A miniszterelnök-jelöltről

Professzor – Szomorú látványt nyújtanak a mai magyar ellenzék abszurd belső harcai…

Kapitány – Szomorú? Hát próbáld meg derűsen nézni. Én mód felett jól szórakozom. Nem mondom, hogy nagy meglepetésekkel kényeztetnének, általában alulmúlják az ember várakozásait, de ha nincs jobb kabaré a tv-ben, ez is jó.

Doktor – Nem kellene összemosni a dolgokat. Ami igazán szomorú, egyenesen elkeserítő a mai magyar valóságban, az a kormánypártok és kormányuk ámokfutása. Az ellenzék dolgait pedig valóban el lehetne rendezni akár egy óra alatt is, ha lenne józanság az MSZP részéről. Szerintem Bajnai bizonyított, mint miniszterelnök, ráadásul közismert és népszerű.

Kapitány – A közismertsége miatt emberileg néha meg is lehet sajnálni, látva az ellene tüntetőket. Népszerűségéről beszélni viszont merő oktalanság. Erőssége az, hogy nélkülözhetetlennek látszik az ellenzéki győzelemhez, és hogy néhány különösen befolyásos erő rá fogadott.

Professzor – Állapotaink elemzése roppant izgalmas kérdés, de túl széles téma egy beszélgetéshez. Ami engem ma leginkább foglalkoztat, az a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt problémája. Nincs erre, nem lenne erre jó megoldás?

Doktor – Szerintem Bajnai javaslata, hogy egy közvélemény-kutatással döntsék el a kérdést korrekt, és még azt is mondanám, hogy bátor. Nem mellesleg igen izgalmas politikai innováció. Kár, hogy el kellett hagyni.

Professzor – Most hagyjuk félre azt, hogy Bajnai ezt a ki tudja, honnan származó bizarr javaslatát rendkívül szerencsétlen módon vetette fel. A lényeg az, hogy szerintem ez az elképzelés több szempontból is rémisztő. Ellenben teljesen kézenfekvő az MSZP ellenjavaslata egy valóságos élő előválasztásról.

Doktor – Ez egy eszement improvizáció volt.

Kapitány – Igen, zavaros és elkésett.

Professzor – Már megbocsássatok, de ha új közeszményünk földi mintaországában, az USA-ban ez évtizedek óta a bevetett gyakorlat, akkor vajon ki mondhatja azt, hogy ez a megoldás rossz, vagy megvalósíthatatlan?

Kapitány – Közállapotaink még messze vannak az amerikaiaktól. Ami ott bevett gyakorlat, az itt távoli jövő.

Professzor – Ebben igazad van, tisztelt kapitányom. Itt a csibészség, ravaszkodás, simliség olyan fejlett, hogy sokat kell visszafejlődnünk ahhoz, hogy elérjük a nyugati polgárság szintjét.

Mester – Nem hiszem, hogy hazánkban komoly akadálya lenne a közvetlen demokrácia hatékonyabb formáinak, legalábbis a nép, a démosz részéről nincsen. Igen, az érdemi előválasztásoknak is lenne jelentőségük, de talán annak lenne a legnagyobb jelentősége, ha a nép nem csak előválasztásokon, hanem egy közvetlen szavazáson dönthetne a miniszterelnök személyéről.

Professzor – Igen, tudom, ez egy régi meggyőzésed, Mester, hogy a miniszterelnököt közvetlenül kell megválasztani.

Kapitány – Hasonló kísérlet Izraelben elbukott.

Professzor – Megtéveszt az elnevezés, kapitány. Ami nálunk miniszterelnök, az Amerikában elnök. És ott a végrehajtó hatalom fejének a közvetlen választása szent tradíció. De reális-e ez Magyarországon a belátható jövőben?

Mester – Mi tagadás, erre ez idő szerint nem látszik esély. Ezért ezt nem is vetném fel most mint alternatíva a jelenlegi áldatlan helyzetre. Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy fontos lenne demokratikus módon kiválasztani a miniszterelnök-jelölteket is.

Professzor – Jelölteket? Ezt hogy érted? Miért legyen több jelöltje a baloldalnak?

Kapitány – Hát nem ez lett a vége a Nagy Alkudozásnak, drága barátnőm? Mesterházy és Bajnai úgy oldották meg a Lehetetlen Visszalépés Dilemmáját, hogy mindketten listavezetői státuszukat domborítják ki, és majd a végeredmény utáni játszmák eldöntik el, ki lehet miniszterelnök.

Doktor – Érdemes szem előtt tartani, kedves tanult barátaim, hogy a miniszterelnök-jelöltség nem egy hivatalos státusz, ez egy egyszerű média-fogalom.

Mester – Én nem arra gondoltam, hogy az egyik oldalnak legyen több jelöltje, a többes szám arra vonatkozott, hogy jó lenne igazi demokratikus előválasztás mindkét táborban, vagy ha még több tábor van, akkor mindegyikben.

Professzor – Jogos kívánság. Így igaz, az egész hazai közbeszéd azzal foglalkozik, milyen problémák vannak a demokratikus jelöltválasztással a baloldalon, de azzal, hogy az ellentáborban nyoma nincs demokratikus előválasztásnak, senkinek nem jut eszébe foglalkozni.

Kapitány – Mi helytelen van abban, hogy a jobboldal népe népiesen, ha tetszik, demokratikusan egyetért a népi bölcsességgel: „Győztes csapaton ne változtass!”

Doktor – De főleg a győztes kapitányon ne!... Igaz, kedvenc kapitányom?

Mester – Értelmes ember értelmes elvekben és értelmes megoldásokban gondolkozik, és nem reked meg egy egyedi probléma megoldásánál. Ezért fontos lenne jó és tartós mechanizmusokon gondolkozni, amelyek ma is, holnap is, a baloldalnak is, a jobboldalnak is megfelelnének.

Doktor – De akkor megint ott tartunk, hogy ez intézményi reform, amire nincs idő.

Professzor – És esély sincs ilyenre. Ugyanakkor a tét túl nagy. Ha a baloldal darabjai közös vezér nélkül indulnak harcba, az eredmény nem csupán vereség, hanem csúfos vereség lehet.

Mester – Ezzel egyetértek, most már csak azt kellene eldönteni, a baloldal számára hosszabb távon mi lenne előnyösebb: a győzelem vagy a vereség?

Kapitány – Roppant kíváncsi vagyok, erről te mit gondolsz?

Mester – Ezzel most nem szívesen foglalkoznék. Ennél fontosabb az, hogy az egész társadalom számára mi lenne jobb. Én nem hiszem, hogy jó recept lenne a „Minél rosszabb, annál jobb!”. Az igazi gondot a baloldalon abban látom, hogy nincsenek hiteles és tehetséges jelöltek. Szerintem lenne jó megoldás a jelöltválasztásra, csak túlontúl kicsi az esély arra, hogy ez a megoldás ilyen hiteles és tehetséges, de eddig visszahúzódó jelöltet találjon.

Professzor – Milyen megoldásra gondolsz, Mester! Kérlek, oszd meg velünk!

Doktor – Nem tudom elképzelni, hogy most a félhomályból előlép egy megmentő, de kár kihirdetni a csoda lehetetlenségét. Nos, halljuk elképzelésedet, Mester!

Mester – Mivel van gond a mostani helyzetben? Az eddigi elképzelések nem tudtak jó megoldást kínálni arra, hogy ki és miképpen nyilvánítson véleményt. Ki essen bele a közvélemény-kutatók által összeszámlálandók körébe, ki vehessen részt az élő előválasztásokon. Nos, van egy olyan egyértelműen megrajzolt kör, amely ugyan nem olyan széles mint a szerencsétlen elképzelések által potenciálisan érintetteké, de nagyságrenddel szélesebb a most mindenben döntő szűk stábok, és amelynek szélessége már alkalmas arra, hogy megfeleljen a demokrácia szellemének. És még valami, ami nem mellékes: ez az a kör, amelyben mindenki benne van, aki potenciálisan dönt majd a miniszterelnök megválasztásáról, és akin múlik a kormányzás sikere. Ez pedig a baloldali pártok egyéni jelöltjei és az egyes pártlistákon szereplők. Ez a két-három száz – feltehetőleg okosan és felelősen gondolkozó – ember egy alkalmas választó konklávé lenne, amely időben áll fel.