2014. május 15., csütörtök

Hívjátok ide a társadalmat!

Professzor – Mester, mondd, kérlek, miben látod a mostani helyzet megoldását. Be kell vallanom, hogy már nem csak nyomaszt hazánk állapota, de szégyellem is azt, hogy csüggedünk, rettegésről beszélgetünk, zavartan és tanácstalanul állunk…
Mester – Megértelek, de hidd el, neked nincs okod osztozni a szégyenben. Ami viszont a megoldást illeti, azt az élet majd megtalálja… Nem vagyok biztos, hogy az követné az én elképzelésemet, de szívesen megosztom veletek, mert minden hasonló gondolatra, tervre jut valamilyen szerep a dolgok alakulásában.
Kapitány – Roppant kíváncsi vagyok elképzeléseidre, Mester, azért is, mert tanult barátunk most mindenféle pontos diagnózis nélkül kért orvosságot.
Doktor – Valóban nehéz eset, mert a kór egyik jellegzetessége, hogy nem mindenki észleli… De halljuk a Mestert!
Mester – Szerintem a baj gyökere az, hogy túl nagy hatalmat kapott a politika, vagy kevésbé elvontan megfogalmazva: a politikai osztály.
Professzor – Reális tényező a politika egy tőke uralta társadalomban?
Mester – Különböző mértékben, de az. Nálunk viszont ez a mérték túlontúl naggyá dagadt. De nem a tőke gyengesége miatt, hanem a társadalom gyengesége miatt.
Kapitány – De miért lett volna hírtelenül ennyire gyenge a magyar társadalom? Talán a szocializmus évtizedei tették apatikussá, rombolták szét immunrendszerét?
Mester – Fontos lenne megvizsgálni, hogy mit tett az elmúlt 25 év, és az előtte lévő 40, de most nézzük meg, milyen esélyei és milyen forgatókönyvei lehetnek a társadalomnak! Én bizakodó vagyok, különösen, hogy a pozitív fordulathoz nem kell a 10 millió polgártársunk egységes rohama. Az ébredés és a fordulat fokozatos lesz. Kezdetben néhány ezer-tízezer ember példája kellene, azokat viszont néhány százezer embernek kellene követnie.
Professzor – Igen, bizakodhatunk, hogy él ennyi értelmes és felelős ember.
Doktor – De milyen választási lehetőségük adódik nekik a politika visszahódításához?
Mester – Kettő! Úgy gondolom, abban alapvetően egyetértés van köztünk, hogy a baj hordozói a mai pártok.
Professzor – Egytől egyig!
Mester – Ezért a magyar társadalom előtt két lehetőség, két út áll: vagy visszafoglalja a meglévő pártokat, vagy új lapot nyit és új szervezetekbe, új mozgalmakba tereli erejét.
Kapitány – Elfoglalni a meglévő pártokat? Ezt hogyan kell érteni? Hogyan kell elképzelni?
Mester – A mostani pártok egy rossz politikusi nomenklatúra foglyai. Belső rendjük és működésük nem demokratikus. De a társadalmi benyomulás játszva szétroppanthatja a régi kereteket, kisöpörheti a rossz nomenklatúrát.
Doktor – Ez, attól tartok, meglehetősen naiv elképzelés.
Mester – Elfogadom, drága doktornő, elfogadom. Ez egy meglehetősen valószínűtlen, de vallom: reális lehetőség. Magam is nagyobb esélyt látok arra, hogy merőben új szerveződések nyerjék meg a társadalmat a változás számára.
Professzor – A régi szervezetek elfoglalása vagy újak teremtése? Mire lenne jó ez új eszmék, új programok nélkül?
Mester – De hát nem arról beszéltem, hogy a társadalomnak kell színre lépnie, elcsapva a csapnivaló politikusi nomenklatúrát? A társadalom számára pedig nem kellenek szóvirágok, lózungok, populista beszéd. A társadalom maga a program, értelmes, tagolt program: béke, munka, igazságosság! Persze, majd mi is besegítünk ebbe a nemes feladatba! Igaz, barátaim?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése