Professzor
– 2027-től kezdve megszokottá válik a könnyű, kényelmes az egész testet védő
szkafander használata házon kívül.
(Feljegyezve
2020. szeptember 8-án.)
* * *
A négy barát: a Mester, a professzor asszony, a doktornő és a kapitány beszélgetései a Mester Új Kertjében.
Professzor
– 2027-től kezdve megszokottá válik a könnyű, kényelmes az egész testet védő
szkafander használata házon kívül.
(Feljegyezve
2020. szeptember 8-án.)
* * *
Kapitány –
Kedves barátaim! Összeállítottam egy kérdőívet: mi vár Trumpra. Kérlek,
szavazzatok! A lehetséges válaszok:
– Január 20–ig elmozdítják hivatalából.
– Január 20 után letartoztatják.
– Kicserélik orosz börtönben lévő három amerikai kémre.
– Kiadják Iránnak.
– Trump menedékjogot kér az izraeli nagykövetségen.
* * *
Kapitány –
Olvasom az újságban, hogy a j9vőben a magyar állam 40 millióval jutalmazza az
olimpiai aranyokat.
Professzor
– Gazdag és nagyvonalú ország vagyunk…
Kapitány –
Ezzel nem is lenne baj, de elgondolkoztam: 50 miila, ez nem dopping?
Doktor –
Már hogy ne lenne dopping! Csakhogy nem tiltott szer.
Mester –
Valóban nem tiltott szer a jog szerint, de etikailag csakugyan visszatetsző.
Még akkor is, ha kétlem, hogy egy versenyzőnél ez lenne a leginkább ható erő.
Professzor
– Pontosan így van, sőt, ha egymás mellett fut egy magyar és egy szomáliai
atléta, aki otthon az aranyéremért semmit nem kap, lehet, hogy az ő daca
eredményesebben doppingolja, mint a magyar atléta lelki szemei előtt lebegő 50
millió.
Mester – Egyébként
jogos lenne, ha az érmék mellé pénzjutalom is járna, végül is a modern olimpiák
irdatlan üzletet jelentenek.
Professzor
– Helyes! A győztesek jutalmazása, elhalmozása ajándékokkal, kedvezményekkel
már az ókorban is megszokott volt.
Kapitány –
Jó, de az ókori G9rögországot és a mai megosztott világot nem lehet egy napon
emlegetni. A Mester javaslata viszont helyre tenné a dolgokat, és nem kellene, hogy
bántsa lelkiismeretünket a szomáliai atléta helyzete.
* * *
Kapitány –
Mi történt, Mester? Még soha nem láttalak ennyire gondterheltnek!
Mester – Szörnyű
gondolataim támadtak, barátaim… Nem is merem ezeket felismerésnek nevezni, de
tartok tőle, hogy ez lenne a helyes.
Doktor – Osztd
meg velünk gondolataidat, Mester. Ez segíthet tisztázni a helyzetet… De talán
mi is hozzájárulhatunk a tisztázáshoz örök kételyeinkkel.
Mester –
Szerencsés és boldog vagyok, hogy megvagytok nekem. Nehéz, szörnyű időszak elé
nézünk, és nagy szükségünk arra az erőre, amit a jó emberek adhatnak egymásnak.
De itt a lényeg: megütött, és majdnem megsemmisített az a gondolat, hogy a
mostani pandémia nem egyszerűen egy egészségügyi váláság… hanem maga a 3.
világháború… Elkezdődött.
Professzor
– Döbbenetes igazság!
Kapitány –
Nem túlzás ezt állítani, drága Mester? Hát miféle háború lenne ez egy
puskalövés nélkül, és főleg hadüzenet nélkül?
Doktor –
És kik között folyna ez a háború?
Mester –
Éppen ez a legszörnyűbb az egészben, és ezért vagyok ennyire gondterhelt. Igen,
ez vírus okozta pandémia, és nem hadseregek indultak egymás ellen. Későn ez is
lehetséges, de majdnem mellékes. A lényeg az, hogy a csapás szétzúzza
megszokott békés életünket. Semmi sincs többé úgy, ahogy volt a boldog
békeidőben. És ne legyen kétségünk, hogy ez jó ideig egyre rosszabb lesz. És
végül is: puskalövések, tankok, bombázások nincsenek – de halottak igen. Alig
kezdődött a baj, és már egymillió halottat tartanak nyilván a statisztikák.
Ismétlem: a kezdet kezdetén vagyunk! Ki merné állítani, hogy egykettőre vége a
lidércnyomásnak, amikor inkább azt leshetnénk, hogy az áldozatok száma mikor
éri el az első világháború, majd a második világháború áldozatainak száma.
Mindeközben, ugyanúgy, mint a régi primitív háborúk idején a politika elemében
van. A tőke még inkább: a szelekció kemény, de a nagytőkének ez nincs ellenére.
Minden egybe vetve: a háború elindult, és a politika, és ami mögötte van fel
van ajzva, ahogy háborúkor megszokott. Mindenki győzelmet vizionál, de nem
feltétlenül holnap. Jó ez így. Az sem baj, ha száz évig eltart. Annyi mindent
el lehetne intézni ezidő alatt. És külön előny, hogy mindenki láthatja: nem is
háború ez! Pedig igen! Már benne vagyunk!
Kapitány –
Hát ez valóban szörnyű! Egy 21. századi apokalipszis!
Doktor –
Letaglózó! Valóban egy posztmodern apokalipszis!
Professzor
– Döbbenetes, szörnyű – és tartok tőle, hogy valóságos veszedelem.
Kapitány –
Egy helyett, most négy gondterhelt ember. Mi lesz most?
Mester –
Nincs jogunk kétségbe esni. Most már későre jár, elfáradtam, de holnap nekilátunk
feladatainknak! Hogyan tovább? Mi a teendő?
* * *
Professzor
– Egyre azon gondolkozom, csakugyan vége lenne egy korszaknak? És ha igen,
közelebbről milyen korszaknak szakad most vége?
Doktor – Én
nem hiszem, hogy ezt a járványt annyira kellene dramatizálni, amennyire sokan
hajlamosak tenni. A modern társadalom képes lesz ezt megoldani, és erősebbként
kijönni belőle.
Kapitány –
Szép dolog az optimizmus, de az nem mindig elég a sikerhez. Most pedig én is
rosszat sejtek. Erről az átkozott vírusról szinte mindent tudunk, és szinte
semmit. Így ki tudja megjósolni, mi lesz a folytatás? Mikor jön az annyira
emlegetett második hulláms. Nagyobb, vagy kisebb lesz az elsőnél? És mikor jön
a harmadik? És közben mi lesz a gazdasággal?
Mester –
Ez is egy sorsdöntő kérdés. Az igazi nagy fenyegetés viszont az, hogy mire
magához térítjük a gazdaságot, bedöntjük a világ pénzügyi rendszerét, vagyis
ugyanennek a gazdaságnak – és mellesleg a mi hétköznapi életünk –
vérkeringését.
Doktor –
Igen, már több szakember riogat ezzel, de ilyenkor ez szinte törvényszerű. A
világ mindig is tele volt Kasszandrákkal. Előnyös póz.
Mester –
Ne irigyeld Kasszandra sorsát, szépséges barátnőm! Az viszont valóban nagy
művészet megkülönböztetni az igazi és a hamis profétákat. De visszatérve
professzorasszonyunk kérdésére: szerintem egy hihetetlen kihívás elé vagyunk
állítva, és ennek súlyát, jelentőségét képtelenek vagyunk felfogni. De még azt
sem látjuk tisztán, hogy miből is áll ez a kihívás?
Kapitány –
Úgy beszélsz, kedves Mester, akinek már lenne elképzelése erről.
Mester –
Igen, van. És ez nem tesz boldoggá. Azt kell belátnunk, hogy jó ideje rossz
útra tértünk. Az út rossz, nekünk pedig jónak tűnt. És még ma sem rendültünk
meg ebben a rossz hitben. A rossz útnak sok tényezője van, köztük olyanok, mint
haladás, fejlődés, gyarapodás, növekedés. A tisztán demográfiai növekedést
mellékes problémának tartottuk összességében, bár kezdtünk egy kicsit aggódni.
Ugyanakkor külön-külön minden állam mindent elkövetett és elkövet ma is, hogy
speciel az ő lakossága gyarapodjon. Közben az áldott fejlődés eredményeképpen a
megszületett emberek nem hullanak, mint a legyek, hanem egyre hosszabb ideig
élnek, igaz, egyre nagyobb adag gyógyszeren. És a még inkább áldott fogyasztás
és annak növekedése. Növekedés! Micsoda mámorító szó. Társadalmaink varázs-szava
lett. Amely cég vagy állam nem növekszik – főösszegben, az annyit is ér. Amely
növekszik, viszi a pálmát, és sok minden más. De nézzük meg, mindennek
következtében mi van ma a Földön! 8 milliárd mai ember. Nem az a legnagyobb
tragédia, hogy ez 8 milliárd, míg nem régen 8 milliónyian voltunk a Földön. De
ez a régi 8 millió ember apró szikár ember, a mai 8 milliárd ember magas,
testes, nagy részükben betegesen elhízott, nem éppen egészséges ember. Régen a
Földön volt tehát 24 ezer tonna emberhús, ezen belül nem egészen egy tonna
emberháj. Ma a Földön van 830 millió tonna emberhús, ebből 310 millió tonna
emberháj. Már hogy ne válna így a Föld a vírusok paradicsomává?
Doktor –
Ez borzasztó, Mester. Olyan egyszerűen mondod, és olyan döbbenetesen világos.
Kapitány –
Így igaz, szóról szóra. Azt kell mondani, hogy egyszerűen már összeérnek kövér
seggjeink!
Professzor
– Valóban rémisztő, lesújtó. És a fő kérdés: van ebből kiút? Van visszaút?
Segítene-e bármit is, ha holnaptól mindenki tornázik és diétázik?
Mester –
Már hogy ne lenne kiút. Igaz, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz, mint a
szidőknak a kivonulás Egyiptomból, és se égen se Füldön egy alkalmas Mózes. De
addig is azt kell belátni, hogy a tragédia törvényszerű volt, és hogy az
egyenesen a civilizáció szívét támadta meg. A civilizációnak nem csak jelképe,
hanem meghatározó eleme az agora és az amfiteátrum. A helyek ahol összegyűlünk.
Most pedig szét kell húzni összeérő kövér seggjeinket, hogy halhatatlan
kapitányunk találó szavát vegyem kölcsönbe. Ez a távoltartási kényszer most
berobbant, és vélhetően itt marad. És ez fogja meghatározni az új korszakot.
Professzor
– Tudom, most már mindenki tőlem várja a proféciákat. Rendben van, elárulom
nektek, hogy ettől a rendhagyó 2020-as évtől kezdve az arcmaszk tartósan az
öltözködés részévé válik. Nem lesz többi divatbemutató, ahol nem mutatnának új
maszkkreációkat. A bazarokban hamarosan megjelennek a humoros, például
kacsacsőr alaku maszkok. 2024-től viszont a maszk már a szemeket is védő
maszkok terjednek el, vagyis ez már nem maszk, hanem komplett álarc lesz. Szép,
kényelmes, sok funkcióval, beépített GPS-szel.
Kapitány –
Szép új világ…
Mester –
Igen, ezek a próféciák meghökkentőek, de mi leszünk a legjobban meglepve,
milyen hamar megszokhatók. Közben jó lesz tudni, hogy ha minden gondunk a maszk
és a távolságtartás megszokása, komoly haladékot kaptunk a történelemből a
szükséges forradalmaink békés végrehajtására. Vagy ha így tetszik: Egyiptomból
való kivonulásához.
* * *