A mentség biztosítva

 

Kapitány – Ég szerelmére, minek ez a tülekedés?

Professzor – Milyen tülekedés, bátor kapitányunk?

Kapitány – Hát a miniszterelnökjelölti versenyre gondolok… Volna tán üresedés?

Doktor – Nagyon remélem, hogy lesz. A potens jelölt igen is képes kiütni ezt a mostani kormányzóinkarnációt…

Mester – Én roppantul csodálkozom, hogy oly sokan személyes párviadalnak tartják a parlamenti választásokat. Itt pedig a nép pártok, vagy ha tetszik, táborok között választ. És a mostani kutyakomédia nagyon rontja az ellenzék esélyeit. Talán végzetesen.

Doktor – Én nem értek egyet a vezér jelentőségének tagadásával. Nem mindegy, ki vezeti a tábort, ki a jelképe.

Mester – Nem vitás, a dolog nem egyszerű. Nagy, nem ritkán döntő a tábornok szerepe. Mégis, a legfontosabb maga a sereg. És az is igaz, hogy mindez a körülményektől függő módon érvényesül. Nem léteznek univerzális stratégiák. Lássuk a mostani helyzetet Magyarországon! Több tucat kisebb-nagyobb párt, mozgalom, csoport és csoportocska összefogott, hogy végre leváltsa a jogállamiságot elsikkasztó rendszert. A végső, az igazi cél helyes, támogatandó, de az istenadta nép megosztott, bizonytalan. Nem könnyű összehozni a rendszerváltáshoz szükséges többséget. A politikusok felfogják, hogy a győzelem érdekében meg kell győzni sok embert arról, hogy az ellenzék méltó a bizalomra. Mert a demokrácia helyreállítását és megszilárdítását ígéri, és nem mellesleg potens a kormányzásra. Hiszen jó dolog a demokrácia, de az nem lehet, hogy zűrzavar legyen az országban. Közben most mi történik? A miniszterelnökjelöltek egyszerűen meghekkelték az összefogást, és az országban szinte csak erről folynak az egyre durvább, személyeskedő viták…

Doktor – A vita azért nem az ördögtől való…

Kapitány – Meg aztán mindig az van, hogy a másik kezdte…

Mester – A történet, sajnos, több sebből vérzik. Szerintem a lenagyobb bűn, ami már hiba is: a második és harmadik befutó valóban meghekkelte, elárulta az előválasztás koncepcióját, ha akarjátok: eszméjét. Mert annak az volt a lényege, hogy a dolgokat a nép, a szavazók döntsék el. Beleértve azt is, hogy ki legyen az összefogott egységes rendszerváltó ellenzék miniszterelnökjelöltje. E helyett most mi történt: a két hősünk sakkozással maguk akarják elérni az általuk gondolt legjobb eredményt.

Professzor – Így van! Sajnos, nevetségessé tették a szavazókat!

Mester – Ez az egész miniszterelnökjelölti cirkusz is több sebből vérző ostoba komédia. Kezdve a három szereplő második forduló ötletével.

Kapitány – Bár van ilyen például Franciaországban…

Professzor – Ja, a Secam hazája. A különcködés világmesterei…

Mester – Közben gondoljatok bele, milyen egyszer és jogos megoldás kínálkozik: az a párt adja a miniszterelnökjelöltet, amelynek legtöbb képviselője nyert az előválasztáson.

Professzor – Zseniális!

Kapitány – Én még azzal is kiegyeztem volna, ha sorshúzással döntik el a kérdést. Csak megelőzni a belháborút. Erre kellett volna törekedni.

Mester – Ezzel a miniszterelnökjelölti előválasztással lábon lőtte meg magát az ellenzék, de most így is vállani kell a versenyfutást.

Kapitány – Azért lássuk be, ez a kutyakomédia arra jó. hogy mindenkinek előre meg legyen a mentsége kudarc esetében: „Persze, azért buktam el, mert a másik…”

Doktor – Hát most, harcra fel, a vesztesek nyugalmával… Ez még segíthet…

Mester – Jó dolog a nyugalom. De az igazán fontos a program. Egy valódi program.

 

 

* * *

 

 

 

 

* * *

 

A nagy előjáték

 

Kapitány – Hát most mondjátok meg, nem csúnya dolog, hogy ezek a fafejek nem engedik, hogy Karácsony és Márki-Zay neve egymás mellett szerepeljen azon a fránya szavazó cédulán?

Professzor – Pedig mi sem volna könnyebb! Elég, ha Karácsony elveszi Márki-Zayt, és közös nevet vesznek fel.

Kapitány – Zseniális ötlet, drága asszonyom! Bár bevallom, hogy nem is tudom: szép hazánkban ez már lehetséges?

Mester – Szerintem ez teljességgel mellékes, mármint az ellenzéki előválasztás szempontjából. Engem más kérdés izgat: minek kell történnie, ha végül is a két jó barát közül az egyik mégis visszalépne? Furcsának tartom, hogy az elmúlt napokban senki nem vetette fel azt a logikus, természetes megoldást, hogy az, aki a negyedik helyen végzett, belép a visszalépő helyére.

Professzor – Ez csakugyan kézenfekvő, politikailag helyes lenne. Biztosra veszem, hogy ilyen szituáció előzetesen senki nem gondolt, és ezért ez nincs tételesen szabályozva, de a józanész ezt diktálná.

Doktor – Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha az van kimondva a megállapodásban, hogy a második fordulóban azok vesznek részt, akik az elsőben az első három helyen végeztek, ott nem lesz helye a negyedik befutónak.

Mester – Igazad van. Lehet, hogy olyan a mostani szituációval nem számoló eredeti megfogalmazás, hogy valóban érvelni lehet a negyedik elpőre lépése ellen, mégis ez, ami jobban illik a hármas szereplős második forduló, mellesleg igen abszurd koncepciójához.

Kapitány – Szerintem, aki kitalálta ezt a hármas második fordulót, bekódolta a mostani szánalmas tragikomédiát.

Doktor – Ja, a pápaválasztási rendszert kellett volna alkalmazni: minden újabb fordulóban az utolsó kiesik…

Professzor – Közben engem mélységesen felkavar, fáraszt is, hogy ez a két kedves fiatalember ennyire meghekkelte az összefogást. Egyáltalán ostobaságnak tartom azt, hogy mindenki valamiféle kakaspárviadalt vizionál Orbánnal. Egyáltalán ez a mostani magyar szokás, hogy mindenki a pártlista vezetőjét miniszterelnökjelöltnek titulája egy hungarikum, ám leginkább értelmetlen és nevetséges. A magyar szavazó reálisan egy többnyire ismeretlen helyi jelöltre és egy pártra. És ilyenkor szerintem 90%-ban az számít, mit gondol a szavazó egy pártról, és csak 10%-ban az, hogy mit gondol a pártelnökről.

Mester – Teljesen igazad van, kedves professzorunk. Sőt, én tovább mennék: utána a gyakorlatban is többnyire hasonló arányban érvényesül a párt és a vezér súlya. Vagyis nem az a legfontosabb, hogy a miniszterelnök-aspiránsok közül ki nyer, hanem az, hogy az a sereg, az a pártkoalíció, az a csapat, amely mögötte áll, milyen mentális és milyen morális képet mutat. Az ellenzéki összefogás pedig most nagyon szerencsétlenül mutatkozott meg. Már az első kanyarban széthúzás, klikkezés mérgezte meg a belső életet.

 

* * *

A te betűd

 

Kapitány – Örvendetesen gyarapszik a betűk sora, most már csak az a kérdés, hogy a mi kis társaságunk megtalálja-e a maga betűjét benne?

Professzor – Miről beszélsz, kedves kapitányunk? Milyen ez a betűsor?

Doktor – Én már sejtem, mivel próbál ma provokálni a bátor kapitányunk: az LGBT-vel.

Kapitány – Nem mondod komolyan, hogy itt rekedtél volna a témában.

Professzor – Hát persze, most már értem, mivel incselkedik jó barátunk. Bizony, ma már alig ha volna ember, aki ne ismerné az elejét, de mi a vége, jó ég tudja. Rémlik valami Q is.

Mester – Éppen a napokban olvastam az aszexuálisok jelentkezéséről, akik így az A betűt is behozták.

Doktor – Én csak kényelemből mondtam a régi rövid betűsort, közben igen is tudom, hogy a terminus – jogosa – gyarapodik. Persze, bevallom, lassan én is elveszítem a fonalat, hol tart a történet…

Kapitány – Rá se ránts, fiatal barátnőnk. Ebben a témában nincs egy hivatalos változat, egyre több a lazán kezelt alternatív változatok. Olyannal is lehet találkozni, hogy LGBTTTIQQA…

Professzor – Jut eszembe, hogy én O-ról és P-ről is hallottam, ami omni-, illetve pánszexuálisokat jelentene…

Mester – És hogy senki ne mondhassa, hogy ki van rekesztve, jó ideje odatesznek egy + jelet…

Kapitány – Éppen ezt akartam – nagy tisztelettel és kellő diszkrecióval – megtudakolni: megtaláljátok-e ebben a már kellően kimunkált mozaikszóban a nektek megfelelő betűt?

Doktor – Magyarul egy come outot kérsz tölünk…

Kapitány – Semmiképpen nem szeretnék kínos helyzetbe hozni valakit. Inkább egy igen-nem választ…

Professzor – Én egyenes leszek: ebben nincs benne az én betűm, pedig lassan mi is kisebbségnek fogunk számítani… Már mint mi, a heretoszexuálisok…

Mester – Szerintem az, hogy az én betűm benne van-e, magánügy és nincs semmilyen különösebben jelentősége. Ami számít: lesz-e a társadalomban elég erő az emberi tisztaság és az állati tisztátalanság szétválasztásához. Semmiben nem korlátozva a tisztaságot, és mindenben gátolva a tisztátalanságot. Mert nagyon nem lenne jó egyszer egy C-t meg egy Z-t látni ebben a szivárványos betűsorban.

Kapitány – Miért, mik ezek?

Professzor – Gondolom cripto- és zoofilok. Akik halottakkal meg állatokkal szeretnek szexelni…

Doktor – Hullával szexelni, ez szörnyű, ez csakugyan betegség. Közben úgy tudom, hogy állattal közösülni ősrégi szokás, és ma is meglepően gyakori…

Kapitány – Ezek a betűk valóban szörnyűek, ám tény, hogy léteznek. És ez egyet bizonyít: valahol valamilyen határt meg kell húzni…

Professzor – Ez soha nem volt, és soha nem lesz egyszerű feladat… És még sok meglepetésre kell felkészülni. Mert uygebár hamarosan leginkább robotokkal fogunk szexelni…

Doktor – Azoknál pedig a gender állapot gombnyomás kérdése….

* * *

2027 – Megszokottá válik a szkafander – A professzor asszony próféciái

 

Professzor – 2027-től kezdve megszokottá válik a könnyű, kényelmes az egész testet védő szkafander használata házon kívül.

(Feljegyezve 2020. szeptember 8-án.)

 

* * *

 

A bukás 50 árnyalata

 

Kapitány – Kedves barátaim! Összeállítottam egy kérdőívet: mi vár Trumpra. Kérlek, szavazzatok! A lehetséges válaszok:
– Január 20–ig elmozdítják hivatalából.
– Január 20 után letartoztatják.
– Kicserélik orosz börtönben lévő három amerikai kémre.
– Kiadják Iránnak.
– Trump menedékjogot kér az izraeli nagykövetségen.

 

* * *

50 milla, ez nem dopping?

 

Kapitány – Olvasom az újságban, hogy a j9vőben a magyar állam 40 millióval jutalmazza az olimpiai aranyokat.

Professzor – Gazdag és nagyvonalú ország vagyunk…

Kapitány – Ezzel nem is lenne baj, de elgondolkoztam: 50 miila, ez nem dopping?

Doktor – Már hogy ne lenne dopping! Csakhogy nem tiltott szer.

Mester – Valóban nem tiltott szer a jog szerint, de etikailag csakugyan visszatetsző. Még akkor is, ha kétlem, hogy egy versenyzőnél ez lenne a leginkább ható erő.

Professzor – Pontosan így van, sőt, ha egymás mellett fut egy magyar és egy szomáliai atléta, aki otthon az aranyéremért semmit nem kap, lehet, hogy az ő daca eredményesebben doppingolja, mint a magyar atléta lelki szemei előtt lebegő 50 millió.

Mester – Egyébként jogos lenne, ha az érmék mellé pénzjutalom is járna, végül is a modern olimpiák irdatlan üzletet jelentenek.

Professzor – Helyes! A győztesek jutalmazása, elhalmozása ajándékokkal, kedvezményekkel már az ókorban is megszokott volt.

Kapitány – Jó, de az ókori G9rögországot és a mai megosztott világot nem lehet egy napon emlegetni. A Mester javaslata viszont helyre tenné a dolgokat, és nem kellene, hogy bántsa lelkiismeretünket a szomáliai atléta helyzete.

 

* * *

Ki gondolta volna

 

Kapitány – Mi történt, Mester? Még soha nem láttalak ennyire gondterheltnek!

Mester – Szörnyű gondolataim támadtak, barátaim… Nem is merem ezeket felismerésnek nevezni, de tartok tőle, hogy ez lenne a helyes.

Doktor – Osztd meg velünk gondolataidat, Mester. Ez segíthet tisztázni a helyzetet… De talán mi is hozzájárulhatunk a tisztázáshoz örök kételyeinkkel.

Mester – Szerencsés és boldog vagyok, hogy megvagytok nekem. Nehéz, szörnyű időszak elé nézünk, és nagy szükségünk arra az erőre, amit a jó emberek adhatnak egymásnak. De itt a lényeg: megütött, és majdnem megsemmisített az a gondolat, hogy a mostani pandémia nem egyszerűen egy egészségügyi váláság… hanem maga a 3. világháború… Elkezdődött.

Professzor – Döbbenetes igazság!

Kapitány – Nem túlzás ezt állítani, drága Mester? Hát miféle háború lenne ez egy puskalövés nélkül, és főleg hadüzenet nélkül?

Doktor – És kik között folyna ez a háború?

Mester – Éppen ez a legszörnyűbb az egészben, és ezért vagyok ennyire gondterhelt. Igen, ez vírus okozta pandémia, és nem hadseregek indultak egymás ellen. Későn ez is lehetséges, de majdnem mellékes. A lényeg az, hogy a csapás szétzúzza megszokott békés életünket. Semmi sincs többé úgy, ahogy volt a boldog békeidőben. És ne legyen kétségünk, hogy ez jó ideig egyre rosszabb lesz. És végül is: puskalövések, tankok, bombázások nincsenek – de halottak igen. Alig kezdődött a baj, és már egymillió halottat tartanak nyilván a statisztikák. Ismétlem: a kezdet kezdetén vagyunk! Ki merné állítani, hogy egykettőre vége a lidércnyomásnak, amikor inkább azt leshetnénk, hogy az áldozatok száma mikor éri el az első világháború, majd a második világháború áldozatainak száma. Mindeközben, ugyanúgy, mint a régi primitív háborúk idején a politika elemében van. A tőke még inkább: a szelekció kemény, de a nagytőkének ez nincs ellenére. Minden egybe vetve: a háború elindult, és a politika, és ami mögötte van fel van ajzva, ahogy háborúkor megszokott. Mindenki győzelmet vizionál, de nem feltétlenül holnap. Jó ez így. Az sem baj, ha száz évig eltart. Annyi mindent el lehetne intézni ezidő alatt. És külön előny, hogy mindenki láthatja: nem is háború ez! Pedig igen! Már benne vagyunk!

Kapitány – Hát ez valóban szörnyű! Egy 21. századi apokalipszis!

Doktor – Letaglózó! Valóban egy posztmodern apokalipszis!

Professzor – Döbbenetes, szörnyű – és tartok tőle, hogy valóságos veszedelem.

Kapitány – Egy helyett, most négy gondterhelt ember. Mi lesz most?

Mester – Nincs jogunk kétségbe esni. Most már későre jár, elfáradtam, de holnap nekilátunk feladatainknak! Hogyan tovább? Mi a teendő?

 

* * *