Kapitány –
Hát most mondjátok meg, nem csúnya dolog, hogy ezek a fafejek nem engedik, hogy
Karácsony és Márki-Zay neve egymás mellett szerepeljen azon a fránya szavazó
cédulán?
Professzor
– Pedig mi sem volna könnyebb! Elég, ha Karácsony elveszi Márki-Zayt, és közös
nevet vesznek fel.
Kapitány –
Zseniális ötlet, drága asszonyom! Bár bevallom, hogy nem is tudom: szép
hazánkban ez már lehetséges?
Mester –
Szerintem ez teljességgel mellékes, mármint az ellenzéki előválasztás
szempontjából. Engem más kérdés izgat: minek kell történnie, ha végül is a két
jó barát közül az egyik mégis visszalépne? Furcsának tartom, hogy az elmúlt
napokban senki nem vetette fel azt a logikus, természetes megoldást, hogy az,
aki a negyedik helyen végzett, belép a visszalépő helyére.
Professzor
– Ez csakugyan kézenfekvő, politikailag helyes lenne. Biztosra veszem, hogy
ilyen szituáció előzetesen senki nem gondolt, és ezért ez nincs tételesen
szabályozva, de a józanész ezt diktálná.
Doktor –
Ezzel nem tudok egyetérteni. Ha az van kimondva a megállapodásban, hogy a
második fordulóban azok vesznek részt, akik az elsőben az első három helyen
végeztek, ott nem lesz helye a negyedik befutónak.
Mester –
Igazad van. Lehet, hogy olyan a mostani szituációval nem számoló eredeti
megfogalmazás, hogy valóban érvelni lehet a negyedik elpőre lépése ellen, mégis
ez, ami jobban illik a hármas szereplős második forduló, mellesleg igen abszurd
koncepciójához.
Kapitány –
Szerintem, aki kitalálta ezt a hármas második fordulót, bekódolta a mostani
szánalmas tragikomédiát.
Doktor –
Ja, a pápaválasztási rendszert kellett volna alkalmazni: minden újabb
fordulóban az utolsó kiesik…
Professzor
– Közben engem mélységesen felkavar, fáraszt is, hogy ez a két kedves
fiatalember ennyire meghekkelte az összefogást. Egyáltalán ostobaságnak tartom
azt, hogy mindenki valamiféle kakaspárviadalt vizionál Orbánnal. Egyáltalán ez
a mostani magyar szokás, hogy mindenki a pártlista vezetőjét miniszterelnökjelöltnek
titulája egy hungarikum, ám leginkább értelmetlen és nevetséges. A magyar
szavazó reálisan egy többnyire ismeretlen helyi jelöltre és egy pártra. És
ilyenkor szerintem 90%-ban az számít, mit gondol a szavazó egy pártról, és csak
10%-ban az, hogy mit gondol a pártelnökről.
Mester –
Teljesen igazad van, kedves professzorunk. Sőt, én tovább mennék: utána a
gyakorlatban is többnyire hasonló arányban érvényesül a párt és a vezér súlya.
Vagyis nem az a legfontosabb, hogy a miniszterelnök-aspiránsok közül ki nyer,
hanem az, hogy az a sereg, az a pártkoalíció, az a csapat, amely mögötte áll,
milyen mentális és milyen morális képet mutat. Az ellenzéki összefogás pedig
most nagyon szerencsétlenül mutatkozott meg. Már az első kanyarban széthúzás,
klikkezés mérgezte meg a belső életet.
* * *
