2015. február 16., hétfő

Oroszországról és Putyinról

Kapitány – Holnap illusztris vendégünk lesz. De kevesen örülnek neki, és akkor keveset mondtam.
Professzor – Valóban, kevesen örülnek neki, és azok sem túl lelkesen. Bezzeg, akik nem örülnek neki nem ennyire visszafogottak. Régen volt vezető, aki ilyen szélsőséges reakciókat váltott ki.
Doktor – Régen volt vezető, aki ennyire visszataszító lett volna. Színtiszta fasizmusba kormányozta Oroszországot!
Professzor – Ez túlságosan durva, de azt is mondhatnám, felelőtlen kijelentés, kedves barátnőm! Hallani ilyeneket sokfelől, már-már hisztériáról kell beszélnünk, de meglep, hogy te is ilyen kijelentésekre ragadtatod magadat! Megmagyaráznád nekünk, miért gondolod így. Mert nem akarom elhinni, hogy csak vakon követsz – vagy utánzol? – másokat!
Doktor – Hát nem látjátok, mit csinál Ukrajnában? Háborúba akarja sodorni egész Európát! Visszasírja a dicsőséges Szovjetuniót… De nem csak visszasírja, vissza is próbálja állítani, Sztálin hatalmára vágyik!
Mester – Semmi kétségem, hogy Putyin szívesen állítaná vissza valamilyen formában a Szovjetuniót, ami egy hatalmas integráció volt, és lehet újra. Mi rossz van ebben? Az egész világ halad előre egy globális integráció útján, amelynek végállomása a világkormány. Személyes meggyőződésem, hogy ezt a végső célt könnyebben és gyorsabban tudnánk elérni, mint ahogy a legtöbb több ember ezt ma el tudja képzelni, és mindenképpen gyorsabban és könnyebben, ahogy ki tudnak forrni a nagy regionális integrációk. Nézzük meg például milyen keserves folyamat az európai integráció. Azt is bizonyára csak úgy tudjuk véghezvinni, ha egy lépést teszünk visszafelé és neki esünk a belső regionális integrációknak.
Doktor – De ki adta neki a jogot, hogy mások, most például éppen az ukránok helyett döntsön, milyen integráció kell nekik. Mert nekik éppenséggel az európai integráció tűnik vonzóbbnak, mint ez a keleti diktatórikus birodalom.
Professzor – Hatvan éve próbál a gazdag Nyugat-Európa profitálni csáberejéből Kelet-Európával szemben, és nem is eredménytelenül. Csakhogy még egy győzelem, például Ukrajna elrablása, és Európa el is veszítheti a háborút. Ki fogja végső soron kifizetni a számlát?
Mester – Történelmi hiba volt, hogy 1990-ben az akkori Kelet és az akkori Nyugat nem kötött történelmi kompromisszumot, ahogy az eurokommunisták naivan hirdették néhány évtizede már. Ehhez nem kellett volna az ő naivitásuk, de az akkori politikusok elképesztő pragmatizmusa mögül hiányzott a történelem megértése. Most sokkal kevésbé jó kompromisszumot lehetne kötni, de még ez is jobb lenne, mint az öngyilkos szembenállás.
Doktor – Miféle jó kompromisszumot lehetne kötni Putyinnal?
Kapitány – Elképesztő ez a zsigeri gyűlölet egy emberrel szemben. Különösen, hogy hosszú évekig sokan, Bushtól Berlusconin át Schröderig, de Sarkozit, Hollande-ot és Merkelt is mondhatnám szinte kebelbarátjuknak tartották őt! Mi tette őt oly hírtelen a világ elsőszámú ellenségévé?
Doktor – De hát ő maga tette azzá magát! Nem tanult a szankciókból, hanem vállalja az orosz gazdaság tönkre tételét, csakhogy elérje hódító terveit.
Mester – Nekem az a gyanúm, hogy Putyinnal szemben régebben született az ellenerők ítélete. Az első megbocsáthatatlan bűne az lehetett, amikor nem tette lehetővé az iráni ellenség megsemmisítését, az utolsó pedig, amikor gyakorlatilag személyesen és látványosan megakadályozta a Szíria bombázását és az Asszad-rendszer megdöntését. Ezért bojkottálták a szocsi olimpiát. Ez volt a történelmi kompromisszum elmaradása helyébe lépő történelmi szakítás nyitánya… A többi már rutin…


* * *


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése