2019. július 15., hétfő

Ember és robot


Doktor – Elgondolkoztam, Isten miért ne teremtett egyből robotokat, hanem bajlódott emberrel?
Professzor – Úgy is mondhatod: kontárkodott…
Mester – Szerintem a mesének is meg lehet adni a tiszteletet. De ezt most zárójelben mondtam, nem szeretném elterelni a témát más irányba. Mellesleg, feltűnt nektek, hogy Isten minden nap végén megállapította, hogy elégedett magával, vallja, hogy jót cselekedett. De az ember, a Természet koronájának megteremtése után nem jutott eszében megdicsérni magát. Tán bizonytalan volt a kérdésben? Elégedetlen a koncepcióval?
Professzor – A maga mására teremtette az embert, de kinek tetszenek a saját másai? Szinte nem ismerek embert, aki ránézve saját arcképére, ne azt mondaná: „Itt egyáltalán nem nézek ki jól…”
Kapitány – Mind ez roppant találó, de mégis elkanyarodtunk fiatal barátnőnk igen izgalmas kérdésétől. Én pedig nagyon is fontos kérdésnek tartom azt: mi az elvi különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot? Mind a kettőt vakaju más teremtette, rendelkezésre álló alkatrészekből. És ha ez így is lenne, akkor a mindnyájunk által imádott doktornő kérdése voltaképpen okafigyottá válna, az Isten csakugyan robotokat teremtett.
Professzor – Hát elfelejtetted, bátor kapitányom, az isteni lelket? A pszichiáterek sokat tudnának mesélni róla…
Doktor – Ez valóban fontos kérdés: van-e különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? És valóban így van: ha volna különbség a kettő között, jogos a kérdésem, ha nem volna különbség, a kérdésem értelmét veszti.
Professzor – Ez bonyolult dilemma. Ezer hasonló kérdést lehetne megfogalmazni, amelyre bizonyos szempontból igennel, más, nem kevésbé jog szempontból pedig nemmel. Azonos-e a gyik és a dinoszaurusz? Vagy azonos-e 2500 évvel ezelőtti és a mai Akropolisz? Egyébként, én a magam részéről arra hajlok, hogy ontológiai, de talán puszta technikai szempontból nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. Hogy lélek! Ha megmondod, mi az, az ember megcsinálja, és nyomban telepíti is a robotján.
Kapitány – Gondolom, ez Isten egyik legféltettebb titka, és a Coca Cola receptjénél is jobban őrzik.
Mester – Hát akkor a mi robotjaink pepsi-lelkűek lesznek. A fejlődés nem állhat le.
Doktor – Szomorúan veszem tudomásul, hogy ez a minden eldönthető kérdés egzakt tudományos eszközökkel eldönthetetlen. És mi lenne, ha – szégyenszemre - megpróbálnánk szavazással eldönteni. Válaszoljatok hát, kedves bölcs barátaim: van-e különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között? Professzor asszony már letette a voksát a nem mellett. Bevallom, én is erre hajlok. Bátor kapitányunk, te hogy vélekedsz?
Kapitány – Én most bátran passzolok, vagyis tartózkodom.
Doktor – Rendben. És te, Mester?
Mester – Én is arra hajlok, hogy a kettő között nincs lényegi különbség,
Doktor – Fura érzés… Azt semennyire nem bánom, hogy eredeti kérdésem értelmét veszítette, de az valahol bánt, hogy egy polcra kerülünk a robotokkal… Az sem vigasztal, hogy sejthetjük, ezek a csodaszerkezetek egyhamar erősebbek, okosabbak és még szebbek is lesznek nálunk.
Kapitány – Szebbek? Az nem! Az soha! Szebb, ami emberi. Ez el van döntve! Én mindig így fogom látni, bármit is tesznek velem ezek…
Mester – Ne nyugtalankodj, ne szomorkodj, szépséges barátnőnk! Figyeld meg, hogy a majdnem teljes egyetértés egy nagyon konkrét és speciális viszonylatban alakult ki, tudniillik abban, hogy nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között. De ember és robot között egy döntő lényegi különbség van. Ugyanis az Isten teremtette ember egy legenda, egy puszta legenda. Te, ti, én, a többi ember: ez más. Ez az önmagát teremtett ember. És az önmagát teremtő ember és az ember teremtette robot hatalmas, áthidalhatatlan különbség van. Van, és lesz.
  

* * *

2019. június 22., szombat

Kéj és kutatás


Kapitány – Hangos az ország a kutatóintézeti kéjbarlang botrányától. Mi a véleményetek?
Doktor – Először is pontosítsunk: nem az ország hangos, hanem zajong a kormány által felhízlalt és irányított lakájmédia…
Kapitány – Már bocsánatot kérek, de ilyen botrány esetén nem az lenne a következő botrány, ha csendben marad az ország?
Professzor – Az ország nem maradt csendben, szinte mindenki, aki foglalkozik politikával, közügyekkel, foglalkozott az esettel…
Mester – Ugyan mindenki foglalkozott a témával, de hozta is szokásos formáját. Az összkép pedig lehangoló, már-már azt kellene mondani, hogy rémisztő. Nézzük meg a nem „lakájmédia” anyagait! Suta maszatolás, az érintett intézmények még sutább védekezésének kritikátlan kezelése. „Mi nem vagyunk ilyenek. Mi pár éve megszüntettük ezt a szobát…” És mint záróakkord jön a már ezerszer ismételt leleplezés Palkovicsról, aki állítólag évekig mindennemű érdemi munka nélkül havi 800 ezret vitt haza. Annyi eszük sincs, hogy ezzel éppen a tudományos világ radikális reform ordító szükségességét bizonyítják.
Professzor – Igen, reform igenis kell, de ne már, hogy ez a Palkovics vezényelje azt.
Mester – Palkovics itt nem vezényel semmit. Neki vezényel az agytröszt. Ö egy fogyóeszköz, a kormány soros Rózája. Emlékeztek még rá?
Kapitány – Kire gondolsz, Mester? Csak nem arra… hmm… milyen Róza is volt….
Professzor – Igen, őrá gondol a Mester. Bizony hasonló mérvű pusztítást végzett ő is, az oktatási rendszer államosításával.
Kapitány – Miért lenne az államosítás? Az oktatás eddig is állami volt.
Professzor – Igazad van, bátor kapitányom. Sőt, az oktatási rendszer éppen addig volt köztulajdon. Nem államosítás ez, hanem kormányosítás. Őrült központosítás, hogy így a hatalom hatékonyan terjeszthesse ideológiáját és hatékonyan dézsmálhassa az oktatás központosított költségvetését. És ne feledjük: a nagy bűvészkedés közben a közoktatás fele már egyházi oktatás lett.
Doktor – A mór megtette kötelességét, a mór mehet.
Kapitány – Jó, de akkor most mit kell tudni, és mit kell gondolni erről a kéjbarlangról?
Mester – Alattomos politikai machináció ez a botrány, és csak azért lehet némi hatása sokakra, mert a megtámadott fél végtelenül sután védekezik.
Kapitány – Ennek nem lehet az az oka, hogy azért nem annyira tiszta a lelkiismereté?
Mester – De, teljesen igazad van. Mert el kell ismerni, hogy nem ostobák harca folyik itt. Ami a lényeg: feltételezésem szerint ez az ominózus kéjbarlang is valójában egy – ha szabadna ezt mondani – szokványos vendégszoba, amilyen van szinte minden nagyobb intézmény, hatóság, vagy akár cég birtokában, a fővárosban is, és szerte az országban. Ilyen vendégszobák bizonyára öröktől fogva léteztek, és egészen biztosan, hogy végig a szocializmusban rendelkezésre álltal. A piacgazdaság uralma csak kis mértékben hathatott erre a szép hagyományra.
Kapitány – Teljesen hihető és logikus, amit mondasz, Mester. Már látom is lelki szemeimmel, ahogy a SZTAKI vezetői, mihelyt beleütköznek egy kemény problémába, meghívják Budapestre a probléma legjobb francia vagy kanadai szakértőjét. Nem kell szállodára költeni, meg jóval diszkrétebb is így a konzultáció. Aztán a SZTAKI Mata Harija beosont-e éjjel a vendéghez, az maradjon a szív, mármint a szívalakú ágy titka.
Doktor – Legfeljebb a sarokkád is tudhat ezt-azt.
Professzor – Hirtelenül kíváncsi lettem valamire. Aki életében már volt valamilyen hasonló vendégszoba vendége, emelje kezét!... Hát igen, így is sejtettem… Mindenki…
Mester – Maga a téma nem a legjelentősebb, és meglehetősen összetett, hiszen sok formája és szintje van. Egy sok tízmilliárdos rezidencia önkényesen választott helyen sokkal nagyobb botrány. És hány főnöki lakosztály okozott már kisebb-nagyobb botrányt. Ki emlékszik már a posta vezérigazgatójának kialakított lakosztályról – egy olyan épületben, amelyet a posta hamarosan el is adott. Hány polgármester elképesztő lakosztályáról írtak már, pár napra adva témát. És igen, nagy számban vannak ezek a vendégszobák, kinek-kinek pedig egész vendégháza. És vannak külső, ezen belül külföldi vendégek számára, végül egyre ritkábban az alkalmazottak rendelkezésére is álló vendégház, üdülője, sporttelep… Ki emlékszik arra, hogy a szocializmusban minden vállalatnak volt saját üdülője a Balatonon vagy Mátrában, meg szerte az országban…
Professzor – De most ez a kéjbarlang-hisztéria megkönnyítheti a kegyelemdöfést, ami készül adni Palkovics Róza a béna MTA-nak.
Mester – Valójában ez az igazi tragédia. Szemünk előtt elesik az utolsó vár a központosítás zsarnoksága előtt. Pedig nagy reményem volt, hogy időben felébrednek és harcba indulnak azért, hogy a tudomány önálló hatalmi ág legyen. De ez írva vagyon. És egyszer így lesz.
  


* * *

2019. június 15., szombat

Június 16.


Kapitány – Szerintetek milyen dátum június 16. a magyar történelemben?
Professzor – Gyászos nap. Meghalt Kádár, és bemutatkozott valaki, akiről akkor senki nem gondolta, hogy ő fog Kádár helyébe lépni.
Doktor – Súlyos szimbólum, hogy Kádár éppen ezen a napon ment el, de a nap igazi jelentősége, hogy a magyar nép végre megadhatta tiszteletét a martír miniszterelnöknek, és ezzel kezdetét vette a nagy társadalmi igazságtétel.
Mester – Valóban, páratlanul súlyos szimbólumok napja június 16., és minden nemzet áhítozik szimbólumokra. Ám veszélyesek is tudnak lenni a szimbólumok. Gyakran acélba öltöztetnek hazugságokat. És én arra hajlok, hogy az elmúlt 30 év nem a társadalmi igazságtétel diadalútja, hanem keserves sodródás újabb, nagyobb igazságtalanságok felé, és így idővel valóban egy új diktatúra felé.
Doktor – A diktatúra nem a fenyegető jövő, a diktatúra már itt van, és cseppet sem bársonyos, még ha léptem-nyomon nyájaskodó.
Kapitány – És Nagy Imre szobrának az eltűntetése a Parlament mellől, ahol végül október 23-i beszédével megkezdte a forradalmat.
Mester – Ez is egy súlyos szimbólum. Ez ideológiai és politikai értelemben Nagy Imre visszahelyezése oda, ahonnan a rendszerváltók kiásták.
Professzor – És újra kell újratemetni.


* * *