A lélekről

Professzor – Ma azon töprengtem: vajon – feltéve hogy van – mi a különbség a lélek és a szellem között?

Kapitány – Feltéve, hogy van különbség, vagy feltéve, hogy van lélek meg szellem?

Professzor – Ez utóbbi a kérdés. A különbség léte nem kétséges… Emlékeztek beszélgetésünkre a folyóról! Nem, a különbség nem kétséges. Inkább két dolog azonosságát lenne nehéz megmagyarázni.

Doktor – No de hogyan vizsgáljuk meg a különbséget, ha abban sem vagyunk biztosak, hogy a két dolog, aminek a különbségét kívánjuk megvitatni, létezik. Egyébként engem most az érdekelne: te melyiknek a létezésében kételkedsz inkább: a lélek vagy a szellem létezésében?

Professzor – A létezés fogalma sem egyszerű kérdés. Mondanék egy példát: a magatartás. Létezik-e egy ember magatartása? Létezik. De lehet-e ezt két különböző dolognak tekinteni? Lehet-e azt mondani: az ember halandó, de a magatartása örök? És az, amit olyan nagy előszeretettel léleknek nevezünk, nem az ember egyfajta létezése, magatartása-e?

Kapitány – Én úgy pontosítanék, hogy az ember nem ember és lélek egysége, hanem test és lélek egysége.

Professzor – Rendben van, ragaszkodhatunk ehhez a terminológiához is, bár ennek értelme legfeljebb annyi, hogy becsempéssze azt a vélekedést, miszerint van egy materiális test és van egy immateriális lélek. Ez pedig máris az irracionalitás becsempészése.

Kapitány – Bevallom, nem tudom miből van a lélek, hacsak nem lélekből, vagyis lélekanyagból, éterből, energiából… De én érzem, hogy van lelkem, és nap mint nap tapasztalom, hogy másképpen létezik, mint a testem. Néha nagy harmóniában vannak, néha feszülnek egymásnak… Néha a test győz, néha a lélek…

Professzor – Hasonlóképpen vagyok én is a tudatommal… De ettől nem látom szükségét, hogy azt valami éterből materializáljam. A tudatom az agyam működése. Jellemző vonásai, karaktere, saját törvényei, mindez nem más, mint a személyiségem megnyilvánulása...

Kapitány – Magyarán, te azt mondod: lélek valójában nem létezik. Akkor miféle különbséget keresel egyáltalán?

Professzor – Nem, azt nem állítottam, hogy lélek nem létezik. Ellenkezőleg: én is úgy érzem, hogy van lelkünk, csakhogy nem ismerem a lélek természetét. És arra gondoltam: ha próbálnánk elemezni a lélek és a szellem különbségét, talán rátalálunk egy résre, amelyen keresztül megközelíthetjük magát a lélek titkát.

Mester – Bármelyikünk is lel ilyen résre, ossza meg a többiekkel. Boldog lennék, ha megérthetjük lélek és szellem titkait.

Professzor – Te hiszel a lélek létezésében, Mester?

Kapitány – És a lélek halhatatlanságában?

Mester – Nekem a hit a tudás egy magasabb foka. Ennyiben másképpen gondolkodom mint a keresztény, aki a hit foglya, és másképpen mint a gnosztikus, aki a tudás foglyának tartja magát. Engem a a tudás szabaddá, alkotóvá, teremtővé tesz, de egy konkrét területen csak a kellő tudás tesz azzá. Tehát mernék hinni, de csak a kellő tudás birtokában. Ebben a kérdésben viszont én nem rendelkezem kellő tudással.

Doktor – Feltételezem, hogy mi akkor is tanulnánk fontos dolgokat, ha azt a kevés tudást osztanád meg velünk, aminek birtokában vagy…

Mester – Nem szeretnék csalódást okozni, kedves doktornő, de most magam is csak töprengéseket tudnék megosztani, és ezeket éppen professzorasszony töprengései indították el. Így arra gondoltam, hogy a szellem megemlítése abban segít nekünk, hogy egy hiányzó láncszemre figyeljünk meg. És némi vizsgálódás után rá kell jönnünk, hogy ez a hiányzó láncszem az elme. Az elme, amely a lélek párja. Így van az érző lélek és a gondolkodó elme, e kettő szintézise pedig a maga a szellem

Professzor – Valóban, ez így logikus, és így kerék.

Kapitány – Én azt mondanám: így szép!

Professzor – De marad végső kérdés: rendelkeznek-e ezek saját anyagi létezéssel.

Mester – Ezt nem tudom, ezért nem hiszek semmit…

Doktor – Drága, egyetlen Mesterem! Legalább egy jóslatot kérnék, Megígérem, hogy azt nem fogjuk hitnek venni!

Mester – Ó, te fiatal barátom! Neked nagyobb esélyed van egyszer megtudni titkokat erről. Mert a kíváncsiság nem csak benned búvik. Hét milliárd ember kíváncsi ezekre a titkokra. És a tudomány érzékeny erre… Végül ő is a piacból él, egyre inkább… De rendben, legközelebb segítek, hogy közösen kitaláljunk egy jó hipotézist!

Doktor – Köszönöm! És tudom: a hipotézis nem hit!

Hiszem, mert…

Tertulianus – Hiszem, mert lehetetlen.

Kapitány – Hiszem, mert hinni akarom!

Doktor – Hinném, de inkább kételkedem…

Professzor – Hinni? Elég, ha tudom…

Mester – Hiszem, mert a tudás ad rá alapot.

Az élet bűvös kockája

Kapitány – Felemelő érzés, hogy ilyen zseniális játékot adtunk a világnak, mint a bűvös kockát! Örülök, hogy méltóan megünnepeljük a nagyvilágban!

Professzor – Szerintem játéknak a bűvös kocka nem zseniális, hanem idegbajt hozó. De van két figyelemre méltó jelentősége: fantasztikus üzlet, és ami talán még fontosabb: megérteti velünk az egyszerű bonyolultságát. Szét kell rakni hat színt, ennyi a feladat. Képzeljétek el, hogy összekeverek egy tálba egy maroknyi fehér babot, tarkababot, lencsét, csicseri borsó stb., és megkérlek, hogy ezeket válogasd szét. A legcsekélyebb nehézség nélkül, egy pár perc alatt bárki elkészülne vele. De amikor mindenféle összefüggések kusza láncokba szedik az egyes szemeket, egykettőre rájövünk, hogy rövid az eszünk, és még rövidebb az életünk, hogy a feladványt megoldjuk.

Kapitány – Mi tagadás, nap, mint nap találkozunk bonyolult helyzetekkel. Éppen ezért fontos csiszolni elménket. Ki ezzel, ki azzal. Nem tudom, került-e valaki az idegosztályra bűvös kocka miatt, de hogy itthon sok százezer, a nagyvilágban sok millió, de talán sok százmillió fiatalember intelligenciája nyert ezzel a játékkal, semmi kétségem.

Doktor – Én csak azon gondolkozom, hogy hány polgártársunknak és meddig kellene forgatni a bűvös kockát, hogy egy értelmes döntést hozzon a szavazófülkében?

Professzor – Szerintem fontosabb lenne a demokrácia érvényesülése, ahhoz, hogy jól intézzük életünket. Nem reális mindenkitől elvárni azokat a szellemi képességeket, amelyek amúgy rendelkezésre állnak minden társadalomban.

Mester – Fogós kérdés ez: mi a legfontosabb a társadalom jó működéséhez? A demokrácia? Netán a szabadság? Vagy az emberek átlagos értelmi szintje? És bizony, kínálkozik még egynéhány hasonló eszme… Ti mit gondoltok?

Kapitány – Valóban nem könnyű sorrendet felállítani… Szerintem a demokrácia és az értelem a legfontosabb, de a hitet és a rendet is megemlítenék.

Doktor – Az intelligenciát én is döntőnek érzem, de a legfontosabb kétségtelenül a szabadság és az ehhez járó demokrácia. Ha viszont olyat is kellene megemlíteni, ami eddig nem került szóba, azt mondanám: bátorság kell. A gyávának semmit nem adnak szánalomból…

Professzor – Ami elhangzott, mind fontos: demokrácia, értelem, rend, szabadság, hit, bátorság!... De nem hiányozhat valami különösen fontos: a szolidaritás! Mert minek a nagy eszem, minek a csodás bátorságom, ha mindig szótlanul elmegyek mások baja, mások meghurcoltatása mellett?

Mester – Nagyszerűek vagytok, minden ki van mondva! Semmit nem tudok hozzátenni. Nem hiszem, hogy érdemes további eszméket keresni, úgyis több hangzott el, mint a bűvös kocka hat színe… A fontossági sorrendbe belegabalyodni pedig végképp fölösleges. Ha ki akarjuk rakni a bűvös kockát, számít-e, melyik szín a legfontosabb?

Kapitány – Biztosra veszem, hogy egyesek úgy kezdnek hozzá a kocka kirakásához, hogy kiszúrnak egy színt, amellyel kezdenek…

Mester – Ennél a játéknál ez valóban lehet egy taktikai megoldás… De az élet, tudjuk, ennél valamivel bonyolultabb… Szerintem minden nap előállnak helyzetek, feladatok, amikor hol az egyik, hol a másik feltétel döntő. Tehát fölösleges, lehetetlen sorrendet felállítani… Ám bevallom, érzek magamban egy határozott elfogultságot az értelemmel kapcsolatban. Meggyőződésem szerint az értelemnek különleges szerepe van az élet jobbításában. Az értelem fogja kirakni nekünk az élet bűvös kockáját – ha elég erős lesz…

Hit és vallás

Professzor – Mester, új tanítást vagy új vallást hirdetsz?

Mester – Üzenetem van embertársaim számára. Ezt nem nevezném tanításnak, mert ahhoz több tudás és nagyobb tanítói tehetség szükséges, mint amennyinek birtokában vagyok. Vallásnak sem nevezném, mert többet igyekszik átfogni, mint a hagyományos vallások, például a tudomány területét is.

Doktor – És mi ez az üzenet, Mester?

Mester – Ezt egy mondatban nem tudom összefoglalni, de ha jelszót kellene költeni hozzá, azt mondanám: Egy vagyok én, és minden ember a testvérem. Ebben találtam a kiindulópontot, és az út, amelyet innentől kezdve követek, az üzenetem.

Kapitány – Az igazság nem lehet más, mint egy egyszerű igazság.

Mester – Az igazság változó. Ahány ember annyi igazság, annyi változó igazság. Ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen az igazságról beszélni. Lehet, és kell is. De én most üzenetet mondtam, és nem igazságot. Igazságok kimondása helyett megmutatni szeretném, miképpen keresem azokat. Ebben pedig fontos, hogy honnan indulok, és milyen úton haladok.

Kapitány – Igen, erre a példamutatásra gondolva hiányoltam az egyszerű igazságot. Mert ismerjük el, hogy könnyebb követni egy egyszerű igazságot, mint egy mégoly tiszteletre méltó gondolkodást.

Mester – Biztos vagy ebben? Gondoljuk meg jobban, valójában mit csinál valaki, amikor egy úgynevezett egyszerű igazságot követ? Mikor jár jobban egy ember? Ha azt mondom neki: „Légy ügyes!”, és a dzsungelbe engedem? Vagy ha magammal viszem, és megmutatom neki, hogyan kell megvédenünk magunkat a vadállatokkal szemben, miből lehet és miből nem szabad enni.

Doktor – Mit jelent az, hogy „Egy vagyok én”?

Mester – Ez az emberi öntudat alapja: a létezésem bizonyossága, a végességem bizonyossága és az egységem bizonyossága.

Professzor – És miért kapcsolod ezt azzal, hogy „minden ember a testvérem”?

Mester – Én egyetlen, egyedülálló, de nem egyedül vagyok a világon. Velem együtt még több, mint hat milliárd ember él a Földön, és ezek valóban vérek a véremből, testek a testemből. És ami még fontosabb: minden ember egy tükör, amelyben magamat láthatom.

Professzor – Végül és főképpen, miben hiszel, Mester?

Mester – Hiszek a valóságban. Hiszek az emberben. Hiszek magamban. Hiszek a tudásban. Hiszek a jóban. Hiszek a szeretetben.