1996. május 14., kedd

Utazások Eutlantiszba

Kapitány – Mester, úgy érzem, valamilyen nagy-nagy titok nyugtalanít téged egy bizonyos ideje. Nem akarsz beavatni minket ebbe?
Doktor – Igen, nekem is feltűnt az utóbbi hónapokban ez. Mintha néha-néha nem lennél közöttünk.
Mester – Kedves barátaim, igazatok van. Szívesen mesélek nektek furcsa utazásaimról, de tudnotok kell, hogy magam sem vagyok tisztában néhány fontos körülménnyel. Azt szeretném kérni, hogy egyelőre ne kérdezősködjetek arról, miképpen fedeztem fel ezt a világot, merre található az, miképpen jutok oda. Ennek is eljön az ideje, de addig legyetek türelemmel.
Professzor – Hát ezek után mi érdekeljen minket jobban, mint hogy mi is lehet az, amiről kérésedre nem szabad kérdezősködnünk? Miféle titok, vagy rejtély ez?
Kapitány – Lehet, hogy egy szellemi utazásról van szó? Valamilyen megvilágosodásban részesültél?
Doktor – Vagy ufó jön érted, és az visz távoli bolygókra?
Mester – Persze, gondolhattam, hogy normális emberek így reagálnak a hasonló kérésre. Ti meg az átlagosnál is eszesebbek és kíváncsiak vagytok. De nem tehetem másképpen, muszáj türelemmel lennünk. Nekem is. Inkább arről kérdezzetek majd, amiről mesélek. Ha tudom a választ, válaszolok, ha nem, akkor hát közösen gondolkozunk. Biztosíthatlak, lesz min töprengeni meg vitatkozni.
Professzor – Rendben van, majd várunk a nagy titkok felfedésére. Most pedig kezdd el, mert így lesz az elménk számára valami fogódzó.
Mester – Helyes. Hallgassátok meg az első beszámolómat. Legelőször elmondom, hogy ennek az új világrésznek, de mondhatom: új világnak az Eutlantisz nevet adtam meg magamban. Utjaimon az ottani kísérőim tökéletesen beszélték nyelvünket. Saját világukat valami ehhez nagyon hasonló névvel emlegették, de saját dallamos nyelvük kiejtése szerint. Ezt pedig szinte lehetetlen pontosan visszaadni. Amikor én Eutlantiszt mondok, ők barátságosan mosolyognak, és sokatmondóan összenéznek. De nem javítanak ki.
Doktor – Tehát az Eutlantisz egy idegen bolygó, és te néhanapján ott jársz?
Mester – Szépséges barátnőm, ez az, amire most még nem érdemes rákérdezni. Amit viszont el kell mondanom: ez az Eutlantisz gyönyörű világ. És egy hihetetlen kettőség lakozik benne: az ember egyszerre azt érzi, hogy minden olyan, mint a Földön, és azt, hogy minden más.
Kapitány – Külföldi útjaim alatt nem ritkám magam is éreztem hasonlót.
Mester – Igen, igazad van. Ez is ilyen kettősség, csak sokkal intenzívebb, néha döbbenetes. Kezdem is azzal, ami ott talán a leglátványosabb különbség. Hiszen az Eutlantiszon gyakorlatilag nincsenek a mieinkhez fogható települések. Városok gyakorlatilag nincsenek. Ehelyett végeláthatatlan utcákkal hálózták be bolygójukat.



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése