Professzor
– Ebben a háborús világban miért lenne nagy ügy egy bombázás? Mégis, engem
elkeserít, és talán leginkább az, amit provokatívnak szántam kérdésemben:
banális dolog-e ma már bombázgatni bárhol is?
Kapitány –
Nem, nem hiszem, hogy ott tartanánk. És abban sincs igazad, tanult barátnőnk,
hogy ez az eset, ami miatt háborogsz, annyira banális lenne. Talán éppen
ellenkezőleg. Mert biztosra veszem, hogy arra a bombázásra gondolsz, amelyet
Amerika hajtott végre egy szír katonai repülőtér ellen. És valljuk be, ez az
akció mindenkit meglepett, és igen erőteljes reakciókat váltott ki.
Mester – A
két megfigyelés között nincs ellentmondás. Amiről a professzor asszony beszél,
egy valós helyzet. Senki nem döbben meg attól, hogy egy állam beveti fegyveres
erejét, és ez tűrhetetlen, ez felháborító.
Ettől teljesen független az az általános meglepődés, mondhatnám,
megrökönyödés, amit Trumpnak sikerült okozni az egész világ számára egy vacsora
alatt.
Doktor – Eddig
nem sok jót lehetett várni tőle, nem is kaptunk semmi jót, de most helyesen
cselekedett, hiszen közös érdek, hogy mindenki vésse agyába: büntetlenül nem
lehet nyúlni a vegyi fegyverhez.
Professzor
– De kedves fiatal barátunk, nem lenne elvárható, hogy bűnelkövetés esetén a
bűnös büntetessék, éspedig a jog alapján. Vagy te, mint minden liberális
barátunk, hivatalból elfogadjátok azt, hogy a szír kormány a bűnös? Komolyan
gondoljátok, hogy egy ilyen öngyilkos akcióra szánná el magát? Mit nyerhetett
vele, és mit kockáztathatott? Vagy ti gyengeelméjűnek tartjátok Asszadot?
Doktor –
Nem ő lenne az első visszaeső… Egyébként is jellemző a diktátorokra, minden
gonosz eszességük ellenére az ilyen vakság. És rendszerint ez okozza a
vesztüket is.
Kapitány –
Ilyen általános tapasztaltok alapján senkit sem lehet bűnösnek mondani egy
konkrét ügyben. És ebben a konkrét ügyben napnál is világosabb, hogy kreált
ürügyről van szó. És ha ti nem vagytok képesek ezt elismerni, oda a
hitelességetek… Bár kinek lenne illúziója, hogy a nagypolitika hitelességről és
nem a ködösben hagyott nagy érdekekről szólna.
Mester –
Ezzel nem értek egyet, bátor barátunk! Szerintem érdekeket képviselni nem bűn,
és lelke rajta minden politikusnak vagy más érdekképviselőnek, ha a maga
személyisége szerint súlyozza az érdekeket, de oda a civilizációnk, ha nem
ragaszkodunk egy tisztes hitelességhez…
Professzor
– Hitelesség ide, hitelesség oda, nem nehéz világosan látni, hogy a nyugati
világ kőkemény érdeke az asszadi vezetés kiiktatása a közel-keleti színtérről.
Doktor –
Ki sírna egy diktátorért?
Kapitány –
Ezzel a bélyeggel lehet játszadozni, de mondd már nekem, a jog tudója, ha
összeírnád a ország-vezetők világlistáját, hol helyezkedne Asszad? Ki előzi meg
demokráciában őt a Közel-Keleten, még ha valóban komikus demokráciáról beszélni
arrafelé. Talán az egyiptomi elnök? Vagy a szaúdi király? Vagy Erdogán?
Doktor –
De miért velem vitatkoztak? Győzzétek meg a szír népet, hogy nem is járnak
rosszul Asszddal!
Professzor
– Kérdem én. kinek van kétsége, hogy Asszad 24 óra alatt helyre tudná állítani
az ország belső békéjét és nyugalmát, ha a különféle felkelők nem kapnának
kívülről számolatlanul a pénzt, fegyvert, hitechet, mindent amire az öldöklés
folytatásához szükséges.
Doktor –
Szép rend és béke lenne ez, ismerjük ezt.
Professzor
– Lehetne parafrazálni Churchillnek tulajdonított mondást: a rend nem a legjobb
dolog, de jobb nincs kitalálva. Azon a földön egy ötezer éves hatalom harcol a
fennmaradásáért. Néha, szinte mindig terhel alkalmazkodni hozzá, de össze
lehet-e hasonlítani ezt a terhet a halállal és a pusztulással. És most ez a
föld immár a Második világháborúnál is továbbtartó, pusztításaiban annál is
túltevő poklot él át egy gonosz geopolitikai érdekből. A Nyugat ennél nagyobb
bűnt nem vett a lelkére Hirosima óta…
Kapitány –
Félő, hogy ennek árát meg is fizeti…
Doktor –
Szívből sajnálom a szír embereket, és igen is tartozunk annyival, hogy
emberségesen befogadjuk a menekültjeiket, de azt nem tudom elfogadni, hogy
egyoldalúan a Nyugatot ostorozzuk a szír helyzetért. Vastagon vannak benne
Oroszország, Törökország, Irán, a többi arab országról nem is beszélve…
Professzor
– Így igaz, sokan vannak képviselve a történetben, de ne próbáljuk összemosni a
bajkeverőket és azokat, akik próbálnak segíteni megoldani a helyzetet…
Kapitány –
Eléggé elmerültünk a szír tragédia diagnózisában, de hogyan ítéljük meg
konkrétan ezt a tegnapi amerikai akciót? Fordulat? De miben? Milyen
következményekkel? Lesz ebből egy Harmadik világháború?
Doktor –
Amely sokak szerint, beleértve a pápát is, már jó ideje folyik…
Professzor
– Vagy lehet, hogy Trump belátta, semmire nem megy a washingtoni mocsár
lecsapolásával, inkább túltesz Obamán és Hillaryn… Akár össze is jöhet neki is
egy Nobel-békedíj…
Mester –
Mindenki, beleértve az orosz vezetést is, egy ilyen közel-keleti fordulat miatt
ideges… Szerintem itt másról van szó. A mérlegelésben ezer pro és kontra érv és
körülmény szerepelhetett, oktalanság lenne egy-kettőt kiemelni, különösen a
kevésbé súlyosoktól. A rejtély kulcsát én máshol látom. Ne feledjük, hogy az
akció egy jó hangulatú vacsora idejére volt igazítva, amikor Trump vendégül
látta kínai kollégáját. Egy sor üzleti ügy várt megtárgyalásra a 21. század két
éppen helyet cserélni készülő szuperhatalma között. Ebben Trump kiváló rutinnal
rendelkezik. De van egy másik, roppan nehéz ügy: Észak-Korea. És azt se
feledjük, hogy éppen 3-4 napja nyilatkozott Trump, hogy ha a kínaiak nem
segítenek ráncba szedni az észak-koreai vezetőt, ő kész egyedül is cselekedni.
Hát meg kellett mutatni ennek a kínai vendégnek, hogy ő bizony nem tréfál. 59
Tomahawk, és a probléma meg van oldva… Közben meg megmutatja a világnak, hogy
Putyin mégsem tartja marjában, és ahogy ezt tisztáztuk, végre – némi idő után –
jöhet az óvatos vagy nem annyira óvatos összeborulás, egészen úgy mint Putyin
és Edogan között az orosz gép lelövése után…
Kapitány –
A francba a politikával!
* * *
