Kapitány –
Hangos az ország a kutatóintézeti kéjbarlang botrányától. Mi a véleményetek?
Doktor – Először
is pontosítsunk: nem az ország hangos, hanem zajong a kormány által felhízlalt
és irányított lakájmédia…
Kapitány –
Már bocsánatot kérek, de ilyen botrány esetén nem az lenne a következő botrány,
ha csendben marad az ország?
Professzor
– Az ország nem maradt csendben, szinte mindenki, aki foglalkozik politikával,
közügyekkel, foglalkozott az esettel…
Mester –
Ugyan mindenki foglalkozott a témával, de hozta is szokásos formáját. Az
összkép pedig lehangoló, már-már azt kellene mondani, hogy rémisztő. Nézzük meg
a nem „lakájmédia” anyagait! Suta maszatolás, az érintett intézmények még
sutább védekezésének kritikátlan kezelése. „Mi nem vagyunk ilyenek. Mi pár éve
megszüntettük ezt a szobát…” És mint záróakkord jön a már ezerszer ismételt
leleplezés Palkovicsról, aki állítólag évekig mindennemű érdemi munka nélkül
havi 800 ezret vitt haza. Annyi eszük sincs, hogy ezzel éppen a tudományos
világ radikális reform ordító szükségességét bizonyítják.
Professzor
– Igen, reform igenis kell, de ne már, hogy ez a Palkovics vezényelje azt.
Mester –
Palkovics itt nem vezényel semmit. Neki vezényel az agytröszt. Ö egy fogyóeszköz,
a kormány soros Rózája. Emlékeztek még rá?
Kapitány –
Kire gondolsz, Mester? Csak nem arra… hmm… milyen Róza is volt….
Professzor
– Igen, őrá gondol a Mester. Bizony hasonló mérvű pusztítást végzett ő is, az
oktatási rendszer államosításával.
Kapitány –
Miért lenne az államosítás? Az oktatás eddig is állami volt.
Professzor
– Igazad van, bátor kapitányom. Sőt, az oktatási rendszer éppen addig volt
köztulajdon. Nem államosítás ez, hanem kormányosítás. Őrült központosítás, hogy
így a hatalom hatékonyan terjeszthesse ideológiáját és hatékonyan dézsmálhassa
az oktatás központosított költségvetését. És ne feledjük: a nagy bűvészkedés
közben a közoktatás fele már egyházi oktatás lett.
Doktor – A
mór megtette kötelességét, a mór mehet.
Kapitány –
Jó, de akkor most mit kell tudni, és mit kell gondolni erről a kéjbarlangról?
Mester – Alattomos
politikai machináció ez a botrány, és csak azért lehet némi hatása sokakra,
mert a megtámadott fél végtelenül sután védekezik.
Kapitány –
Ennek nem lehet az az oka, hogy azért nem annyira tiszta a lelkiismereté?
Mester –
De, teljesen igazad van. Mert el kell ismerni, hogy nem ostobák harca folyik
itt. Ami a lényeg: feltételezésem szerint ez az ominózus kéjbarlang is valójában
egy – ha szabadna ezt mondani – szokványos vendégszoba, amilyen van szinte
minden nagyobb intézmény, hatóság, vagy akár cég birtokában, a fővárosban is,
és szerte az országban. Ilyen vendégszobák bizonyára öröktől fogva léteztek, és
egészen biztosan, hogy végig a szocializmusban rendelkezésre álltal. A
piacgazdaság uralma csak kis mértékben hathatott erre a szép hagyományra.
Kapitány –
Teljesen hihető és logikus, amit mondasz, Mester. Már látom is lelki szemeimmel,
ahogy a SZTAKI vezetői, mihelyt beleütköznek egy kemény problémába, meghívják
Budapestre a probléma legjobb francia vagy kanadai szakértőjét. Nem kell
szállodára költeni, meg jóval diszkrétebb is így a konzultáció. Aztán a SZTAKI
Mata Harija beosont-e éjjel a vendéghez, az maradjon a szív, mármint a
szívalakú ágy titka.
Doktor –
Legfeljebb a sarokkád is tudhat ezt-azt.
Professzor
– Hirtelenül kíváncsi lettem valamire. Aki életében már volt valamilyen hasonló
vendégszoba vendége, emelje kezét!... Hát igen, így is sejtettem… Mindenki…
Mester – Maga
a téma nem a legjelentősebb, és meglehetősen összetett, hiszen sok formája és
szintje van. Egy sok tízmilliárdos rezidencia önkényesen választott helyen sokkal
nagyobb botrány. És hány főnöki lakosztály okozott már kisebb-nagyobb botrányt.
Ki emlékszik már a posta vezérigazgatójának kialakított lakosztályról – egy olyan
épületben, amelyet a posta hamarosan el is adott. Hány polgármester elképesztő
lakosztályáról írtak már, pár napra adva témát. És igen, nagy számban vannak
ezek a vendégszobák, kinek-kinek pedig egész vendégháza. És vannak külső, ezen
belül külföldi vendégek számára, végül egyre ritkábban az alkalmazottak
rendelkezésére is álló vendégház, üdülője, sporttelep… Ki emlékszik arra, hogy
a szocializmusban minden vállalatnak volt saját üdülője a Balatonon vagy
Mátrában, meg szerte az országban…
Professzor
– De most ez a kéjbarlang-hisztéria megkönnyítheti a kegyelemdöfést, ami készül
adni Palkovics Róza a béna MTA-nak.
Mester –
Valójában ez az igazi tragédia. Szemünk előtt elesik az utolsó vár a
központosítás zsarnoksága előtt. Pedig nagy reményem volt, hogy időben
felébrednek és harcba indulnak azért, hogy a tudomány önálló hatalmi ág legyen.
De ez írva vagyon. És egyszer így lesz.
* * *
