Professzor
– Egyre többször kérdem magamtól: vajon van-e becsülete a mai világban a
takarékosságnak?
Doktor –
És ilyenkor mit válaszolsz magadnak?
Professzor
– Azt, hogy különösebb becsülete nincs, és hogy ez igen nagy baj. Most viszont
kíváncsi vagyok a ti véleményetekre.
Kapitány –
Az élet mindig is tele volt bizonytalanságokkal. Amiből kell, ma van, holnap
nincs. Ezért minden élőlény tartalékokat igyekszik felhalmozni. Ki a bőre
alatt, ki az odújában. Aki nem tartalékol, előbb-utóbb elvész.
Professzor
– Fontos lenne takarékoskodás és tartalékképzés között különbséget tenni.
Közmondásos a hangya tartalékképzése, de ha megvizsgálnánk mozgásuk
hatékonyságát, könnyen lehet, hogy a tücsök jobb jegyet kapna.
Kapitány –
Talán az is fontos lenne, hogy takarékoskodás és hatékonyság között is
különbséget tegyünk.
Mester –
Ti hogyan határoznátok meg a takarékoskodás fogalmát? És most gondoljunk elsősorban
az emberre, mert ha az egész élővilágra terjesztenénk ki vizsgálódásunkat, nem
takarékoskodnánk az idővel.
Doktor –
Szerintem van jó és van rossz takarékoskodás. A jó takarékoskodás az, amikor az
ember, ha többel rendelkezik, mint amennyire szüksége van, a többletet elteszi.
A rossz takarékoskodás az, ha az ember kényszeresen spórol és tartalékol. Jól
mondta Chamfort: „A leggazdagabb a takarékos, a legszegényebb a zsugori.”
Kapitány –
Ha az ember csak akkor takarékoskodik, amikor már eleget evett, ivott,
élvezkedett stb., az nem takarékoskodás, talán inkább józanság, mértékletesség.
Ez dicséretre méltó tulajdonság, de mégsem azonos a takarékoskodással. A
takarékoskodás parancsolat, vagy legalább annak kellene lennie. Szerintem
takarékoskodás az, ha az ember tudatosan és fegyelmezetten minden nap félre
tesz valamit, úgy hogy amikor este álomra hajtja a fejét, a vagyon mérlege
nagyobb legyen, mint előző nap. Egy karéj kenyérrel, egy fillérrel, de nagyobb!
Én inkább Senecát idézném, aki egy helyen azt mondja: „Késő a takarékosság, ha
már a hordó fenekén járunk.” Máshol meg hozzáteszi: „Késő a takarékosság,
amikor már fogytán a vagyon.”
Professzor
– Értelek, kedves barátnőm, mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy van jó és
van rossz takarékosság. Én mégis azt javasolnám, hogy ezt a szép szót tartsuk
meg a „jó” takarékosságra, a rosszra meg találjunk egy külön erre illő szót.
Végül is gazdag a nyelvünk. Rossz szeretetről sem beszélünk, pedig milyen
gyakran rosszul szeretünk!
Doktor –
Rendben van, majd keresünk külön szót a rossz takarékosságra, de most halljuk:
te, aki már bevallásod szerint sokat gondolkoztál ezeken a kérdéseken, hogy
meghatároznád a takarékosságot?
Professzor
– Szerintem a takarékosság nem egy egyszerű személyes tulajdonság, hanem egy
társadalmi mechanizmus. Ezt Adam Smith mondja ki meglehetősen tömören: „A tőke
szaporodásának közvetlen oka nem a munka, hanem a takarékosság. Való igaz, a
szorgalmas munka teremti meg a javakat, amelyeket takarékossággal fel lehet
halmozni, de bármennyit teremtsen is a munka, tőkénk sosem növekedhetne, ha nem
gazdálkodnánk takarékosan és nem tartalékolnánk.” Igen, az igazi meggazdagodás
útja a takarékosságon át vezet. Nem azt mondanám, hogy a jó, hanem az okos
takarékosságon át.
Mester –
Szerintem is az a lényeg, hogy ebben a fogalomban egy nagyon fontos társadalmi
viszony jelenik meg. Ehhez most én is idéznék, éspedig Thomas Jeffersontól,
hiszen találóan fogalmazza a lényeget: „Választanuk kell takarékosság és
szabadság, vagy tékozlás és szolgaság között.”
Életútmutató
* * *
