Kapitány –
El tudjátok képzelni, mi történne nálunk, ha az történne, ami Olaszországban? A
többséget szerzett két, pardon, másfél párt miniszterelnök-jelöltje
kormánylistát állít össze, és a köztársasági, pardon, a magyar országos elnök
elé vonul, de ő elhajítja a listát, felterjesztővel egyetemben, mert neki nem
tetszik az egyik miniszterjelölt (na, ki legyen ez, a példa kedvéért – Pintér?)
neve…
Professzor
– Nem, ez nem jó példa… Miért tenne ilyet Áder? Ő jó káder!
Kapitány –
Esetleg Nagy?
Doktor –
Az meg ki?
Kapitány –
Drága szépségem, Nagy az új agrárminiszter, de én csak a példa kedvéért
említettem… Nos, mit szólna szerintetek, a kényes magyar közvélemény az elnök
tettéről. Pláne, ha ezzel „eljátszottnak” minősíttetik miniszterelnök-jelölt
joga kormányalakításra, és mondjuk, szigorúan a példa kedvéért, ugyanaz az Áder
felkéri Mellár Tamást átmeneti szakértői kormány alakítására?
Professzor
– Hogy mit szólna egy ilyen esetben a magyar kötvélemény, el lehet képzelni. De
ki magyarázná el nekem azt, hogy a nagytekintélyű Velencei bizottság miért
olyan kuka az olaszországi demokrácia állapotával kapcsolatban?
Doktor – Mi
a gondotok ezzel: az olaszok a fékek és ellensúlyok ilyen rendszerét
alakították ki maguknak, és a dolog működik.
Professzor
– Igen, a dolog működik, de nem annyira a demokrácia. Mert demokrácia mégis az,
hogy a nép által választott képviselők döntenek…
Kapitány –
Ejnye, ez a nép, milyeneket választ… De jól megmondta neki az uniós biztos:
majd a piacok megtanítják az olaszokat, kire-mire szavazzanak…
Mester – A
piacok? Hát igen, kemény tanítómesterek azok. És most lendületben vannak. Ahogy
francia barátaink mondanák: Les marchés en marche…
Kapitány –
És jobb-e a demokrácia helyzete Spanyolországban? A demokratikus királyság kormánya
börtönbe csukja politikai ellenfeleit, szemérmetlen korrupciónak falaz, a végén
csak saját dacosságának köszönheti bukását…
Professzor
– Miért csodálkozol? Ismersz talán jól működő demokráciát?
Kapitány –
Jaj, nehogy most valaki Churchill hírhedt mondását idézze!
Mester –
Lássuk be, ilyen vagy olyan egy demokratikus rendszer, azt politikusok
csinálják, a nép meg így így vagy úgy, asszisztál a dologhoz.
Doktor –
Mit tartasz demokráciának, Mester?
Mester – A
társadalom egyik fontos kérdése a – mondjuk úgy: a reális – hatalom. A hatalom
egyik fontos sajátossága, hogy miből eredeztetjük, hogyan legitimáljuk. Ha a
hatalom forrása, ha mégoly deklaratív módon az áldott nép, akkor jogos
néphatalomról, demokráciáról beszélni.
Kapitány –
És mik az alternatívák, eredeztetés szempontjából?
Mester – A
történelem viszonylag jól ismerjük az alternatívákat. Szépen nevezi a magyar az
egyiket: ez a Szentkorona-tan. Egy ilyen korona magamagától eredezteti a
hatalmat, aki fejére teszi a koronát, övé a hatalom, és ilyenkor a világ rendje
helyre zökken. Jóval brutálisabb változat a hatalom erőszakos megszerzése,
uzurpálása. És van a történelemben legnépszerűbb forma: istentől eredeztetni a
hatalmat. És ez nemcsak a keresztény királyságokra jellemző…
Professzor
– Bizony jellemző az mindenféle királyságra, ahol istenek előtt borulnak
földre, de sajnos jellemző egy sor keresztény, iszlám és más vallású
köztársaságra is.
Kapitány –
Mi tagadás, nehéz két úrnak szolgája lenni, istennek és a népnek egyaránt…
Doktor –
Közben ne feledkezzünk meg azokról a köztársaságokról sem, ahol egy fényes
eszme, ideológia, avagy egy párt lép az isten helyébe…
Professzor
– Én egyszerűen megtiltanám egy demokratikus, vagyis a hatalmat a néptől
eredeztető államban az istenre való hivatkozást állami tisztségviselők
részéről. Még kevésbé lenne helye a nép előtti teendő hűségesküben az istent
emlegetni, még ha olyanformán is, hogy „Isten engem így segélyen!” Mert egy
igazán vallásos ember miképpen cselekedne egy rendkívüli helyzetben, amikor a
vélt isteni és a nép érdeke nem esik egybe? Nem győzne benne a vélt „isteni
akarat” vélt felsőbbsége?
Kapitány –
És akkor mi fán terem a kereszténydemokrácia?
Professzor
– Keresztet vetsz a demokráciára, és oszt annyi. Csak zúgjanak a harangok!
Kapitány –
Tanult barátaim, érdemes egyáltalán nem keresztet vetni a demokráciára? Marad
egyáltalán reményünk jó államformára? Létezik olyan, hogy igazi demokrácia? Bár
sokszor hallottam már, hogy a legjobb demokrácia a jelzők nélküli demokrácia…
Professzor
– Megtapasztaltuk a kereszténydemokráciát, a polgári demokráciát, a szocialista
demokráciát, és ezeknek ezer vegyes alfaját… Ki-ki elgondolkozhat a tanulságokon…
De én azt hiszem, a Mester az előbb igen találóan mondta: bármilyen a
demokrácia, azt politikusok csinálják, a nép pedig asszisztál…
Kapitány –
Talán ezt a leválthatatlan, bár sokszor kissé bamba népet kellene ösztökélni
többre, mint ilyen-olyan asszisztenciára?
Professzor
– De bizony, üdvös lenne, mindenképpen… És akkor beszélhetünk népi
demokráciáról…
Mester – A
nép felemelése a kulcskérdés, de közben a politikusokra is rá kellene nézni.
Nagyrészük valóban megélhetési pancser, de nem kis számban vannak megélhetési
zsenik is. Aki megoldja a kufárok távoltartását a templomtól, megoldja a nép
boldogulását is.
* * *
