Mi dől el agyban?

 

 

Kapitány – Szerintetek mi dől el az agyban?

Professzor asszony – Az, hogy a Föld lapos-e, vagy sem…

Doktornő – Az, hogy férfi vagy, vagy nő…

Mester – Az, amit más szerveink, például a gyomor és a máj nem tudnak eldönteni egymás között.

Doktornő – És szerinted, drága kapitányunk?

Kapitány – Az, hogy az ember hülye, vagy zseni.

 

 

* * *

 

Mi a múlt, a jelen, a jövő?

 

Agathón – A múltat még Isten sem tudja megváltoztatni.

Joubert – Mindenki a saját párkája, magának szövi a jövőt.

Horatius – A jelent élvezd, a jövőt ne firtasd!

Kapitány – A múlt a tapasztalatunk, a jelen a munkánk, a jövő a tervünk.

Professzor asszony – A múlt tények temetője, a jövő egy nagy köd, a jelen egy imbolygó kötélhíd a kettő között, egy hatalmas szakadék fölött.

Doktornő – Az egész olyan, mintha egy autóban száguldanék. Hátra nézek, minden távolodik. Ez a múlt. Előre nézek, minden felém rohan. Ez a jövő. Én meg ülök az autóban, és élvezem a száguldást...

Mester – A múlt az, ahol minden megfogant. A jelen azé, aki túléli a múltat, a jövő azé, aki túléli a jelent.

 

 * * *

 

A hiba…

 

Kung Fu-ce – Akkor követed el az igazi hibát, ha elkövettél egy hibát, és nem javítod ki.

Theognisz – Tévedni emberi dolog.

Kapitány – A hibák a bozótvágó késünk az élet dzsungelében.

Professzor asszony – Gyakorlás közben nem kell szégyellnünk a hibákat, előadás közben annál inkább.

Doktornő – Idővel mindenről kiderülhet, hogy hiba.

Mester – Okos ember tanul hibáitól. A még okosabb ember nem várja, hogy ő is elkövesse, inkább tanul mások hibáitól.

 

* * *

 

Ukrajna elrablása

 

Kapitány – Valami félelmetest érzek az ukrajnai háborúban. Jogos ez az érzés, ti hogyan látjátok ezt?

Doktornő – Már hogy ne lenne félelmetes Putyin semmivel nem indokolt brutális agressziója?

Mester – Legény a talpán, aki meg tudja helyesen ítélni, hogy ez a te őszinte véleményed, vagy gúnyolod a nyugati politikusokat, akik szóról szóra ezt ismétlik minden megnyilatkozásukban.

Professzor asszony – Ez a híres, Goebbelsre fogott, de valójában ősrégi propagandatörvény: ismételd ezerszer egy hazugságot, és az elveszíti a hazugság jellegét.

Kapitány – Ravasz csavar, hogy ebben a dupla minősítésben (semmivel nem indokolt és brutális), az egyik felével (brutálus) nem nagyon lehet vitatkozni. Igen, háború van. De ki látott nem brutális háborút? Különösen, hogy itt többen vesznek részt, mint a Második világháborúban.

Professzor asszony – A nagy többség Ukrajna oldalán.

Doktornő – Ez igaz, minden háború brutális, és egyáltalán nem hiba erre mindig emlékeztetni. Közben nehezen tagadható, hogy Oroszország hadserege támadta Ukrajnát, és nem fordítva.

Professzor asszony – Még nehezebben tagadható, hogy minden népnek van önrendelkezési joga, mint például a koszovói népnek. Ezt pedig elismerve, el kellene ismerni azt is, hogy az ukrajnai háború olyan, ami Szerbia fegyveres bevonulása lenne Koszovóban.

Doktornő – A két esetet nem lehet összehasonlítani

Kapitány – Már miért ne? Mert nem tetszik az eredménye?

Mester – Minden nap tapasztaljuk, hogy ebben a témában alapvetően két narratíva zeng és az észérvek nem nyitnak utat az igazsághoz. Ezért fontos az egész problémát egy nagyobb történelmi perspektívába helyezni.

Kapitány – Hát tedd meg ezt, drága Mesterünk. Sokszor csak a múlt fénye világítja meg a lényeges dolgokat.

Mester – 1917-ben a világ kettéhasadt két halálos ellenségre, de nem sokára, 1933-ben újabb hasadás következett be. Német földön olyan szörnyeteg született, amely hamar leigázta, felszámolta Európát. Erre a két halálos ellenség, az angolszász és a szovjet világ szövetséget kötött, megegyezve Európa megosztásában. . Az alkalni szövetség győzött és elenyészett, maradt a Hidegháborúnak nevezett halálos ellenségeskedés. Ez a megosztott Európában alapvetően fegyelmezetten, többé-kevésbé békés keretek között zajlott…

Professzor asszony – Kivéve a véres görög polgárháborút…

Mester – A világ többé földrészein viszont drámai dolgok történtek, éspedig ritkán az angolszász, vagy másképp szabadnak nevezet világ kedve szerint,  Mégis váratlanul éppen Európában következett – többi-kevésbé váratlanul – a történelmi kataklizma: A Szovjetunió összeomlott, a Szabad világ megnyerte a hidegháborút…

Kapitány – Egy puskalövés nélkül…

Mester – Egy jó ideig senki nem értette meg, mi történik, de a Nyugat hamar észbe kapott, és cselekedett. Sokáig ezt a kataklizmát világméretű győzelemnek akarták láttatni, de lévén ott maradt Kína, Vietnám, Észak-Korea, Kuba és még néhány tucat „szocialista orientációjú” ország, a mámort vissza kellett fogni, Mégis, az európai földrészen elért győzelem nem volt kis győzelem. Sőt, ez is rengeteg munkát, harcot igényelt, hogy materializálni lehessen a győzelmet. A művelet szinte akadálytalan haladt, sorra lehetett csatolni a Kelet-Európa országait a Nyugat intézményrendszerébe. Jámbor lelkek, mint akár Mitterand már egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Európát láttak álmaiban. Közben a Nyugat végig sejtette, hogy Oroszország betagolása az európai masszában nehezen fog menni, és talán kihagyható a közeli tervekből. Ugyanakkor érezték, hogy nem szabad megállni és nem szabad engedményeket tenni. Nyomulni, nyomulni, nyomulni! A végsőkig. Az orosz kemény belső magról le kell hámozni, letépni a régi befolyási zóna utolsó csopfotot. Ez jár a Hidegháború megnyeréséért. A győztes mindent visz.

Doktornő – És most Ukrajna az a stratégiai zsákmány, amelyet egy fél sem akar elengedni, szerencsétlen ukrán nép kárán

Professzor asszony – Jól mondtad: zsákmány. Amikor a nyugati politikusok könnyes szemekkel Ukrajnát mondanak, valójában zsákmányt mondanak.

Mester – A helyzet a becsületesen gondolkodó ember számára a napnál világosabb? Ukrajna a Nyugat számára egy félig-meddig megszerzett zsákmány, és a geopolitikai mohóság attól sem retten, hogy ezzel a harmadik világháborút kockáztatja.

Kapitány – Szegény Nyugat talán joggal fél attól, hogy ha most enged a vesztes, t. i. a hidegháborút elvesztő Oroszországnak, akkor lélektanilag, de talán reálisan megkérdőjeleződik az egész győzelme, közeleg egy új Saigon és egy új Kabul?

Mester – Nem hiszem, hogy hasonló megszégyenítés várna Amerikára Európában, de szeretném hinni, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, a testvériség, az értelmes élet és ez lépésről-lépésre átterjed egész Európára.

 

* * *

 

Lépjen-e vissza Biden?

 

Kapitány – Szerintetek, lépjen-e vissza Biden az elnökválasztási versenytől?

Professzor asszony – Hát mivel ezt javasolja a New York Times, muszáj neki, ez nem kétséges.

Doktornő – Szerintem is le kellene lépnie, de az lenne jó, ha magával vinné Trumpot is.

Mester – A Demokrata párt rossz helyzetbe hozta magát. Most nem az a kérdés, hogy rávehető-e Biden a visszalépésre (rávehető), hanem az, hogy találnak-e hiteles embert, aki meg is nyeri a versenyt? Csak azért visszaléptetni Bident, hogy kisebb legyen a vereség,

Doktornő – Valóban nehéz elképzelni, ki lehet az az utolsó piilanatban beszálló ember, aki esélyes is legyen a győzelemre. Talán esetleg a kedves Michelle Obama.

Kapitány – Egyébként szerintem a demokraták mögött vizionált mélyállam, amely kétségtelenül nem fanatikus, hanem roppant racionális, nem annyira attól tart, hogy ezzel a Bidennel veszít, hanem attól, hogy esetleg nyer ezzel a Bidennel.

 

 * * *

Volt egyszer egy Európa

 

Kapitány – Nem azt mondom, hogy valamit nem értem, amikor Európa problémára gondolok, hanem furcsa, nyugtalanító érzés fog el.  Egyszerűen úgy érzem, hogy nem is sejtjük, mit nem értünk, miközben megértése sorsdöntő lenne.

Doktornő – Én is hasonlóképpen vagyok. Egy nagy misztérium középpontjában vagyunk. Azt híhetnénk, szabadon lebegünk, pedig zuhanunk. Az is lehet, hogy ez valamilyen régi európai intellektuális érzés.

Professzor asszony – Azt hiszem, most nem arról van szó, hogy az „européer” intellektuálisok érzékenysége túl nagy, hanem arról, hogy Európa dilemmái túl nagyok, az eszmei gubanc a fejekben pedig még nagyobb.

Kapitány – Így igaz. Normális emberek tömegei egyféle abszurdumokat ismételgetnek vég nélkül, mások másokat. Mintha őrült alvajárók népesítették volna a Földet.

Mester – Igen. Van egy egyszerű igazság, amely még mindig nincs kimondva. Ez pedig az, hogy a 2500 évig épített Európa 1940. június 14-én, a hitleri seregek bevonulásával Párizsba megszűnt. Romjain elkezdődött egy ezeréves Reich építése. Öt év iszonyú háború következett. Ez alatt már kő kövön nem maradt. Ám a Harmadik Reichot legyőző Oroszország és Amerika – az ezt ígérő szép deklarációk ellenére – nem támasztotta fel a régi Európát, hanem 1945 februárjában, Jaltában papíron, májusra pedig a gyakorlatban is megosztotta egymás között a megszállt területet. Ez viszont történelmi perspektíva nem más, mint Európa 1940. június 14-én kiállított halotti bizonyítványának megerősítése.

Kapitány – Döbbenetes ezt hallani, de belegondolva, a megállaítás csakugyan igaz. A csillogó, tarka felszín megtéveszti az embert. Igen, a régi épületek, szobrok, szökőkutak állnak, az Eiffel torony áll, de ez az egész díszlet, Euró Disneyland.

Professzor asszony – Én is egyetértek ezzel a szomorú megállapítással. Európa egy igazi csoda volt. Igaz, szinte végig lopta mások, főleg Kína, India,, Mezopotámia, Egyiptom, Perzsia tudását, de ügyesen sáfárkodott vele, hogy a végén a világ szellemi műheyévé és nem mellesleg világhódító legyen. Mindez szertefoszlott. Fontoskodó és sznob, de Amerika vazallusa lett, ha kell fegyverhordozó, ha kell, kifutófiú.

Doktornő – A helyzet azóta csak annyiban változott, hogy Amerika megnyerte az Oroszországgal vívott hidegháborúját és sorra elcsalja az Oroszország által megszállt szinte összes területet. Több vitatott zsákmány maradt még, közülük most a legfontosabb Ukrajna.

Mester – Teljesen igazatok va. Hosszasan lehetne részletezni és elemezni Európa elrablásának történetét. Sokan írtak már erről, túl nagy titkok talán már nincsenek, de a helyzet megértése előfeltétel a mai folyamatok megértéséhez, de főleg a dicsőséges Európa feltámasztásához. Hiszem, akarom hinni, hogy Európa feltámad..

 

* * *

 

Az én mesterséges intelligenciám

 

Kapitány – OK, hasznos dolog egy techóriás vagy techtörpe mesterséges intelligenciája, de én a sajátomat akarom!

Doktornő – Minek ez a birtoklási vágy? Gondolod, hogy egy magán AI okosabb meg hasznosabb tudna lenni, mint egy profi közösségi AI?

Professzor asszony – Furcsállom, fiatal barátnőm, hogy te, aki gyakran liberális elveket vallasz, most inkább a közösségit javaslod, a magánnal szemben.

Kapitány – Drága professzor asszonyom, ne engedd meg, hogy jelen esetben megtévesszen a közösségi szó. Hisz ezek az ún. közösségi AI-k egytől-egyig magáncégek tulajdonai. Közben engem nem a tulajdonforma zavar, hanem az intimitás, de úgy is mondhatom: a szuverenitás hiánya.

Mester – Megértelek, bátor kapitányunk!  Zavar a „Két úr szolgája”-szituáció, különösen, hogy jelen esetben a szolga nem két, hanem két milliárd urat szolgál ki.

Professzor asszony – Ezt most már nem szolgának, hanem asszisztensnek hívják.

Doktornő – Azért az okostelefonokon a Google mégis szolgát („valet”) biztosít. És van benne valami báj. Eszembe juttatja Jeant, a legendás komornyikot.

Professzor asszony – Szerintem a névtől és a tulajdonformától függetlenül, ez az új forradalmi szolgáltatás a lényeg, amely a tudásból egy hétköznapi csodafegyvert csinál. De ma még csak sejtjük, mit fog jelenteni ez.

Kapitány – Csakugyan, mit? Egy mindig velünk tartó szuperenciklopédia, amely nagyrészt fölöslegessé teszi majd az iskolát?

Professzor asszony – Szó sincs erről. Szerintem a mindenféle kérdésre választ adó „csetbot”, értsd: csevejrobot a mesterséges intelligencia passzív, triviális alkalmazása marad. Az egyik legfontosabb alkalmazás az egészségügyi AI lesz, amely teljesen átalakítja majd az egészségvédelmet, az egészséges életmódra való neveléstől kezdve, a megelőzés ésen át, a korai diagnosztikáig. Ez valóban megteremtheti annak lehetőségét, hogy egészségben éljük le a nekünk megadatott 111 évet.

Mester – Alapvetően egyetértek veled, tanult barátunk, de kissé romantikus elképzelés, hogy önmagában elég lenne az egészségügyi AI az egészségben és boldogságban megélt 111 évhez. Még egy sor hasonló hatású AI-ra lesz szükség, hogy a rend, a szabadság és az igazságosság harmóniában érvényesüljön a társadalomban. És még szó nem esett a várható óriási kockázatokról, a várható iszonyatos harcokról.

Doktornő – Bizony, minden lesz, de legyetek biztosak, hogy leginkább bámulatos haladás. Mert ilyen a szabad és kreatív ember. Közben maradjunk realisták. Ezek a világátalakító AI-k nem magányos zsenik munkái, hanem valóban techóriások küldetése.

Mester – Én nem látom az embert elidegenítőnek a perspektívát. Szeretném hinni, hogy kapitány barátunk jogos álma is teljesül: idővel minden egyes ember kaphat saját egyéni AI-t is, sőt kettőt

Kapitány – Köszönöm a biztatást, drága Mester! Ezt már szinte ígéretnek érzem. De miért kellene nekem két AI?

Mester – Azért, mert az egyik lesz a szolgád, bocsánat, az asszisztensed. A másik pedig a lassan, de szépen készülő másolatod. Elektronikus alteregód, amelyet biológiai halál nem fenyeget.

Professzor asszony – Fölöttébb izgalmas ötlet, éspedig teljesen reális terv! Hiszen az AI is „csak” egy szoftver, amelynek megvásárlását ma valóban csak nagy cégek és szervezetek tudják megengedni maguknak, de ismerve a szoftver-világ dinamikáját, biztosra vehető, hogy az AI egyre több magánember számára is megvásárolható lesz.

Kapitány – Semmi gond, hozzá vagyunk szokva, hogy csak az érdemdús emberek jutnak bizonyos javakhoz. Hogy az elektronikus alteregó csak egyesek privilégiuma lesz, alapvetően nem változtat a világ mai helyzetén.

Doktornő – Kérlek, ne legyünk ennyire szkeptikusok. Higgyük el, hogy az irány mégis egy jobb világ. A magam részéről én inkább a magán AI-k nehézségét a tanulás biztosításában látom. Ez, ami nem gond a techóriások által „nevelt” AI-k esetében.

Professzor asszony – Lehet, hogy a kutyaiskolák mintájára létrejönnek majd házi AI-k képzésére szakosodott iskolák.

Mester – Hallgatlak titeket, és örvend a szívem. Hát, nem lehet nem szeretni ezt a társaságot. Kíváncsi lennék, hogy festene majdani másolataink találkozása.

 

 * * *