Az ég napról napra szebb
volt.
Az emberek nyugodtan
álltak és hosszasan nézték.
– Milyen csodás! – kiáltott
fel a kis szőke Ramina, amikor kiszaladt a házból szüleihez.
Anya felemelte, és
karjára vette. Csendesen suttogott a fülébe.
Ameddig a szem ellátott,
minden kertben álltak emberek, és tekintetük pásztázta az eget…
A Mester odafordult
barátaihoz.
– Fenséges látvány. A
világ újra megelőz minket. Nincs sok időnk csodálni ezt, de ennél fontosabb
feladatok várnak, ezért gyertek, barátaim, folytassuk a gondolkozást.
A 12 ember lassan,
gondterhelten körbeülte az asztalt a szőlőlugas alatt.
– Talán még három napunk
van… – szólt halkan Efian.
– Három nap és az
örökkévalóság… – bólogatott a legidősebb, a majdnem ezer éves Poh.
– Három nap múlva letelik
a mi örökkévalóságunk, de minden, ami megszületik, egy napon véget ér. – mondta
a Mester. – Ezért, ami vár minket, az nem az örökkévalóság, hanem egy történet.
És nem mindegy, milyen tudással kezdjük el ezt az újabb történetet.
A Mester intett a ház ajtójában
álló segítőjének, hogy hozzon bort az asztalra.
Az égen egy káprázatos
fénycsík csapott fel a nyugvó napból, és táncba kezdett a Nagy Fekete körül.
Közben a Bolygó Házában a
Bolygó Tanács tagjai is leültek tanácskozni.
– Testvérek, – az elnök
hangja a megszokottnál érdesebb volt – elkészültek a tudós bizottságok mai
jelentései. Gyorsan, még ma kell végeznünk értékelésükkel, és kijelölni a
holnapi feladatokat. Elsőként hallgassuk meg a fizikusok jelentését. Ismertesd,
Svava testvér.
A magas, még csak száz
éves Svava felállt, szívére tette jobb kezét, meghajolt, és majdnem csukott
szemmel kezdte el beszámolóját.
– Testvéreim, az újabb
számítások is azt támasztják alá, hogy a Nagy Fekete minden elnyelt anyagot
egybeolvaszt. Ez terjedelmében egy kicsiny pont, amelynek szinte nincs mérhető
mérete, de mégis egy egész világ anyagát préseli össze. Ebben minden különbség
levegő és föld, tűz és víz, állat és ember, ember és ember, ember és árnyéka
között eltűnik. Nem látunk lehetőséget, hogy a Nagy Fekete jövőjét
befolyásoljuk. Tudom, ez nem jó hír. Sajnálom. Bízzunk benne, hogy mégis
találunk egy rést a beavatkozáshoz. Tudósaink dolgoznak. Egy tucat izgalmas
koncepció született ma is. Ugyanakkor jó hír is van. A számítások azt mutatják,
hogy az eltűnés a Nagy Feketébe hét lépésben történik. Az első lépésben az
egyetlen érzékelhető változás az idő megállása lesz. Az ember úgy fogja érezni,
hogy minden kezd lassulni, beleértve ő maga is, míg végül minden megáll,
lefogy. Érzékelésünk ezt az első fázist nem fogja átlépni, tehát semmilyen
szörnyűséges pusztulásnak nem leszünk a tanúi, nem fogják ezt átélni,
átszenvedni.
A titkár csendesen
odament az elnökhöz, és a fülébe súgott valamit.
– Rendben van, vezessétek
ide – válaszolt hangosan az elnök, és intett Svavának, hogy folytassa
előadását.
– Az eltűnés következő
hat lépését nem érdemes részletezni, mert azokat nem fogjuk érzékelni, és akkor
már irányítani sem tudjuk a történelmet. Ha lehet rés, az előtte van.
Ugyanakkor egyre kevesebb időnk van. A legújabb számítások szerint négy nap és
10 óra. Ez nem kevés. Csak van egy kellemetlen újdonság is. A Nagy Fekete a
számítottnál korábban kezdi majd beszippantani Napunkat. Ez már holnap
elkezdődik. A látvány olyan lesz, mint egy hurrikán tölcsére, amely felcsap a
Napból a Nagy Feketéig. Lehet, hogy A Nap eltűnése két napon belül befejeződik.
Ami azt is jelenti, hogy életünk utolsó egy-két napját sötétségben és egyre
erősebb lehűlésben fogjuk eltölteni. Erre fel tudunk készülni, bőséges
energiatartalékaink maradnak. Köszönöm a figyelmet. – Svava meghajolt és
visszaült.
Ekkor a titkár bevezette
a tanácsterembe az ismeretlent.
– Üdvözlégy, testvér –
fordult hozzá az elnök. – A tudósok mai beszámolóit hallgatjuk. Mivel tudod
segíteni munkánkat?
Az Aeo bolygón hosszú
évezredek óta béke, bölcsesség és testvériség uralkodott. Ezért itt bárki, aki
jó és fontos javaslattal rendelkezett, kérhette bebocsátását arra a
tanácskozásra, amely illetékes volt a témában.
– Üdvözöllek titeket,
testvéreim. Nevem Abemiz. Nagy híve vagyok a Mesternek, és követem tanításait a
belső hitről és a belső tengelyről. Közben hosszú tanulmányokat végeztem
különböző tudományokban, így felismertem, hogy ha belső tengelyünket egy
egyszerű technikával kivetítjük egy általunk kiválasztott csillag tengelyére, a
két tengely egy új kettős spirált hoz létre, olyan impulzussal, amely nem
semmisül meg a Nagy Feketébe lépve sem.
Rövid pillanatra súlyos
csend robbant be a terembe, de ezt gyorsan nagy izgalom váltotta fel. Legtöbben
felugrattak helyükről, mindenki beszélt szomszédjához.
Az elnök erőteljesen
intézkedett.
– Testvéreim, üljetek le,
és fegyelmezetten folytassuk a munkát! Titkár testvér, kéresd sürgősen ide a
Mestert.
– Több hasonló elméleten
dolgoznak fizikus testvéreim. Igen ígéretes a húr-elmélet, még újabb és még
merészebb a brán-elmélet. Ha jól sejtem, ez a tengely-elmélet ezeknek egy
érdekes változata. – vetett közbe Svava az elnökre nézve.
– Nagyszerű, hogy
foglalkoztok ilyen elméletekkel, de miért nem merült fel ez a gondolat időben.
Most is ez történik, a közösség egy közkatonája ötli ki a győztes csata tervét.
Közben megérkezett a
Mester, aki útközben megnézte könyvében a tanácsteremben történteket. Egyenesen
Abemizhez sietett, és szeretettel átölelte.
– Azt már magam is
tapasztaltam, hogy a belső tengelyem akkor szilárd, ha egybeolvad egy csillag
tengelyével, mert az, ismerjük el, nagyobb és erősebb. De az, hogy ez a tengely
így elpusztíthatatlan lesz a Nagy Feketében, erre nem gondoltam…
– De lenne erre
bizonyíték? Mert gondolni lehet, remélni lehet, de biztosan tudni más. Mit
mondasz erről, Abemiz testvér? És mit mondasz erről te, Svava testvér? –
szolalt meg Otono, a bizonyosság minisztere.
Abemiz a nagy felelősség
súlya alatt összeráncolta homlokát.
– Elméleti számításaim
azt mutatják, hogy, ha a Nagy Fekete elnyeli egy ilyen kettős tengelyspirál valamely
szakaszát, az nyomatként, vagyis információként megmarad benne, nem olvad bele
az egységes szuperenergiába.
– Érthetőbben mondva, ha
Abemiz számításai jók, és az elmélet jó, nagy esélyünk van, hogy ez így is
legyen. Bizonyítékokról viszont majd a tengelyeink fognak számot adni a Nagy Feketében.
– mondta még gondterheltebben Svava.
– Értem, – vágta el a
további vitát az elnök. – Kérem a fizikus bizottságot, hogy holnap Abemizzel
együtt végezzétek el a lehető legpontosabb számításokat. Most pedig értékeljük
át az új helyzetet. Tehát eltűnésünk még sem lesz teljes. Milyen feladatokat ró
ez ránk, és mit jelent a jövőre nézve?
– Inkább ne is maradjon
rólunk nyom, ha nem világos és megmásíthatatlan az üzenetünk. Nem szeretném, ha
az új élet valami megfejthetetlen rejtélyt látna teremtésében, mert ez emésztő
szorongást fog táplálni benne, megteremti a szolgaság alapjait. – kiáltott fel
indulatosan Kvaba, a filozófusok képviselője.
– Az élet iskoláját
senkinek nem lehet megspórolni, kedves Kvaba! – vetett közbe Medmeh, a
vegyészek képviselője. – Ha tehetünk valamit, hogy az új világ teljesebb és
élhetőbb legyen, azt lenne jó elérni, hogy létrejöjjön a szilícium elem is,
amelyről tudományunk olyan jó dolgokat derített ki, de amely valamilyen
ismeretlen okból a mi világunkban soha nem jött létre.
– Én két dologban biztos
voltam. – szólt halkan a Mester. – Biztos voltam abban, hogy a Nagy Fekete nem
lesz örök börtöne a lenyelt világnak. Eljön a pillanatban, amikor ez a Nagy
Fekete felrobban, és mint a semmiből, újra minden lesz. Nem úgy, mint régen.
Bizonyára jobb világ születik majd. Minden születés nehéz, vér, izzadság,
kínlódás kíséri, de egykettőre felcseperedik a jövevény, egy csodálatos ifjú
lesz… A másik dolog, amiben biztos voltam, hogy életünk, létezésünk nem
lehetett hiábavaló. Amit elértünk, az csodálatos. Sajnos, bizonyos korlátokat
nem tudtunk áttörni… Azért-e, mert világunkban nem volt szilícium, vagy
azért-e, mert nem kaptunk a sorstól még egy pár évezredet, hát ezt most már nem
fogjuk megtudni. Most itt tartunk, nem tudunk megmenekülni a Nagy Feketétől.
Pedig milyen csodálatos és milyen határtalan ez a világ!... Nézzetek körbe,
nézzetek fel az égre!... És íme, most látjuk: a sors kezünkbe ad esélyt, hogy alakítói
legyünk egy új világnak.
– Mester, ehhez jó
válaszok kellenek igen fontos kérdésekre – szólt közbe Refa, a Bölcsek
tanácsának képviselője, Ramina üknagyanyja. Remélem, az egyszerűbb kérdés az,
hogy milyen technikával tudjuk halhatatlanná tenni tengelyünket. A nehezebb –
szerintem – az, hogy ha már bírunk ezzel a képességgel, mit szabad, és mit nem
szabad bevinni a Nagy Feketébe? Vagyis az új világba?
– Igaza van Refa nővérnek,
ezek sorsdöntő kérdések. De engem az is foglalkoztat, hogy milyen sikerre lehet
számítani az emberek felkészítésében. Ma az Aeo-n majdnem 12 milliárd ember él,
az egynapos csecsemőtől az ezerötszáz éves testvéreinkig. Három nap alatt
hányan fognak sikerrel járni tengelyük dolgában, úgy, hogy az megőrződjön a
Nagy Feketében.
– Magamra vállalom, hogy barátaimmal
minden embert megtanítunk erre. Eszközeink vannak. Szavam eljut mindenkihez. Én
bízom az emberek bölcsességében. Ez a bölcsesség fogja megnyitni elméjüket.
– Bizonyára nem az egyes
emberek bölcsességén múlik, ki jut át. Sajnos sok testvért el fogunk veszíteni.
De az emberek nagy része átjut. – vetett közbe Takara nővér, aki már alig
látott, de akit mindenki csalhatatlan jósnak ismert el.
– A legnehezebb kérdés
valóban az, hogy mit vigyünk át. Mivel a megőrződésre mindenkinek lesz
lehetősége, kinek-kinek magában kellene ezt végig gondolnia. Mit kellene
kitörölnie az emlékezetéből, mit kellene jól látható, könnyen elérhető helyre
tolnia. De nem baj, hogy sokfélék vagyunk, és sokféle tengelyspirál megy át. Az
új világban előbb-utóbb mindenkire szükség lesz, mindenki kap esélyt,
mindenkinek meglesz a maga felelőssége. Minden egyes tengelyspirál élet új
forrásává válik egyszer.
– Mester, olyan büszke
vagyok, hogy tanításaid rávezettek erre a felismerésre. És mennyire hálás
vagyok a sorsnak, hogy ezt most a személyed előtt tudtam a közösségnek átadni.
Tanításaid viszont arra is rávezettek, hogy mindig valami kulcsszót, valamilyen
összekötő láncszemet keressek a dolgokhoz. Biztos vagyok, hogy most, amikor
beoltjuk a Nagy Feketét, ezt a nagy fekete tojást, amelyből majd egy hatalmas robajjal
megszületik az új világ, kell egy szó, egy kód, amely a kezdetben lesz.
– Kedves, szeretett
testvérem! Ezt nem kell kitalálni. Ez az, ami régóta összeköt minket, amit kiharcoltunk,
kiszenvedtünk hosszú létezésünk alatt. Így, vele biztosan tökéletesebb lesz az
új világ, könnyebb sorsuk, jobb, boldogabb életük lesz az új világ új
embereinek.
– Kérlek, Mester, mondd
ki! – az elnök parancsoló szava hosszasan visszhangzott a teremben. – Legyen fény!
Ez a kezdet!
A Mester lassan körbevezette
tekintetét, mindenki szemébe nézett, azután felnézett az égre, ahol a Nagy
Fekete már az ég felét elfoglalta. Rászegezett tekintettel lassan és hangosan
szólt, mintha testamentumát üzente volna a Nagy Feketében megfogant új
világnak:
– Tudás, közösség, öröm!
