Professzor
– Ma azon töprengtem: vajon – feltéve hogy van – mi a különbség a lélek és a
szellem között?
Kapitány –
Feltéve, hogy van különbség, vagy feltéve, hogy van lélek meg szellem?
Professzor
– Ez utóbbi a kérdés. A különbség léte nem kétséges… Emlékeztek beszélgetésünkre
a folyóról! Nem, a különbség nem kétséges. Inkább két dolog azonosságát lenne
nehéz megmagyarázni.
Doktor – No
de hogyan vizsgáljuk meg a különbséget, ha abban sem vagyunk biztosak, hogy a
két dolog, aminek a különbségét kívánjuk megvitatni, létezik. Egyébként engem
most az érdekelne: te melyiknek a létezésében kételkedsz inkább: a lélek vagy a
szellem létezésében?
Professzor
– A létezés fogalma sem egyszerű kérdés. Mondanék egy példát: a magatartás.
Létezik-e egy ember magatartása? Létezik. De lehet-e ezt két különböző dolognak
tekinteni? Lehet-e azt mondani: az ember halandó, de a magatartása örök? És az,
amit olyan nagy előszeretettel léleknek nevezünk, nem az ember egyfajta
létezése, magatartása-e?
Kapitány –
Én úgy pontosítanék, hogy az ember nem ember és lélek egysége, hanem test és
lélek egysége.
Professzor
– Rendben van, ragaszkodhatunk ehhez a terminológiához is, bár ennek értelme
legfeljebb annyi, hogy becsempéssze azt a vélekedést, miszerint van egy
materiális test és van egy immateriális lélek. Ez pedig máris az irracionalitás
becsempészése.
Kapitány –
Bevallom, nem tudom miből van a lélek, hacsak nem lélekből, vagyis
lélekanyagból, éterből, energiából… De én érzem, hogy van lelkem, és nap mint
nap tapasztalom, hogy másképpen létezik, mint a testem. Néha nagy harmóniában
vannak, néha feszülnek egymásnak… Néha a test győz, néha a lélek…
Professzor
– Hasonlóképpen vagyok én is a tudatommal… De ettől nem látom szükségét, hogy
azt valami éterből materializáljam. A tudatom az agyam működése. Jellemző
vonásai, karaktere, saját törvényei, mindez nem más, mint a személyiségem
megnyilvánulása...
Kapitány –
Magyarán, te azt mondod: lélek valójában nem létezik. Akkor miféle különbséget
keresel egyáltalán?
Professzor
– Nem, azt nem állítottam, hogy lélek nem létezik. Ellenkezőleg: én is úgy
érzem, hogy van lelkünk, csakhogy nem ismerem a lélek természetét. És arra
gondoltam: ha próbálnánk elemezni a lélek és a szellem különbségét, talán
rátalálunk egy résre, amelyen keresztül megközelíthetjük magát a lélek titkát.
Mester –
Bármelyikünk is lel ilyen résre, ossza meg a többiekkel. Boldog lennék, ha
megérthetjük lélek és szellem titkait.
Professzor
– Te hiszel a lélek létezésében, Mester?
Kapitány –
És a lélek halhatatlanságában?
Mester –
Nekem a hit a tudás egy magasabb foka. Ennyiben másképpen gondolkodom mint a
keresztény, aki a hit foglya, és másképpen mint a gnosztikus, aki a tudás
foglyának tartja magát. Engem a a tudás szabaddá, alkotóvá, teremtővé tesz, de egy
konkrét területen csak a kellő tudás tesz azzá. Tehát mernék hinni, de csak a
kellő tudás birtokában. Ebben a kérdésben viszont én nem rendelkezem kellő
tudással.
Doktor – Feltételezem,
hogy mi akkor is tanulnánk fontos dolgokat, ha azt a kevés tudást osztanád meg
velünk, aminek birtokában vagy…
Mester –
Nem szeretnék csalódást okozni, kedves doktornő, de most magam is csak
töprengéseket tudnék megosztani, és ezeket éppen professzorasszony töprengései
indították el. Így arra gondoltam, hogy a szellem megemlítése abban segít nekünk,
hogy egy hiányzó láncszemre figyeljünk meg. És némi vizsgálódás után rá kell
jönnünk, hogy ez a hiányzó láncszem az elme. Az elme, amely a lélek párja. Így
van az érző lélek és a gondolkodó elme, e kettő szintézise pedig a maga a szellem
Professzor
– Valóban, ez így logikus, és így kerék.
Kapitány –
Én azt mondanám: így szép!
Professzor
– De marad végső kérdés: rendelkeznek-e ezek saját anyagi létezéssel.
Mester –
Ezt nem tudom, ezért nem hiszek semmit…
Doktor –
Drága, egyetlen Mesterem! Legalább egy jóslatot kérnék, Megígérem, hogy azt nem
fogjuk hitnek venni!
Mester –
Ó, te fiatal barátom! Neked nagyobb esélyed van egyszer megtudni titkokat
erről. Mert a kíváncsiság nem csak benned búvik. Hét milliárd ember kíváncsi
ezekre a titkokra. És a tudomány érzékeny erre… Végül ő is a piacból él, egyre
inkább… De rendben, legközelebb segítek, hogy közösen kitaláljunk egy jó
hipotézist!
Doktor –
Köszönöm! És tudom: a hipotézis nem hit!
