Ukrajna elrablása

 

Kapitány – Valami félelmetest érzek az ukrajnai háborúban. Jogos ez az érzés, ti hogyan látjátok ezt?

Doktornő – Már hogy ne lenne félelmetes Putyin semmivel nem indokolt brutális agressziója?

Mester – Legény a talpán, aki meg tudja helyesen ítélni, hogy ez a te őszinte véleményed, vagy gúnyolod a nyugati politikusokat, akik szóról szóra ezt ismétlik minden megnyilatkozásukban.

Professzor asszony – Ez a híres, Goebbelsre fogott, de valójában ősrégi propagandatörvény: ismételd ezerszer egy hazugságot, és az elveszíti a hazugság jellegét.

Kapitány – Ravasz csavar, hogy ebben a dupla minősítésben (semmivel nem indokolt és brutális), az egyik felével (brutálus) nem nagyon lehet vitatkozni. Igen, háború van. De ki látott nem brutális háborút? Különösen, hogy itt többen vesznek részt, mint a Második világháborúban.

Professzor asszony – A nagy többség Ukrajna oldalán.

Doktornő – Ez igaz, minden háború brutális, és egyáltalán nem hiba erre mindig emlékeztetni. Közben nehezen tagadható, hogy Oroszország hadserege támadta Ukrajnát, és nem fordítva.

Professzor asszony – Még nehezebben tagadható, hogy minden népnek van önrendelkezési joga, mint például a koszovói népnek. Ezt pedig elismerve, el kellene ismerni azt is, hogy az ukrajnai háború olyan, ami Szerbia fegyveres bevonulása lenne Koszovóban.

Doktornő – A két esetet nem lehet összehasonlítani

Kapitány – Már miért ne? Mert nem tetszik az eredménye?

Mester – Minden nap tapasztaljuk, hogy ebben a témában alapvetően két narratíva zeng és az észérvek nem nyitnak utat az igazsághoz. Ezért fontos az egész problémát egy nagyobb történelmi perspektívába helyezni.

Kapitány – Hát tedd meg ezt, drága Mesterünk. Sokszor csak a múlt fénye világítja meg a lényeges dolgokat.

Mester – 1917-ben a világ kettéhasadt két halálos ellenségre, de nem sokára, 1933-ben újabb hasadás következett be. Német földön olyan szörnyeteg született, amely hamar leigázta, felszámolta Európát. Erre a két halálos ellenség, az angolszász és a szovjet világ szövetséget kötött, megegyezve Európa megosztásában. . Az alkalni szövetség győzött és elenyészett, maradt a Hidegháborúnak nevezett halálos ellenségeskedés. Ez a megosztott Európában alapvetően fegyelmezetten, többé-kevésbé békés keretek között zajlott…

Professzor asszony – Kivéve a véres görög polgárháborút…

Mester – A világ többé földrészein viszont drámai dolgok történtek, éspedig ritkán az angolszász, vagy másképp szabadnak nevezet világ kedve szerint,  Mégis váratlanul éppen Európában következett – többi-kevésbé váratlanul – a történelmi kataklizma: A Szovjetunió összeomlott, a Szabad világ megnyerte a hidegháborút…

Kapitány – Egy puskalövés nélkül…

Mester – Egy jó ideig senki nem értette meg, mi történik, de a Nyugat hamar észbe kapott, és cselekedett. Sokáig ezt a kataklizmát világméretű győzelemnek akarták láttatni, de lévén ott maradt Kína, Vietnám, Észak-Korea, Kuba és még néhány tucat „szocialista orientációjú” ország, a mámort vissza kellett fogni, Mégis, az európai földrészen elért győzelem nem volt kis győzelem. Sőt, ez is rengeteg munkát, harcot igényelt, hogy materializálni lehessen a győzelmet. A művelet szinte akadálytalan haladt, sorra lehetett csatolni a Kelet-Európa országait a Nyugat intézményrendszerébe. Jámbor lelkek, mint akár Mitterand már egy Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Európát láttak álmaiban. Közben a Nyugat végig sejtette, hogy Oroszország betagolása az európai masszában nehezen fog menni, és talán kihagyható a közeli tervekből. Ugyanakkor érezték, hogy nem szabad megállni és nem szabad engedményeket tenni. Nyomulni, nyomulni, nyomulni! A végsőkig. Az orosz kemény belső magról le kell hámozni, letépni a régi befolyási zóna utolsó csopfotot. Ez jár a Hidegháború megnyeréséért. A győztes mindent visz.

Doktornő – És most Ukrajna az a stratégiai zsákmány, amelyet egy fél sem akar elengedni, szerencsétlen ukrán nép kárán

Professzor asszony – Jól mondtad: zsákmány. Amikor a nyugati politikusok könnyes szemekkel Ukrajnát mondanak, valójában zsákmányt mondanak.

Mester – A helyzet a becsületesen gondolkodó ember számára a napnál világosabb? Ukrajna a Nyugat számára egy félig-meddig megszerzett zsákmány, és a geopolitikai mohóság attól sem retten, hogy ezzel a harmadik világháborút kockáztatja.

Kapitány – Szegény Nyugat talán joggal fél attól, hogy ha most enged a vesztes, t. i. a hidegháborút elvesztő Oroszországnak, akkor lélektanilag, de talán reálisan megkérdőjeleződik az egész győzelme, közeleg egy új Saigon és egy új Kabul?

Mester – Nem hiszem, hogy hasonló megszégyenítés várna Amerikára Európában, de szeretném hinni, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, a testvériség, az értelmes élet és ez lépésről-lépésre átterjed egész Európára.

 

* * *

 

Lépjen-e vissza Biden?

 

Kapitány – Szerintetek, lépjen-e vissza Biden az elnökválasztási versenytől?

Professzor asszony – Hát mivel ezt javasolja a New York Times, muszáj neki, ez nem kétséges.

Doktornő – Szerintem is le kellene lépnie, de az lenne jó, ha magával vinné Trumpot is.

Mester – A Demokrata párt rossz helyzetbe hozta magát. Most nem az a kérdés, hogy rávehető-e Biden a visszalépésre (rávehető), hanem az, hogy találnak-e hiteles embert, aki meg is nyeri a versenyt? Csak azért visszaléptetni Bident, hogy kisebb legyen a vereség,

Doktornő – Valóban nehéz elképzelni, ki lehet az az utolsó piilanatban beszálló ember, aki esélyes is legyen a győzelemre. Talán esetleg a kedves Michelle Obama.

Kapitány – Egyébként szerintem a demokraták mögött vizionált mélyállam, amely kétségtelenül nem fanatikus, hanem roppant racionális, nem annyira attól tart, hogy ezzel a Bidennel veszít, hanem attól, hogy esetleg nyer ezzel a Bidennel.

 

 * * *