2013. szeptember 13., péntek

Aeo vége

Az ég napról napra szebb volt.
Az emberek nyugodtan álltak és hosszasan nézték.
– Milyen csodás! – kiáltott fel a kis szőke Ramina, amikor kiszaladt a házból szüleihez.
Anya felemelte, és karjára vette. Csendesen suttogott a fülébe.
Ameddig a szem ellátott, minden kertben álltak emberek, és tekintetük pásztázta az eget…
A Mester odafordult barátaihoz.
– Fenséges látvány. A világ újra megelőz minket. Nincs sok időnk csodálni ezt, de ennél fontosabb feladatok várnak, ezért gyertek, barátaim, folytassuk a gondolkozást.
A 12 ember lassan, gondterhelten körbeülte az asztalt a szőlőlugas alatt.
– Talán még három napunk van… – szólt halkan Efian.
– Három nap és az örökkévalóság… – bólogatott a legidősebb, a majdnem ezer éves Poh.
– Három nap múlva letelik a mi örökkévalóságunk, de minden, ami megszületik, egy napon véget ér. – mondta a Mester. – Ezért, ami vár minket, az nem az örökkévalóság, hanem egy történet. És nem mindegy, milyen tudással kezdjük el ezt az újabb történetet.
A Mester intett a ház ajtójában álló segítőjének, hogy hozzon bort az asztalra.
Az égen egy káprázatos fénycsík csapott fel a nyugvó napból, és táncba kezdett a Nagy Fekete körül.
Közben a Bolygó Házában a Bolygó Tanács tagjai is leültek tanácskozni.
– Testvérek, – az elnök hangja a megszokottnál érdesebb volt – elkészültek a tudós bizottságok mai jelentései. Gyorsan, még ma kell végeznünk értékelésükkel, és kijelölni a holnapi feladatokat. Elsőként hallgassuk meg a fizikusok jelentését. Ismertesd, Svava testvér.
A magas, még csak száz éves Svava felállt, szívére tette jobb kezét, meghajolt, és majdnem csukott szemmel kezdte el beszámolóját.
– Testvéreim, az újabb számítások is azt támasztják alá, hogy a Nagy Fekete minden elnyelt anyagot egybeolvaszt. Ez terjedelmében egy kicsiny pont, amelynek szinte nincs mérhető mérete, de mégis egy egész világ anyagát préseli össze. Ebben minden különbség levegő és föld, tűz és víz, állat és ember, ember és ember, ember és árnyéka között eltűnik. Nem látunk lehetőséget, hogy a Nagy Fekete jövőjét befolyásoljuk. Tudom, ez nem jó hír. Sajnálom. Bízzunk benne, hogy mégis találunk egy rést a beavatkozáshoz. Tudósaink dolgoznak. Egy tucat izgalmas koncepció született ma is. Ugyanakkor jó hír is van. A számítások azt mutatják, hogy az eltűnés a Nagy Feketébe hét lépésben történik. Az első lépésben az egyetlen érzékelhető változás az idő megállása lesz. Az ember úgy fogja érezni, hogy minden kezd lassulni, beleértve ő maga is, míg végül minden megáll, lefogy. Érzékelésünk ezt az első fázist nem fogja átlépni, tehát semmilyen szörnyűséges pusztulásnak nem leszünk a tanúi, nem fogják ezt átélni, átszenvedni.
A titkár csendesen odament az elnökhöz, és a fülébe súgott valamit.
– Rendben van, vezessétek ide – válaszolt hangosan az elnök, és intett Svavának, hogy folytassa előadását.
– Az eltűnés következő hat lépését nem érdemes részletezni, mert azokat nem fogjuk érzékelni, és akkor már irányítani sem tudjuk a történelmet. Ha lehet rés, az előtte van. Ugyanakkor egyre kevesebb időnk van. A legújabb számítások szerint négy nap és 10 óra. Ez nem kevés. Csak van egy kellemetlen újdonság is. A Nagy Fekete a számítottnál korábban kezdi majd beszippantani Napunkat. Ez már holnap elkezdődik. A látvány olyan lesz, mint egy hurrikán tölcsére, amely felcsap a Napból a Nagy Feketéig. Lehet, hogy A Nap eltűnése két napon belül befejeződik. Ami azt is jelenti, hogy életünk utolsó egy-két napját sötétségben és egyre erősebb lehűlésben fogjuk eltölteni. Erre fel tudunk készülni, bőséges energiatartalékaink maradnak. Köszönöm a figyelmet. – Svava meghajolt és visszaült.
Ekkor a titkár bevezette a tanácsterembe az ismeretlent.
– Üdvözlégy, testvér – fordult hozzá az elnök. – A tudósok mai beszámolóit hallgatjuk. Mivel tudod segíteni munkánkat?
Az Aeo bolygón hosszú évezredek óta béke, bölcsesség és testvériség uralkodott. Ezért itt bárki, aki jó és fontos javaslattal rendelkezett, kérhette bebocsátását arra a tanácskozásra, amely illetékes volt a témában.
– Üdvözöllek titeket, testvéreim. Nevem Abemiz. Nagy híve vagyok a Mesternek, és követem tanításait a belső hitről és a belső tengelyről. Közben hosszú tanulmányokat végeztem különböző tudományokban, így felismertem, hogy ha belső tengelyünket egy egyszerű technikával kivetítjük egy általunk kiválasztott csillag tengelyére, a két tengely egy új kettős spirált hoz létre, olyan impulzussal, amely nem semmisül meg a Nagy Feketébe lépve sem.
Rövid pillanatra súlyos csend robbant be a terembe, de ezt gyorsan nagy izgalom váltotta fel. Legtöbben felugrattak helyükről, mindenki beszélt szomszédjához.
Az elnök erőteljesen intézkedett.
– Testvéreim, üljetek le, és fegyelmezetten folytassuk a munkát! Titkár testvér, kéresd sürgősen ide a Mestert.
– Több hasonló elméleten dolgoznak fizikus testvéreim. Igen ígéretes a húr-elmélet, még újabb és még merészebb a brán-elmélet. Ha jól sejtem, ez a tengely-elmélet ezeknek egy érdekes változata. – vetett közbe Svava az elnökre nézve.
– Nagyszerű, hogy foglalkoztok ilyen elméletekkel, de miért nem merült fel ez a gondolat időben. Most is ez történik, a közösség egy közkatonája ötli ki a győztes csata tervét.
Közben megérkezett a Mester, aki útközben megnézte könyvében a tanácsteremben történteket. Egyenesen Abemizhez sietett, és szeretettel átölelte.
– Azt már magam is tapasztaltam, hogy a belső tengelyem akkor szilárd, ha egybeolvad egy csillag tengelyével, mert az, ismerjük el, nagyobb és erősebb. De az, hogy ez a tengely így elpusztíthatatlan lesz a Nagy Feketében, erre nem gondoltam…
– De lenne erre bizonyíték? Mert gondolni lehet, remélni lehet, de biztosan tudni más. Mit mondasz erről, Abemiz testvér? És mit mondasz erről te, Svava testvér? – szolalt meg Otono, a bizonyosság minisztere.
Abemiz a nagy felelősség súlya alatt összeráncolta homlokát.
– Elméleti számításaim azt mutatják, hogy, ha a Nagy Fekete elnyeli egy ilyen kettős tengelyspirál valamely szakaszát, az nyomatként, vagyis információként megmarad benne, nem olvad bele az egységes szuperenergiába.
– Érthetőbben mondva, ha Abemiz számításai jók, és az elmélet jó, nagy esélyünk van, hogy ez így is legyen. Bizonyítékokról viszont majd a tengelyeink fognak számot adni a Nagy Feketében. – mondta még gondterheltebben Svava.
– Értem, – vágta el a további vitát az elnök. – Kérem a fizikus bizottságot, hogy holnap Abemizzel együtt végezzétek el a lehető legpontosabb számításokat. Most pedig értékeljük át az új helyzetet. Tehát eltűnésünk még sem lesz teljes. Milyen feladatokat ró ez ránk, és mit jelent a jövőre nézve?
 Inkább ne is maradjon rólunk nyom, ha nem világos és megmásíthatatlan az üzenetünk. Nem szeretném, ha az új élet valami megfejthetetlen rejtélyt látna teremtésében, mert ez emésztő szorongást fog táplálni benne, megteremti a szolgaság alapjait. – kiáltott fel indulatosan Kvaba, a filozófusok képviselője.
 Az élet iskoláját senkinek nem lehet megspórolni, kedves Kvaba! – vetett közbe Medmeh, a vegyészek képviselője. – Ha tehetünk valamit, hogy az új világ teljesebb és élhetőbb legyen, azt lenne jó elérni, hogy létrejöjjön a szilícium elem is, amelyről tudományunk olyan jó dolgokat derített ki, de amely valamilyen ismeretlen okból a mi világunkban soha nem jött létre.
– Én két dologban biztos voltam. – szólt halkan a Mester. – Biztos voltam abban, hogy a Nagy Fekete nem lesz örök börtöne a lenyelt világnak. Eljön a pillanatban, amikor ez a Nagy Fekete felrobban, és mint a semmiből, újra minden lesz. Nem úgy, mint régen. Bizonyára jobb világ születik majd. Minden születés nehéz, vér, izzadság, kínlódás kíséri, de egykettőre felcseperedik a jövevény, egy csodálatos ifjú lesz… A másik dolog, amiben biztos voltam, hogy életünk, létezésünk nem lehetett hiábavaló. Amit elértünk, az csodálatos. Sajnos, bizonyos korlátokat nem tudtunk áttörni… Azért-e, mert világunkban nem volt szilícium, vagy azért-e, mert nem kaptunk a sorstól még egy pár évezredet, hát ezt most már nem fogjuk megtudni. Most itt tartunk, nem tudunk megmenekülni a Nagy Feketétől. Pedig milyen csodálatos és milyen határtalan ez a világ!... Nézzetek körbe, nézzetek fel az égre!... És íme, most látjuk: a sors kezünkbe ad esélyt, hogy alakítói legyünk egy új világnak.
– Mester, ehhez jó válaszok kellenek igen fontos kérdésekre – szólt közbe Refa, a Bölcsek tanácsának képviselője, Ramina üknagyanyja. Remélem, az egyszerűbb kérdés az, hogy milyen technikával tudjuk halhatatlanná tenni tengelyünket. A nehezebb – szerintem – az, hogy ha már bírunk ezzel a képességgel, mit szabad, és mit nem szabad bevinni a Nagy Feketébe? Vagyis az új világba?
– Igaza van Refa nővérnek, ezek sorsdöntő kérdések. De engem az is foglalkoztat, hogy milyen sikerre lehet számítani az emberek felkészítésében. Ma az Aeo-n majdnem 12 milliárd ember él, az egynapos csecsemőtől az ezerötszáz éves testvéreinkig. Három nap alatt hányan fognak sikerrel járni tengelyük dolgában, úgy, hogy az megőrződjön a Nagy Feketében.
– Magamra vállalom, hogy barátaimmal minden embert megtanítunk erre. Eszközeink vannak. Szavam eljut mindenkihez. Én bízom az emberek bölcsességében. Ez a bölcsesség fogja megnyitni elméjüket.
– Bizonyára nem az egyes emberek bölcsességén múlik, ki jut át. Sajnos sok testvért el fogunk veszíteni. De az emberek nagy része átjut. – vetett közbe Takara nővér, aki már alig látott, de akit mindenki csalhatatlan jósnak ismert el.
– A legnehezebb kérdés valóban az, hogy mit vigyünk át. Mivel a megőrződésre mindenkinek lesz lehetősége, kinek-kinek magában kellene ezt végig gondolnia. Mit kellene kitörölnie az emlékezetéből, mit kellene jól látható, könnyen elérhető helyre tolnia. De nem baj, hogy sokfélék vagyunk, és sokféle tengelyspirál megy át. Az új világban előbb-utóbb mindenkire szükség lesz, mindenki kap esélyt, mindenkinek meglesz a maga felelőssége. Minden egyes tengelyspirál élet új forrásává válik egyszer.
– Mester, olyan büszke vagyok, hogy tanításaid rávezettek erre a felismerésre. És mennyire hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt most a személyed előtt tudtam a közösségnek átadni. Tanításaid viszont arra is rávezettek, hogy mindig valami kulcsszót, valamilyen összekötő láncszemet keressek a dolgokhoz. Biztos vagyok, hogy most, amikor beoltjuk a Nagy Feketét, ezt a nagy fekete tojást, amelyből majd egy hatalmas robajjal megszületik az új világ, kell egy szó, egy kód, amely a kezdetben lesz.
– Kedves, szeretett testvérem! Ezt nem kell kitalálni. Ez az, ami régóta összeköt minket, amit kiharcoltunk, kiszenvedtünk hosszú létezésünk alatt. Így, vele biztosan tökéletesebb lesz az új világ, könnyebb sorsuk, jobb, boldogabb életük lesz az új világ új embereinek.
– Kérlek, Mester, mondd ki! – az elnök parancsoló szava hosszasan visszhangzott a teremben. – Legyen fény! Ez a kezdet!
A Mester lassan körbevezette tekintetét, mindenki szemébe nézett, azután felnézett az égre, ahol a Nagy Fekete már az ég felét elfoglalta. Rászegezett tekintettel lassan és hangosan szólt, mintha testamentumát üzente volna a Nagy Feketében megfogant új világnak:
– Tudás, közösség, öröm!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése