Kapitány –
Holnap illusztris vendégünk lesz. De kevesen örülnek neki, és akkor keveset
mondtam.
Professzor
– Valóban, kevesen örülnek neki, és azok sem túl lelkesen. Bezzeg, akik nem
örülnek neki nem ennyire visszafogottak. Régen volt vezető, aki ilyen
szélsőséges reakciókat váltott ki.
Doktor – Régen
volt vezető, aki ennyire visszataszító lett volna. Színtiszta fasizmusba
kormányozta Oroszországot!
Professzor
– Ez túlságosan durva, de azt is mondhatnám, felelőtlen kijelentés, kedves
barátnőm! Hallani ilyeneket sokfelől, már-már hisztériáról kell beszélnünk, de
meglep, hogy te is ilyen kijelentésekre ragadtatod magadat! Megmagyaráznád
nekünk, miért gondolod így. Mert nem akarom elhinni, hogy csak vakon követsz –
vagy utánzol? – másokat!
Doktor –
Hát nem látjátok, mit csinál Ukrajnában? Háborúba akarja sodorni egész Európát!
Visszasírja a dicsőséges Szovjetuniót… De nem csak visszasírja, vissza is
próbálja állítani, Sztálin hatalmára vágyik!
Mester –
Semmi kétségem, hogy Putyin szívesen állítaná vissza valamilyen formában a
Szovjetuniót, ami egy hatalmas integráció volt, és lehet újra. Mi rossz van
ebben? Az egész világ halad előre egy globális integráció útján, amelynek
végállomása a világkormány. Személyes meggyőződésem, hogy ezt a végső célt
könnyebben és gyorsabban tudnánk elérni, mint ahogy a legtöbb több ember ezt ma
el tudja képzelni, és mindenképpen gyorsabban és könnyebben, ahogy ki tudnak
forrni a nagy regionális integrációk. Nézzük meg például milyen keserves
folyamat az európai integráció. Azt is bizonyára csak úgy tudjuk véghezvinni,
ha egy lépést teszünk visszafelé és neki esünk a belső regionális
integrációknak.
Doktor –
De ki adta neki a jogot, hogy mások, most például éppen az ukránok helyett
döntsön, milyen integráció kell nekik. Mert nekik éppenséggel az európai
integráció tűnik vonzóbbnak, mint ez a keleti diktatórikus birodalom.
Professzor
– Hatvan éve próbál a gazdag Nyugat-Európa profitálni csáberejéből
Kelet-Európával szemben, és nem is eredménytelenül. Csakhogy még egy győzelem,
például Ukrajna elrablása, és Európa el is veszítheti a háborút. Ki fogja végső
soron kifizetni a számlát?
Mester –
Történelmi hiba volt, hogy 1990-ben az akkori Kelet és az akkori Nyugat nem
kötött történelmi kompromisszumot, ahogy az eurokommunisták naivan hirdették
néhány évtizede már. Ehhez nem kellett volna az ő naivitásuk, de az akkori
politikusok elképesztő pragmatizmusa mögül hiányzott a történelem megértése.
Most sokkal kevésbé jó kompromisszumot lehetne kötni, de még ez is jobb lenne,
mint az öngyilkos szembenállás.
Doktor –
Miféle jó kompromisszumot lehetne kötni Putyinnal?
Kapitány –
Elképesztő ez a zsigeri gyűlölet egy emberrel szemben. Különösen, hogy hosszú
évekig sokan, Bushtól Berlusconin át Schröderig, de Sarkozit, Hollande-ot és
Merkelt is mondhatnám szinte kebelbarátjuknak tartották őt! Mi tette őt oly
hírtelen a világ elsőszámú ellenségévé?
Doktor –
De hát ő maga tette azzá magát! Nem tanult a szankciókból, hanem vállalja az
orosz gazdaság tönkre tételét, csakhogy elérje hódító terveit.
Mester –
Nekem az a gyanúm, hogy Putyinnal szemben régebben született az ellenerők
ítélete. Az első megbocsáthatatlan bűne az lehetett, amikor nem tette lehetővé
az iráni ellenség megsemmisítését, az utolsó pedig, amikor gyakorlatilag
személyesen és látványosan megakadályozta a Szíria bombázását és az
Asszad-rendszer megdöntését. Ezért bojkottálták a szocsi olimpiát. Ez volt a
történelmi kompromisszum elmaradása helyébe lépő történelmi szakítás nyitánya…
A többi már rutin…
* * *
