2015. október 16., péntek

Újra a halálról

Mester – Nos, kedves barátaim, készen vagytok arra, hogy folytassuk a beszélgetést a halálról?
Doktor – Már igen várom a folytatást, drága Mester, mert hihetetlenül felkavart a téma… Nem is sejtettem, hogy mekkora harag van bennem ez ellen az igazságtalanság ellen. Mert igazságtalanságnak érzem, hogy meg kell halnom…
Mester – Meg kell halnod? Ezt miért mondod?
Doktor – Ne légy kegyetlen, és ne gúnyolódj a gyengeségemen, ha annak érzed. Azt hiszem, ez egy jogos harag… De ha akarod, büszke harag is… Gyűlölet… Gyűlölöm a világot, amely így van berendezve, hogy nekem meg kell halnom!
Mester – Újra megkérdezem: miért azt mondod, hogy neked meg kell halnod?
Doktor – Miért? Hát azért, mert mindenki meghal, aki született…
Mester – Jól van, kedves doktornő, megnyugodtam… Már azt hittem, egy orvos mondat veled ilyen borzalmas dolgot… Akkor most úgy kérdezem: tudom, hogy jó érzékkel követed a divatot, és kiváló ízléssel igazítod magadhoz; hát mondd meg nekem, ha ostobának tartasz egy új divatos hóbortot, követnéd csak azért, mert divatnak számít a többség szemében?
Doktor – Nem, semmiképpen! Ismersz engemet. Jobban szeretem kitalálni a divatot, miért követni…
Mester – Nagyszerű! De akkor most azt mondd meg nekem, szép barátunk, neked azért kell meghalnod, mert mások is… Hogy úgy mondjam: divatból?
Doktor – Drága Mester, te hagyd csak meg nekünk, ügyvédeknek a szofisztikát! Nem mások halnak meg, hanem mindenki meghal. Mindenki! Mindenki, aki született. Vagy teremtsem meg annak a divatját, hogy nem halunk meg? Hogyan?
Mester – És mondd, te, a törvény szolgája, van olyan törvény, hogy meg kell halnunk?
Doktor – Ez több, mint törvény! Ez a világ rendje!
Kapitány – De, Mester, miért kínzod ezt a szegény fiatalnőt! Mire akarod rávenni? Nem te mondtad, hogy a végtelen világon minden véges, véges a térben és az időben?
Mester – Sajnálom, ha kínoztak a kérdéseim… Csak azért tettem fel, hogy a halál még kínzóbb gondolatát próbáljuk megfelelő terepen bekeríteni. Nem tudjuk, mi a halál: jó, rossz vagy semmi.  Ha rossz, vagy ha semmi, egy esélyünk van: harcolni vele, de főképpen késleltetni. Ha éppenséggel jó, de azért még vannak kétségeink, vagy éppenséggel hiányzik a biztonságos rutin az ehhez a jóhoz való jutáshoz, a halál késleltetéséből akkor sem lehet igazán baj…
Professzor – Követem a gondolatmenetedet, bölcs Mester, éppen ezért csendesen jelzem: ahogy a magzat túlhordása is nagy egészségügyi kockázatokkal jár, így könnyen lehet, hogy a túlságosan makacs harc a halál késleltetéséért is veszélyekkel jár…
Mester – Igazat adok neked, tanult barátunk! Teljesen jogos lenne az óvatosság. De hát ki felejtené el, hogy micsoda nagy titokról beszélünk. Az ember számára a halál ugyanolyan szingularitási pont, mint amilyen az ősrobbanás a világ számára. Ezzel együtt én mind a két lehetséges emberi stratégiát elfogadom: az eutanáziát is, az atanáziát is.
Doktor – Atanázia? Szép női név! Az miféle stratégia?
Mester – Igen, szép női név. Sok nyelven megvan a férfi változata is: Atanász. Mind a kettő azt jelenti: hogy „nem-halál”, ha akarod: halhatatlan… De én most köznévként használtam, az egészségügyi eutanázia ellentéteként, vagyis olyan megtartásra, amelynek célja a halál késleltetése, még jobban mondva: távol tartása.
Professzor – Ez csodálatos terminus, és ha jól értem, nem csak az eutanázia, de a hospice-nak is ellentéte.
Kapitány – Ezt a terminust én sem hallottam, de úgy látom, ez nem más, mint az élet meghosszabbítása, amire sok ezer év óta sok ezer iskola keresi a receptet…
Professzor – De leginkább hirdeti, hogy annak birtokában van…
Mester – Igazad van, kapitány, amiről beszélek, nem valami új futurológiai vízió, hanem sok ezeréves gyakorlat és néminemű elmélet. Az, hogy most hírtelenjében improvizáltam erre egy új terminust, nem külön érdem. Célom csak az volt, hogy felrázzam a fiatal barátunkat: ne azt mantrázza, hogy meg kell halnia, hanem azon járjon az esze, hogy az életet meg lehet, és meg kell hosszabbítani.


* * *


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése