2017. február 25., szombat

Utazások Eutlantiszban – Az Élet Olvasókönyvtára

Mester – Eutlantiszban minden gyerek kap az iskolában egy saját tabletet, amelyben benne van minden tankönyv, minden gyakorló füzet. és az interneten keresztül minden könyv, kép, mozgókép, zene, tudástár és természetesen játék, ami csak létezik.
Kapitány – De hát egy gyerek belefullad ebben az információtengerben!
Mester – Igen, ha segítség nélkül lenne hagyva. De ezekben a tabletekben olyan segítő áll rendelkezésre a gyerek részére, aki állandóan vigyáz rá. Segít a keresésben, tanácsot ad, mi neki való és mi még nem, magyarázatokat ad mindenről, ami nem érthető.
Doktor – Ezt úgy hívják, hogy virtuális asszisztens, a mesterséges intelligencia teremtménye. Ez akkor jó, ha én többet tudok parancsolni neki, mint ő nekem.
Mester – Igazad van. Az efféle teremtmények valóban a társadalom érettségét tükrözik. Mutasd meg, milyen a mesterséges intelligenciád, megmondom, milyen a természetes intelligenciád.
Professzor – Előbb-utóbb nálunk is ez lesz a helyzet, de sajnálatos, hogy ekkora késésben vagyunk, hiszen ennek sem műszaki, sem pénzügyi akadálya nem lenne. Sőt, ez jóval gazdaságosabb megoldás mindenki számára. Nem beszélve arról, hogy súlyos fizikai tehertől szabadítják meg a gyerekeket.
Doktor – Igen, és ez csak ostoba bürokratáknak lehet közömbös vagy félretehető probléma. Bűncselekményt követnek el mind, politikusok, iskolavezetők, szülők, amikor nap mint nap ráadják a kis húszkilós gyerekekre a tízkilós táskát.


Mester – Eutlantiszban egyáltalán nem létezik iskolatáska. Az iskolai tablet is az iskolában marad. Otthon úgyis van tablet is, számítógép is. A diáknak van egy saját internet-fiókja, a dolgait úgy találja otthon, ahogy félbehagyta az iskolában.
Kapitány – Ez valóban kényelmes, korszerű, rengeteg új lehetőséget teremt a gyerekek számára… Én mégis sajnálom, hogy nem ismerik meg, nem szokják meg a régi papírkönyvet, ami a civilizáció egyik legcsodálatosabb találmánya.
Mester – Nagy veszteség lenne, ha kihagynánk életünkből a könyvet. Az a nagyszerű az eutlanti rendszerben, hogy egy különleges szerepet biztosít a könyvnek. Minden évben minden diák egy olvasókönyvet kap. Ezt nagy gonddal állítják össze, nagy gonddal szerkesztik és tördelik, kivitele is csodaszép. A gyerekek otthon tartják, olvassák naponta, szeretik – és vigyáznak rá. Az évek során ezek az olvasókönyvek egy egész kis könyvtárat képeznek, és azt mindenki a legnagyobb becsben tartja egész életében.
Professzor – Ez csodálatos hagyomány. Én annyira szerek kézbe venni egy-egy könyvet gyerekkoromból. Tankönyveimre is emlékszem, olvasókönyveinkre, de hát ilyet hol talál az ember 20 vagy 50 év elteltével. Egy régi mesekönyvre még ráakadok az antikváriumban…
Doktor – Nem tudom, meddig járnak a diákoknak ezek az olvasókönyvek, de mindenképpen ez olyan könyvtár lesz, amelyet soha az életben nem lehetne megunni. Királyi az ötlet, támogatom!
Mester – Az alapiskola tízéves, az odajáró diákoknak országosan egységes olvasókönyv jár. A közép és felsőfokú iskolákban már helyben szerkesztik és adják ki ezeket, de semmiképpen nem hagyják ki. A felnőttek részére pedig a könyvkiadók kínálnak mindig aktuálisan szerkesztett évkönyveket, szigorúan betartva az egységes szabvány. Így egy idős ember otthonában Az Élet Olvasókönyvtára 70, 80 vagy 100 kötetet tesz ki.
Professzor – Ezek után meg sem kérdezem, hogy az eutlantiak szeretik-e a könyveket?
Mester – Nem, azt nem mondanám, hogy ők jobban szeretik a könyveket. Aki nálunk igazán szereti a könyveket, és ilyenek sokan vannak, legalább annyira szereti, mint az eutlantiak. A különbség az, hogy ott igenis általánossá vált a könyvszeretet. Irigylésre méltó. Majd egy külön beszámolóm lesz a könyvek ottani sorsáról.


* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése