2014. augusztus 16., szombat

Mi szükséges a sikerhez

Kapitány – Kedves barátaim, szerintetek mi a legfontosabb a sikerhez?
Mester – Hát, hogy dolgozz érte!...
Doktor – Szerintem meg az, hogy sikeres legyél!
Professzor – Érdekes, de azt is mondhatnám, hogy hálás téma. Sajnos, nekem így túl általános. Hogy mi kell a sikerhez? Ezer dolog kellhet. De amíg az egyik esetben az egyik a legfontosabb, addig másik esetben egészen más…
Kapitány – Ó, a tudomány, ha gondterhelten összeráncolja a homlokát!... Én, mint egyszerű és egyenes gondolkodású ember arra volnék kíváncsi, hogy szerintetek a négy legkézenfekvőbb tényező közül, amely erre a kérdésre eszünkbe ötlik, szerintetek melyik a legfontosabb? Nyomban el is árulom, hogy éppen az imént találkoztam ezzel a kérdéssel a Változó Világ portálján, és nem csak a kérdés és a négy felajánlott válasz tetszett, de az is kellemesen meglepett, hogy a portál közönsége milyen imponáló arányban szavazott a legnehezebben védhető, de kétségtelenül legnemesebb válaszra…
Professzor – Akkor talán nyomban fel kellett ajánlani a válaszható válaszokat! De ne csigázd tovább kíváncsiságomat, áruld el azokat!
Kapitány – Valóban, tudatosan nem ezzel kezdtem. Nekem is van jogom kíváncsi lenni, és most arra voltam kíváncsi, ha nincs megkötés, ti mit hoztak fel…
Mester – Jogos volt, semmi gond. De ebből az első körből ti ketten professzorasszonnyal még kimaradtatok… Bár neked, a szavazás kérdéseinek ismeretében, nehezebb lesz spontán saját választ adnod. Talán mégis megpróbálhatnád…
Kapitány – Hmm, valóban nehéz szabadon válaszolni, de ugyanakkor a négy megjelölt választ kerülve… Én talán azt mondanám, hogy a legfontosabb az elszánás, a kitartás…
Doktor – De ez már mindjárt kettő… Még ha közeli rokonságban is vannak…
Professzor – Nézzük el most kedves kapitányunknak ezt a lendületet… Meg aztán komoly bajban lennél, drága fiatal barátnőm, ha el kellene magyaráznod nekünk az elszánás és a kitartás lényegi különbségét…
Kapitány – Egy tehetséges ügyvéd ne tudná bárminek is a lényegét elmagyarázni…
Professzor – No de, ne húzzam az időt, utolsónak maradtam… Belegondolva, azt mondanám, hogy a legfontosabb hinni a sikerben…
Kapitány – Nagyszerű! Azt hiszem, ezzel mindenki egyetért, és talán most titokban sajnálja, hogy nem neki jutott ez eszébe elsőként…
Mester – Ahogy mindenki hozzá teszi a magáét, jobban látjuk, mennyire izgalmas ez az egyszerű kérdés… Például, ha megemlítjük a hitet, kérdezném: milyen hit? Mi kellene hinni, jobban mondva, mit kellene jobban hinni: az, hogy én elérhetem a sikert, vagy az, hogy amit el kell érnem az fontos, az elérendő, minden áron… No, de, kedves kapitány, halljuk a szavazás válaszait!
Kapitány – Hát lesz, ami ebben a színes pezsgő beszélgetés még el sem hangzott. Tehát a négy lehetséges válasz: 1. pénz, 2. kapcsolatok, 3. ismertség, 4. jó célok, képességek stb.
Doktor – Ezek tényleg az élet válaszai… Nem filozófia, nem költészet, nem osztályfőnöki óra… Ezek az élet dilemmái…
Kapitány – Rendben, legyenek az élet dilemmái! Te melyikre szavaznál?
Doktor – Nem kérdés, hogy a pénzre. Gondoljatok bele: minden más határt szab az elérhető céloknak, vagyis a sikernek. Képességek? Persze, hogy kellenek, persze, hogy így szép és nemes nyerni. De ha a cél meghaladja képességeimet? Meg tudom azokat kétszerezni? Tudok ugrani két métert. De tudok-e négy métert ugrani, ha ezzel tudom megmenteni egy ember életét? A pénzből viszont mindig lehet annyit belefektetni, amennyi kell a sikerhez. Végül is a pénz nem más, mint a múlt erővé tett képessége.
Professzor – Okosan és magabiztosan beszélsz, fiatal barátunk! Én hasonlóképpen okoskodnék, csak nagyobb alázattal. Mert adott esetben nem csak pénzzel kellhet kiegészíteni saját képességeimet, hanem magukat a képességeimet is. így én a kapcsolatokra szavaznék. Hiszen ha azokkal rendelkezem, akkor, ha pénzre van szükségem, forrásokhoz jutok, ha képességekre, akkor kölcsönképességekre. Gyorsan, kényelmesen, megbízhatóan. Bár bevallom, olyan világban szeretnék élni, ahol gondolkodás nélkül lehetne válaszolni: csak a célok és a képességek számítanak.
Kapitány – Ismerlek titeket, kedves hölgyeim, tudom milyen élvezettel játsszátok el a cinikust, hogy szíthassátok a vitát. De nem és nem, én tréfából sem tudnék a pénzre és a kapcsolatokra szavazni, mert ez csalárd útja a siker elérésének. Ha pénzzel vagy kapcsolatok révén éritek el a sikert, akkor valójában mások érték el, ti csak bitoroljátok.
Professzor – Alexander Pope, az angol költő mondja:
Ha egyszer harcunk jutalma siker,
mindegy, erővel, ésszel értük el.
Kapitány – Hát én maradnék a jó öreg Homérosznál, aki szerint
...a bátornak minden jobban sikerülhet…
Doktor – Jó, de a bátorság nem volt a választható válaszok között. Tessék bátran választani a négy lehetőség közül.
Kapitány – Ha szavaid szerint az élet válaszai közül kellene választani, akkor az ismertséget választanám. A kihívás nem kíván kisebb bátorságot az embertől, ha közismert, éppen ellenkezőleg, ő rivaldafényben érzi magát. Nem csak a siker kívánatossága, de a közönség megvesztegethetetlen ítélete is inspirálja. Ugyanakkor csatlakozom tudós barátunkhoz, én is olyan világról álmodozom, ahol csak a képesség számít.
Mester – De miért is kellene kompromisszumokat kötni? Inkább azt kellene megérteni, hogy a siker csak egy állomás az úton. És csak egy dolog számít: jó célok felé jó úton haladni, legjobb tudásunk és legjobb képességeink szerint. Azt hiszem, ez adja a jó választ is ebben a szavazós játékban. De ugyanez a válasz az életben is.





2014. augusztus 12., kedd

Hiszem, mert…

Tertulianus – Hiszem, mert lehetetlen.
Kapitány – Hiszem, mert hinni akarom!
Doktor – Hinném, de inkább kételkedem…
Professzor – Hinni? Elég, ha tudom…
Mester – Hiszem, mert a tudás ad rá alapot.




2014. augusztus 8., péntek

A létezés értelméről


Professzor – Nem vagyok biztos, hogy van értelme ennek a kérdésnek, de szüntelenül foglalkoztat: van értelme létezésünknek?
Doktor – Kétlem, hogy létezésünknek lenne különösebb értelme, de a kérdés izgalmas, mondanám vég nélküli beszélgetésekre ad alkalmat. Csakhogy, fájdalom, maga a létezésünk nem vég nélküli…
Kapitány – Én hiszek a lélek halhatatlanságában…
Doktor – Meglepő… De ez miképpen függ össze a létezés értelmével?
Professzor – Hát nem mindegy, hogy egy múlandó vagy egy örökéletű lélek szenved a létezés értelmetlenségétől…
Mester – Én feltételezem, hogy jeles barátunk az imént jó hírt akart közölni velünk, de szerintem egy ilyen hipotézis valójában csökkenti annak esélyét, hogy leljük értelmét a létezésnek. Hiszen egy halandó lélek számára az a feladat, hogy elérje a halhatatlanságot, igazán adna értelmet létezésének.
Kapitány – Drága elmés barátaim! Én azt mondtam: úgy hiszem, a lélek halhatatlan. De kész vagyok erről értelmesen vitatkozni. Az én hitem segítő hit a bizonytalanságban, és nem zsarnok. Ami a fontos: ha megoldást, választ keresünk egy nagy rejtélyre, nem bölcs dolog úgy rögzíteni bizonyos feltételeket, hogy ezzel megkönnyítsük dolgunkat. Ne azért vessük el lélek halhatatlanságát, mert ez nehezíti a keresett válasz megtalálását.
Mester – Én nemhogy ezért, hanem egyáltalán nem vetem el a lélek halhatatlanságát. Az más kérdés, hogy szememben még tisztázatlan a lélek mibenléte, így valójában nehéz kijelentéseket tennem annak halandóságáról vagy halhatatlanságáról. Egyébként az eredeti kérdés megválaszolása szempontjából szerintem nem döntő semmilyen hasonló feltétel – ahogy mondod – rögzítése… Ez olyan súlyos kérdés, hogy itt nem csak az lélek, de az isten létezése is mellékesnek tűnik…
Professzor – Így, így. Magam is leginkább itt találom a legnagyobb lyukat az értelem hálójában: mi isten létezésének az értelme? Az isten teremtette a világot. Minden nap végén megcsodálta, milyen jót alkotott… Azóta majdnem 6000 évig (ami ugye, az isten hat munkásnapjának emberi mértéke) tépelődik a szabad akarattal felruházott klónjainak hibái és bűnei miatt… És reménykedik, hogy az emberek maguktól, avagy netán az erre a célra feláldozott fia nyomán megérnek a jóba, és a hetedik napot kitölti a boldogság ezeréves birodalma… Csodálatos történet… De mi ennek az egésznek az értelme? Nem lett volna eléd ezt elképzelni?
Doktor – Esetleg jobban előkészíteni…
Kapitány – Nem kis cinizmus és érzéketlenség kell ahhoz, hogy egyformán értelmetlen dolognak nyilvánítsuk a történelem minden lehetséges folyását, beleértve az elmaradását is.
Professzor – Kedves kapitány, nem erkölcsi érzékenységeinket kívántam versenyeztetni.
Doktor – Az alapdilemmát Shakespeare csodálatos mondatja el Hamlettel: Lenni vagy nem lenni?
Professzor – Ennek valóban van egy erkölcsi felszíne, de a kemény réteg alatta a nyers ontológia, a lételmélet. Miért létezni, ha nem lehet értelmet felfedezni a létezésben? Azt nem állítom, hogy nincs értelme. Csak nem bírom felfedezni – a különféle vallások intellektuális sületlenségein túl…
Mester – Szerintem a létezés értelme az az ár, amelyet fizetnünk kell a létezésért. Mivel létezni muszáj, ezért ez az ár – akár mit is jelentsen nekünk, mint ár – magas ár. De biztos vagyok benne, hogy az ember boldog lesz, hogy fizetnie kell.