Aranymondatok – Még hány embernek kell meghalnia?

Professzor – Még hány embernek kell meghalnia, mert tett vagy mondott valamit, ami nem tetszett egy kitalált isten fanatikus szolgáinak?

* * *

Aranymondatok – Negyedik WC…

Kapitány – Határozottan fokozódik a helyzet: többfelé hivatalos a harmadik nem. De szerintem kellene egy negyedik WC is azok számára, aki nem kívánják felfedni nemüket…

* * *

Összeesküvések és elméletek – Az isztambuli csapda

Doktor – Üdvözlégy, bátor kapitányom. Te világot látott, sokat tudó, mindenen átlátó ember vagy! Téged is megdöbbent ez az isztambuli horror történet?

Kapitány – Üdvözlégy, szépséges doktornő! Igen, engem is megdöbbentett ez a szörnyű gyilkosság. Az ebből élő sárga sajtó, ahogy manapság mondják: média rendszeresen tár csámcsog hetekig egy-egy újabb hasonló tragédián, de ott általában egy elmebeteg magányos ember az elkövető, itt pedig a világ egyik leggazdagabb országának urai, akiket az amerikai elnök is keblére ölel.

Doktor – Most biztosan lesz egy kis mosolyszünet…

Kapitány – Hát, nem tudom, mi lesz, minden esetre nekem gyanús a dolog, túlságosan is gyanús…

Doktor – Ó, helyben vagyunk! Születik egy újabb elmélet? Egyébként én is biztos voltam, hogy a szaúdiak egykettőre kénytelenek lesznek előállni egy védhetőbb mesével. Vagy azzal, hogy valójában egy szerencsétlen baleset volt, ők rosszat nem akartak, a puhány újságíró elveszítette életét, csak hogy hírbe hozza őket..

Kapitány – Igen, ez nagyon találó szó, a média is sokszor visszhangozta: Kasogdzsi – hangsúlyozandó – magától elveszítette életét, eléggé el nem ítélhető módon, ergó kedves vendéglátói nem gyilkosak, azt kikérik maguknak…

Doktor – A másik változat pedig az lehetne, hogy ugyan talán egy kicsit szerencsétlenül keménykedtek az oknyomozó biztonságiak, de ilyen jelentéktelen ügyről az ország vezetőinek – természetesen – nem volt, nem kellett, hogy tudomásuk legyen.

Kapitány – Igen, mind a két mese a legegyszerűbb védekezés forgatókönyve, és könnyen összevonható.

Doktor – Ki tudja, ha gyorsabban nyúlnak ehhez, talán még lett volna esélyük, hogy a világ hamar megfeledkezik az esetről. Végül is annyi más csont van, nem beszélve arról a sok százmilliárd dollár, amely elköltésre vár a szaúdi trezorokban… De lám, jön a kedves professzorasszony! Üdvözlégy, kedves barátnőm! Csatlakozz gyorsan hozzánk! Kapitány úrnak talán lesz egy új elmélete az isztambuli tragédiával kapcsolatban, és tudod, ki kell ezt tárgyalni, mielőtt jönne a Mester.

Professzor – Üdvözlet nektek, barátaim. Nem értem én bátor kapitányunknak ezt a zavarát. A Mesternek nem csak humorérzéke is van, de ő maga is készségesen spekulál, ha hiányzanak láncszemek… Hát lehet egyáltalán gondolkozni spekulációk nélkül? Egyébként roppant kíváncsi lennék elméletedre, kedves Kapitány, mert nekem itt valami nagyon nem stimmel… Több, mint gyanús a történet…

Kapitány – Én is üdvözöllek, tanult barátnőnk. Pontosan ez foglalkoztat engem is: hogyan gondolhatta a teljhatalmú koronaherceg, mert világos, hogy a szálak oda futnak, szerepe nem lehet vitás, hogy megússza ezt a förtelmes akciót olyan botrány nélkül, amely könnyen meg is buktathatja őt magát?

Doktor – Régóta tudjuk, hogy a hatalom tudatmódosító méreg. Az ember egyre inkább tévedhetetlennek és legyőzhetetlennek érzi magát.

Kapitány – Ez igaz, de nem olyan egyszerű a helyzet. Attól, hogy valaki teljhatalommal rendelkezik, tévedhetetlennek és legyőzhetetlennek érzi magát, közben leül valakivel sakkozni, hát nem biztos, hogy nyerne, hacsak az a másik játékos szándékosan nem vét lépéseket, hogy megveresse magát. Vagyis az eltorzult öntudat távolra sem teszi révedhetetlenné azt, aki ezt elhiszi, ellenkezőleg. Most pedig nem arról van szó, hogy egy kegyeltje megverette magát, hanem arról, hogy az újságírónak felállított csapda ötlete magának a koronahercegnek felállított csapda lehetett. Bizonyára egy nagyon bizalmas embere – nem nagy erőfeszítések árán – meggyőzte a herceget, hogy az alkalom a kegyetlen leszámolásra kiváló, kiválóan lesz lebonyolítva, és gyorsan lesz elfeledtetve. Vagyis a herceg mindent tudott, mi több a végső döntés személyesen az ő döntése, csakhogy az egész értékelésével kapcsolatban lett megvezettetve. Hogy belebukjon.

Doktor – Hú, ez érdekes gondolat: a nagy isztambuli csapda nem Dzsamal Hasogdzsinek szólt, ő egy könnyen feláldozható mellékszereplő, hanem Mohamed bin Szalmán koronahercegnek szólt…

Professzor – Aki szinte kezdettől fogva a nyugati média kedvence lett, azon kevés érdemdús celebnek, aki jogosult három betű viselésére, úgy mint JFK, DSK, TGM… Tehát hívjuk csak őt MBS-nek!

Kapitány – Nos, itt van a kutya elásva! Ki ez az MBS? Honnan jött, hova tart? Ki akarhatja, ki képes megbuktatni őt?

Doktor – Neked, sokcsillagos kapitányom, erre is lenne válaszod?

Kapitány – Nagyon kevés dologra van válaszom, sokcsillagos doktornőm… De tippelek, tippelgetek… Most viszont váltsunk témát, mert közeleg a Mester… Mit szóltak ehhez a hirtelen lehűléshez?

* * *

Összeesküvések és elméletek – Ki az?

Kapitány – Szép napot, szép lányok! Azt hiszem, rájöttem az igazságra és roppant izgatott vagyok! Szeretném bizalmasan, de különösen bizalmasan megosztani ezt veletek, mielőtt idejönne a Mester.

Professzor – Látom, kedves kapitány úr, egészen reszkedsz az izgalomtól! És milyen sápadt vagy…

Doktor – Jól sejtem, valami új elmélet? Imádom elméleteidet. Csupa fül vagyunk. És senkinek egy mukkot sem! Így görbüljek meg!

Kapitány – A történet meglehetősen régi. És biztos a legtöbb ember nem is emlékszik rá. De engem mélységesen megdöbbentett annak egyik része. Történt ugyanis, hogy nem sokkal a beiktatása után Trump fogadta Lavrov orosz külügyminisztert. Másnap New York Times dühösen botrányt kiáltott. „Miket fecseg ki a Fehér Ház bérlője?” Ugyanis a négyszemközti beszélgetésen Trump a DAES, vagyis az Iszlám Állam kapcsán olyanokkal dicsekedett, amelyekkel veszélybe sodorja Izrael oda beépített emberét. De hát honnan a fenében tudja a New York Times, mit mondott Trump Lavrovnak négyszemközt?

Doktor – Mindenki tudja, hogy a NYT a világon legjobban informált újságja. Profi csapat. Nagyra becsülöm őket.

Kapitány – Jaj, drága doktornő! Már bocsáss meg, de ez csacsiság! Miféle profizmus kell ahhoz, hogy egy újságíró megtudja egy fehér-házi négyszemközti beszélgetés tartalmat?

Professzor – Ez valóban döbbenetes, de talán nem annyira. Mit tud egy átlag, vagy akár tájékozott ember a Fehér Ház működéséről. Lehet, hogy maga a Fehér Ház készít hangfelvételt mindenről, és akkor már nehéz annyira megdöbbenni egy „indokolt” kiszivárogtatáson.

Doktor – Az is lehet, hogy ez a négyszemközti beszélgetés egyáltalán nem volt annyira négyszemközti. Mindkét fél hozta tolmácsát meg egy kabinetfőnök is állt diszkéten a sarokban…

Kapitány – Nem zárhatjuk ki teljesen, bár nehezen hihető. Nem beszélve arról, hogy ha csak egy-két ember volt még, a lebukás szinte garantált.

Professzor – Marad az, hogy valaki vagy valakik mégiscsak képesek lehallgatni a fehérházi beszélgetéseket. Szinte hihetetlen, de kizárhatjuk-e? A magam részéről nem csodálkoznék, ha az izraeli titkosszolgálat, esetleg még az orosz is képes erre. És talán lassan a kínai is. Így viszont lehet egy ötletünk, ki adta le az infót a profi hírében álló New York Timesnak…

Kapitány – Igen, valahogy így lehetne ezt magyarázni… Mégis, nekem döbbenetes volt, és marad ez a nyílt bevallása annak, hogy egyesek a legbizalmasabb információkhoz is hozzájuthatnak, ami nem egy jó bizonyítvány a világrendről… De ez a történet egyik, felkavaróbb, látványosabb része. Emiatt viszont nem voltak álmatlan éjszakáim… De volt a másik része, az, ami miatt kipattan a botrány. Sehogy sem tudtam elképzelni, mit mondhatott Trump Lavrovnak, amivel leleplezhette Izrael beépített emberét. Ha nem is álmatlan éjszakákat, de komoly töprengést okozott ez nekem. Mert az biztos, hogy direktben az illető nevét nem mondhatta. A fedőnevét pedig piába árulja el. Bizonyára nem is tudja. Hivatkozással valamilyen konkrét akcióra? Mivel leplezhette le az izraeli Stirlitzet? És egyszer csak, sok-sok később fejleményre jöttem rá. Így most minden napnál világosabb…

Doktor – No persze, ezeknél az elméleteknél ez így szokott lenni.

Professzor – Bökd már ki, aranyos kapitányunk, ne feszítsd a húrt!

Kapitány – Izrael beépített embere nem lehet más, mint a Daes főnöke, az elpusztíthatatlan Al-Bagdadi!

Professzor – Merész gondolat… Nem kellene egy kicsit életveszélyesnek tartani ennek hangoztatása. Ha csak félig is igaz, nem sokat adnék életedért.

Kapitány – Ez pontosan úgy nem lehet félig igaz, ahogy én sem lehetek félig szűz…

Mester – De, de, drága kapitányom! Te is lehetsz félig szűz, az elméleted is lehet félig igaz, az az egy biztos, hogy megállíthatatlanul stül élénk eszed és még élénkebb fantáziád efféléket. Jó ideje sejtem, hogy te vagy a forrásvidék. Nem New York Times írja, én hallottam akaratlanul saját fülemmel.

Kapitány – Üdvözlégy, kedves Mester… Én csak szóval tartottam a lányokat, amíg vártunk rád. És örülök, hogy hallottad felfedezésemet. Nem nevezném azt elméletnek, csak logikai következtetésnek. Hát lehet másképpen magyarázni, hogy a nevezetes történet óta az oroszok többször kilesték és lebombázták Al-Bagdadit, de ő megannyiszor sértetlenül megúszta. És amóta elkezdődött a Daes fokozatos felszámolása, Al_bagdadit mintha a föld nyelte volna el, de a médiák sem nagyon firtatják, hol van, mit csinál?

Mester – A mozaik darabkák valóban logikusan állnak össze, csak ezek a fránya szavak meg fogalmak… Újra és újra minden összekeveredik. X lenne Y embere? Emlékeztek, mit csinált egy másik Y egy másik X-szel? Nehéz ügy, de ne hagyjuk abba a mozaik darabkák rakosgatását. Izgalmas játék. Csak ne vigyük túlzásba. Sok, nagyon sok a komoly feladatunk.

* * *

Utazások Eutlantiszban – Fejleszteni csak szépen…

Mester – Amióta megismertem Eutlantisz fejlesztéspolitikáját, egyre jobban zavar a nálunk uralkodó fejlesztési káosz. Gyerekkoromban elbűvölt a termékek fejlődése, ami talán éppen akkor vált jellemzővé, majdnem divat. Legyen szó tornacipőről, zsebrádióról, porszívóról, évről évre újabb és újabb modellek jelentek meg, jobbak, szebbek, megbízhatóbbak. Láttam lelki szemeimmel, micsoda fantasztikus világba jutunk egypár évtized alatt. Mindenben elérjük a végső tökélyt. Ezzel szemben hosszú évtizedek után azt kell megállapítanom, hogy tökély megközelítéséről szó nincs. Inkább egy hullámzó spirálon haladunk, amely egyre laposabban emelkedik az előző kör fölé, és a hullámzás következtében időnként valamilyen viszonylagos visszaesésről van inkább szó…

Professzor – Ebben nincs semmi meglepő. A kapitalizmus halála lenne a tökély elérése. A gyártó érdeke az, hogy minél hamarabb dobd el a régi terméket, és vegyél újat. Ezt azzal is elérik, hogy egyre kevésbé tartó terméket gyártanak, de azzal is erősítik a fogyasztást, hogy egyre cifrább – de nem feltétlenül tökéletesebb – az új bóvli.

Mester – Alapvetően igazad van, de ne becsüljük le az emberben meglévő elementáris vágyat az alkotásra. A kapitalizmus képes ezt szabotálni, de teljesen leállítani nem.

Professzor – No persze, nem kanibál ő, elég neki három bőrt lehúzni a fogyasztóról…

Kapitány – Méltányolom a társadalomkritikai eszmefuttatásaitokat, de én arra lennék inkább kíváncsi, ezt a helyzetet Eutlantiszban hogyan oldották meg?

Mester – Intézkedések egész hosszú sorával, de az egyik legfontosabb vívmányuk az, hogy szétválasztották a fejlesztést és a gyártást. Egy cég vagy csak fejlesztéssel vagy csak gyártással foglalkozik. Ha a fejlesztő cég befejez egy fejlesztést, és azt jóváhagyják – mert erre is van szükség – bárki megvásárolhatja – a nem kizárólagos – gyártási licencet. A márkák a fejlesztőcégek tulajdonai, tehát ott van egy Ford nevű autókat fejlesztő cég, amely nem gyárt kocsikat, hanem fejleszt és árulja a gyártási locencet. Sokfelé vannak gyártó üzemek, helyi vállalkozók tulajdonában, és ők gyártanak a licenc alapján Ford-autókat, de ugyanott Volvokat is, Toyotákat is, amire kereslet vab a körzetben.

A Wiesel-dilemma

Kapitány – Egy komoly – és mi tagadás, fölöttébb kényes – kérdésen töprengek. Szívesen megosztom veled, tanult barátnőm, mert te annyira bölcs vagy. Szerencse, hogy még csak ketten vagyunk, a Mester és a drága doktornő annyira érzékeny ebben a témában. Nos, olvasom, hogy vandálok összefirkálták Elie Wiesel szülő-, most emlékházát Máramarosszigeten. Elitélendő, sunyi cselekedet, de mégis, mondhatni jelentéktelen ügy. Igen ám, de ez nyomban megjelenik szinte minden médiában, éspedig mint antiszemita gaztett. A kérdésem elvi, és nem szeretnék a konkrét eset részleteivel foglalkozni. Ha valaki igen lesújtót mond egy zsidóra (kevés lesújtóbbat tudok elképzelni, mint azt, hogy lenacizza), akkor ez már automatikusan antiszemitizmus?

Professzor – Igen, nem meglepő módon, én is láttam a hírt. Azt mondod, tekintsünk el a konkrét esettől. Ha eltekintünk, és teljesen elvontan keresünk választ a kérdésedre, azt mondanám: nem, ha egy zsidóra azt mondod, hogy gazember, mert gazemberségeket csinált, ennek semmi köze az antiszemitizmushoz. De ha azt mondod: „Te gazember zsidó, mind ilyenek vagytok!”, ez már kétség nélkül antiszemitizmus.

Kapitány – Megnyugtat a válaszod. Magam is így gondoltam, de akartam valami megerősítést, nem véletlenül.

Professzor – Hát, ha nem így lenne, akkor az lenne a helyzet, hogy a zsidók valamilyen különleges immunitást élveznek, rólak jót vagy semmit…

Kapitány – Pontosan így gondolom én is. Megerősítésre pedig azért volt szükségem, mert az a benyomásom, hogy hallgatólagosan, informálisan mégis létezne ilyen immunitás. Feltűnő, hogy minden hasonló esetben a közvélemény, de különösen a véleményformáló média meg résen lévő civil szervezetek azonnal farkast kiáltanak, de a hatóság is teljes gőzzel neki esik a nyomozásnak, a bíróság sem nagyon mérlegel.

Professzor – Ó, tudom, drága kapitányom, hogy kedveled az összeesküvés-elméleteket, de ne rugaszkodjunk túlzottan a valóságtól. És egyébként is merőben elvi síkon kerestünk választ kérdésedre.

Kapitány – Meg is nyugtatott ez a válasz. Így Wieselt is tudom magamban mentesíteni, hogy egy megátalkodott antiszemita lenne. Mert annak alapján, amiket mondott a kedves Bernie Madoffról, ahogy a pokolba küldte, erre kellene gondolni.

Professzor – Meg lehet érteni Wiesel indulatát. Madoff majd az összes pénzét elbukta a Wiesel-alapítványnak.

Kapitány – No, de antiszemitizmus nélkül is jócskán marad Wiesel számláján. Tudjuk, sokan istenítik, a holokauszt lelkiismeretének kiáltják ki, de tudnivaló, hogy megítélése enyhén szólva ellentmondásos. Vagyis nem lehet csodálkozni, hogy sokakat bosszant, sért ez az igen támogatott Wiesel-kultusz.

Professzor – Bevallom, erről az emberről én nagyon keveset tudok, és nem is érdekel különösebben az ő története meg megítélése. Ezer fontosabb személy meg téma vá megismerésre… Ami pedig a holokauszt lelkét illeti, nekem a kedvencem, és a tájolópontom Primo Levi. Egyszerűen szeretem, fájóan szeretem.

Kapitány – Ismerem könyveit, meg tragikus életét. Én is kedvelem, és nagyra tartom. Sok-sok ilyen ember kellene. De szememben Wiesel nem ilyen. Rászolgált ellentmondásos hírére, de éppen ez mutatja meg, mennyire elhibázott közállapotaink antiszemitizmus-kezelése.

Professzor – Egyetértek veled, és úgy gondolom, hogy ez a kezelés borzasztóan kontra produktív, és ezt egyre jobban fogjuk látni. Nem lenne szabad visszaélni az antiszemitizmus vádjával, de mégy gyanújával sem, amíg nincs erre nyomos bizonyíték. Addig is marad a garázdaság, a rongálás, a becsületsértés stb. Vastag a Btk. Mellesleg utálom a falfirkákat.

  

Primo Levi

Akérdés, és sok más A napok enciklopédiájában

* * *

A kínai (be)írás titka

Mester – Bámulatos eredménynek tartom, hogy Kína megoldotta hieroglifáinak használatát a számítógépekben. Csodálatosan néznek a képernyőn, még viszonylag egészen kis méretben: szépek és szépen kivehetők. No persze, nekem, aki nem csinál gondot bizonyos részletekből, hiszen nem az olvasás szándékával nézem őket, hanem csak gyönyörködöm bennük. De felmerült bennem a kérdés: vajon hogy nézhet ki egy kínai billentyűzet? Gondolom, azon a billentyűk nem hieroglifát adnak, mert akkor annak a billentyűzeten sok ezer billentyű kellene, hogy legyen. De akkor hogyan viszik be a szöveget. Kódot adtak volna minden hieroglifának? Ez azt jelentené, hogy egyből megduplázták volna a megtanulandó anyagot.

Doktor – Jó kérdés! És mi van a mobillal? Azon hogy küldenek sms?

Professzor – Ez valóban rejtély! Vagy esetleg titok? Közben annyit tennék hozzá, hogy ez bizonyosan nem csak Kína eredménye. Hasonlót ma már Japán is, Korea is produkál. De ettől még izgalmasabb a kérdés, ki hogyan oldotta meg a problémát, vannak-e itt közös elvek és technikák, vagy éppen ellenkezőleg, mindenki egy saját szuper titkosítás felé halad.

Kapitány – Valóban, mire menne egy európai hekker, ha végül is betör egy kínai számítógépbe?

Akérdés, és sok más A napok enciklopédiájában

* * *