Népszabadság – Mi tesz magabiztossá?

Professzor – Meglepő és elszomorító történet a Népszabadság főszerkesztőjének esete… Bevallom, a nevét sem ismertem…

Kapitány – Szerintem kevés azt mondani, hogy elszomorító. Ez egy felháborító ügy, és a legkevesebb, hogy büntető ügy lett belőle…

Doktor – Számomra is meglepő, hogy milyen későn lett ebből ügy, és egyszerűen döbbenetes a spirál, amelyen aztán ez felgyorsult. Most már komolyan kezdek kételkedni, hogy mindez a véletlen műve.

Kapitány – Helyben vagyunk: újabb összeesküvés?

Doktor – Nem tudom, hogy összeesküvés-e, de hogy lehet-e így utólag végig gondolva a történetet, kétségünk, hogy egyesek csapdát állítottak Murányinak úgy, hogy úgy tettek: érdektelen kis ügy, szinte csak koccanás, amelyet bizonyára el lehet rendezni… És amikor már halott volt, amelyről viszont a 2-3 beavatotton kívül senki nem tudott, kezdték kiszivárogtatni a történetet, a szokásos fokozatos adagolással. Hadd legyen a célszemély számára alkalom olyan megnyilvánulásra, amely a következő napon már vállalhatatlanná robban…

Mester – Hihető, amit gyanítasz, kedves doktornő, de hol volt a célszemély önnön becsülete ez alatt az egy hónap alatt. Ilyen könnyen hagyta magát elaltatni. Végül is nem egy cserkészről van szó…

Kapitány – Cserkész? Ne felejtsük el, hogy ez az ember a Népszabadság előtt vagy 8 évet lehúzott a Blikknél, ahol találkozhatott ezer elsikált ügy és ezer csapda történetével… A Blikknek is, a Népszabadságnak is kiváló rendőrségi forrásai vannak. Percek alatt minden megtudható megtudnak élő és halott emberről… Most nem is voltak kíváncsiak az eset részleteire?

Professzor – Ez valóban rejtély, és bizonyára az is marad, hogy amikor annyira éhesek minden szenzációra, minden gyanúsra, jelen esetben miért szállta meg őket ez a fura vakság.

Doktor – A szakmai vagy politikai öngyilkosság szándékát nyugodtan kizárhatjuk. Be kell látni, hogy az ellenerők hihetetlenül alattomosak és rafináltak voltak.

Mester – Nem lehetséges, hogy a „kollektíva” hallgatása ez esetben nem volt egy megmagyarázhatatlan vakság, hanem egyszerűen kihasználták a kínálkozó alkalmat, hogy egy nem eléggé „népszabis” főnököt kivessenek magukból?

Professzor – Ez az akció valóban összefügghet a legújabb tulajdonosváltással is.

Kapitány – Éppen a napokban szállt ki végképp az „üzletből” az MSZP, amely mindig is jól értette magát a blikkes Ringierrel…

Professzor – Ó, ezek a szavak, amelyek oly sok mindent bírnak el… Most is, MSZP-t mondasz, de voltaképpen az MSZP vezetéséről beszélsz… Bár lassan az MSZP-nek tényleg nem lesz más, mint vezetése… És éppen itt van az igazi tragédia… Maga a Népszabadság is a történelmi magyar baloldal történelmi napilapja volt, és a vége felé egymillió olvasója és társtulajdonosa volt, még jogi értelemben is…

Kapitány – Mármint a Népköztársaság vége felé… Hogy világos legyen, miről és mikorról beszélsz…

Professzor – Igen, a 80-as években volt a Népszabadságnak egymillió olvasója és társtulajdonosa. Azóta az ellopott köztulajdon kézről kézre járja, az olvasók száma pedig évről évre zsugorodik, ma jó ha 50 ezren olvassák…

Doktor – A magyar közvélemény boldog lehet, hogy mégis megőrződött a Népszabadság. Általában igen ellenséges környezetben is helytáll, európai színvonalú újságírást biztosít nekünk. Bízom benne, hogy még hosszú ideig.

Mester – Nem vitás, hogy a Népszabadság nagy teljesítmény és nagy érték. De azt is mondhatjuk, hogy nagyhatalom, legalább is a magyar médiában. Ezért van az, hogy tucatnyi kísérlet volt ellehetetlenítésére vagy akár megkaparintására.

Kapitány – Máig sem tudom eldönteni, hogy Csintalan az Orbán-, vagy a Simicska-pólus nevében próbálta megvenni a Népszabadságot.

Professzor – Ma már látjuk, hogy nagyobb gusztusa van Simicska kezéből enni… De nála az, hogy ma mi van, nem mérvadó arra nézvést, hogy tegnap mi volt a mérvadó…

Mester – Csintalan még az MSZP-t is próbálta megvenni, kevés sikerrel, annál nagyobb zűröket vállalva… Csakhogy Csintalan dolgai nem kellene, hogy minket érdekeljenek. A nagy kérdés az, hogy az MSZP kivonulása és Murányi eltűnése után a Népszabadság milyen pályakorrekcióra képes és hajlandó.

Az alkotmányról és az álszentekről

Doktor – Elképesztő a kormányzó demagógiája: nem volt elég a menekültek kitiltása, most a halálbüntetés visszaállítása is mérlegelendő opció számára.

Professzor – Aktuális lenne egy nemzeti konzultáció a legelrettentőbb kivégzés módjáról. Szép választékunk van: keresztre feszítés, felnégyelés, máglyán megégetés, vagy ha keletre nyitunk: élve temetés… Mi tagadás, lehet, hogy ezeknek a puszta felvetése is elveszi a gonosztevők kedvét a gonosz-tevéstől…

Kapitány – Én nem kicsinyelném le az elrettentés fontosságát, de mélyen felháborít az a kísérlet, hogy halálosztó jogokat adjanak a hatalomnak. Csodálom, hogy keresztény ember képes ilyen szándékokkal játszadozni.

Professzor – Csodálod? Akkor szép kétezer éves döbbenet emészthet téged.

Mester – Én nem csodálkozom, én háborgok amiatt, hogy éppen a keresztény gyökerekhez ragaszkodó politikusok rontották meg a társadalom keservesen újjászülető reményeit. Rendben, még nem tudták a maguk gyökereit betuszkolni a nagy közös európai alkotmányfélébe. De itt van a kényük-kedvük szerint összetákolt új magyar alaptörvény. Hol találod meg benne azt az intelmet, hogy ha van két inged, az egyiket add oda felebarátodnak? Kérdem én: meglehet-e közösségünk az igazságosság törvénye nélkül?

Professzor – A nagy kérdés, hogy túl tudjuk-e élni a 21. századot az igazságosság ésszerű minimuma nélkül?

Kapitány – Egyetértek, hogy ha nem adjuk meg az embernek és a Földnek, ami jár neki, a bosszú kérlelhetetlen lesz… De ehhez minek alkotmány? Minden alkotmány gumicsontok váza…

Mester – Mélyen hiszem, hogy lehet olyan alkotmányunk, amelynek minden szava tiszta és fontos, amely mindenkihez szól, amelyet mindenki szívéből szóló parancsolatnak érez!

 * * *