Kapitány –
Hogyan látjátok a helyzetet, kedves barátaim: elhozza a koronavírus a
világvégét?
Doktor – A
világért nem aggódnék. Egy vírussal több, vagy kevesebb… De az emberért lenne
okunk aggódni.
Professzor
– Egyetértek veled, kedves fiatal barátnőm. Sajnos különösen az idős emberekért
kellene aggódni.
Mester –
Szerintem is jó okunk van az aggódalomra, de ami a legfontosabb: ne az
aggódalmainkkal, hanem teendőinkkel foglalkozzunk!
Kapitány –
Ahogy ismerlek, drága Mester, te most is készen állsz programokkal, tervekkel…
Csakhogy rajtunk kívül, ki figyel erre, ki hallgat rád? Gondolod, hogy most más
lesz?
Mester –
Ez egy másik történet, és most nem alkalmas az idő ezzel foglalkozni. Szerintem
napokon belül beindulhat a bajok lavinája. Vélhetően a turizmus lesz az első
nagy áldozat, ez pedig egy nagy iparág. Az egész gazdaság megérzi majd ezt a
csődöt. De a társadalmi élet egésze rokon a turizmussal, és egyből lebénulhat.
Lefújnak minden rendezvényt, vásárt, fesztivált, előadást, sportrendezvényt. Féló,
hogy ezt kihasználva a hatalom betiltja hamarosan minden gyűlekezést. Persze,
nem politikai okokból, tisztán egészségügyi megfontolásokból. És ki tudja,
mikor vonják majd vissza ezt a tilalmat. Különösen, ha beválik… És mind ez csak
a kezdet… Nagy kérdés, mikor és mekkora zuhanásba kezdenek a tőzsdék…
Kapitány –
Jaj, ne is folytasd, Mesterem! Ez már az apokalipszis!
Mester –
Nem, kedves barátom, ez még nem az apokalipszis, de eljuthatunk oda is… A
veszély reális, éspedig azért, mert az általános zűrzavarban egyesek fejükbe
vehetik, hogy most vagy soha dilemma elé vannak állítva nagy dédelgetett
terveikkel kapcsolatban. Ez pedig háborút jelent.
Doktor –
És ezek a háborúk elpusztítják azt az átkozott koronavírust? Jaj, bocsánat, azt
hiszem, ez nem volt különösebben szellemes.
Professzor
– Ne szabadkozz, drága doktornő, ilyen szörnyű helyzetben az embert elragadják
az indulatok. Teljes joggal. De sajnos, tény és való, hogy sem a háborúk, sem
az erdőtüzek nem fogják elvégezni helyettünk a világ megtisztítását.
Kapitány –
Esetleg egy megváltó? Jaj, most én is azt hiszem, hogy ez nem volt szellemes…
Tényleg úgy látom, senki nem akar nevetni… Féltek? De most őszintén valljátok
be nekem. Sírba viszem a titkot…. Remélem, nem hamarosan… Na, végre, nevettek…
Jó látni… Tehát, őszintén, féltek?
Doktor –
Nyugtalan vagyok. Még nem mondanám, hogy félek… De sejtem, hogy félni fogok, ha
már a városban lenne a fenyegetés.
Professzor
– Én félek, hogy félni fogok, és ez bánt, vagy, ha tetszik, megaláz. Ezért
harag is van bennem.
Mester –
Én is félek, közben a népi bölcsességre gondolok, miszerint jobb félni, mint
megijedni. Bár bevallom, jobb, de nem jó. Szeretnék nem félni. Ezért én is
hasonló haragot érzek, mint tanult barátunk. Van annyi értelem és erő az
emberbe, hogy ne kelljen félelemben élni… És te, bátor kapitányunk, félsz-e?
Kapitány –
Ja, hogy én? Hogy félek-e? Hát egy kicsit, babonából… No lám, megint sikerült megneveltetni
az illusztris társaságot!
* * *
