2013. december 30., hétfő

Az emberek többsége rossz...

Priénéi Biasz – Az emberek többsége rossz.
Kapitány – Az emberek többsége jó.
Professzor – Senki nem születik rossznak.
Doktor – A rossz emberek a jó emberek gyarlóságának a büntetése.
Mester – Olyan világot kell felépíteni, ahol jónak lenni jobb.




2013. december 29., vasárnap

Fizesd vissza a betétet!

Pittakosz – Fizesd vissza a betétet!
Kapitány – Ne lopj, de ne is sikkassz!
Doktor – Légy jó, és ne okozz csalódást!
Professzor – Ha kaptál egy tál ételt, a tálat ne add vissza üresen!
Mester – A jó visszaadása megkétszerezi a jót. 


2013. november 2., szombat

Emlékezz meg barátaidról!

Thalész – Emlékezz meg barátaidról!
Kapitány – Emlékezz meg barátaidról míg élnek!
Professzor – Emlékezz meg barátaidról míg élsz!
Doktor – Addig élnek barátaid, amíg megemlékezel róluk.
Mester – Addig élsz, amíg megemlékezel barátaidról.


* * *

2013. november 1., péntek

Ha megtanultál engedelmeskedni, akkor tudni fogsz uralkodni.

Szolón – Ha megtanultál engedelmeskedni, akkor tudni fogsz uralkodni.
Doktor – Nem akarok engedelmeskedni, nem akarok uralkodni.
Professzor – Sokan fogják megfizetni az árát, ha uralkodsz anélkül, hogy megtanultál volna engedelmeskedni.
Kapitány – Ha megtanulsz uralkodni magadon, a világ engedelmeskedni fog neked.
Mester – Ha megtanultál engedelmeskedni a tudásnak, akkor képes leszel felszámolni az uralkodást.


* * *

2013. október 31., csütörtök

A legszebb dolog a világon

Periandrosz – A legszebb dolog a világon a nyugalom.
Kapitány – A bölcs ember számára a legszebb dolog bizonyosan a nyugalom.
Doktor – A legszebb dolog a világon az, ami kitölti a hiányt, hogy magam legyek a nyugalom.
Professzor – A szépségben nyugalmat lelünk.
Mester – A legszebbé teszi a világot, aki nyugalmat teremt.


* * *

2013. október 27., vasárnap

Hit és vallás

Professzor – Mester, új tanítást vagy új vallást hirdetsz?
Mester – Üzenetem van embertársaim számára. Ezt nem nevezném tanításnak, mert ahhoz több tudás és nagyobb tanítói tehetség szükséges, mint amennyinek birtokában vagyok. Vallásnak sem nevezném, mert többet igyekszik átfogni, mint a hagyományos vallások, például a tudomány területét is.
Doktor – És mi ez az üzenet, Mester?
Mester – Ezt egy mondatban nem tudom összefoglalni, de ha jelszót kellene költeni hozzá, azt mondanám: Egy vagyok én, és minden ember a testvérem. Ebben találtam a kiindulópontot, és az út, amelyet innentől kezdve követek, az üzenetem.
Kapitány – Az igazság nem lehet más, mint egy egyszerű igazság.
Mester – Az igazság változó. Ahány ember annyi igazság, annyi változó igazság. Ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen az igazságról beszélni. Lehet, és kell is. De én most üzenetet mondtam, és nem igazságot. Igazságok kimondása helyett megmutatni szeretném, miképpen keresem azokat. Ebben pedig fontos, hogy honnan indulok, és milyen úton haladok.
Kapitány – Igen, erre a példamutatásra gondolva hiányoltam az egyszerű igazságot. Mert ismerjük el, hogy könnyebb követni egy egyszerű igazságot, mint egy mégoly tiszteletre méltó gondolkodást.
Mester – Biztos vagy ebben? Gondoljuk meg jobban, valójában mit csinál valaki, amikor egy úgynevezett egyszerű igazságot követ? Mikor jár jobban egy ember? Ha azt mondom neki: „Légy ügyes!”, és a dzsungelbe engedem? Vagy ha magammal viszem, és megmutatom neki, hogyan kell megvédenünk magunkat a vadállatokkal szemben, miből lehet és miből nem szabad enni.
Doktor – Mit jelent az, hogy „Egy vagyok én”?
Mester – Ez az emberi öntudat alapja: a létezésem bizonyossága, a végességem bizonyossága és az egységem bizonyossága.
Professzor – És miért kapcsolod ezt azzal, hogy „minden ember a testvérem”?
Mester – Én egyetlen, egyedülálló, de nem egyedül vagyok a világon. Velem együtt még több, mint hat milliárd ember él a Földön, és ezek valóban vérek a véremből, testek a testemből. És ami még fontosabb: minden ember egy tükör, amelyben magamat láthatom.
Professzor – Végül és főképpen, miben hiszel, Mester?
Mester – Hiszek a valóságban. Hiszek az emberben. Hiszek magamban. Hiszek a tudásban. Hiszek a jóban. Hiszek a szeretetben.




2013. október 26., szombat

Tarts mértéket!

Kleobulosz – Tarts mértéket!
Kapitány – Ne ámítsd magadat, hogy minden viszonylagos!
Professzor – Mértékkel tarts mértéket! Van, amikor mértéktelennek jó lenni.
Doktor – Te magad legyél a mérték!
Mester – Egész életedben tanuld a jó mértéket!



* * *

2013. október 24., csütörtök

A mai napot mindig is tartsd magadénak!

Euripidész – Mulass, igyál s a mai napot mindig is tartsd magadénak, mert sorsé a többi nap.
Kapitány – Nekem minden új nap egy új nagyszerű feladatot jelent.
Professzor –Számomra minden nap egy esély.
Doktor – Én ajándéknak élem meg az új napot.
Mester – A nap az örökkévalóság rám eső fele.



* * *


2013. október 22., kedd

Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni...

Názáreti Jesua – Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Doktor – Bolond lenne a gazdag a szegények közé keveredni.
Kapitány – Bizonyára ezért van, hogy a történészek gyakrabban gazdag sírokat találnak.
Professzor – Ugyan már, a gazdag pénzével ennél nehezebb feladatokat is megold.
Mester – Az igazi baj az, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a szegénynek a gazdagok országába bejutni.



* * *

2013. október 20., vasárnap

Ismerd meg tenmagad!

Khilón – Ismerd meg tenmagad!
Kapitány – De szívesen, csak adassék elég hosszú élet!
Professzor – Ettől az jut eszembe, hogy egyszer fiatalként megpróbáltam eljátszani egy sakkpartit saját magammal.
Doktor – Örömmel, csak vigyétek el előlem ezt a sok tükröt!
Mester – Én legszívesebben azt ismerném meg, akivé lehetek.

2013. október 18., péntek

A szegénységről

Professzor – Szerintetek mi a szegénység? Mert ha azt mondjuk, hogy a szegények a társadalomnak az rétege, amely a legkevesebb javakat kapja, akkor azt kellene elfogadni: szegény mindig volt, és mindig lesz. De ha azt mondjuk, hogy szegény az, aki éhezik, bár étel lenne, fázik, bár meleg szoba lenne, nem jut orvossághoz, bár orvosság van, akkor becsületes ember nem nyugodhat bele a szegénység fennmaradásában.
Kapitány – Pedig mondva vagyon: a szegény nem fogy el a földről…
Mester – Ezek Isten szavai a Biblia szerint, de szerintem nem helyes ebben kinyilatkoztatást látni a világ örök rendjét illetően, hanem inkább – mondjuk így, esetleg kacsintva – emberi türelmetlenséget a dolgok jelen állásával kapcsolatban. És éppen a dolgok jelen állása sürgette, és sürgetné ma is az embereket az isteni parancsolatok betartására.
Professzor – A dolgok jelen állásában eltelt öt vagy több ezer év egy kicsit sok, nem gondoljátok?
Doktor – Valóban tanulságos a Mózes-könyvnek ez a részlete. A mai világnak szóló erkölcsi intelmeivel nem lehet nem azonosulni, de azt sem szabad elvitatni, hogy az Írás azok irányában táplálja hálánkat, akik szorgosan birtokba veszik Isten örökségét. Hát nem nekik köszönhetjük, hogy a bőség asztalához ülhetünk, hogy a szegénynek is jut a bőségből?
Professzor – Már bocsáss meg, kedves doktorom, a jog tanult ismerője, de éppen ezt akarom elvitatni. Nem morzsákat kell ejteni a szegényeknek a bőség asztaláról, hanem megosztani velük a világ szorgos birtokba vételét!
Mester – Furcsa sorsa van ennek az említett Biblia-résznek. Alig ha van még egy olyan mellőzött parancsolat, mint az adósság-elengedés. Pedig szerintem, ha nincs is megsorszámozva, ez az egyik legfontosabb rendelkezés az igazságosság szolgálatában, amelyet megtalálunk a Bibliában.
Kapitány – Nem mondhatjuk, hogy nem volt szándék a bibliai szó terjesztésére. Mellőzött a tudatlanság.
Professzor – Száz tudatlan nem ér fel egy tanult istenszolga pappal. De lám, mi is elveszni látszunk a ködben. Javaslom, hogy térjünk vissza a kiinduló pontra: mi a szegénység?
Kapitány – Én azt tudom, mi nem a szegénység: nem szégyen!
Doktor – De nem is dicsőség, ahogy jól mondja a tejesember.

Mester – Dicsőség a jó szegénység, dicsőség arra, aki betartja. És szégyen a rossz szegénység, a nyomor, szégyen arra a társadalomra, amely fenntartja. A világ megváltása a jó szegénységhez való visszatérésen keresztül vezet. A legtöbb bölcs és becsületes ember ezt boldogon vállalná, a legtöbb ember, látva a jó példát, azokat boldogan követné, ha nem lenne a gazdagok féktelen és ostoba mohósága. Nem a gazdagok harácsolása az igazi baj, hanem az, hogy megmérgezik mohóságukkal a nagy tömeget.


2013. szeptember 13., péntek

Aeo vége

Az ég napról napra szebb volt.
Az emberek nyugodtan álltak és hosszasan nézték.
– Milyen csodás! – kiáltott fel a kis szőke Ramina, amikor kiszaladt a házból szüleihez.
Anya felemelte, és karjára vette. Csendesen suttogott a fülébe.
Ameddig a szem ellátott, minden kertben álltak emberek, és tekintetük pásztázta az eget…
A Mester odafordult barátaihoz.
– Fenséges látvány. A világ újra megelőz minket. Nincs sok időnk csodálni ezt, de ennél fontosabb feladatok várnak, ezért gyertek, barátaim, folytassuk a gondolkozást.
A 12 ember lassan, gondterhelten körbeülte az asztalt a szőlőlugas alatt.
– Talán még három napunk van… – szólt halkan Efian.
– Három nap és az örökkévalóság… – bólogatott a legidősebb, a majdnem ezer éves Poh.
– Három nap múlva letelik a mi örökkévalóságunk, de minden, ami megszületik, egy napon véget ér. – mondta a Mester. – Ezért, ami vár minket, az nem az örökkévalóság, hanem egy történet. És nem mindegy, milyen tudással kezdjük el ezt az újabb történetet.
A Mester intett a ház ajtójában álló segítőjének, hogy hozzon bort az asztalra.
Az égen egy káprázatos fénycsík csapott fel a nyugvó napból, és táncba kezdett a Nagy Fekete körül.
Közben a Bolygó Házában a Bolygó Tanács tagjai is leültek tanácskozni.
– Testvérek, – az elnök hangja a megszokottnál érdesebb volt – elkészültek a tudós bizottságok mai jelentései. Gyorsan, még ma kell végeznünk értékelésükkel, és kijelölni a holnapi feladatokat. Elsőként hallgassuk meg a fizikusok jelentését. Ismertesd, Svava testvér.
A magas, még csak száz éves Svava felállt, szívére tette jobb kezét, meghajolt, és majdnem csukott szemmel kezdte el beszámolóját.
– Testvéreim, az újabb számítások is azt támasztják alá, hogy a Nagy Fekete minden elnyelt anyagot egybeolvaszt. Ez terjedelmében egy kicsiny pont, amelynek szinte nincs mérhető mérete, de mégis egy egész világ anyagát préseli össze. Ebben minden különbség levegő és föld, tűz és víz, állat és ember, ember és ember, ember és árnyéka között eltűnik. Nem látunk lehetőséget, hogy a Nagy Fekete jövőjét befolyásoljuk. Tudom, ez nem jó hír. Sajnálom. Bízzunk benne, hogy mégis találunk egy rést a beavatkozáshoz. Tudósaink dolgoznak. Egy tucat izgalmas koncepció született ma is. Ugyanakkor jó hír is van. A számítások azt mutatják, hogy az eltűnés a Nagy Feketébe hét lépésben történik. Az első lépésben az egyetlen érzékelhető változás az idő megállása lesz. Az ember úgy fogja érezni, hogy minden kezd lassulni, beleértve ő maga is, míg végül minden megáll, lefogy. Érzékelésünk ezt az első fázist nem fogja átlépni, tehát semmilyen szörnyűséges pusztulásnak nem leszünk a tanúi, nem fogják ezt átélni, átszenvedni.
A titkár csendesen odament az elnökhöz, és a fülébe súgott valamit.
– Rendben van, vezessétek ide – válaszolt hangosan az elnök, és intett Svavának, hogy folytassa előadását.
– Az eltűnés következő hat lépését nem érdemes részletezni, mert azokat nem fogjuk érzékelni, és akkor már irányítani sem tudjuk a történelmet. Ha lehet rés, az előtte van. Ugyanakkor egyre kevesebb időnk van. A legújabb számítások szerint négy nap és 10 óra. Ez nem kevés. Csak van egy kellemetlen újdonság is. A Nagy Fekete a számítottnál korábban kezdi majd beszippantani Napunkat. Ez már holnap elkezdődik. A látvány olyan lesz, mint egy hurrikán tölcsére, amely felcsap a Napból a Nagy Feketéig. Lehet, hogy A Nap eltűnése két napon belül befejeződik. Ami azt is jelenti, hogy életünk utolsó egy-két napját sötétségben és egyre erősebb lehűlésben fogjuk eltölteni. Erre fel tudunk készülni, bőséges energiatartalékaink maradnak. Köszönöm a figyelmet. – Svava meghajolt és visszaült.
Ekkor a titkár bevezette a tanácsterembe az ismeretlent.
– Üdvözlégy, testvér – fordult hozzá az elnök. – A tudósok mai beszámolóit hallgatjuk. Mivel tudod segíteni munkánkat?
Az Aeo bolygón hosszú évezredek óta béke, bölcsesség és testvériség uralkodott. Ezért itt bárki, aki jó és fontos javaslattal rendelkezett, kérhette bebocsátását arra a tanácskozásra, amely illetékes volt a témában.
– Üdvözöllek titeket, testvéreim. Nevem Abemiz. Nagy híve vagyok a Mesternek, és követem tanításait a belső hitről és a belső tengelyről. Közben hosszú tanulmányokat végeztem különböző tudományokban, így felismertem, hogy ha belső tengelyünket egy egyszerű technikával kivetítjük egy általunk kiválasztott csillag tengelyére, a két tengely egy új kettős spirált hoz létre, olyan impulzussal, amely nem semmisül meg a Nagy Feketébe lépve sem.
Rövid pillanatra súlyos csend robbant be a terembe, de ezt gyorsan nagy izgalom váltotta fel. Legtöbben felugrattak helyükről, mindenki beszélt szomszédjához.
Az elnök erőteljesen intézkedett.
– Testvéreim, üljetek le, és fegyelmezetten folytassuk a munkát! Titkár testvér, kéresd sürgősen ide a Mestert.
– Több hasonló elméleten dolgoznak fizikus testvéreim. Igen ígéretes a húr-elmélet, még újabb és még merészebb a brán-elmélet. Ha jól sejtem, ez a tengely-elmélet ezeknek egy érdekes változata. – vetett közbe Svava az elnökre nézve.
– Nagyszerű, hogy foglalkoztok ilyen elméletekkel, de miért nem merült fel ez a gondolat időben. Most is ez történik, a közösség egy közkatonája ötli ki a győztes csata tervét.
Közben megérkezett a Mester, aki útközben megnézte könyvében a tanácsteremben történteket. Egyenesen Abemizhez sietett, és szeretettel átölelte.
– Azt már magam is tapasztaltam, hogy a belső tengelyem akkor szilárd, ha egybeolvad egy csillag tengelyével, mert az, ismerjük el, nagyobb és erősebb. De az, hogy ez a tengely így elpusztíthatatlan lesz a Nagy Feketében, erre nem gondoltam…
– De lenne erre bizonyíték? Mert gondolni lehet, remélni lehet, de biztosan tudni más. Mit mondasz erről, Abemiz testvér? És mit mondasz erről te, Svava testvér? – szolalt meg Otono, a bizonyosság minisztere.
Abemiz a nagy felelősség súlya alatt összeráncolta homlokát.
– Elméleti számításaim azt mutatják, hogy, ha a Nagy Fekete elnyeli egy ilyen kettős tengelyspirál valamely szakaszát, az nyomatként, vagyis információként megmarad benne, nem olvad bele az egységes szuperenergiába.
– Érthetőbben mondva, ha Abemiz számításai jók, és az elmélet jó, nagy esélyünk van, hogy ez így is legyen. Bizonyítékokról viszont majd a tengelyeink fognak számot adni a Nagy Feketében. – mondta még gondterheltebben Svava.
– Értem, – vágta el a további vitát az elnök. – Kérem a fizikus bizottságot, hogy holnap Abemizzel együtt végezzétek el a lehető legpontosabb számításokat. Most pedig értékeljük át az új helyzetet. Tehát eltűnésünk még sem lesz teljes. Milyen feladatokat ró ez ránk, és mit jelent a jövőre nézve?
 Inkább ne is maradjon rólunk nyom, ha nem világos és megmásíthatatlan az üzenetünk. Nem szeretném, ha az új élet valami megfejthetetlen rejtélyt látna teremtésében, mert ez emésztő szorongást fog táplálni benne, megteremti a szolgaság alapjait. – kiáltott fel indulatosan Kvaba, a filozófusok képviselője.
 Az élet iskoláját senkinek nem lehet megspórolni, kedves Kvaba! – vetett közbe Medmeh, a vegyészek képviselője. – Ha tehetünk valamit, hogy az új világ teljesebb és élhetőbb legyen, azt lenne jó elérni, hogy létrejöjjön a szilícium elem is, amelyről tudományunk olyan jó dolgokat derített ki, de amely valamilyen ismeretlen okból a mi világunkban soha nem jött létre.
– Én két dologban biztos voltam. – szólt halkan a Mester. – Biztos voltam abban, hogy a Nagy Fekete nem lesz örök börtöne a lenyelt világnak. Eljön a pillanatban, amikor ez a Nagy Fekete felrobban, és mint a semmiből, újra minden lesz. Nem úgy, mint régen. Bizonyára jobb világ születik majd. Minden születés nehéz, vér, izzadság, kínlódás kíséri, de egykettőre felcseperedik a jövevény, egy csodálatos ifjú lesz… A másik dolog, amiben biztos voltam, hogy életünk, létezésünk nem lehetett hiábavaló. Amit elértünk, az csodálatos. Sajnos, bizonyos korlátokat nem tudtunk áttörni… Azért-e, mert világunkban nem volt szilícium, vagy azért-e, mert nem kaptunk a sorstól még egy pár évezredet, hát ezt most már nem fogjuk megtudni. Most itt tartunk, nem tudunk megmenekülni a Nagy Feketétől. Pedig milyen csodálatos és milyen határtalan ez a világ!... Nézzetek körbe, nézzetek fel az égre!... És íme, most látjuk: a sors kezünkbe ad esélyt, hogy alakítói legyünk egy új világnak.
– Mester, ehhez jó válaszok kellenek igen fontos kérdésekre – szólt közbe Refa, a Bölcsek tanácsának képviselője, Ramina üknagyanyja. Remélem, az egyszerűbb kérdés az, hogy milyen technikával tudjuk halhatatlanná tenni tengelyünket. A nehezebb – szerintem – az, hogy ha már bírunk ezzel a képességgel, mit szabad, és mit nem szabad bevinni a Nagy Feketébe? Vagyis az új világba?
– Igaza van Refa nővérnek, ezek sorsdöntő kérdések. De engem az is foglalkoztat, hogy milyen sikerre lehet számítani az emberek felkészítésében. Ma az Aeo-n majdnem 12 milliárd ember él, az egynapos csecsemőtől az ezerötszáz éves testvéreinkig. Három nap alatt hányan fognak sikerrel járni tengelyük dolgában, úgy, hogy az megőrződjön a Nagy Feketében.
– Magamra vállalom, hogy barátaimmal minden embert megtanítunk erre. Eszközeink vannak. Szavam eljut mindenkihez. Én bízom az emberek bölcsességében. Ez a bölcsesség fogja megnyitni elméjüket.
– Bizonyára nem az egyes emberek bölcsességén múlik, ki jut át. Sajnos sok testvért el fogunk veszíteni. De az emberek nagy része átjut. – vetett közbe Takara nővér, aki már alig látott, de akit mindenki csalhatatlan jósnak ismert el.
– A legnehezebb kérdés valóban az, hogy mit vigyünk át. Mivel a megőrződésre mindenkinek lesz lehetősége, kinek-kinek magában kellene ezt végig gondolnia. Mit kellene kitörölnie az emlékezetéből, mit kellene jól látható, könnyen elérhető helyre tolnia. De nem baj, hogy sokfélék vagyunk, és sokféle tengelyspirál megy át. Az új világban előbb-utóbb mindenkire szükség lesz, mindenki kap esélyt, mindenkinek meglesz a maga felelőssége. Minden egyes tengelyspirál élet új forrásává válik egyszer.
– Mester, olyan büszke vagyok, hogy tanításaid rávezettek erre a felismerésre. És mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt most a személyed előtt tudtam a közösségnek átadni. Tanításaid viszont arra is rávezettek, hogy mindig valami kulcsszót, valamilyen összekötő láncszemet keressek a dolgokhoz. Biztos vagyok, hogy most, amikor beoltjuk a Nagy Feketét, ezt a nagy fekete tojást, amelyből majd egy hatalmas robajjal megszületik az új világ, kell egy szó, egy kód, amely a kezdetben lesz.
– Kedves, szeretett testvérem! Ezt nem kell kitalálni. Ez az, ami régóta összeköt minket, amit kiharcoltunk, kiszenvedtünk hosszú létezésünk alatt. Így, vele biztosan tökéletesebb lesz az új világ, könnyebb sorsuk, jobb, boldogabb életük lesz az új világ új embereinek.
– Kérlek, Mester, mondd ki! – az elnök parancsoló szava hosszasan visszhangzott a teremben. – Legyen fény! Ez a kezdet!
A Mester lassan körbevezette tekintetét, mindenki szemébe nézett, azután felnézett az égre, ahol a Nagy Fekete már az ég felét elfoglalta. Rászegezett tekintettel lassan és hangosan szólt, mintha testamentumát üzente volna a Nagy Feketében megfogant új világnak:
– Tudás, közösség, öröm!


2013. augusztus 31., szombat

A miniszterelnök-jelöltről

Professzor – Szomorú látványt nyújtanak a mai magyar ellenzék abszurd belső harcai…
Kapitány – Szomorú? Hát próbáld meg derűsen nézni. Én mód felett jól szórakozom. Nem mondom, hogy nagy meglepetésekkel kényeztetnének, általában alulmúlják az ember várakozásait, de ha nincs jobb kabaré a tv-ben, ez is jó.
Doktor – Nem kellene összemosni a dolgokat. Ami igazán szomorú, egyenesen elkeserítő a mai magyar valóságban, az a kormánypártok és kormányuk ámokfutása. Az ellenzék dolgait pedig valóban el lehetne rendezni akár egy óra alatt is, ha lenne józanság az MSZP részéről. Szerintem Bajnai bizonyított, mint miniszterelnök, ráadásul közismert és népszerű.
Kapitány – A közismertsége miatt emberileg néha meg is lehet sajnálni, látva az ellene tüntetőket. Népszerűségéről beszélni viszont merő oktalanság. Erőssége az, hogy nélkülözhetetlennek látszik az ellenzéki győzelemhez, és hogy néhány különösen befolyásos erő rá fogadott.
Professzor – Állapotaink elemzése roppant izgalmas kérdés, de túl széles téma egy beszélgetéshez. Ami engem ma leginkább foglalkoztat, az a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt problémája. Nincs erre, nem lenne erre jó megoldás?
Doktor – Szerintem Bajnai javaslata, hogy egy közvélemény-kutatással döntsék el a kérdést korrekt, és még azt is mondanám, hogy bátor. Nem mellesleg igen izgalmas politikai innováció. Kár, hogy el kellett hagyni.
Professzor – Most hagyjuk félre azt, hogy Bajnai ezt a ki tudja, honnan származó bizarr javaslatát rendkívül szerencsétlen módon vetette fel. A lényeg az, hogy szerintem ez az elképzelés több szempontból is rémisztő. Ellenben teljesen kézenfekvő az MSZP ellenjavaslata egy valóságos élő előválasztásról.
Doktor – Ez egy eszement improvizáció volt.
Kapitány – Igen, zavaros és elkésett.
Professzor – Már megbocsássatok, de ha új közeszményünk földi mintaországában, az USA-ban ez évtizedek óta a bevetett gyakorlat, akkor vajon ki mondhatja azt, hogy ez a megoldás rossz, vagy megvalósíthatatlan?
Kapitány – Közállapotaink még messze vannak az amerikaiaktól. Ami ott bevett gyakorlat, az itt távoli jövő.
Professzor – Ebben igazad van, tisztelt kapitányom. Itt a csibészség, ravaszkodás, simliség olyan fejlett, hogy sokat kell visszafejlődnünk ahhoz, hogy elérjük a nyugati polgárság szintjét.
Mester – Nem hiszem, hogy hazánkban komoly akadálya lenne a közvetlen demokrácia hatékonyabb formáinak, legalábbis a nép, a démosz részéről nincsen. Igen, az érdemi előválasztásoknak is lenne jelentőségük, de talán annak lenne a legnagyobb jelentősége, ha a nép nem csak előválasztásokon, hanem egy közvetlen szavazáson dönthetne a miniszterelnök személyéről.
Professzor – Igen, tudom, ez egy régi meggyőzésed, Mester, hogy a miniszterelnököt közvetlenül kell megválasztani.
Kapitány – Hasonló kísérlet Izraelben elbukott.
Professzor – Megtéveszt az elnevezés, kapitány. Ami nálunk miniszterelnök, az Amerikában elnök. És ott a végrehajtó hatalom fejének a közvetlen választása szent tradíció. De reális-e ez Magyarországon a belátható jövőben?
Mester – Mi tagadás, erre ez idő szerint nem látszik esély. Ezért ezt nem is vetném fel most mint alternatíva a jelenlegi áldatlan helyzetre. Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy fontos lenne demokratikus módon kiválasztani a miniszterelnök-jelölteket is.
Professzor – Jelölteket? Ezt hogy érted? Miért legyen több jelöltje a baloldalnak?
Kapitány – Hát nem ez lett a vége a Nagy Alkudozásnak, drága barátnőm? Mesterházy és Bajnai úgy oldották meg a Lehetetlen Visszalépés Dilemmáját, hogy mindketten listavezetői státuszukat domborítják ki, és majd a végeredmény utáni játszmák eldöntik el, ki lehet miniszterelnök.
Doktor – Érdemes szem előtt tartani, kedves tanult barátaim, hogy a miniszterelnök-jelöltség nem egy hivatalos státusz, ez egy egyszerű média-fogalom.
Mester – Én nem arra gondoltam, hogy az egyik oldalnak legyen több jelöltje, a többes szám arra vonatkozott, hogy jó lenne igazi demokratikus előválasztás mindkét táborban, vagy ha még több tábor van, akkor mindegyikben.
Professzor – Jogos kívánság. Így igaz, az egész hazai közbeszéd azzal foglalkozik, milyen problémák vannak a demokratikus jelöltválasztással a baloldalon, de azzal, hogy az ellentáborban nyoma nincs demokratikus előválasztásnak, senkinek nem jut eszébe foglalkozni.
Kapitány – Mi helytelen van abban, hogy a jobboldal népe népiesen, ha tetszik, demokratikusan egyetért a népi bölcsességgel: „Győztes csapaton ne változtass!”
Doktor – De főleg a győztes kapitányon ne!... Igaz, kedvenc kapitányom?
Mester – Értelmes ember értelmes elvekben és értelmes megoldásokban gondolkozik, és nem reked meg egy egyedi probléma megoldásánál. Ezért fontos lenne jó és tartós mechanizmusokon gondolkozni, amelyek ma is, holnap is, a baloldalnak is, a jobboldalnak is megfelelnének.
Doktor – De akkor megint ott tartunk, hogy ez intézményi reform, amire nincs idő.
Professzor – És esély sincs ilyenre. Ugyanakkor a tét túl nagy. Ha a baloldal darabjai közös vezér nélkül indulnak harcba, az eredmény nem csupán vereség, hanem csúfos vereség lehet.
Mester – Ezzel egyetértek, most már csak azt kellene eldönteni, a baloldal számára hosszabb távon mi lenne előnyösebb: a győzelem vagy a vereség?
Kapitány – Roppant kíváncsi vagyok, erről te mit gondolsz?
Mester – Ezzel most nem szívesen foglalkoznék. Ennél fontosabb az, hogy az egész társadalom számára mi lenne jobb. Én nem hiszem, hogy jó recept lenne a „Minél rosszabb, annál jobb!”. Az igazi gondot a baloldalon abban látom, hogy nincsenek hiteles és tehetséges jelöltek. Szerintem lenne jó megoldás a jelöltválasztásra, csak túlontúl kicsi az esély arra, hogy ez a megoldás ilyen hiteles és tehetséges, de eddig visszahúzódó jelöltet találjon.
Professzor – Milyen megoldásra gondolsz, Mester! Kérlek, oszd meg velünk!
Doktor – Nem tudom elképzelni, hogy most a félhomályból előlép egy megmentő, de kár kihirdetni a csoda lehetetlenségét. Nos, halljuk elképzelésedet, Mester!

Mester – Mivel van gond a mostani helyzetben? Az eddigi elképzelések nem tudtak jó megoldást kínálni arra, hogy ki és miképpen nyilvánítson véleményt. Ki essen bele a közvélemény-kutatók által összeszámlálandók körébe, ki vehessen részt az élő előválasztásokon. Nos, van egy olyan egyértelműen megrajzolt kör, amely ugyan nem olyan széles mint a szerencsétlen elképzelések által potenciálisan érintetteké, de nagyságrenddel szélesebb a most mindenben döntő szűk stábok, és amelynek szélessége már alkalmas arra, hogy megfeleljen a demokrácia szellemének. És még valami, ami nem mellékes: ez az a kör, amelyben mindenki benne van, aki potenciálisan dönt majd a miniszterelnök megválasztásáról, és akin múlik a kormányzás sikere. Ez pedig a baloldali pártok egyéni jelöltjei és az egyes pártlistákon szereplők. Ez a két-három száz – feltehetőleg okosan és felelősen gondolkozó – ember egy alkalmas választó konklávé lenne, amely időben áll fel.

2013. augusztus 14., szerda

A napi programról

Professzor – Úgy gondolom, minden ember számára fontos, hogy jól szervezze meg a napját. Szerinted, Mester, milyen a jó napi program?
Kapitány – Erre én is kíváncsi lennék! Magam is mindig a rendre törekszem, bár kerülök minden ostoba merevséget. De sokszor érzem, hogy a rend és az igyekezet kevés ahhoz, hogy az ember este lefekvéskor elégedett legyen.
Doktor – Kétlem, hogy lennének ebben mindenkire és mindenkorra érvényes receptek… Ugyanúgy, mint ahogy másban sincsenek.
Mester – Ebben, mint ahogy másban nincsenek megosztható receptjeim, tapasztalataim annál inkább. Ezeket magam is állandóan figyelem, értékelem. Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy holnap jobban kellene csinálni a dolgokat. És ez a fontos, nem az, hogy valamilyen előírást kövessek.
Professzor – Tehát a tapasztalatok figyelése és értékelése is egy napi feladat?
Mester – Igen, ez elménk egy folyamatos feladata. De nyugodtan rábízhatjuk a visszajelzést. Egyáltalán nem szükséges napi jelentéseket elvárni. Az a fontos, hogy elménk mindig éber és fürge legyen. Ne legyen rest jelezni, ha van mit. Ajánlott napi feladatokból pedig hatalmas választékunk van.
Professzor – Melyek azok, amelyeket nem szabad mulasztani?
Mester – Nem tudom, vannak-e ilyenek, most nem beszélve az egyszerű biológiai szükségletekről.
Doktor – Ebbe mi tartozik? Tán a szerelem is?
Mester – Hát a szerelmet nem nevezném egyszerű biológiai szükségletnek. Ebbe a körbe azokat a triviális szükségleteket kellene sorolni, amelyek nem függeszthetők fel vagy nem késleltethetők, mint például a lélegzés vagy éppenséggel az alvás.
Kapitány – Van még egypár napi biológiai szükséglet, de bizonyára fölösleges ezekről beszélni napi programunk kapcsán.
Mester – Bizonyára fölösleges, de tudjuk mennyire fontos vigyázni ezekre is. Helyes légzésünk és a jó alvás a különösen fontos napi feladataink közé tartozik.
Professzor – Amíg gyerekek vagyunk, ezzel nincs gondunk, de a modern kor felnőtt embere különböző okokból elszokik az ösztönös jó légzésről.
Doktor – És még inkább a jó alvásról…
Kapitány – A helyes légzésre akár óránként kellene figyelmeztetni magunkat, és különféle légző gyakorlatokat csinálni.
Mester – Így igaz, erre naponta többször is érdemes figyelni. De visszatérve az előző megjegyzésemre, megismétlem, hogy alig ha lenne olyan feladat, amely ne tudna elmaradni egyik-másik nap, beleértve a táplálkozást is. Nem tudom, kitalálnátok-e azt az egyet, aminek a mulasztását nem tudnám elfogadni?
Doktor – Talán a fogmosás?
Kapitány – A munka! Nem lehet nap értelmes munkálkodás nélkül!
Professzor – Én a tanulás kihagyását nem tudnám elfogadni. Erre mi lehet a mentség?
Mester – Soha senkit nem biztatnék arra, hogy ezek közül bármelyiket kihagyja a napi programból. De nézzük reálisan a dolgokat! Egyiknek a kihagyása miatt sem dőlne össze a világ. Szerintem egy dolgot nem szabad elmulasztani: legalább egyszer meditálni.
Doktor – Miért, akkor összedőlne a világ?
Mester – Ettől ne tarts! Szememben a lényeg az, hogy építsünk fel egy magunkban egy értékrendet, amelynek lennie kell egy legfőbb értéke. A meditáció arra szolgál, hogy ezt a legfontosabb értéket megérintsd, megízleld. Az ebéded arra szolgál, hogy más értékeket vegyél magadhoz: táplálékot, energiát, vitaminokat, örömet. Hát hasonlítsd össze ezeket az értékeket értékrended legfőbb értékével, és döntsd el, ha minden feladat nem fér bele a mai programodba, egy étkezést vagy a napi meditációt hagynád ki!
Professzor – Sejtem, hogy milyen fontos szerepe lehet a meditációnak életünkben. Egypárszor eddig is szóba hoztad ezt, de még nem beszéltél nekünk mélyebben. Jó lenne, ha rászánnánk erre egy külön beszélgetést.
Kapitány – Remélem, minél előbb kerül erre sor.
Doktor – Számítunk erre, Mester, de most folytassuk a napi programot. Éppen hogy eljutottunk az első – igaz, kihagyhatatlan – eleméhez.
Mester – Kedves barátaim, későre jár, azt hiszem, holnap kellene folytatni…


Életútmutató

* * *

2013. augusztus 6., kedd

A hit és az ő fontossága

Professzor – Nem kételkedem abban, hogy jó és fontos hinni bizonyos dolgokban. Ugyanakkor sokszor elgondolkozom, helyes-e azt tartani, hogy a hit a legfontosabb?
Kapitány – Hát mi lehet fontosabb a hitnél. Igaz, hit nélkül is bármihez hozzákezdhetsz, de hiszed-e, hogy sikerre jut bármilyen vállalkozásában az, aki nem hisz.
Doktor – Érdekes kérdés, és érdekes lenne legelőször úgy megvizsgálni, hogy nem határozzuk meg a hit mibenlétét. Mert ugyebár, nem mindegy, hogy a vállalkozásom sikerébe vetett hit vagy valamilyen istenhit fontosságáról beszélünk.
Mester – Kapitány uram, jól sejtem, hogy te a hitet tartod a legfontosabbnak az ember életében?
Kapitány – Igen, Mester, szerintem a hit a legfontosabb!
Mester – És te, kedves Professzor asszony, mit tartasz a legfontosabbnak?
Professzor – Szerintem a tudás a legfontosabb.
Mester – És a fiatal Doktor kisasszony véleménye?
Doktor – Szerintem az akarat a legfontosabb.
Mester – Biztos vagyok, hogy ha lenne körünkben még néhány jó barát, megannyi további fogalom merülne fel. De nem vitás, hogy most a legfontosabbak hangzottak el.
Kapitány – Én is így gondolom, de mondd meg, Mester, szerinted melyik a legfontosabb?

Mester – Képzeljétek el azt, hogy egy ember leesik a hídról a folyóba. Nagy, mély és széles folyó. És senki nincs a közelben. Hát mi segítene leginkább a vízbe esett embernek: az erős hit, az erős akarat vagy a jó úszástudás? Mivel vérteztetnétek fel, mielőtt a hídra lépne, tudván a rá váró megpróbáltatásra?

2013. április 13., szombat

Létezik-e még a demokrácia Magyarországon?


Doktor – Egyre többen kérdezik: vajon létezik-e még a demokrácia Magyarországon?
Kapitány – Igen, így találod? Ez arra az oktalan közlésre emlékeztet, amivel Arkagyij Apollonovics alkalmatlankodott Wolland mester előadásán, ahol is hamar kiderült: a közönség semmiféle leleplezést nem követelt, de jót mulatott az alkalmatlankodó – tegyük hozzá: jogos – megszégyenítésén.
Professzor – A példa nem rossz, de a logikája annál inkább. Mert fogadjuk el, hogy valóban nem sokan, hanem csak kevesen kérdezik: van-e még demokrácia Magyarországon, nekünk akkor is komolyan kell vennünk a kérdést.
Mester – Semmi kétségem, hogy mi négyen komolyan vesszük a kérdést, de kötelességünk figyelmeztetni, hogy ezzel minden írástudó tartozik a köznek. Elsőrendű polgári felelősség tisztázni a helyzetet: fenyeget-e minket, a népet, a nép hatalmát, vagyis a demokráciát veszély, avagy sem, és akkor nyugodtan foglalkozhatnánk egyéb bokros feladatainkkal.
Kapitány – De drága Mester, nem kellene arra gyanakodni, hogy ez az egész riadó csupán csel egy szabadságharcba induló erő ellen?
Professzor – Ugyan, drága kapitány, nem kellene inkább arra gyanakodni, hogy ez az egész szabadságharc csupán csel a hatalom elbitorlására a nép elől?
Mester – Borzasztó dolog a folytonos nyugtalan gyanakvás, különösen, ha ekkora tétje van a kétségnek. Ezért mondtam, és csak ismételni tudom: elsőrendű, parancsoló felelősség nyomaszt minket. Ezek sorskérdések, és nem nyugodhatunk bele felszínes, bizonytalankodó vagy ködösítő válaszokba. Bölcs és bátor válaszok kellene.