Doktor
– Egyre többen kérdezik: vajon létezik-e még a demokrácia Magyarországon?
Kapitány
– Igen, így találod? Ez arra az oktalan közlésre emlékeztet, amivel Arkagyij
Apollonovics alkalmatlankodott Wolland mester előadásán, ahol is hamar
kiderült: a közönség semmiféle leleplezést nem követelt, de jót mulatott az
alkalmatlankodó – tegyük hozzá: jogos – megszégyenítésén.
Professzor
– A példa nem rossz, de a logikája annál inkább. Mert fogadjuk el, hogy valóban
nem sokan, hanem csak kevesen kérdezik: van-e még demokrácia Magyarországon,
nekünk akkor is komolyan kell vennünk a kérdést.
Mester
– Semmi kétségem, hogy mi négyen komolyan vesszük a kérdést, de kötelességünk
figyelmeztetni, hogy ezzel minden írástudó tartozik a köznek. Elsőrendű polgári
felelősség tisztázni a helyzetet: fenyeget-e minket, a népet, a nép hatalmát,
vagyis a demokráciát veszély, avagy sem, és akkor nyugodtan foglalkozhatnánk
egyéb bokros feladatainkkal.
Kapitány
– De drága Mester, nem kellene arra gyanakodni, hogy ez az egész riadó csupán csel
egy szabadságharcba induló erő ellen?
Professzor
– Ugyan, drága kapitány, nem kellene inkább arra gyanakodni, hogy ez az egész
szabadságharc csupán csel a hatalom elbitorlására a nép elől?
Mester
– Borzasztó dolog a folytonos nyugtalan gyanakvás, különösen, ha ekkora tétje
van a kétségnek. Ezért mondtam, és csak ismételni tudom: elsőrendű, parancsoló
felelősség nyomaszt minket. Ezek sorskérdések, és nem nyugodhatunk bele
felszínes, bizonytalankodó vagy ködösítő válaszokba. Bölcs és bátor válaszok
kellene.
