Élő művészet, élő művész

 

Kapitány – Ma felfedeztem egy fantasztikus alapítványt. Úgy határozza meg magát, mint alapítvány „az élő művészetért”. Először az alapítvány munkája keltette fel kíváncsiságomat, de később hírtelen egy nagy kérdés kezdett foglalkoztatni: mi az, hogy „élő művészet”?

Doktornő – Csakugyan izgalmas, provokatív kérdés, hiszen miféle művészet lenne a nem élő művészet? Talán a távoli múlt maradványai?

Professzor asszony – Ahány ember, százszor annyi elképzelés arról, mi művészet, mi élő, és mi holt művészet. Én viszonylag jól ismerem ennek az alapítványnak a munkáját, és tudom, hogy programukban előnyt, kiemelt figyelmet biztosítanak azoknak a művészeti ágaknak, ahol élő emberek képviselik a művészetet, mint például a színház színészeivel, az opera énekeseivel és zenekarával, a balett táncosaival.

Kapitány – Értem. Ez igen jogos megkülönböztetés, hiszen az embernél csodálatosabb nincs.

Doktornő – Ezek szerint a mozgókép, a hangfelvétel sem élő művészet. Pedig a mai ember művészetfogyasztásának 99%-a ebből áll.

Mester – Ez téves becslés, mert te most csak a „színpadszerű” művészetekre” gondoltál, és kihagytad a számításból a többi ezer művészetet, amellyel gyakorlatilag minden ember érintkezik éberlétének minden percében. Itt van mindenek előtt az irodalom, és szerencsére ma még az emberek nagy része többet olvas, mint amennyit videót néz. És mondok még két elgondolkoztató példát: a tárgytervezés és az építészet.

Kapitány – Ezer művészeti ág? Én azt hittem, hét van.

Professzor asszony – A különbség a két szám között nem nagy. De itt is szabad, mint a madár a véleményalkotás. Közben megemlítem, hogy az említett alapítvány a gyakorlatban egyetlen művészeti ágat nem hagy ki, sőt, eddig legtöbbet az irodalom terűletén tett.

Mester – A kezdő kérdésre visszatérve: a legtöbb művész felismeri és vallja, hogy a Művet mindig ketten alkotják meg, hiszen az alkotás akkor lesz befejezve, ér célba, ha egy ember befogadja – a maga módján. Ez a világ igazi szentháromsága: az alkotás elkezdő, a Mű és az alkotást befogadó.

Kapitány – Semmi kétség, ha erre gondolunk, minden művészet mindig élő művészet.

 

* * *

 

Az első számú közellenség

 

Professzor asszony – Mit látunk: egész Európa pusztító vereséget tervez mérni Oroszországra, közben megnyerve magának Ukrajnát.

Doktornő – Azzal az apró kiegészítéssel, hogy Magyarország és Szlovákia meglehetősen megbontja ezt az egységet.

Professzor asszony – Dehogy, éppen ellenkezőleg, ők a legaktívabbak köé tartoznak. Közben legyen világos, én 1941-ről beszélek…

Kapitány – Ez döbbenetes! Valóban Európa előtte utoljára 1941-ben volt ennyire egységes, akkor is Berlin vezetésével.

Mester – Csakugyan döbbenetesek mind a hasonlóságok, mind a különbségek.

Doktornő – Szerencsére Európa már nem a fasizmus birodalma, hanem a demokrácia védelmezője. Ugyanakkor keleten annyi a változás, hogy egy kommunista autoriter rendszer helyett egy államkapitalista, tetejében ortodox autoriter rendszer van.

Professzor asszony – Ez az egyik summázat. Már csak azt kellene hozzátenni, hogy aki nem ezt mondja, Putyin propagandáját szolgálja.

Kapitány – Nem is tudom, mi rémisztőbb, az agymosott tömegek vagy a gondolkodni képes emberek képtelensége előre jutni a sorsdöntő problémák megoldásában.

Mester – Hajlok arra, hogy az utóbbi a nagyobb baj, és fontos lenne rájönni az efféle képtelenség okára. Úgy vélem, ez nem véletlenül van így, és elsősorban nem személyes vagy pszichológiai okokat kell keresni.

Professzor asszony – Egyetértek veled, Mester. Annyit mondanék, hogy Európa 1941-ben egy rasszista ideológia szerint akart uralni, és ma újra a rasszizmus rejtőzik az ideológiaszivárvány alatt.

Kapitány – Az az érzésem, aki ezt kifejti Nobel-díjat kapna. Vagy golyót a fejébe. Vagy mind a kettőt.

Doktornő – Sajnos, sem filozófiai, sem társadalomtudományi Nobel-díj sincs.

Professzor asszony – Engem a díjak hidegen hagynak. Persze, a golyót is inkább elhárítom. Olyan jó dolog élni és gondolkozni. Csak ez a tengernyi gyűlölet zavar.

Mester – Osztozom érzésedben. Bonyolult, ellentmondásos az emberi világ, de ki merem mondani, hogy a gyűlölet a civilizáció első számú közellensége. Olyan kígyóméreg az, amely nem a zsákmányt, hanem magát a kígyót öli meg.

 

* * *

 

Mi dől el agyban?

 

 

Kapitány – Szerintetek mi dől el az agyban?

Professzor asszony – Az, hogy a Föld lapos-e, vagy sem…

Doktornő – Az, hogy férfi vagy, vagy nő…

Mester – Az, amit más szerveink, például a gyomor és a máj nem tudnak eldönteni egymás között.

Doktornő – És szerinted, drága kapitányunk?

Kapitány – Az, hogy az ember hülye, vagy zseni.

 

 

* * *

 

Mi a múlt, a jelen, a jövő?

 

Agathón – A múltat még Isten sem tudja megváltoztatni.

Joubert – Mindenki a saját párkája, magának szövi a jövőt.

Horatius – A jelent élvezd, a jövőt ne firtasd!

Kapitány – A múlt a tapasztalatunk, a jelen a munkánk, a jövő a tervünk.

Professzor asszony – A múlt tények temetője, a jövő egy nagy köd, a jelen egy imbolygó kötélhíd a kettő között, egy hatalmas szakadék fölött.

Doktornő – Az egész olyan, mintha egy autóban száguldanék. Hátra nézek, minden távolodik. Ez a múlt. Előre nézek, minden felém rohan. Ez a jövő. Én meg ülök az autóban, és élvezem a száguldást...

Mester – A múlt az, ahol minden megfogant. A jelen azé, aki túléli a múltat, a jövő azé, aki túléli a jelent.

 

 * * *

 

A hiba…

 

Kung Fu-ce – Akkor követed el az igazi hibát, ha elkövettél egy hibát, és nem javítod ki.

Theognisz – Tévedni emberi dolog.

Kapitány – A hibák a bozótvágó késünk az élet dzsungelében.

Professzor asszony – Gyakorlás közben nem kell szégyellnünk a hibákat, előadás közben annál inkább.

Doktornő – Idővel mindenről kiderülhet, hogy hiba.

Mester – Okos ember tanul hibáitól. A még okosabb ember nem várja, hogy ő is elkövesse, inkább tanul mások hibáitól.

 

* * *

 

Ukrajna elrablása

 

Kapitány – Valami félelmetest érzek az ukrajnai háborúban. Jogos ez az érzés, ti hogyan látjátok ezt?

Doktornő – Már hogy ne lenne félelmetes Putyin semmivel nem indokolt brutális agressziója?

Mester – Legény a talpán, aki meg tudja helyesen ítélni, hogy ez a te őszinte véleményed, vagy gúnyolod a nyugati politikusokat, akik szóról szóra ezt ismétlik minden megnyilatkozásukban.

Professzor asszony – Ez a híres, Goebbelsre fogott, de valójában ősrégi propagandatörvény: ismételd ezerszer egy hazugságot, és az elveszíti a hazugság jellegét.

Kapitány – Ravasz csavar, hogy ebben a dupla minősítésben (semmivel nem indokolt és brutális), az egyik felével (brutálus) nem nagyon lehet vitatkozni. Igen, háború van. De ki látott nem brutális háborút? Különösen, hogy itt többen vesznek részt, mint a Második világháborúban.

Professzor asszony – A nagy többség Ukrajna oldalán.

Doktornő – Ez igaz, minden háború brutális, és egyáltalán nem hiba erre mindig emlékeztetni. Közben nehezen tagadható, hogy Oroszország hadserege támadta Ukrajnát, és nem fordítva.

Professzor asszony – Még nehezebben tagadható, hogy minden népnek van önrendelkezési joga, mint például a koszovói népnek. Ezt pedig elismerve, el kellene ismerni azt is, hogy az ukrajnai háború olyan, ami Szerbia fegyveres bevonulása lenne Koszovóban.

Doktornő – A két esetet nem lehet összehasonlítani

Kapitány – Már miért ne? Mert nem tetszik az eredménye?

Mester – Minden nap tapasztaljuk, hogy ebben a témában alapvetően két narratíva zeng és az észérvek nem nyitnak utat az igazsághoz. Ezért fontos az egész problémát egy nagyobb történelmi perspektívába helyezni.

Kapitány – Hát tedd meg ezt, drága Mesterünk. Sokszor csak a múlt fénye világítja meg a lényeges dolgokat.

Mester – 1917-ben a világ kettéhasadt két halálos ellenségre, de nem sokára, 1933-ben újabb hasadás következett be. Német földön olyan szörnyeteg született, amely hamar leigázta, felszámolta Európát. Erre a két halálos ellenség, az angolszász és a szovjet világ szövetséget kötött, megegyezve Európa megosztásában. . Az alkalni szövetség győzött és elenyészett, maradt a Hidegháborúnak nevezett halálos ellenségeskedés. Ez a megosztott Európában alapvetően fegyelmezetten, többé-kevésbé békés keretek között zajlott…

Professzor asszony – Kivéve a véres görög polgárháborút…

Mester – A világ többé földrészein viszont drámai dolgok történtek, éspedig ritkán az angolszász, vagy másképp szabadnak nevezet világ kedve szerint,  Mégis váratlanul éppen Európában következett – többi-kevésbé váratlanul – a történelmi kataklizma: A Szovjetunió összeomlott, a Szabad világ megnyerte a hidegháborút…

Kapitány – Egy puskalövés nélkül…

Mester – Egy jó ideig senki nem értette meg, mi történik, de a Nyugat hamar észbe kapott, és cselekedett. Sokáig ezt a kataklizmát világméretű győzelemnek akarták láttatni, de lévén ott maradt Kína, Vietnám, Észak-Korea, Kuba és még néhány tucat „szocialista orientációjú” ország, a mámort vissza kellett fogni, Mégis, az európai földrészen elért győzelem nem volt kis győzelem. Sőt, ez is rengeteg munkát, harcot igényelt, hogy materializálni lehessen a győzelmet. A művelet szinte akadálytalan haladt, sorra lehetett csatolni a Kelet-Európa országait a Nyugat intézményrendszerébe. Jámbor lelkek, mint akár Mitterand már egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Európát láttak álmaiban. Közben a Nyugat végig sejtette, hogy Oroszország betagolása az európai masszában nehezen fog menni, és talán kihagyható a közeli tervekből. Ugyanakkor érezték, hogy nem szabad megállni és nem szabad engedményeket tenni. Nyomulni, nyomulni, nyomulni! A végsőkig. Az orosz kemény belső magról le kell hámozni, letépni a régi befolyási zóna utolsó csopfotot. Ez jár a Hidegháború megnyeréséért. A győztes mindent visz.

Doktornő – És most Ukrajna az a stratégiai zsákmány, amelyet egy fél sem akar elengedni, szerencsétlen ukrán nép kárán

Professzor asszony – Jól mondtad: zsákmány. Amikor a nyugati politikusok könnyes szemekkel Ukrajnát mondanak, valójában zsákmányt mondanak.

Mester – A helyzet a becsületesen gondolkodó ember számára a napnál világosabb? Ukrajna a Nyugat számára egy félig-meddig megszerzett zsákmány, és a geopolitikai mohóság attól sem retten, hogy ezzel a harmadik világháborút kockáztatja.

Kapitány – Szegény Nyugat talán joggal fél attól, hogy ha most enged a vesztes, t. i. a hidegháborút elvesztő Oroszországnak, akkor lélektanilag, de talán reálisan megkérdőjeleződik az egész győzelme, közeleg egy új Saigon és egy új Kabul?

Mester – Nem hiszem, hogy hasonló megszégyenítés várna Amerikára Európában, de szeretném hinni, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, a testvériség, az értelmes élet és ez lépésről-lépésre átterjed egész Európára.

 

* * *

 

Lépjen-e vissza Biden?

 

Kapitány – Szerintetek, lépjen-e vissza Biden az elnökválasztási versenytől?

Professzor asszony – Hát mivel ezt javasolja a New York Times, muszáj neki, ez nem kétséges.

Doktornő – Szerintem is le kellene lépnie, de az lenne jó, ha magával vinné Trumpot is.

Mester – A Demokrata párt rossz helyzetbe hozta magát. Most nem az a kérdés, hogy rávehető-e Biden a visszalépésre (rávehető), hanem az, hogy találnak-e hiteles embert, aki meg is nyeri a versenyt? Csak azért visszaléptetni Bident, hogy kisebb legyen a vereség,

Doktornő – Valóban nehéz elképzelni, ki lehet az az utolsó piilanatban beszálló ember, aki esélyes is legyen a győzelemre. Talán esetleg a kedves Michelle Obama.

Kapitány – Egyébként szerintem a demokraták mögött vizionált mélyállam, amely kétségtelenül nem fanatikus, hanem roppant racionális, nem annyira attól tart, hogy ezzel a Bidennel veszít, hanem attól, hogy esetleg nyer ezzel a Bidennel.

 

 * * *