünk. Csak a tudás zavaródott meg…

Mester – Ma már nem csak a jövőnkért kell aggódnunk, hanem a múltunkért is. Valamiféle emlékezetpolitika garázdálkodik országainkban. Hát azt is el kellene számoltatni az emberek megzavaródott tudásáért. Sajnos ebben a történelmi felfordulásban mind a konzervatív, mind a liberális testvéreink elárultak. Nem beszélek a konzervatív és a liberális fanatikusokról.

Kapitány – Azokkal még filléres ultira sem ülnék össze…

Doktor – Jó, jó, mind ez érthető, elfogadható, de a kérdés konkrétan November 7-éről szól. Az pedig sehol nincs. Volt, véres volt, eltűnt… Emlékezzünk meg az áldozatokról, és gyorsan fordítsunk lapot a naptárban!

Professzor – November 7. a történelem egyik legfontosabb fordulópontja. A Nagy háború vérzivatarában következett be, és elsőként békét és földet ígért a népnek.

Kapitány – És kommunizmust.

Mester – Bizony, és kommunizmust. És akadtak – akkor is – szép számmal olyan félművelt alakok, aki számára ez elsősorban ingyen vodkát és nőközösséget jelent. De a történelem megtalálta katonáit, és elindult ezen az új úton. Minden, ami azóta történt, beleértve Európát és Amerikát magában hordja az Októberi forradalom ilyen vagy olyan következményeit. Mert a kommunizmus azóta is jelen van a Földön, de nem csak Kína, az új vezető világhatalom képében, hanem mint a civilizáció egy új minősége, amely jelen van igényeinkben, szándékaikban, gondolatainkban, cselekedeteinkben.

Doktor – Nem biztos, hogy az enyéimben is.

Mester – Valóban, nem biztos, de én inkább arra hajlok, hogy igen. Nem csak azért, mert te is ezen a világon szocializálódtál, hanem mert mindebben objektív szükséglet rejtőzik. Egészen más lapra tartozik, hogy a különböző gondolkodók, forradalmárok és államvezetők olyan eszméket és víziókat hagytak ránk, amelyek ma már nagyrészt hasznavehetetlenek. De ez érthető, normális. Melyik épeszű ember követelné ma, hogy valósítsuk meg – lehetőleg szó szerint – Rousseau vagy Robespierre eszméit és vízióit. Előre kell menni, gondolatokban és cselekedetekben egyaránt. Kétezer évvel ezelőtt egy vándorprédikátor elindult egy ösvényen. Majd 1800 évig tartott, amíg az európai ember meg tudott szabadulni a prédikátor nyomában kinőtt uralomból, igen véres élethalál harc közepette. Csakhogy egykettőre észre kellett vennie, hogy egy hamis álságos szabadság uralma alá került. Már csak 120 évig kellett várni a harmadik földrengésig.

Professzor – És most, a 21, század kezdetén újra jöhet a vándorprédikátor?

Mester – Annyiban igen, hogy csak békés forradalom nyerhet a mai világban, de annyiban nem, hogy ez nem lehet egy magányos vándorprédikátor máve, hanem egy légiónyi igaz emberé. Mikor, hol, hogyan fog ez bekövetkezni, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy az ő naptárukban November 7. egy piros betűs, de főleg felemelő, lelkesítő ünnepnap lesz.

 * * *

Az én népem

Egy ember: Az én népem Isten választott népe!

Másik ember: Az én népem a Történelem választott népe!

Harmadik ember: Mind testvérek vagyunk. Világ népei, egyesüljetek!

Most mi lesz?

Ki írja a görög tragédiát?

Kapitány – Szerintetek, barátaim, ki írja a görög tragédia szövegkönyvét?

Professzor – Már megbocsáss, harcedzett barátom, de te mire gyanakszol?

Kapitány – Mi tagadás, felmerült bennem, hogy az egész hercehurca, kirohanás, berohanás, nyilatkozatháború, de még a referendum is színjáték. Egy kiválóan megírt újkori tragédia…

Mester – Abban biztosak lehetünk, hogy sok szerző tüsténkedik a téma körül, és az lehet, hogy a mainstream média fegyelmezetten követi a szerzői utasításokat, de tudjuk, hogy a népek nem ennyire fegyelmezettek.

Doktor – Én is biztosra veszem, hogy a hangeffektusok tudatosan meg vannak erősítve, sőt, tudatosan vannak hangszerelve is. Számomra az az igazán izgalmas kérdés, hogy mekkora ebben Cíprász érdeme.

Professzor – Nehéz feltételezni, és még nehezebb elhinni, hogy Cíprász azért fokozza az ellenféllel koordináltan a drámai feszültséget, hogy annál könnyebben nyomhassa le az elkerülhetetlent a görög nép torkán. Az a logikus, hogy annyira akarja minimalizálni a további áldozatokat, hogy esélyt kapjanak a túlélésre.

Kapitány – Ahol politika van, ne keressünk hétköznapi logikát, erkölcsöt még kevésbé. Én biztos vagyok, hogy Cíprász minden opciót megvizsgál, és ezek között az is van, hogy most neki kitűnő alkalom kínálkozik a lelépésre, amivel a forró gesztenye a jobboldal kezébe kerülhet, és így viszont Cíprász 1-2-3 év múlva visszatérhet kétharmados többséggel. És ezért még nem is vádolhatjuk őt semmiféle populizmussal vagy machiavellizmussal. Ez színtiszta politika. Engem csak az érdekel, hogy ezeket ő magában gondolja-e végig, vagy a nagy ellenfél-kollégák ezeket nyíltan és „becsületesen” meghányják-vetik?

Doktor – Kerülj közéjük, megtudod. Addig viszont se te, se más nem fogja ezt megtudni.

Mester – Nem, határozottan nem helyes ez a defetizmus! Az igazság kiderítése olyan mint a halászat, és erre gondolva mondom: ne halat adjál, ne egy konkrét tényt tárj fel előttem, hanem taníts meg halászni. Magyarán: harcolni kell, és ki kell harcolni a döntéshozatal, minden közérdekű döntéshozatal átláthatóságát és elvszerűségét.

Kapitány – A cél világos, és lelkesítő, mester. Most azon nyomban harcba állunk, mind a négyen! És talán másokat is meg tudunk nyerni… De vajon segíteni fog ez a görögöken jövő héten? Nyár végéig?

Mester – Még kíméletes gúny is lenne a megjegyzésed, ha ilyesmit sugalltam volna. A felvetésem, amely mellesleg egyáltalán nem új, és nem az enyém, azért nem sorolható az utópiák műfajába, mert vállalom, magam mondom ki hozzá, hogy a politika ilyen átalakítása nem mehet végbe forradalom nélkül. És szokásomhoz híven azzal is kiegészítem, hogy új és békés forradalomra gondolok. Rossz belegondolni, mi lesz velünk, ha nem nyitjuk ki az utat előtte. És ébresztőt talán éppen ez a görög tragédia fúj, hangszerelés ide, hangszerelés oda…

* * *