Professzor
– Nem vagyok biztos, hogy van értelme ennek a kérdésnek, de szüntelenül
foglalkoztat: van értelme létezésünknek?
Doktor – Kétlem,
hogy létezésünknek lenne különösebb értelme, de a kérdés izgalmas, mondanám vég
nélküli beszélgetésekre ad alkalmat. Csakhogy, fájdalom, maga a létezésünk nem
vég nélküli…
Kapitány –
Én hiszek a lélek halhatatlanságában…
Doktor –
Meglepő… De ez miképpen függ össze a létezés értelmével?
Professzor
– Hát nem mindegy, hogy egy múlandó vagy egy örökéletű lélek szenved a létezés
értelmetlenségétől…
Mester –
Én feltételezem, hogy jeles barátunk az imént jó hírt akart közölni velünk, de
szerintem egy ilyen hipotézis valójában csökkenti annak esélyét, hogy leljük értelmét
a létezésnek. Hiszen egy halandó lélek számára az a feladat, hogy elérje a
halhatatlanságot, igazán adna értelmet létezésének.
Kapitány –
Drága elmés barátaim! Én azt mondtam: úgy hiszem, a lélek halhatatlan. De kész
vagyok erről értelmesen vitatkozni. Az én hitem segítő hit a bizonytalanságban,
és nem zsarnok. Ami a fontos: ha megoldást, választ keresünk egy nagy
rejtélyre, nem bölcs dolog úgy rögzíteni bizonyos feltételeket, hogy ezzel
megkönnyítsük dolgunkat. Ne azért vessük el lélek halhatatlanságát, mert ez
nehezíti a keresett válasz megtalálását.
Mester –
Én nemhogy ezért, hanem egyáltalán nem vetem el a lélek halhatatlanságát. Az
más kérdés, hogy szememben még tisztázatlan a lélek mibenléte, így valójában
nehéz kijelentéseket tennem annak halandóságáról vagy halhatatlanságáról. Egyébként
az eredeti kérdés megválaszolása szempontjából szerintem nem döntő semmilyen
hasonló feltétel – ahogy mondod – rögzítése… Ez olyan súlyos kérdés, hogy itt
nem csak az lélek, de az isten létezése is mellékesnek tűnik…
Professzor
– Így, így. Magam is leginkább itt találom a legnagyobb lyukat az értelem
hálójában: mi isten létezésének az értelme? Az isten teremtette a világot.
Minden nap végén megcsodálta, milyen jót alkotott… Azóta majdnem 6000 évig (ami
ugye, az isten hat munkásnapjának emberi mértéke) tépelődik a szabad akarattal
felruházott klónjainak hibái és bűnei miatt… És reménykedik, hogy az emberek maguktól,
avagy netán az erre a célra feláldozott fia nyomán megérnek a jóba, és a
hetedik napot kitölti a boldogság ezeréves birodalma… Csodálatos történet… De
mi ennek az egésznek az értelme? Nem lett volna eléd ezt elképzelni?
Doktor – Esetleg
jobban előkészíteni…
Kapitány –
Nem kis cinizmus és érzéketlenség kell ahhoz, hogy egyformán értelmetlen
dolognak nyilvánítsuk a történelem minden lehetséges folyását, beleértve az
elmaradását is.
Professzor
– Kedves kapitány, nem erkölcsi érzékenységeinket kívántam versenyeztetni.
Doktor – Az
alapdilemmát Shakespeare csodálatos mondatja el Hamlettel: Lenni vagy nem lenni?
Professzor
– Ennek valóban van egy erkölcsi felszíne, de a kemény réteg alatta a nyers
ontológia, a lételmélet. Miért létezni, ha nem lehet értelmet felfedezni a
létezésben? Azt nem állítom, hogy nincs értelme. Csak nem bírom felfedezni – a különféle
vallások intellektuális sületlenségein túl…
Mester –
Szerintem a létezés értelme az az ár, amelyet fizetnünk kell a létezésért. Mivel
létezni muszáj, ezért ez az ár – akár mit is jelentsen nekünk, mint ár – magas ár.
De biztos vagyok benne, hogy az ember boldog lesz, hogy fizetnie kell.
