Doktor – Elgondolkoztam,
Isten miért ne teremtett egyből robotokat, hanem bajlódott emberrel?
Professzor
– Úgy is mondhatod: kontárkodott…
Mester –
Szerintem a mesének is meg lehet adni a tiszteletet. De ezt most zárójelben
mondtam, nem szeretném elterelni a témát más irányba. Mellesleg, feltűnt
nektek, hogy Isten minden nap végén megállapította, hogy elégedett magával,
vallja, hogy jót cselekedett. De az ember, a Természet koronájának megteremtése
után nem jutott eszében megdicsérni magát. Tán bizonytalan volt a kérdésben?
Elégedetlen a koncepcióval?
Professzor
– A maga mására teremtette az embert, de kinek tetszenek a saját másai? Szinte
nem ismerek embert, aki ránézve saját arcképére, ne azt mondaná: „Itt
egyáltalán nem nézek ki jól…”
Kapitány –
Mind ez roppant találó, de mégis elkanyarodtunk fiatal barátnőnk igen izgalmas
kérdésétől. Én pedig nagyon is fontos kérdésnek tartom azt: mi az elvi
különbség az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot? Mind a kettőt
vakaju más teremtette, rendelkezésre álló alkatrészekből. És ha ez így is
lenne, akkor a mindnyájunk által imádott doktornő kérdése voltaképpen
okafigyottá válna, az Isten csakugyan robotokat teremtett.
Professzor
– Hát elfelejtetted, bátor kapitányom, az isteni lelket? A pszichiáterek sokat
tudnának mesélni róla…
Doktor –
Ez valóban fontos kérdés: van-e különbség az Isten teremtette ember és az ember
teremtette robot között? És valóban így van: ha volna különbség a kettő között,
jogos a kérdésem, ha nem volna különbség, a kérdésem értelmét veszti.
Professzor
– Ez bonyolult dilemma. Ezer hasonló kérdést lehetne megfogalmazni, amelyre bizonyos
szempontból igennel, más, nem kevésbé jog szempontból pedig nemmel. Azonos-e a
gyik és a dinoszaurusz? Vagy azonos-e 2500 évvel ezelőtti és a mai Akropolisz?
Egyébként, én a magam részéről arra hajlok, hogy ontológiai, de talán puszta
technikai szempontból nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember
teremtette robot között. Hogy lélek! Ha megmondod, mi az, az ember megcsinálja,
és nyomban telepíti is a robotján.
Kapitány –
Gondolom, ez Isten egyik legféltettebb titka, és a Coca Cola receptjénél is
jobban őrzik.
Mester –
Hát akkor a mi robotjaink pepsi-lelkűek lesznek. A fejlődés nem állhat le.
Doktor –
Szomorúan veszem tudomásul, hogy ez a minden eldönthető kérdés egzakt
tudományos eszközökkel eldönthetetlen. És mi lenne, ha – szégyenszemre -
megpróbálnánk szavazással eldönteni. Válaszoljatok hát, kedves bölcs barátaim:
van-e különbég az Isten teremtette ember és az ember teremtette robot között?
Professzor asszony már letette a voksát a nem mellett. Bevallom, én is erre
hajlok. Bátor kapitányunk, te hogy vélekedsz?
Kapitány –
Én most bátran passzolok, vagyis tartózkodom.
Doktor –
Rendben. És te, Mester?
Mester –
Én is arra hajlok, hogy a kettő között nincs lényegi különbség,
Doktor –
Fura érzés… Azt semennyire nem bánom, hogy eredeti kérdésem értelmét
veszítette, de az valahol bánt, hogy egy polcra kerülünk a robotokkal… Az sem vigasztal,
hogy sejthetjük, ezek a csodaszerkezetek egyhamar erősebbek, okosabbak és még
szebbek is lesznek nálunk.
Kapitány –
Szebbek? Az nem! Az soha! Szebb, ami emberi. Ez el van döntve! Én mindig így
fogom látni, bármit is tesznek velem ezek…
Mester –
Ne nyugtalankodj, ne szomorkodj, szépséges barátnőnk! Figyeld meg, hogy a
majdnem teljes egyetértés egy nagyon konkrét és speciális viszonylatban alakult
ki, tudniillik abban, hogy nincs különbég az Isten teremtette ember és az ember
teremtette robot között. De ember és robot között egy döntő lényegi különbség
van. Ugyanis az Isten teremtette ember egy legenda, egy puszta legenda. Te, ti,
én, a többi ember: ez más. Ez az önmagát teremtett ember. És az önmagát teremtő
ember és az ember teremtette robot hatalmas, áthidalhatatlan különbség van.
Van, és lesz.
* * *