2027 – Megszokottá válik a szkafander – A professzor asszony próféciái

 

Professzor – 2027-től kezdve megszokottá válik a könnyű, kényelmes az egész testet védő szkafander használata házon kívül.

(Feljegyezve 2020. szeptember 8-án.)

 

* * *

 

A bukás 50 árnyalata

 

Kapitány – Kedves barátaim! Összeállítottam egy kérdőívet: mi vár Trumpra. Kérlek, szavazzatok! A lehetséges válaszok:
– Január 20–ig elmozdítják hivatalából.
– Január 20 után letartoztatják.
– Kicserélik orosz börtönben lévő három amerikai kémre.
– Kiadják Iránnak.
– Trump menedékjogot kér az izraeli nagykövetségen.

 

* * *

50 milla, ez nem dopping?

 

Kapitány – Olvasom az újságban, hogy a j9vőben a magyar állam 40 millióval jutalmazza az olimpiai aranyokat.

Professzor – Gazdag és nagyvonalú ország vagyunk…

Kapitány – Ezzel nem is lenne baj, de elgondolkoztam: 50 miila, ez nem dopping?

Doktor – Már hogy ne lenne dopping! Csakhogy nem tiltott szer.

Mester – Valóban nem tiltott szer a jog szerint, de etikailag csakugyan visszatetsző. Még akkor is, ha kétlem, hogy egy versenyzőnél ez lenne a leginkább ható erő.

Professzor – Pontosan így van, sőt, ha egymás mellett fut egy magyar és egy szomáliai atléta, aki otthon az aranyéremért semmit nem kap, lehet, hogy az ő daca eredményesebben doppingolja, mint a magyar atléta lelki szemei előtt lebegő 50 millió.

Mester – Egyébként jogos lenne, ha az érmék mellé pénzjutalom is járna, végül is a modern olimpiák irdatlan üzletet jelentenek.

Professzor – Helyes! A győztesek jutalmazása, elhalmozása ajándékokkal, kedvezményekkel már az ókorban is megszokott volt.

Kapitány – Jó, de az ókori G9rögországot és a mai megosztott világot nem lehet egy napon emlegetni. A Mester javaslata viszont helyre tenné a dolgokat, és nem kellene, hogy bántsa lelkiismeretünket a szomáliai atléta helyzete.

 

* * *

Ki gondolta volna

 

Kapitány – Mi történt, Mester? Még soha nem láttalak ennyire gondterheltnek!

Mester – Szörnyű gondolataim támadtak, barátaim… Nem is merem ezeket felismerésnek nevezni, de tartok tőle, hogy ez lenne a helyes.

Doktor – Osztd meg velünk gondolataidat, Mester. Ez segíthet tisztázni a helyzetet… De talán mi is hozzájárulhatunk a tisztázáshoz örök kételyeinkkel.

Mester – Szerencsés és boldog vagyok, hogy megvagytok nekem. Nehéz, szörnyű időszak elé nézünk, és nagy szükségünk arra az erőre, amit a jó emberek adhatnak egymásnak. De itt a lényeg: megütött, és majdnem megsemmisített az a gondolat, hogy a mostani pandémia nem egyszerűen egy egészségügyi váláság… hanem maga a 3. világháború… Elkezdődött.

Professzor – Döbbenetes igazság!

Kapitány – Nem túlzás ezt állítani, drága Mester? Hát miféle háború lenne ez egy puskalövés nélkül, és főleg hadüzenet nélkül?

Doktor – És kik között folyna ez a háború?

Mester – Éppen ez a legszörnyűbb az egészben, és ezért vagyok ennyire gondterhelt. Igen, ez vírus okozta pandémia, és nem hadseregek indultak egymás ellen. Későn ez is lehetséges, de majdnem mellékes. A lényeg az, hogy a csapás szétzúzza megszokott békés életünket. Semmi sincs többé úgy, ahogy volt a boldog békeidőben. És ne legyen kétségünk, hogy ez jó ideig egyre rosszabb lesz. És végül is: puskalövések, tankok, bombázások nincsenek – de halottak igen. Alig kezdődött a baj, és már egymillió halottat tartanak nyilván a statisztikák. Ismétlem: a kezdet kezdetén vagyunk! Ki merné állítani, hogy egykettőre vége a lidércnyomásnak, amikor inkább azt leshetnénk, hogy az áldozatok száma mikor éri el az első világháború, majd a második világháború áldozatainak száma. Mindeközben, ugyanúgy, mint a régi primitív háborúk idején a politika elemében van. A tőke még inkább: a szelekció kemény, de a nagytőkének ez nincs ellenére. Minden egybe vetve: a háború elindult, és a politika, és ami mögötte van fel van ajzva, ahogy háborúkor megszokott. Mindenki győzelmet vizionál, de nem feltétlenül holnap. Jó ez így. Az sem baj, ha száz évig eltart. Annyi mindent el lehetne intézni ezidő alatt. És külön előny, hogy mindenki láthatja: nem is háború ez! Pedig igen! Már benne vagyunk!

Kapitány – Hát ez valóban szörnyű! Egy 21. századi apokalipszis!

Doktor – Letaglózó! Valóban egy posztmodern apokalipszis!

Professzor – Döbbenetes, szörnyű – és tartok tőle, hogy valóságos veszedelem.

Kapitány – Egy helyett, most négy gondterhelt ember. Mi lesz most?

Mester – Nincs jogunk kétségbe esni. Most már későre jár, elfáradtam, de holnap nekilátunk feladatainknak! Hogyan tovább? Mi a teendő?

 

* * *

Csakugyan vége egy korszaknak?

Professzor – Egyre azon gondolkozom, csakugyan vége lenne egy korszaknak? És ha igen, közelebbről milyen korszaknak szakad most vége?

Doktor – Én nem hiszem, hogy ezt a járványt annyira kellene dramatizálni, amennyire sokan hajlamosak tenni. A modern társadalom képes lesz ezt megoldani, és erősebbként kijönni belőle.

Kapitány – Szép dolog az optimizmus, de az nem mindig elég a sikerhez. Most pedig én is rosszat sejtek. Erről az átkozott vírusról szinte mindent tudunk, és szinte semmit. Így ki tudja megjósolni, mi lesz a folytatás? Mikor jön az annyira emlegetett második hulláms. Nagyobb, vagy kisebb lesz az elsőnél? És mikor jön a harmadik? És közben mi lesz a gazdasággal?

Mester – Ez is egy sorsdöntő kérdés. Az igazi nagy fenyegetés viszont az, hogy mire magához térítjük a gazdaságot, bedöntjük a világ pénzügyi rendszerét, vagyis ugyanennek a gazdaságnak – és mellesleg a mi hétköznapi életünk – vérkeringését.

Doktor – Igen, már több szakember riogat ezzel, de ilyenkor ez szinte törvényszerű. A világ mindig is tele volt Kasszandrákkal. Előnyös póz.

Mester – Ne irigyeld Kasszandra sorsát, szépséges barátnőm! Az viszont valóban nagy művészet megkülönböztetni az igazi és a hamis profétákat. De visszatérve professzorasszonyunk kérdésére: szerintem egy hihetetlen kihívás elé vagyunk állítva, és ennek súlyát, jelentőségét képtelenek vagyunk felfogni. De még azt sem látjuk tisztán, hogy miből is áll ez a kihívás?

Kapitány – Úgy beszélsz, kedves Mester, akinek már lenne elképzelése erről.

Mester – Igen, van. És ez nem tesz boldoggá. Azt kell belátnunk, hogy jó ideje rossz útra tértünk. Az út rossz, nekünk pedig jónak tűnt. És még ma sem rendültünk meg ebben a rossz hitben. A rossz útnak sok tényezője van, köztük olyanok, mint haladás, fejlődés, gyarapodás, növekedés. A tisztán demográfiai növekedést mellékes problémának tartottuk összességében, bár kezdtünk egy kicsit aggódni. Ugyanakkor külön-külön minden állam mindent elkövetett és elkövet ma is, hogy speciel az ő lakossága gyarapodjon. Közben az áldott fejlődés eredményeképpen a megszületett emberek nem hullanak, mint a legyek, hanem egyre hosszabb ideig élnek, igaz, egyre nagyobb adag gyógyszeren. És a még inkább áldott fogyasztás és annak növekedése. Növekedés! Micsoda mámorító szó. Társadalmaink varázs-szava lett. Amely cég vagy állam nem növekszik – főösszegben, az annyit is ér. Amely növekszik, viszi a pálmát, és sok minden más. De nézzük meg, mindennek következtében mi van ma a Földön! 8 milliárd mai ember. Nem az a legnagyobb tragédia, hogy ez 8 milliárd, míg nem régen 8 milliónyian voltunk a Földön. De ez a régi 8 millió ember apró szikár ember, a mai 8 milliárd ember magas, testes, nagy részükben betegesen elhízott, nem éppen egészséges ember. Régen a Földön volt tehát 24 ezer tonna emberhús, ezen belül nem egészen egy tonna emberháj. Ma a Földön van 830 millió tonna emberhús, ebből 310 millió tonna emberháj. Már hogy ne válna így a Föld a vírusok paradicsomává?

Doktor – Ez borzasztó, Mester. Olyan egyszerűen mondod, és olyan döbbenetesen világos.

Kapitány – Így igaz, szóról szóra. Azt kell mondani, hogy egyszerűen már összeérnek kövér seggjeink!

Professzor – Valóban rémisztő, lesújtó. És a fő kérdés: van ebből kiút? Van visszaút? Segítene-e bármit is, ha holnaptól mindenki tornázik és diétázik?

Mester – Már hogy ne lenne kiút. Igaz, hogy ez egy kicsit nehezebb lesz, mint a szidőknak a kivonulás Egyiptomból, és se égen se Füldön egy alkalmas Mózes. De addig is azt kell belátni, hogy a tragédia törvényszerű volt, és hogy az egyenesen a civilizáció szívét támadta meg. A civilizációnak nem csak jelképe, hanem meghatározó eleme az agora és az amfiteátrum. A helyek ahol összegyűlünk. Most pedig szét kell húzni összeérő kövér seggjeinket, hogy halhatatlan kapitányunk találó szavát vegyem kölcsönbe. Ez a távoltartási kényszer most berobbant, és vélhetően itt marad. És ez fogja meghatározni az új korszakot.

Professzor – Tudom, most már mindenki tőlem várja a proféciákat. Rendben van, elárulom nektek, hogy ettől a rendhagyó 2020-as évtől kezdve az arcmaszk tartósan az öltözködés részévé válik. Nem lesz többi divatbemutató, ahol nem mutatnának új maszkkreációkat. A bazarokban hamarosan megjelennek a humoros, például kacsacsőr alaku maszkok. 2024-től viszont a maszk már a szemeket is védő maszkok terjednek el, vagyis ez már nem maszk, hanem komplett álarc lesz. Szép, kényelmes, sok funkcióval, beépített GPS-szel.

Kapitány – Szép új világ…

Mester – Igen, ezek a próféciák meghökkentőek, de mi leszünk a legjobban meglepve, milyen hamar megszokhatók. Közben jó lesz tudni, hogy ha minden gondunk a maszk és a távolságtartás megszokása, komoly haladékot kaptunk a történelemből a szükséges forradalmaink békés végrehajtására. Vagy ha így tetszik: Egyiptomból való kivonulásához.

 

* * *

Miért ez a büntetés

Professzor – Mit gondoltok, kedves barátaim, miért kaptuk ezt a durva büntetést, ami a Covid-19?

Kapitány – Annyi van a rovásunkon, hogy a miért nem olyan nehéz kérdés. Talán inkább kitől kaptuk, ez jó lenne tudni. Biztos mindenkinek meglesz a maga elmélete, de most te kezdd a sort, tanult doyenünk. Sejtem, hogy már igen kikívánkozik belőled a nagy titok, de egyébként is jobb, ha te állítod a vitához a lécet jó magasra.

Professzor – Hát a léc magasságával nem lesz gond. Végül is égi ez a nagy titok. Szerintem a pandémiát Isten, másképpen mondva: Allah küldte a világra, büntetésül azért, hogy tiltogatni kezdtük a burkát. Gondolhatta magában: akkor most viseljen mindenki burkát egy darabig! De lehetőleg valami nevetséges és kényelmetlen változatát!--- Látom, mindenki nevet…

Doktor – Zseniális – bár nem veszélytelen – fricska ez az emberi képmutatásra, kedves barátnőm, de a nagy titok szerintem máshol van. Ez pedig a környezetrombolásunk egyenes következménye. A természet lázadása. És most talán leginkább a halálosan megmérgezett óceán bosszúja. Kezdetben denevéreket és tobozkákat gyanítottak leginkább, elfeledkezve a legelőször hírbe hozott vuhani halpiacról. De micsoda félelmetes véletlen: a napokban kiderítették, hogy a vírus már novemberben Franciaországban lehetett, és amikor megtalálták a zé-pácienst, ő arról a gyanújáról beszélt, hogy a kórt felesége révén kaphatta, aki… egy halkereskedésben dolgozik, és onnan hozhatta el…

Kapitány – Én úgy gondolom, hogy ez a kór csak elvont filozófiai értelemben nevezhető büntetésnek. A valóságban ez emberek munkája. Sok embernek, és sok szervezetnek a munkája. Nem összehangolt munka ez. Az egyik ezért, a másik azért dolgozik. A hatások néha erősítik, néha oltják egymást. Ami viszont biztosra vehető. ebben a hatalmas tesz-veszben benne vannak nem csak a titkos, hanem a még titkosabb szolgálatok is. Mindenki, aki számit égen-földön most keményen benn van az egész históriában. Beleértve azokat is, akik a szeptember 11-et is koreográfálták. No persze, nem feltétlenül személyükben, végül is azóta sok év telt el. De számomra nem kétséges, hogy ez egy gigantikus szeptember 11… És pedig lényegében ugyanazzal a céllal: folytatódjon a háború!

Professzor – Ajjaj! A mi bátor kapitányunk, és az ő bátor összeesküvés-elméletei! Komolyan hiszed, hogy valaki összeollózta a vírust és mint egy bűvész, aki táncoltatja varázspálcáját, terelgeti a járványt?

Doktor – Nem szabad lebecsülni kapitányunk elméleteit! Fantasztikus előérzetei vannak, és ugyancsak fantasztikus szeme van az apró részletekhez és azok összefüggéseire. Szerintem bármilyen hatalmas puzzle-t tudna egyedül is összerakni. De most halljuk a Mestert, ő mit gondol erről.

Mester – Ha hagymavagdosás közben megvágod az ujjadat, gondolkozol-e azon, hogy ezt a büntetést most miért és kitől kaptad? A világ változik. Nagyon. És egyre gyorsabban. De nem mindig jól. Erről senki más nem tehet, csak mi. A pandémia most egy fájdalmas tünet. Egy fájdalmas tünete a rosszul változó világnak. De hol a recept, a program a jó változáshoz? Kérdezi mindenki. Hol, hol… Az orrotok előtt, drága emberek! Nem, ez a tragédia nem isteni büntetés, és nem a Természet büntetése. Ez a mi munkánk következménye. Ennyiben talán meglepő módon egy közös platformon vagyok kapitányunkkal. Azzal a különbséggel, hogy szerintem az ő által gyanított sötét erők szerintem kispályások az emberi sötétség erejével szemben. A gond inkább az, hogy ezek rendszerint egymás kezére játszanak.. Kiút? Kell egy mozgalom. A változó világ mozgalma, de nem jól ismert barátunk vágyálmára gondolok, hanem egy igazi valóságos mozgalomra. De addig is tartsuk be a járványügyi előírásokat, vigyázzunk magunkra, és egymásra!

* * *

Meleg kérdések

Professzor – Az egyik tábor lapja írja, hogy a másik táborban elégedetlenséget szított volna a nem-változtató műtétek elhalasztása a koronavírus miatt. Ez valóban izzó indulatokat szított az egyik táborban…

Doktor – Sajnos már rémisztőek az egyik tábor indulatai. Csak figyelem, mikor jön az első atrocitás…

Mester – A másikra való mutogatás nem hozza közelebb a megoldást.

Professzor – Én már kétlem, hogy lenne erre megoldás. Atén és Spárta testvérháborúja 2500 évig tartott, és csak azért lett vége, mert rájöttek, hogy 2000 éve már nem léteznek.

Kapitány – Elnézést, hogy egy mellékszálba kapaszkodom, de kérdem: aki nem volt jó férfinak, az jó lesz nőnek?

Doktor – De vicces! Az, hogy valaki jó vagy rossz férfinak érzi magát, az ő saját belső ügye. Lehet ilyen, lehet olyan is, ha úgy érzi, hogy a másik nemben teljesedne ki igazán a személyisége, hogy jön bárki is, aki ebben megakadályozza, vagy ezért megszégyenítse?

Kapitány – És mi lesz, ha holnap valaki azt kívánja, hogy operálják vissza majommá, mert már nem bírja az embereket.

Professzor – Jaj, ne adjál, mon brave capitain, ilyen ötleteket, mert nyomban jelentkeznek majd startupok, amelyek ezt megcsinálják, esetleg donor majmoktól átvett pofákkal…

Mester – És farkokkal, ne felejtsük ki ékességüket!

Doktor – Mi bújt belétek ma, kedves barátaim? Eddig azt tapasztaltam, hogy egészséges és progresszív az álláspontotok ebben a kérdésben.

Mester – Én nem keverném ebbe az egészséget és a progressziót. Ezek azért ennél fontosabb fogalmak. Inkább azt mondanám, hogy természetes és megértő módon állunk hozzá, mind a négyen. Közben mindenki hozzátesz valami egyedi elemet, amit toleránsan kellene kezelni, nemde?

* * *