Élő művészet, élő művész

 

Kapitány – Ma felfedeztem egy fantasztikus alapítványt. Úgy határozza meg magát, mint alapítvány „az élő művészetért”. Először az alapítvány munkája keltette fel kíváncsiságomat, de később hírtelen egy nagy kérdés kezdett foglalkoztatni: mi az, hogy „élő művészet”?

Doktornő – Csakugyan izgalmas, provokatív kérdés, hiszen miféle művészet lenne a nem élő művészet? Talán a távoli múlt maradványai?

Professzor asszony – Ahány ember, százszor annyi elképzelés arról, mi művészet, mi élő, és mi holt művészet. Én viszonylag jól ismerem ennek az alapítványnak a munkáját, és tudom, hogy programukban előnyt, kiemelt figyelmet biztosítanak azoknak a művészeti ágaknak, ahol élő emberek képviselik a művészetet, mint például a színház színészeivel, az opera énekeseivel és zenekarával, a balett táncosaival.

Kapitány – Értem. Ez igen jogos megkülönböztetés, hiszen az embernél csodálatosabb nincs.

Doktornő – Ezek szerint a mozgókép, a hangfelvétel sem élő művészet. Pedig a mai ember művészetfogyasztásának 99%-a ebből áll.

Mester – Ez téves becslés, mert te most csak a „színpadszerű” művészetekre” gondoltál, és kihagytad a számításból a többi ezer művészetet, amellyel gyakorlatilag minden ember érintkezik éberlétének minden percében. Itt van mindenek előtt az irodalom, és szerencsére ma még az emberek nagy része többet olvas, mint amennyit videót néz. És mondok még két elgondolkoztató példát: a tárgytervezés és az építészet.

Kapitány – Ezer művészeti ág? Én azt hittem, hét van.

Professzor asszony – A különbség a két szám között nem nagy. De itt is szabad, mint a madár a véleményalkotás. Közben megemlítem, hogy az említett alapítvány a gyakorlatban egyetlen művészeti ágat nem hagy ki, sőt, eddig legtöbbet az irodalom terűletén tett.

Mester – A kezdő kérdésre visszatérve: a legtöbb művész felismeri és vallja, hogy a Művet mindig ketten alkotják meg, hiszen az alkotás akkor lesz befejezve, ér célba, ha egy ember befogadja – a maga módján. Ez a világ igazi szentháromsága: az alkotás elkezdő, a Mű és az alkotást befogadó.

Kapitány – Semmi kétség, ha erre gondolunk, minden művészet mindig élő művészet.

 

* * *

 

Az első számú közellenség

 

Professzor asszony – Mit látunk: egész Európa pusztító vereséget tervez mérni Oroszországra, közben megnyerve magának Ukrajnát.

Doktornő – Azzal az apró kiegészítéssel, hogy Magyarország és Szlovákia meglehetősen megbontja ezt az egységet.

Professzor asszony – Dehogy, éppen ellenkezőleg, ők a legaktívabbak köé tartoznak. Közben legyen világos, én 1941-ről beszélek…

Kapitány – Ez döbbenetes! Valóban Európa előtte utoljára 1941-ben volt ennyire egységes, akkor is Berlin vezetésével.

Mester – Csakugyan döbbenetesek mind a hasonlóságok, mind a különbségek.

Doktornő – Szerencsére Európa már nem a fasizmus birodalma, hanem a demokrácia védelmezője. Ugyanakkor keleten annyi a változás, hogy egy kommunista autoriter rendszer helyett egy államkapitalista, tetejében ortodox autoriter rendszer van.

Professzor asszony – Ez az egyik summázat. Már csak azt kellene hozzátenni, hogy aki nem ezt mondja, Putyin propagandáját szolgálja.

Kapitány – Nem is tudom, mi rémisztőbb, az agymosott tömegek vagy a gondolkodni képes emberek képtelensége előre jutni a sorsdöntő problémák megoldásában.

Mester – Hajlok arra, hogy az utóbbi a nagyobb baj, és fontos lenne rájönni az efféle képtelenség okára. Úgy vélem, ez nem véletlenül van így, és elsősorban nem személyes vagy pszichológiai okokat kell keresni.

Professzor asszony – Egyetértek veled, Mester. Annyit mondanék, hogy Európa 1941-ben egy rasszista ideológia szerint akart uralni, és ma újra a rasszizmus rejtőzik az ideológiaszivárvány alatt.

Kapitány – Az az érzésem, aki ezt kifejti Nobel-díjat kapna. Vagy golyót a fejébe. Vagy mind a kettőt.

Doktornő – Sajnos, sem filozófiai, sem társadalomtudományi Nobel-díj sincs.

Professzor asszony – Engem a díjak hidegen hagynak. Persze, a golyót is inkább elhárítom. Olyan jó dolog élni és gondolkozni. Csak ez a tengernyi gyűlölet zavar.

Mester – Osztozom érzésedben. Bonyolult, ellentmondásos az emberi világ, de ki merem mondani, hogy a gyűlölet a civilizáció első számú közellensége. Olyan kígyóméreg az, amely nem a zsákmányt, hanem magát a kígyót öli meg.

 

* * *